Amerikai Plán

"Tudom, mi vagy te. Az örök otthon."

Batman

2016. március 19. 18:28 - Alec Cawthorne

batman-1989-batman-2686914-1024-576.jpgKötve hiszem, hogy létezik olyan húszas-harmincas éveiben járó fiatal, aki valamilyen formában ne találkozott volna Tim Burton 1989-es korszakalkotó képregényfilmjével. A nemes egyszerűséggel csak Batman névre keresztelt mozi szorosan összefonódott a gyermekkorunkkal. Magyarországon épphogy zászlót bontott a rendszerváltás, amikor a mű belopta magát a filmszínházakba és sok ezer rajongó szívébe. Persze az Egyesült Államokban hozott igazán vastagon a konyhára (abban az esztendőben csak az Indiana Jones harmadik része termelt nagyobb bevételt), de nálunk is szép sikert aratott. (Ilyen és ehhez hasonló tévészpotokkal lehetett találkozni akkortájt a Magyar Televízió reklámblokkjában!) A merchandise-gépezet kerekei szorgosan forogtak a film nyomában - világszerte és itthon is. Pólók, játékfigurák, képregények, rágók és különféle csecsebecsék lepték el a boltok polcait és a denevérember vászonra költözése olyan nagy esemény volt, hogy még Kelet-Európát is lázba hozta. Mára kissé megsárgult a film dicsősége, ami főként persze a Nolan-féle trilógia hatalmas népszerűségének is köszönhető, sőt egyesek néha már azt is vitatni merik, hogy Burton Batmanje alapjaiban határozta meg a képregény- és szuperhősfilmek történetét. Na, de nekem azért nincsenek kétségeim. És szerencsére vagyunk még így egy páran.

Bár a film alkotóit elsősorban Frank Miller korabeli Batman-képregényei (a Year One és a The Dark Knight Returns) inspirálták, a Batman történetét voltaképpen saját kútfőből merítették a forgatókönyvírók. (Noha a fáma szerint Burton eredetileg a The Dark Knight Returns cselekményét szerette volna vászonra adaptálni, ám ezt az ötletet végül el kellett vetni, mivel ez a sztori a denevérember karrierjének alkonyát mesélte el, a Warner pedig berobbantani szerette volna Hollywoodba a köpenyes igazságosztót, nem pedig rögtön "eltemetni".) Szerencsére Burton nem bíbelődik Bruce Wayne (Michael Keaton) gyermekkorának felvázolásával, vagy a Batmanné érés állomásaival. Épp ellenkezőleg: a sötét lovag már az opus tizedik percében kiterjeszti szárnyait, fenyegető árnyba borítva Gotham City gonosztevőit. Lélegzetelállító látvány! Mi pedig csak álmélkodva hömpölygünk a száguldó cselekmény árján, mígnem a nagyváros sötét szívében megszületik hősünk ősellensége, az ördögi Joker (Jack Nicholson), akinek torz arcába mérges sav égetett letörölhetetlen vigyort. A két lidérces teremtmény szembenállását csak élezi, hogy mindketten a vonzó és talpraesett riporternőbe (Kim Basinger) szeretnek bele.

Viszonylag gyakran vádolják meg a filmet azon a címen, hogy "meghamisította" az eredetit, hiszen a képregényben nem Joker, hanem egy kisstílű rabló gyilkolja meg Bruce Wayne szüleit. Ez azonban inkább csak a doktrínér képregénytudorok siráma (na jó, mondjuk ki: hisztije), hiszen az alkotói szabadság ilyetén meggátolása az egyetemes filmtörténetet fosztotta volna meg számos remekműtől. (Gondoljunk csak bele, mit érnének Hitchcock legnagyobb alkotásai, ha a Mester tökéletes hűséggel adaptálta volna vászonra azokat a filléres lektűröket, melyekből ihletet merített bravúros thrillerjeihez!) Burtont nem Batman lélektana érdekli, nem azt vizsgálja, hogy a hérosz személyiségére milyen pszichológiai hatást gyakorolt az ifjúkori trauma. Az ő olvasatában Batman és Joker egyszerre a Jó és a Rossz archetipikus megtestesítői és ugyanakkor a társadalom számkivetettjei. Éjszakai torzszülöttek határhelyzet-pozícióba kényszerítve. Saját megszállottságuk foglyai. A két karakter nagyszerű ellentétpárt alkot már csak azért is, mert voltaképpen kölcsönösen felelősek egymásért, amennyiben megteremtik egymás démoni alteregóját (Joker megöli Batman szüleit, Batman savval teli üstbe "dobja" a Jokert), és még gyengéd vágyaik tárgya is ugyanaz a nő. Egyszóval bonyolult viszonyrendszer fűzi össze a két ikonikus karaktert. Egyszerre tisztelik és félik egymást. Ráadásul Burton a címszereplőt is deviáns csodabogárként (kvázi őrültként) tárja a nézők elé: hősünket ugyanaz a kényszeres meggyőződés mozgatja, mint ami Jokert. Csak épp a céljaik mások.
btmn_0920_jpg_original.jpgA történet nincs túlbonyolítva, de ez nem is elemi kritériuma egy szuperhősfilmnek, a maiaknak meg aztán pláne nem. (A képregények lapjain kibontakozó történetek sem túl szövevényesek.) A Batman-Joker karakterpár kidolgozottságán kívül az atmoszférateremtés emeli műfaja koronázatlan királyává a Batmant. Gotham City kialakításakor elsősorban a német expresszionizmus, a klasszikus amerikai horrorfilm és a film noir szolgált értékes ötletekkel a készítők számára. A kontrasztos képek, a leheletfinom fény-árnyék játék és a mindezt ellentétező élénk, néhol szinte rikító színkészlet furcsa, de jól működő egységet alkot: egy egyszerre ódon és titokzatos, mégis modern és "mai" Gotham City képe bomlik ki előttünk. A bűnös nagyváros igazán eklektikus elemekből épül fel. Art-deco és art nouveau keveredik a gótikus stílussal és a német birodalmi építészet egyes motívumaival, lenyűgöző formációt alkotva. A Batman vizuális világa nemcsak a maga korában volt meglepően újszerű, máig párját ritkítja. (Azóta is csak a pár évvel későbbi Dick Tracy és a zseniális Sin City szolgált hasonlóan kreatív esztétikával és hangulattal.)

