Amerikai Plán

"Tudom, mi vagy te. Az örök otthon."

Az őslakó

2016. január 31. 12:37 - Alec Cawthorne

oifhljsmodictuhme69dcbl2qey.jpgJézus valójában egy ősöreg cro-magnoni volt, aki nem más, mint Buddha tanait terjesztette a zsidóságnak? Az Újszövetség pedig merő koholmány, a szárnyaló fantáziájú utókor mesekönyve? Van emberi létezés az általunk ismert időn kívül? Mindaz, amit az egyedfejlődésről eddig hittünk, megcáfolható? Az emberi faj biológiai és antropológiai törvényszerűségei csupán illékony képzelgések? Ilyen és ehhez hasonló provokációkkal bombázza a nagyérdeműt Richard Schenkman - egyébként meglehetősen silány - életművének kakukktojása, Az őslakó. Ebbe az uzsonnapénzből (mindösszesen kétszázezer dollárból!) készített, egyszerű technikával rögzített, egyetlen helyszínre komponált, mindenféle speciális effektust nélkülöző független kamaradrámába több kreativitás és bátorság szorult, mint harminc nagyszabású álomgyári presztízsfilmbe összesen.

Jerome Bixby forgatókönyvíró már a '60-as években kiötlötte Az őslakó sztoriját, sőt egy 1969-es Star Trek-epizódot (Requiem for Methuselah) már voltaképpen erre az alapkoncepcióra épített. A film szkriptje azonban csak a '90-es évek folyamán öltött végleges formát. Bixby 1998-ig, szinte a haláláig dolgozott rajta. Nem tagadhatjuk: megérte ilyen sokat melengetni a forgatókönyvet, ugyanis az ötlet briliáns. John Oldman történészprofesszor bejelenti, hogy tíz év után otthagyja az egyetemi katedrát. Barátai és pályatársai összesereglenek John otthonában, hogy megtudakolják a férfitől, minek köszönhető e váratlan döntés. Valamilyen épkézláb magyarázatot akarnak kipréselni kollégájukból, ám amikor az, megelégelvén a faggatózást, előáll az indoklással, rögtön megfagy a levegő a lakásban. A férfi ugyanis azt állítja magáról, hogy egy tizennégyezer éves ősember - egy cro-magnoni -, aki, miután elérte a harmincöt éves kort, egyetlen percet sem öregedett. Minden évtizedben egyszer otthont és személyazonosságot cserél, hogy környezete ne fogjon gyanút. Az addig vidám társaságot teljesen megrendíti John vallomása. A csupa tudósból (biológusból, archeológusból, pszichiáterből) verbuválódott csapat unszolására főhősünk részleteket is megoszt életéről. A hallgatóság lassan két részre oszlik: "hívőkre" és kételkedőkre.

Tovább
23 komment

Palpatine kancellár szerepében Vlagyimir Putyin - A Star Wars mint politikai dráma (2. rész)

2016. január 30. 13:41 - Alec Cawthorne

could-emperor-palpatine-return-for-the-newest-star-wars.jpgKiváló szerzőtársam még tavaly írt egy tanulmányt, melyben a Star Wars előzménytrilógiájának politikai drámáját kulturális-történeti összefüggésben vizsgálta. Egyebek mellett kifejtette, hogy a római köztársaság bukásának alapmítosza – melyet természetesen azóta számtalanszor feldolgoztak már – mintául szolgált George Lucas számára is, amikor megalkotta a Galaktikus Köztársaság porba hullásának jól ismert históriáját. FOUREY a politikatudomány jeles művelőjeként alakította ki meggyőző érvekkel alátámasztott álláspontját. Előrebocsátom hát, hogy az én gondolatkísérletem nem lesz annyira kiforrott és egyenes vonalvezetésű, mint az övé. Magam inkább félig-meddig laikusként közelítek egy hasonló elemzési szempontokat kínáló témához. Célom Palpatine kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök „karakterének” összehasonlítása és újszerű megvilágítása, valamint – rajtuk keresztül – az általuk létrehozott államberendezkedések feltérképezése.

Tovább
33 komment

Miért kedveljük a negatív filmhősöket?

