Amerikai Plán

"Tudom, mi vagy te. Az örök otthon."

A humor Bergmanja - 80 éves Woody Allen

2015. november 30. 20:56 - Alec Cawthorne

tumblr_n8xm3rvqu81qegacgo3_1280.jpgVan itt egy kopaszodó, szemüveges, csúnyácska férfi, akinek szemében örökké huncut tűz és olthatatlan kíváncsiság bujkál. Az úriember idestova ötven éve szórakoztat bennünket filmjeivel. Szinte minden létező zsánerben kipróbálta már magát, de valahogy mindegyiket sikerült kicsit a maga képére formálnia. Összetéveszthetetlen alkotói univerzumot hozott létre, melyben jól megfér egymással a sziporkázó abszurd humor, a komor bergman-i lélekboncolgatás, s alkalmanként olyan műfaji-történetmesélői hagyományok is, mint a krimi, a pikareszk, a felnövéstörténet vagy épp a melodráma. Hatalmas életművel büszkélkedhet, mely még mindig egyre csak bővül. Még legborúsabb filmjeit is átszínezi reménytelenül optimista látásmódja, életigenlése, utánozhatatlan, melegszívű humora, vagy épp a mozi szeretete. December 1-jén nyolcvan éves Woody Allen.

Allen pályája még a hatvanas évek derekán indult, de a hetvenes években készített filmjei hozták meg számára az igazi sikert és elismerést. Habár első nagy áttörése Új-Hollywood időszakára esik, Robert Altmanhoz vagy Stanley Kubrickhoz hasonlóan munkássága a Hollywoodot megreformáló egyik alkotói nemzedékbe sem volt hézagmentesen beilleszthető. Sem a tévérendezők (John Frankenheimer, Sidney Lumet, Alan J. Pakula, Martin Ritt), sem a BBS körül csoportosuló köztes nemzedék (Peter Fonda, Dennis Hopper, Bob Rafelson, Monte Hellman, Peter Bogdanovich) sem pedig a mozi-fenegyerekek (Francis Ford Coppola, Steven Spielberg, George Lucas, Martin Scorsese) által képviselt tradícióhoz nem csatlakozik, bár életkora alapján az ún. köztes generációhoz tartozna. Kezdetben a United Artists forgalmazza a filmjeit, de munkái anti-hollywoodiánusak, s a '70-es évek közepétől a modern művészfilmhez kapcsolódnak.

Allen New York-i produkciós bázisán fejlesztette ki személyes filmstílusát. Első filmje, a Fogd a pénzt és fuss (1969) a Marx-fivérek és Bob Fosse hatásáról árulkodik, s már ebben elszabadul a direktor jellegzetes abszurd humora. Korai filmjei öntükröző jellegükkel, a mozit megcélzó tréfáikkal keltik fel a közönség figyelmét, az Annie Hall (1977) viszont új színt visz az életműbe: ez a darab már a nagyvárosi értelmiség lelki problémáira, magánéleti válságaira fókuszál, formai jegyei pedig modernista mesterek - főként Fellini és Bergman - befolyását tükrözik. "Amikor rendezni kezdtem, olyan filmek érdekeltek, amilyeneket fiatalabb koromban szerettem. Vígjátékok, a valóban mulatságos vígjátékok, a színvonalas vígjátékok. Ahogy kicsit több sütnivalóm lett, lassan felülkerekedett a külföldi filmekre érzékeny énem." - vallotta maga Allen. Bergmant pedig egyenesen a legnagyobb filmrendezőnek nevezte, aki csak tevékenykedett "a filmkamera feltalálása óta".

A Manhattan (1979) tovább viszi és tökéletesíti az Annie Hall-lal elkezdett vonulatot. Ez Allen legszemélyesebb "New York-filmje", voltaképpen hatalmas szerelmi vallomás a Nagy Almához. New York filmjeinek vissza-visszatérő helyszíne: olyan szoros kapcsolat fűzi a metropoliszhoz, mint amilyen Fellinit Rómához. Ekkortájt válik állandó alteregójává a szorongó, gátlásos zsidó értelmiségi, aki mind szerelmi, mind szakmai életével elégedetlen, imádja Manhattan-t, Bergmant, a szexet és a jazz-t, kritizálja a zsidóságot, Kaliforniát és a rockzenét. A Manhattan  fekete-fehér képi világával szinte már megelőlegezi a későbbi stiláris kalandozásokat: a Zelig (1983) (ál)dokumentarista realizmusát és az Árnyak és köd (1992) expresszionizmusát. Vannak bonyolultabb, sokszereplős filmjei is, ezek főként melodrámai hangoltságú szerelmi történetek. A Hannah és nővérei (1986) például a házasságtörés, a rákpánik, a családi kapcsolatok témáit érinti, míg a Bűnök és vétkek (1989) a majdani Kasszandra álmához (2007) hasonlóan sajátos, egyszerre keserű és humoros Dosztojevszkij-átirat, a Férjek és feleségek (1992) pedig Bergman Jelenetek egy házasságból című filmjének modern újragondolása.