Danny Elfman zenéjéről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni: egyszerre lágy és dinamikus, fenyegető és heroikus, és hihetetlen érzékenységgel kíséri a képsorokat. Azóta Elfman e műve megkerülhetetlen klasszikus lett, és még a három évvel később induló (szintén kiváló) rajzfilmsorozat is kölcsönzött belőle néhány motívumot. (Beszélik, hogy a zeneszerzőt állítólag egy repülőgép fedélzetén szállta meg az ihlet: gyorsan bezárkózott a vécébe, és diktafonra fütyülte a "Batman Theme" legelső verzióját.) A színészi alakítások is nagyszerűek. Akárki akármit mond, a manapság színészi másodvirágzását élő Keaton jól játssza mind a szórakozott és kelekótya milliomoscsemetét, mind pedig a veszedelmes éjszakai ragadozót. A film igazi sztárja (sokak szerint valódi főszereplője, bár ez azért enyhe túlzás) persze Nicholson, aki valósággal parádézik Joker szerepében. Napestig lehetne vitatkozni, hogy Nicholson vagy Heath Ledger Joker-alakítása sikerült-e jobban. Nem szándékozom állást foglalni, mert mindkettő nagyon más, de az én szívem a Nicholson által képviselt bohócosabb és szórakoztatóbb verzió felé húz (amely egyébként a harsány komikussága ellenére egyáltalán nem kevésbé kegyetlen, mint A sötét lovag Jokere, hiszen gondoljunk csak bele, hány áldozatot végez ki a Vigyorex segítségével, vagy emlékezzünk a kézfogásnak álcázott áramütésére stb.). Kim Basinger szép biodíszlet, Jack Palance ördögi gengszter, Michael Gough pedig tökéletes Alfred. A film magyar szinkronja pedig olyannyira zseniális, hogy a mai napig legendák övezik. Általában még azok is elismerik a tavaly elhunyt, nagyszerű Sinkó László elementáris Joker-szinkronjának művészi értékét, akik megrögzött ellendrukkerei a szinkronizálásnak.

Tim Burton 1989-es Batmanje a modern szuperhősfilmek első - és máig legsikerültebb - alkotása. Sokan próbálták már megközelíteni vagy felülmúlni, de eddig még senkinek sem sikerült. Mi, rajongók pedig huszonhét éve táncolunk az ördöggel sápadt holdfénynél, és merem remélni, hogy még nagyon sokáig tart ez a kellemes keringő.
batman_1.jpgÉs hogy miért épp most írtam kritikát erről a filmről? Nem nehéz kitalálni: így "protestálok" Zack Snyder néhány nap múlva mozikba kerülő audiovizuális terrortámadása ellen.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amerikaiplan.blog.hu/api/trackback/id/tr688499042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thrasea 2016.03.19. 19:02:35

Szigorú, de igazságos.

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2016.03.19. 20:16:59

Egyetértek a leírtakkal. Számomra a Batman a mai napig az egyik legjobb képregény film, sőt az egyik kedvenc filmem. Bár szerettem Nolan filmjeit is (kivéve a legeslegutolsó jelenetet), és lehet, hogy a TDK sok szempontból jobb, mint a Batman, de a hangulata miatt Burton filmje mindig is közelebb állt a szívemhez. (Nolan trilógiájából nekem hiányzott a - bármilyen - képregényes hangulat).