2016. január 29. 16:17 - Alec Cawthorne

thesilenceofthelambs3100711.jpgA címben feltett kérdést nyilvánvalóan sokan meg tudjuk válaszolni, és a most következő eszmefuttatás célja nem is az, hogy feltalálja a spanyolviaszt. Örök közhely, hogy a néző azért fogyaszt filmeket, hogy a vetítőterem vagy a nappali sötétjében olyan érzelmi hatásoknak tegye ki magát, olyan emberi magatartásokkal azonosuljon, melyekkel nem, vagy csak korlátozott mértékben találkozik hétköznapjai során. Ebbe a logikába illeszthető a negatív karakterekkel való azonosulás kérdése is. A gonosz világpercepciója, elevensége, illetve az a bátorság, mellyel nagyvonalúan áthágja a morális és társadalmi törvények zömét, az adott pillanatban vonzóbb lehet, mint a protagonista együgyű naivitása vagy pozitív értékekhez való görcsös ragaszkodása. Hiszen a mindennapokban mi sokkal inkább igazodunk a jók által szabott irányhoz, és ebbe már "beleuntunk". Na nem feltétlenül azért cselekszünk így, mert makulátlan a lelkületünk, hanem mert ezt diktálja a józan ész, meg a társadalmi együttélés konvenciói. Jogkövető magatartást például nem feltétlenül (és nem kizárólagosan) azért tanúsítunk, mert erkölcsösek akarunk lenni, hanem mert ezt kívánja a személyes érdekünk. Tudjuk, hogy ellenkező esetben a társadalom szankcióval sújt le ránk. Viszont a moziban kiengedhetjük destruktív énünket a palackból, és képzeletben gondtalanul "bűnözhetünk".

Tovább
Szólj hozzá!

Solace

2016. január 28. 18:54 - Alec Cawthorne

solace2-xlarge.jpgGyerekkorom óta csodálom Anthony Hopkinst. Minden filmet megnézek, melyben szerepel. Még akkor is, ha előre gyanítom, hogy maga a produkció silány minőséget képvisel majd. Így volt ez a Solace esetében is, melynek voltaképpen már előzetesét is csupán elnéző mosollyal fogadtam. Eleve rossz ómennek tűnt, hogy a filmet egy időben a Hetedik folytatásának szánták, ennek érdekében pedig erőteljesen átgyúrták a forgatókönyvet. Eredetileg ezúttal is William Somerset (Morgan Freeman) lett volna a főszereplő, aki látnoki képességekkel felvérteződve indult volna az aktuális tömeggyilkos levadászására. Szerencsére azonban e halva született ötletről időközben letettek (állítólag David Fincher is határozottan ágált ellene), így a Solace önálló történetként indult hadba a nézők kegyeiért. Sajnos azonban - Hopkins ide vagy oda - a végeredmény korántsem megnyugtató. A Solace bizony kifejezetten rossz film, de legalább nem írható a számlájára, hogy meggyalázta a legendás és utolérhetetlen Hetediket.

A lényeg, hogy Freeman helyett végül Hopkins játssza a lehengerlő intellektusú médiumot, Dr. Clancy-t, akinek ajtaján egy verőfényes tavaszi reggelen régi cimborája, Joe Merriweather FBI-ügynök (Jeffrey Dean Morgan) és szépséges partnernője, a pszichiáter Katherine (Abbie Cornish) kopogtat, hogy rávegyék, segítsen nekik egy különösen kegyetlen és rejtélyes gyilkosságsorozat felderítésében. Hopkins azonban nemet mond, hiszen súlyos magánéleti válságok emésztik: feleségétől évek óta elhidegült, lánya elvesztését pedig - akit nemrég legyűrt a leukémia gyilkos kórja - még mindig nem tudta kiheverni. Aztán végül (hogy, hogy nem) mégis elvállalja az esetet. A triumvirátus felfedezi, hogy az elkövető kizárólag leküzdhetetlen betegségben szenvedő férfiak és nők életét oltja ki, azaz Istent játszva, "a halál angyalaként" - valamiféle furcsa kötelességetikától vezérelve - segíti át a másvilágra áldozatait. Az is egyértelművé válik, hogy a titokzatos őrült mindig legalább egy lépéssel hőseink előtt jár. És innentől már nem is nehéz kitalálni, hogy miért: Hopkins karakteréhez hasonlóan természetesen ő is látnok. Csak az ő érzékei még kifinomultabbak.

