Az HBO 2009-es minisorozatára egy kedves barátom hívta fel a figyelmem, akinek összehasonlíthatatlanul jobb ízlése van, mint nekem. Ez nem csak a filmekre terjed ki, de a szépirodalomra is. Utóbbira csak egy példa: én Esterházyt még csak-csak olvasgatok, de neki Krasznahorkai László az egyik kedvence. Azt mondta, ezt kéne kötelezővé tenni mindenkinek, akit érdekel, hogy működik a politika, nem a House of Cardsot meg a többi hasonló marhaságot nézegetni. Nos, a sorozat ledarálása után egyértelműen igazat kell adnom neki, az alábbiakban azt is megpróbálom röviden kifejteni, miért.

Tapasztalataim szerint politikáról, pláne politikatörténetről nagyon nehéz jó fikciós műveket készíteni. És kifejezetten ront a helyzeten általában, ha egy-egy személy áll a középpontban. A témából adódó nehézségeket klasszikus módon azzal a fogással kerülik el néhányan, hogy a politika és a történelem csak a  kulisszát jelenti jelentéktelen kisemberek életének bemutatásához. Ennek vannak előnyei és vannak hátrányai. De nyilván egy John Adams című filmsorozat nem követhette ezt az utat, hiszen az alapító atyák egyike, az Egyesült Államok második elnöke (egyúttal dinasztiaalapító: egyik fia, John Quincy maga is elnök lett, egyik dédunokája, Henry Adams pedig jelentős történetíró) a címszereplő, ebből azért nehezen lehetett a történelem nagy fordulópontjait kihagyni. Így viszont fennállt a veszélye annak, hogy egyszerűen színes-szagos történelmi képeskönyvet kapjunk (annál is inkább, mert Adams 90 évnél is többet élt, vagyis egy életrajzi történet egyszerűen túl sok anyagot szolgáltatott ahhoz, hogy feszes forgatókönyvet lehessen írni belőle). Szerencsére ezt el tudták kerülni az alkotók, ahogy azt is, hogy a történetmesélés hagiográfiává váljon, ami pedig azért volt különösen nagy fenyegetés John Adams esetében, mert élettörténete mégiscsak egybeesik az amerikai nemzeti mitológia egyik meghatározó szakaszával, amelynek árnyalt, nem misztifikáló bemutatása majdhogynem lehetetlen feladat (aki látta mondjuk A hazafi című filmet, az sejtheti, mire utalok). Ahol egy fikciós műben felvonulnak a címszereplő mellett olyan történelmi nagyágyúk, mint Benjamin Franklin, Thomas Jefferson, George Washington, Alexander Hamilton, III. György brit és XVI. Lajos francia uralkodók (hogy az inkább csak a korszak alapos ismerői számára ismerős, ámbátor nem lényegtelen neveket ne is említsem), ott már csak azért is erős a leegyszerűsítő, sematikus, idealizáló ábrázolás veszélye, mivel ezek mind jelentős történelmi személyiségek voltak, akik sorsfordító döntéseket hoztak kivételes helyzetekben, s emiatt rettentő nehéz elkerülni, hogy személyiségükből kilúgozódjon minden, ami nem tartozik szorosan a tárgyhoz.     

Hogy a készítők el tudták kerülni ezeket a csapdákat, abban fontos szerepet játszott néhány szerencsés döntésük. John Adams személyében sikerült a korszak egyik jelentős politikusát megtalálniuk, akinek életművét azonban némiképp árnyékba borítják a többiek greater than life figurái. Nem egy félistent, egy embert kellett bemutatniuk tehát. (A sorozatnak egyébként az egyik központi témája Adams mostoha utóélete, a többiekhez képest relatíve méltatlan megítélése, ami már az életében is igaz volt.)