Azt azonban el kell ismerni, hogy bármennyire is szerettem a filmet, azért ez messze nem a definitiv Batman ábrázolás. Ez (és különösen a folytatása) sokkal inkább Burton filmjei. A rendezőt ugyanis sokkal jobban érdekelték a saját rendezői fogásai, mint, hogy hű maradjon az alapanyaghoz. (Sokakkal ellentétben én kifejezetten szerettem a Batman Returnst is, de az sokkal inkább az Ollókezű Edwarddal, mintsem a Batmannel hozható rokonságba). Ám épp ezek a fogások - Elfman zenéje, a képi világ, Batman és Joker mint egy érme két oldala - az amik miatt emlékezetes és szórakoztató ez a film.

Az pedig tény, hogy a képregényfilm, mint müfaj fejlődésének a Batman az egyik legfontosabb lépcsőfoka volt. Elötte ugyanis csupán egy felnött, és komoly képregény film létezett: Donner Superman-je, aztán semmi. Burton hosszú idő után újra megmutatta, hogy egy ilyen alapanyagból is lehet felnőtt, érdekes és eredeti (és minden szempontból sikeres!) filmet készíteni. Ennek pedig meg is lett az eredménye, hiszen a 90-es évek során számos képregény film készült, ám ezek közül csupán pár bizonylat marandónak. (Leginkább a képregény nélküli Darkman és Proyas Hollója, de ezek is egy fokkal elmaradnak a Batmantől, viszont a vizualitásukon - illetve előbbinek, az amúgy szintén remek zenéjén - határozottan meglátszik Burton filmjének a hatása). Az, hogy aztán ez a hullám lassan kifulladt, az már nem Burton, hanem Schumacher hibája.

Személy szerint amúgy a kedvenc mozgóképes Batman adaptációm a cikkben is említett rajzfilm sorozat (és az az alapján készült film), hiszen hangulatában ennek sikerült a legjobban egyensúlyoznia a komor, komoly és a képregényesen groteszk között. (Meg persze a kiváló szinkronhangok, remek grafika és zene sem utolsó szempont. Illetve az, hogy pl.: Nolan filmjeivel ellentétben Batman nem csak verekszik, de nyomoz is).

Bár tekintve az elégé felemás Man of Steelt én is szkeptikusan állok Zack Snyder filmjéhez, de mielőtt a legdurvább szitkokkal illetjük, azért várjuk meg, hogy kijöjjön (és láttuk). Persze előzetesek és tapasztalat alapján sejthető, hogy tetszeni fog-e egy film, vagy sem (bár ezek is lehetnek kifejezetten félrevezetőek), de mégis csak elegánsabb magát a produktumot megítélni, mint előítéletek alapján dobálózni a szitkokkal.

Alec Cawthorne 2016.03.19. 20:25:13

@The Man Who Laughs: Ebben teljesen igazad van, de egy Sucker Punch és egy Acélember után mit várjon az ember Snydertől?

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2016.03.22. 16:36:43

@Alec Cawthorne: Összintén fogalmam sincs?

A Suckerpunch-t ugyan nem láttam, de előzetes alapján a BvS nem tűnt sokkal jobbnak a MoS-nél, csak hosszabbnak és túlzsúfoltabbnak (sose értettem, hogy egy ilyen filmbe, miért nem elég egy fő gonosz, hiszen általában nem müködik az egynél több), ráadásul - elvileg - a zenéje sem lett olyan jó. (az sem bizalom gerjesztő, hogy újságíró embargó van, + halottam olyan pletykákat, hogy a stúdió sem teljesen bízik a filmben).

Ehhez képest most megjelentek az első nézői reakciók twitteren és IMDB-n és lehengerlően pozitív az összes, sőt már-már gyanúsan túl pozitív. Ennél sokkal jobbnak igérkező filmekről sem emlékszem, hogy 9,4-en nyittotak volna IMDB-n.

Na, de hamarosan lejár az embargó és, akkor kiderül az igazság, én meg majd szombaton megnézem.

Ja igen az előbb kihagytam egy fontos adalékot a '89-es filmmel kapcsolatban, ami szerintem mindennél jobban jelzi, hogy mennyire szerettem a filmet: Még a Birdman előtt - várakozásképpen - beraktam egy Keaton-Batman hátteret a gépemre, amit azóta - szóval majdnem két éve - nem változtattam meg :)

Serrin 2016.03.31. 10:33:03

Nagyon utálom a képregényfilmeket, de ez egy kiváló film és többször megnéztem. Abban is igazad van, hogy számomra Joker az igazi főszereplő benne, nem Batman-BW figurája.

dreamhotep 2016.06.27. 20:25:18

ez a film egyetlen okból működik. és ezt az okot jack nicholson-nak hívják. na jó, ne legyünk igazságtalanok, nem kizárólag miatta, de azért...
süti beállítások módosítása