Tovább
Szólj hozzá!

Két nap, egy éjszaka

2016. január 22. 12:40 - Alec Cawthorne

deux-jours-une-nuit.pngA Két nap, egy éjszaka visszafogott, minimalista történet egy munkásosztálybeli nőről, Sandráról (Marion Cotillard), aki végiglátogatja kollégáit, hogy meggyőzze őket, mondjanak le jutalékukról annak érdekében, hogy ő megtarthassa az állását. Az alapszituáció egyszerű, mint egy pofon, és a Dardenne-fivérek szerencsére a "kevesebb több" elve mellett teszik le voksukat. Nem áll szándékukban komplikálni filmjüket. A Két nap, egy éjszaka a kallódó, csellengő ember "cselekménysémáját" hasznosítja, látszólag nincs benne semmiféle figyelemreméltó trouvaille vagy csavar. Egy fiatalasszony házról-házra jár, könyörületért kuncsorog munkatársainak. Az írók a legkülönfélébb embertípusokat sodorják össze: van, akiben túlbuzog az empatikus készség, és páratlan erényekről tesz tanúbizonyságot, de olyan is akad, aki durván elutasítja hősnőnket. És a legfontosabb: egyetlen percre sem érezzük, hogy a vásznon pergő események ne lennének húsbavágóan realisztikusak.

Voltaképpen az a legjobb ebben a filmben, hogy bár teljességgel hétköznapi (mondhatni prózai) szituációkat vonultat fel, mégsem válik vontatottá. Sőt, épp ellenkezőleg: habár nem műfaji filmről beszélünk, mégis, egynémely pillanatban szinte thrillereket megszégyenítő feszültség telepszik a képekre. A közönség szinte székébe préselődve szorít Sandrának azért, hogy sikerüljön elérnie egyszerű, ám fontos célját. Az akkurátus környezetrajz és az érzékeny karakterizáció híven szolgálja a nézői azonosulást. Sandra és családja vigasztalan munkásosztálybeli miliője kényelmetlenül valósághűnek tetszik. Ezeken a képeken bizony nem vakító fehérségű léckerítéseket, gondosan nyírt, virítóan zöld pázsitot, fényesre sepert garázsfeljárót és nyárspolgári eleganciájú lakóházakat láthatunk. Hősnőnk egyéniségtelen, szürke falak között tengeti monoton mindennapjait családjával. Szívszorító érzés fogja el a nézőt: minden egyes kép mozdíthatatlanságot, statikusságot sugall. A Sandra és férje kapcsolatát jellemző lefojtott kedélyesség csak ráerősít erre az alapérzületre.

Tovább
Szólj hozzá!

Távoli rokonság - 1. rész: A Casablanca és a Carlito útja összehasonlító elemzése

2016. január 21. 12:40 - Alec Cawthorne

pagenew_760_x_384.jpgÚj év, új rovat: Távoli rokonság címre keresztelt sorozatunkban minden alkalommal két-két olyan filmet elemzünk majd, melyeknek látszólag nincs túl sok közük egymáshoz. Elképzelhető, hogy egész más korszakban fogantak, valamint eltérő a gyártási közegük, de talán még műfaji hovatartozásuk is. Mi azonban – nem figyelmen kívül hagyva e különbözőségeket – arra fogunk törekedni, hogy rávilágítsunk az adott filmpárok - elsőre talán kevésbé észlelhető, rejtettnek tűnő vagy nehezen kihámozható - hasonlóságaira. Lesznek persze olyan esetek is, amikor a két darab közötti kapcsolat „motivált”, vagy legalábbis köztudomású, de olyan párosok is felbukkannak majd, melyek közös jegyeit nagyon kevés helyen (vagy épp sehol sem) szokás firtatni. Annyit azonban megígérhetünk, hogy az elemzések mindig igyekeznek újszerűek, kreatívak, izgalmasak lenni. Garantáltan olyan mozikat fogunk összehasonlítani, melyeket előttünk csak kevesen próbáltak közös nevezőre hozni. (Ha egyáltalán próbáltak.) Első filmpárunk a Casablanca és a Carlito útja.

