Ha meghalljuk vagy olvassuk azt a kifejezést, hogy „amerikai film”, rögtön Hollywoodra és a nyugati partra asszociálunk, pedig már a kezdetektől sem kizárólag tömegfilm volt az amerikai film. Sőt radikális kísérletek születtek Orson Welles 1934-től Hearts of Age-jétől Andy Warhol és Stan Brakhage munkáin át John Cassavetes filmjeiig. New York a nyugati parti Hollywooddal szemben mindig az avantgárdot, a formai radikalizmust képviselte, mely avantgárd filmekben ugyanúgy megnyilvánult (lásd például Kenneth Anger „klipjeit”), mint Cassavetes dokumentarista játékfilmjeiben (New York árnyai). Cassavetes olyan erővel volt képes hatni pusztán a valóság teljes tiszteletben tartásával, illetve a színészi alakítások – színész és befogadó számára egyaránt –személyes élménnyé transzformálásával, hogy követői máig alig akadnak. Jelen írás tárgya, az Egy hatás alatt álló nő az amúgy is magas színvonalat képviselő cassavetesi pálya csúcsteljesítménye.
Persze John Cassavetes, ahogy az említett Orson Welles is, közel állt a mainstreamhez. Miként Welles, úgy Cassavetes is megküzdött élete során azért, hogy filmet készíthessen. Az Aranypolgár rendezőjéhez hasonlóan mindenféle szerepet elvállalt, hogy összeszedhesse a pénzt szerzői drámáihoz (jobb alakításai közé tartozik a Rosemary gyermeke, míg például Brian De Palma Őrjöngésének főgonoszaként nyújtott „teljesítményét” jobb lenne feledni). Sőt még „jutalomképp” párszor be is jutott Hollywoodba: a Férjeket és a Minnie és Moskowitzot hollywoodi stúdió forgalmazta, részint mert ekkoriban a stúdiórendszer nyitott volt a művészfilmekre, részint pedig azért, mert Cassavetes művei sokszor melodrámai beütéssel bírnak. Persze semmiképp sem pejoratív értelemben, hanem mint Douglas Sirk vagy Vincent Minelli munkái, úgy Cassavetes alkotásai is gyakran családi konfliktusokat ábrázolnak.