Ráadásul Adams politikusként és emberként is figyelemreméltóan komplex, ambivalens karakter: ambiciózus, törekvő, hiú, ugyanakkor nem karizmatikus személyiség, akinek az eredményeiért mindig meg kell küzdenie, jobban, mint társainak és akit környezete jobb időkben is inkább tisztel, mint szeret és akit válságos helyzetekben hajlamosabbak megvetni, mint lojálisan kitartani mellette. Adamsnek vannak politikai víziói, elvei, szigorú erkölcsisége és töretlenül küzd céljaiért, sőt, a legradikálisabb konfrontációt sem utasítja vissza, ha szükségesnek tartja, de alapvetően szkeptikus az emberi természetet illetően, a hatalmat korlátozandónak tartja, a pártoskodást ellenzi és nagyobb híve a kompromisszumoknak, mint a fanatikus elfogultságnak.

A sorozat nem csak ezeket az ambivalenciákat mutatja be, de azt is, hogy Adams nem csak magánemberként nem hibátlan, de politikusként sem mentes a tévedésektől. Emellett a sorozat zavarbaejtő naturalizmussal ábrázolja a korszakot, az embereket, betegségeiket, testi gyengeségeiket, erkölcseiket. Nem szégyell rákérdezni a nők alávetettségére, a korabeli szülő-gyerek viszony problémáira, a rabszolgaságra, a szegénységre.

De mindez nem jelenti, hogy mindent részletekbe menő pontossággal ábrázolna. Épp ellenkezőleg: Franklint gyomorforgató cinizmusa és zseniális diplomáciai érzéke, Hamiltont tenyérbemászó birodalomépítő ambiciózussága, Washingtont szinte már idegesítő nagylelkűsége, szerénysége és karizmája, Jeffersont szentekhez illő emberszeretete és vakságszámba menő elfogultsága a forradalmi Franciaország iránt jellemzik a sorozatban. Magyarán, a készítők ugyan nem egyszerűsítik le egyik karaktert sem, mindegyiket negatív és pozitív vonásokkal egyaránt felruházzák, de mindenkinél kiemelnek néhány karakteresnek gondolt vonást, míg a főhős jellemét nagyságrenddel komplexebben ábrázolják. A történelmi helyzetek bemutatása sem mentes a finom egyszerűsítésektől, de mindenkor nagyon odafigyelnek arra, hogy a történet elbeszélése megfelelően modellezze a politikai döntési folyamatok tényleges komplexitását. Ebben a tekintetben a Függetlenségi Nyilatkozat elfogadása, a párizsi tárgyalások, Adams alelnöki kvázi-száműzetéséből való kitörése és a francia háború elkerülése mind-mind briliánsan vannak bemutatva.

A sorozat egyik nagy érdeme, hogy nem egyszerűen csak egy történelmi szereplő, nem is csak egy ember, egy politikus tetteinek története, de egy fejlődéstörténet: Adams ambiciózus és okos ügyvédből ügyes, de kezdő politikussá, majd valódi államférfivé válik, aki a Függetlenségi Nyilatkozat kiadásával eléri karrierje zenitjét, hogy onnan a francia és holland követség során elkövetett hibák és betegsége hullámvölgyéből újra az új amerikai politika csúcsaira emelkedjék. Ebben a szakaszban is rögös az útja, s éppen abban a pillanatban ér véget a karrierje, amikor eléri államférfiúi működésének újabb csúcspontját: a franciákkal szembeni háború elkerülése Hamilton és Jefferson vetélkedése közepette egy a pártpolitikában otthonosan nem mozgó, de kvalitásos politikus és a pillanatnyi érdekeken túltekinteni képes államférfi nagy érdeme. Hogy Adams mindezért nem nyeri el jutalmát, azt is jelenti, hogy a sorozat képes elkerülni az amerikai filmekre jellemző happyend mániát is, sőt, azt is látjuk, hogy milyen nehéz egy valódi embernek, milyen nagy árat kellhet fizetnie lelkileg a helyes, de nehéz döntésekért.

Már önmagában ez is roppant érdekessé teszi a sorozatot, amire rátesz még egy lapáttal Adams és felesége közötti izgalmas és árnyaltan bemutatott viszony története, valamint Adams gyermekeivel való viszonya fény- és főleg árnyoldalainak részletes tárgyalása. Amit ezek hozzá tudnak tenni a történethez, az nem pusztán voyer szempontból lehet érdekes, hanem mindenkinek az, akit tényleg érdekel, hogy milyen elképesztő lelki, érzelmi megterhelést jelent a politika.