Tovább
4 komment

Vazul fia esete az első magyar Golden Globe-díjjal

2016. január 14. 11:00 - Alec Cawthorne

saul-fia-rc3b6hrig-gc3a9za.jpgNéhány nappal ezelőtt örömteli eseményről szerezhettünk tudomást: Nemes Jeles László - eddig is nagy nemzetközi sikernek örvendő - rendezése, a Saul fia Hollywoodban elhódította a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe-díjat. Bizakodásra ad okot, hogy a mozi rendületlenül menetel előre az Oscarhoz vezető ösvényen, sőt voltaképpen (kis túlzással élve) már annak előszobájában toporog. A Golden Globe elnyerése olyan üdvös fejlemény, mely joggal tölthet el örömmel  minden magyar embert. Azaz tölthetne. A film és az alkotók ugyanis szinte rögtön minősíthetetlenül aljas, kicsinyes, állatias indulatoktól parázsló gyűlölethadjárat kereszttüzébe kerültek. Az ellendrukkerek - tartozzanak bármelyik politikai csoportosuláshoz vagy eszmei meggyőződéshez - ilyenkor kórusban, szinte varázsütésre kezdenek közös akcióba. Ha hirtelen, a semmiből egységes ellenségkép fabrikálható, akkor összefog egymással szélsőjobbos, Nagy Magyarország-tetoválásos, bomberdzsekis díszhuszár, agymosott, véresszájú Fidesz-rajongó, mezei kisnyugdíjas, tízórás műszak után a kezében jéghideg sörrel dühöngő, paneldzsungel-lakó "becsületes magyar munkásember", zsenge korú Jobbik-drukker, karikás ostort pattogtató, íjászkodó, néptáncoló mintahazafi és irigy, rosszindulatú átlagember - a paletta végeérhetetlenül széles.

Tovább
10 komment

Magas-Sierra

2016. január 13. 10:00 - Sir Cesare Finta Gonzago

high_sierra-_planning.jpgÚjfent megtekintettem a Magas-Sierra című filmet. Ezúttal sem csalódtam: Raoul Walsh remekműve kitűnő gengszterdráma. Az első képsorok már-már lírai realizmusról tanúskodnak, különösen arra gondolok, amikor a szabadságát visszanyert Roy Earle (Humphrey Bogart) visszadobja a labdát a parkban játszó gyerekeknek. Az is nagyon tetszik, hogy Roy-ról szinte semmit sem tudunk meg, csupán arra derül fény, hogy Indianában született, és a család egy virágzó farmon gazdálkodott.

A Magas Sierra egyediségét abban látom, hogy a rendező megkísérli a főhős erkölcseinek megnemesítését - gondoljunk arra, milyen önzetlenül támogatja Velma (Joan Leslie) operációját -, és Marie (Ida Lupino) személyében olyan nőt állít mellé, aki a helyes útra térítené, ám e filmekben a nagymenő sorsa eleve elrendeltetett. Roy szabad élete abban a pillanatban megpecsételődött, amint a kormányzó aláírta a kegyelmi határozatot, ugyanis a gengszterfőnök, Big Mac (Donald MacBride) fizetett az egykori bankrabló szabadságáért, s ezzel egy életre lekötelezte.

Tovább
Szólj hozzá!

TOPLISTA – A Tarantino-filmek rangsora Tenebra szerint, 2. rész

2016. január 08. 19:02 - Tenebra

qt1.jpg

Tegnap bemutatták az Aljas nyolcast végre, így mindenki megnézheti magának, hogy mit alakított Tarantino négy év kihagyás után, a Django elszabadul westernfilmes nyomdokain haladva. Rendkívül kíváncsi vagyok, hogy ez a három órás, lassú és kevés akciót tartalmazó film hogy tetszik majd az embereknek. Nekem, mint azt a lista összetétele is mutatja, felettébb tetszett, mégpedig azért, amiért pár kritika szapulja: mert visszatér korábbi műveinek egyszerűbb témáihoz. Lássuk, szerintem hol helyezkedik el a Tarantino-filmek között a mozi-fenegyerek legújabb eresztése!

