A régi vicc szerint Magyarországon nincs antiszemitizmus, de igény lenne rá. Nos - és ez már sajnos korántsem vicc - immár míves hollywoodi blockbusterek sincsenek, de még ennél is szomorúbb, hogy igény sem lenne rájuk. TGM talán fején találja a szöget, amikor azt írja, hogy a mai fiatalságnak sokkal inkább arra lenne szüksége, hogy levegye Tolsztojt a polcról, mintsem a kortárs popkulturális csúcsproduktumok nyakló nélküli fogyasztására. Ha a mai álomgyári megapic csúcsproduktuma a Bosszúállók: Végjáték, akkor TGM-nek minden kétséget kizáróan igaza van. Ha ez a film a legtöbb, amit a mai Hollywood képes kiállítani, az több, mint elkeserítő. Nem mintha a Végjáték annyira rossz film lenne, sőt. Együltő helyemben végig tudtam nézni - csupán egyszer szakítottam meg e háromórás elfoglaltságot, és csakis azért, mert a szervezetem vehemensen jelezte, hogy túlzott mennyiségben fogyasztottam üdítőmből -, az obligát látvány- és gyilokpornó is tetszetős esztétikai élményben részesített; olykor-olykor, némely elevenebb poén elismerő mosolyt rajzolt az arcomra, s nem tagadom, akadt drámai csúcspillanat, mely ellágyított. A Végjáték mindezekkel együtt, mindezek ellenére is rossz film. Mondom ezt úgy, hogy közben tökéletesen értem, miért tartják sokan jó filmnek.