Allen munkáit elég nagy diverzitás jellemezte a felölelt témákat illetően. A Belső terek (1978) depresszív kamaradrámája szintén Bergman világát idézte meg, akárcsak kései korszakának egyik legsikerültebb alkotása, az Agyament Harry (1997), mely rengeteg motívumot emelt át A nap vége (1957) című klasszikus Bergman-filmből. Fellini előtt többször is tisztelgett: főként a Nyolc és fél-ből (1963) merít inspirációt a Csillagporos emlékek (1980), A rádió aranykora (1987) pedig az Amarcordra (1972) kacsint vissza. A Kairó bíbor rózsájában (1985) a harmincas évek gazdasági válságába kalauzolja a nézőket, hogy meghitt vallomást intézzen a  mozi médiumához, mely még a legkilátástalanabb helyzetekben is képes elvarázsolni a kisembereket. A Lövések a Broadway-n (1994) a húszas évek New Yorkjába helyezi át a jól ismert, neurotikus történetet, míg a Rejtélyes manhattani halálesetet (1994) krimivígjátékkal oldja a párkapcsolati válságból adódó feszültséget.

Allen kevés filmje termelt nagy nyereséget, de ez egyáltalán nem szegte kedvét. Máig alkot, és habár elhagyta örök múzsáját, New York-ot, hogy kirándulást tegyen Európába és a világba, s filmjei már nem olyan frissek és energikusak, mint hajdanán, az öreg mester időről-időre bebizonyítja, hogy továbbra is dőreség volna leírni őt. Gondoljunk csak a 2011-es Éjfélkor Párizsban című alkotására - ebben Allen voltaképpen régi pompájában ragyogott. És ki tudja, milyen meglepetésekkel örvendeztet meg minket még a jövőben.

Allen egyszer azt nyilatkozta, azért készít filmeket, hogy elterelje figyelmét a lét értelmetlenségéről. Nos, bármi is legyen a motivációja, azt hiszem, nehezen lehetne vitatni, hogy működött - és működik - a dolog. Isten éltesse sokáig a humor Bergmanját nyolcvanadik születésnapján!

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amerikaiplan.blog.hu/api/trackback/id/tr428128408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2015.12.01. 16:05:04

Isten éltesse sokáig! :)

A Manhattan óriási kedvencem, szemben az egyébként kiváló, ám talán túlságosan körülrajongott Annie Hall-lal. Nem titkolom, a Bűnök és vétkek, a Férjek és feleségek, valamint az Agyament Harry állnak hozzám leginkább közel, de imádom A rádió aranykorát is.

A kései alkotásairól már nem vagyok ilyen jó véleménnyel.

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2015.12.01. 18:41:39

Fájlalom, hogy az Index2 nincs tekintettel a kerek születésnapra... Jószerivel 18+-os blogbejegyzések kerültek címlapra, Woody Allenről viszont semmi...

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2015.12.01. 20:03:20

Szerettem A világ második legjobb gitárosát. Azóta lettem Django Reinhardt rajongója is :)

Alec Cawthorne 2015.12.01. 20:23:50

Manhattan, Bűnök és vétkek, Hannah és nővérei, Kairó bíbor rózsája, Agyament Harry - ezek a legnagyobb kedvenceim az életműből. Persze van még mit pótolnom. :)

prometheus_X 2015.12.02. 02:27:06

Személy szerint én ki nem állhatom. Ezek szerint akkor a mégmindenkibbek halmazába tartozom. Király.

vizsla_barat 2015.12.02. 03:45:53

@prometheus_X: detto. Ha valamiben ő játszott vagy/és Oszkárra jelöltek akkor azt nem néztem meg.

ForróAPite 2015.12.02. 04:33:21

Hát, nekem nem a kedvencem.

FikkFakk 2015.12.02. 04:51:43

Probaltam parszor WA filmet nezni, de sose jutottam veluk messzire...

Alec Cawthorne 2015.12.04. 21:07:07

Azért kíváncsi lettem volna, hogy mely filmek vették el ennyire a kedveteket az életműtől...
süti beállítások módosítása