Tovább
4 komment

TOPLISTA – A Tarantino-filmek rangsora Tenebra szerint, 1. rész

2016. január 07. 20:13 - Tenebra

quentin-tarantino.jpg

Január 7-én került bemutatásra a magyar mozikban Quentin Tarantino hányattatott sorsú (kiszivárgott forgatókönyv és torrentoldalakra felkerült verzió) nyolcadik filmje (illetve, ha a Kill Billeket kettévesszük és a Négy szoba epizódját is idevesszük, kilenc és fél), az Aljas nyolcas (The Hateful Eight), melyben Tarantino – állítása szerint utoljára – nyúl a western műfajához. Megújulni persze a nyolcvanas években még videotékásként dolgozó, a Miramax jóvoltából berobbant mozi-fenegyerek nem tudott ezzel a művével sem. Sőt már nemcsak spagetti-westernekből idézget bőszen, hanem saját filmjeit is újrahasznosította ironikusan az Aljas nyolcasban kezdve a Kutyaszorítóban-tól a Kill Billen át természetesen legutóbbi művéig, a Django elszabadulig bezárólag. Így érdemes egy lista erejéig feleleveníteni – persze már integrálva az Aljas nyolcast is a Top 9-be –, mit is tett le eddig az asztalra Tarantino, és hogyan illeszkedik ebbe az egészbe az Aljas nyolcas. Szerintem.

Tovább
9 komment

Zsigmond Vilmos emlékére

2016. január 05. 11:22 - Tenebra

vilmos_zsigmond_1978.jpg2015-ben nagyon sok (filmes) legenda halálozott el sajnálatos módon. Sőt az utóbbi pár évben sorra távoznak a sokak műveltségét és moziélményeit meghatározó hírességek. Színészek, szinkronszínészek, nagy rendezők hagyták el az élők sorát az elmúlt egy-két évben (Sindo Kaneto, Oshima Nagisa, Jancsó Miklós, Haskell Wexler és még sorolhatnánk).

Sajnos a 2016-os évet is egy halálesettel nyitjuk, melynek magyar vonatkozása is van. Személyében egy olyan művész szenderült jobb létre, aki már korai dokumentumfotóin is ugyanazt a következetes stílust érvényesítette, amit filmes operatőri munkáiban. Igen, arról a Zsigmond Vilmosról van szó, aki még az ötvenhatos forradalom után szakadt el Magyarországról, és futott be Hollywoodban, hogy meghatározza nemcsak a hetvenes-nyolcvanas évek hollywoodi filmjeinek arculatát, de számos más, későbbi induló operatőr pályafutását.

Tovább
2 komment

Ifjúság

2016. január 04. 17:12 - Charlie Simms

youth_international.jpgNehéz írni erről a filmről. Egészen néma maradtam a stáblista alatt, és azon gondolkoztam, hogy ez a rengeteg benyomás, ami ért a 120 perc alatt, vajon rögtön célba ér-e vagy meg kell tekintenem még párszor Sorrentino legújabb moziját ahhoz, hogy teljességgel megértsem, mit is akar nyújtani számomra. A válasz hamar jött – arra jutottam, hogy ez már az a művészet, aminek csak töredékét lehet megérteni, s nem azért, mert olyan mély és hatalmas, elvont üzenete van, hanem mert sokféle témát tesz terítékre, melyek kapcsán nemhogy a válaszokat nem találjuk első blikkre, de a kérdéseket is komoly merengés után lehet csak feltenni.

Fred Ballinger (Michael Caine) és legjobb barátja, Mick Boyle (Harvey Keitel) a svájci Alpokban töltik nyaralásukat egy szanatórumra emlékeztető fényűző hotelben, ahol a világ számos előkelősége és híressége megfordul. Ők is ilyenek: Fred visszavonult zeneszerző, s most csupán szeretne megpihenni sűrű, mozgalmas élete után, a filmrendező Mick pedig egy utolsó, nagy attrakcióval akarja elámítani a világot, melyet életműve lezárásának, afféle testamentumnak szán - ezen dolgozik forgatókönyvíró kollégáival. De a hegyi levegő áldásait élvezi a több elismerésre vágyó, csalódott, keserű fiatal színész (Paul Dano) valamint egy Diego Maradonára hajazó világsztár is - róla sokkal többet nem is tudunk meg, csupán annyit, hogy súlyos egészségügyi problémáiból fakadóan kúrálja magát a festői szépségű helyen. A csapat kibővül egy néma, idős házaspárral, akik nem valamiféle rendellenesség miatt némák, hanem kapcsolatuk csökevényességéből adódóan, valamint a Miss Universe ifjú szépségével, akit egy ihletett jelenetben meg is csodálnak öreg hőseink - elölről-hátulról egyaránt. Végül pedig ne felejtsük ki a film egyik legérdekesebb karakterét, Fred Ballinger lányát, Lenát (Rachel Weisz) sem, aki apja asszisztenseként dolgozik, s mindemellett az öregúr lelki szemetesládájaként is funkcionál.

Tovább
Szólj hozzá!

A Félvilág-kritika margójára, avagy lehet-e árral szemben?

2016. január 03. 18:12 - Alec Cawthorne

251498_800x600.jpgA tegnap este kikerült Félvilág-kritikánkon felhördült a Facebook népe. Szidalmazni kezdték az írást, valamint személy szerint engem is, mondván, ez egy felháborító és rosszindulatú ellenkampány a filmnek, amit egyébként (rajtam kívül) mindenki dicsér. Sőt, amit - úgy látszik - kötelező dicsérni, és ha te véletlenül nem teszed, ha kilógsz a sorból, azonnal megbélyegeznek. És nem az írásodat támadják, nem az ott olvasható állításokat próbálják meg érvek felsorakoztatásával megcáfolni, hanem téged, a te személyedet. És ha te megkéred őket, hogy legyenek szívesek, sorakoztassanak fel érveket, az már kvázi személyeskedés, becsmérlés. (Hasonló történt néhány hónappal ezelőtt egy, a kortárs filmkritika problémáiról szóló cikkünk kapcsán: akkor is csak durva és obszcén személyeskedést kaptunk észérvek, higgadt, tárgyilagos ellenvélemény helyett.)

Nos, hadd fűzzek néhány megjegyzést a Félvilágról írt kritikám zajos utóéletéhez. Igazán örömteli volna számomra, ha minél több magyar emberben tudatosodna, hogy: 1) az ellenvélemény, ütközzön bármilyen mértékben a többség által képviselt, "uralkodó" állásponttal, mégis legitim, létjogosultsága van, és minden körülmények között illendő méltányolni, mivelhogy véleménypluralizmusban élünk; 2) természetesen ezen ellenvéleményt is jogunk van bírálat tárgyává tenni, de csak akkor, ha érvekkel támadjuk (jelzem: az, hogy "Ez a kritika ökörség!", nem érv!); 3) a negatív kritika nem jelent automatikusan egyet a személyeskedéssel (az, hogy egy alkotót "féltehetségűnek" nevezek, vagy hiányolom tőle a "felelősségérzetet", esetleg az "élettapasztalatot", nem személyeskedés, mivel nem a személyét "támadom", hanem esetleges alkotói hibáit taglalom, azaz alkotói minőségében, és nem mint embert bírálom!); 4) egy negatív kritika nem feltéltenül rosszindulatból íródik, sőt előfordulhat, hogy a szerző megkísérelte szeretni az adott filmet (mint ahogy a mi cikkünkben ezt említjük is), de nem sikerült neki; 5) sajnálatos, hogy ha valakinek különvéleménye van egy széles körben ajnározott (magyar) filmről, azt rögtön kórusban támadjuk; 6) sajnálatos, hogy az átlagember szemében jó kritika = amivel egyetértek; szar kritika = ami elüt a véleményemtől.

Ismét bebizonyosodott: Magyarországon legelőször a fejekben kellene rendet tenni.

11 komment

Félvilág

2016. január 02. 23:35 - Alec Cawthorne

274333_1449772373_5962.jpgSzerencsésebb lett volna, ha a Szász-Köbli alkotópáros A berni követ bombasztikus sikere után nem vált irányt, s nem próbál meg Houdiniként kiszabadulni a bűnügyi filmek vonzásából - talán most egy pazar, a '30-as évek budapesti alvilágában játszódó, neo-noir hangulatú krimivel (egy Kondor-regény filmverziójával?) lennénk gazdagabbak, és egy tökéletesen félrekalibrált, saját súlya alatt összeroskadó kamaradrámával "szegényebbek". A vizsga és A berni követ alacsony büdzséből és mostoha körülményekből csiholt tüzet a magyar műfaji film sötét alagútjában, ámde a fény mára csupán pislákol: a kétes értékű Félvilág szinte teljes egészében kioltotta. Úgy néz ki, csalóka illúzióink, melyeket az elmúlt esztendőkben kezdtünk táplálni a magyar zsánerfilm jövőjét illetően, porrá omlanak. 2015 legjobban várt magyar tévéfilmjének ugyanis sajnos nevében a sorsa: a Félvilág féltehetségű alkotók félgőzzel készített félsikere.

Meg kell hagynunk: a témaválasztás remek. Mágnás Elza, a szegénysorból egy dúsgazdag bútorgyáros szeretőjévé emelkedő pókasszony története felettébb tanulságos, ráadásul drámai fordulatokban is bővelkedik. A léha életű nő úrihölgyi babérokra vágyott, ezt a kegyet azonban sosem kapta meg a sorstól: kivakaródzott prostituáltként, az arisztokrácia és az alsóbbrendű társadalmi csoportok határzónájában fejezte be rövid életét. A Mágnás Elza-gyilkosság sokkolta a korabeli közvéleményt: holttestét egy utazótáskába rejtve találták meg a Duna-parton. A haláleset - a cinkotai bádogos rémtetteivel egyetemben - szemléletesen tükrözi a Monarchia alkonyának morális káoszát. A sztori pedig egyszerre ad alkalmat a melodrámában rejlő lehetőségek kibontakoztatására, és kevéske bűnfilmes motívuma révén még krimibe illő izgalmakat is szolgáltat közönségének. Ha alaposabban átgondoljuk, rájövünk: ez az alapanyag - bármennyi ziccert is kínál - bizony nagyfokú (élet)tapasztalatot és felelősségérzetet követel meg az alkotóktól.

Tovább
21 komment

TOPLISTA – A tíz legjobb film 2015-ben Tenebra szerint, 2. rész

2015. december 31. 13:56 - Tenebra

whiplash-11.jpg

Ez az egy nap maradt 2015-ből, és… és… és… kezdődik a 2016-os év, melynek első napja ugyanolyan lesz, mint a többi, csak legfeljebb a másnaposság démona lebeg majd ott fejünk felett. Ám előtte még vessünk számot arról, hogy mik voltak 2015 legemlékezetesebb alkotásai. Avagy folytassuk, fejezzük be az előző bejegyzésemben megkezdett Top 10-es listát. Hajtás után az általam legjobbnak tartott öt film rangsorát tekinthetik meg, melyek között ismét szerepel egy kakukktojás, és bizonyára ismét nem fogja mindenki tetszését elnyerni a sorrend és a szereplők sem. De hát a Top 10-ek már csak ilyen szubjektív, kellemetlenkedően idegesítő jelenségek.

Tovább
5 komment

TOPLISTA - 2015 legjobb filmjei Alec Cawthorne szerint

2015. december 30. 22:31 - Alec Cawthorne

youth.jpgSokat töprengtem rajta, hogy kivegyem-e a részem az év végi listaőrületből, avagy sem. Habár - a korábbi esztendőkkel ellentétben - az idei filmes felhozatalba voltaképpen csupán belekóstolni volt időm és kedvem, végül úgy láttam, nem volna helyénvaló megtörni a hagyományt, és úgy döntöttem, egye fene, idén is hódolok e kötelező rituálénak. Noha ezúttal tényleg csupán szűkös kínálatból válogathattam, azért sikerült összegereblyéznem néhány olyan címet, mely valóban nagy hatást gyakorolt rám, s melyet jó szívvel ajánlok bárkinek. Most ezek az alkotások következnek, mindenféle sorrendiség nélkül. Azaz majdnem.

Tovább
4 komment

Hát ne várjátok hogy jók legyenek míg a felnőttektől azt látják

2015. december 30. 15:57 - FOUREY

duel_on_coruscant.jpgTegnap írtam a blogon egy rövid bejegyzést arról, hogy az Amerikai Plán immár a mainstream médiába is betört, mert az egyik cikkünkből kölcsönözték a HVG.hu egyik írásának már a címét is, illetve állításainak egy részét is. Háromszoros hurrá! A dolog egyetlen szépséghibája, hogy tegnap este még az idézés jelöletlen maradt, mindannyiunk nagy bánatára. Azóta azonban a történet szerencsés fordulatot vett.

Tovább
Szólj hozzá!

TOPLISTA – A tíz legjobb film 2015-ben Tenebra szerint, 1. rész

2015. december 30. 10:01 - Tenebra

slow-west_web_2.jpg

Szerintem rohan az idő. Vagy csak nekem változott meg az időpercepcióm, de úgy érzem, még csak most volt 2014 decemberje. Aztán hirtelen 2015 vége lett. Lehet, a megfeszített, túlhajszolt életmódom az okozója ennek, franc se tudja. Mindenesetre egy biztos, objektív viszonyítási pontja van az idő múlásának: az adott év filmtermése.

Mint minden filmes blogon, úgy az Amerikai Plánon is ildomos számot adni arról, milyen filmeket volt érdemes megtekinteni 2015-ben. Persze arról is lehetne értekezni, mik voltak az év legnagyobb csalódásai – arról majd talán egy másik bejegyzésben, toplista helyett egy elemzősebb szövegben szólnék. Most viszont mindenképp arra a tíz legjobb alkotásra tekintenék vissza, melyeket januártól decemberig vetítettek a magyar mozik. Biztos sokak számára lesz meglepetés, mi, miért került fel, de őszintén szólva, mikor elgondolkodtam, miket rakhatnék rá egy TOP 10-re, magam is meglepődtem, tulajdonképpen mennyi jó filmet is láttam idén. Pedig hirtelen visszagondolva azt hittem, 2015 nemcsak magánéleti és szakmai szempontból volt egy mélypont számomra, hanem a moziban is csupa mellékterméket kaptunk a képünkbe. Azonban szerencsére ez nem így van, főleg, ha arra gondolok, hogy a Whiplash vagy a Mad Max ominózus jeleneteit mai napig újranézem. Márpedig ilyet csak azok az alkotások érdemeltek ki, melyek nagy hatással voltak rám. De vajon az említett két filmen kívül mik lehetnek ezek? Akit érdekel, az tartson velem!

Tovább
2 komment

TOPLISTA - A 10 legjobb Dallas-epizód Alec Cawthorne szerint

2015. december 29. 23:14 - Alec Cawthorne

dallas.jpgLegutóbb Columbo hadnagy tíz legérdekesebb esetét gyűjtöttük össze nektek, most pedig itt az idő, hogy Jockey Ewing és családja legemlékezetesebb momentumaiból szemezgessünk. Előrebocsátom, nem volt könnyű összeállítani ezt a listát. Jómagam nagy rajongója vagyok a Dallasnak, rengeteg epizódot őrzök szeretettel az emlékezetemben, s bizony akadt néhány olyan rész, melyet nehéz szívvel ugyan, de le kellett hagynom a lajstromról. Ugyanakkor remélem, hogy a most következendő rangsor nemcsak a széria régi tisztelőiből fog nosztalgikus érzéseket előcsalogatni, de talán olyan nézőkben is felébreszti a halhatatlan szappanopera iránti kíváncsiságot, akik annak idején egyáltalán nem, vagy csak elvétve, "ad hoc" jelleggel nézték a Dallast. Persze azt azért nem hiszem, hogy a '90-es években volt ember Magyarországon, aki mind a 357 epizódot kihagyta volna. Hiszen emlékszünk: péntek esténként bizony kiürültek az utcák...

Tovább
2 komment

Azé a föld, aki megműveli

2015. december 29. 14:36 - FOUREY

councilrots.jpgAzért is szeretem nagyon ezt a blogot, mert nagyon sokat lehet belőle tanulni. Én legalábbis, aki laikus vagyok a filmek terén, rengeteget tanulok, ezért igyekszem minden cikket elolvasni. És ezért érzem megtisztelőnek, hogy volt már alkalmam cikket írni minden laikusságom ellenére is az Amerikai Plánra. Éppen ezért örülök, ha másoknak is hasznára válik a blog, amit az alábbiakban egy rövid példával szeretnék érzékeltetni. Az eset történetesen épp az általam írt szöveggel történt, így még nagyobb az örömöm. De be kell vallanom, maradéktalanul boldog csak akkor leszek, ha a jövőben az Amerikai Plán olyan fórum lesz, amelyből nem csak tanulni fognak az emberek, de megtisztelőnek fogják érezni, ha hivatkozhatnak is rá.

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása