Új sorozatunk kifejezetten műfajfilmes problémákra fókuszál: egy-egy zsáner evolúciójával, belső ellentmondásaival, akár tipizálásának lehetséges módjaival fogunk foglalkozni, többnyire persze valamilyen műfajelméleti keretrendszert segítségül hívva, ám nem feltétlenül: a lényeg az, hogy röviden, amolyan gondolatébresztő célzattal, miniesszék formájában teregessük ki "a műfajok titkos életét". Olyan is előfordul majd (sőt, jelen cikkünk is ilyen), hogy egyetlen filmet vagy filmfolyamot veszünk górcső alá, s annak műfajiságát vizsgáljuk meg. A lényeg a változatosság, s persze az olvasótábort talán leginkább érdeklő kérdések tematizálása. Ha pedig közben még inspirálóak, esetleg provokatívak is leszünk, és sikerül további párbeszédet generálnunk egy-egy témában, az már csak a hab lesz a tortán. Tehát kalandra fel! Velősebb, szikárabb cikkekre készüljetek; olyasfélékre, melyeket egy-egy kávé elfogyasztása mellett is el tudtok olvasni, s ha élénkítő hatása túlszárnyalja majd az elmaradhatatlan reggeli koffeinmérgezését, az külön dicsőség lesz számunkra.
Sci-fi-e a Star Wars? Elcsépelt kérdés, tudjuk. Tudálékos filmteoretikust, avatott science fiction szakértőt, véresszájú Star Wars-rajongót és mezei mozibarátot egyaránt élénken foglalkoztat, foglalkoztatott az elmúlt évtizedek során. Mindez kapóra is jön nekünk, hiszen célszerű egy népszerű, sokak által agyonrágott, megcsócsált (ki talán még nem köpött), de mindenki fantáziáját erősen piszkáló dilemmával beizzítani egy cikksorozatot. Nos, szögezzük le, szerintem a Star Wars nem sci-fi. És nemcsak azért nem, mert George Lucasnak már kezdettő fogva az volt a deklarált célja, hogy a világűrbe helyezze a lovagmítoszt, hogy a populáris kultúra és a folklór hagyományából modern mesét gyúrjon össze, hanem azért sem, mert a Star Warsban emellett szinte egyáltalán nem is artikulálódnak a science fictiont meghatározó tematikus elemek és konfliktusok. 
A sci-fi, bármilyen hangsúlyos szerepet is játsszon benne a tudományos-technológiai innováció, esetenként az űrutazás vagy a távoli planéták, csillagrendszerek meghódítása, voltaképpen nagyon is a modern, XX-XXI. századi társadalom emberének problémáit tükrözi. Arról szól, hogy mit gondolunk mi a saját, modern (posztmodern?) civilizációnkról, birtokba vehetjük-e büntetlenül a kozmoszt, játszhatunk-e istent, mi történik, ha hatalmába kerít a technika felsőbbrendűségébe vetett pökhendi hit, a korszerű materiális vívmányok átrajzolják-e a hagyományos emberképet stb. A Star Warsban e kérdések nem igazán kerülnek terítékre, nem általános léptékű, az egész emberiséget foglalkoztató problémákat és konfliktusokat, s nem egy egybefüggő jövőképet vázol fel, melyhez a ma embere úgy lenne képes viszonyulni, mint egy potenciális jövendőhöz, ehelyett a jó és a rossz örök dualizmusa szervezi az egész cselekményt, a közösség, a civilizáció helyett az individuum áll a középpontjában.
És természetesen az is sokat nyom a latban, hogy a Star Wars "réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban" játszódik. Ez nemcsak azért fontos, mert e legendás mondat jól felismerhetően egy mesei kezdőformula, hanem azért is, mert így az egész történet nagyon eltávolodik a jelenünktől és a jövőnktől. Persze a sci-finek egyáltalán nem jellegadó tulajdonsága, hogy a jövőben játszódik. Egy sci-fi bonyolódhat teljesen kortárs környezetben is. Az Időbűnök című film például teljes egészében a mi korunkban játszódik, s mindössze annyi benne a tudományos-fantasztikus elem, hogy a főszereplő rálel egy időgépre, melynek segítségével apró egységeket képes ugrani az időben, s ezzel veszedelmes bonyodalomspirált indít el. Az őslakóban egyetlen percre sem jelenik meg a technológia, sőt formailag néhány szereplős kamaradrámáról ("zárt szituációs drámáról") beszélhetünk, amelyben a múlt idősíkján sejlik fel a - tudományos érvkísérletekkel is alátámasztott - fantasztikum. A Star Wars viszont egy elképzelt múltban játszódik, a mesék birodalmában, és persze ez nem azt jelenti, hogy ne szólna a jelenünkről, pontosabban a hetvenes-nyolcvanas évek társadalmi változásairól és ne beszélne bujtatott formában a modern ember és a technológia viszonyáról, csak ez a regiszter másodlagos (huszadlagos) a jó és a gonosz mitologikus küzdelmére fókuszáló űrfantasy-réteghez képest. 
Ráadásul érdekes megfigyelni, hogy azokon a pontokon, ahol a technológiai fejlődés látványos gyümölcsei felsejlenek, a technológia működése mindig irracionális elemekkel függ össze. Gondoljunk csak a klasszikus példára: hogyan lehetséges az, hogy egy olyan félelmetes csodafegyvert, mint a Halálcsillag, egyetlen, apró vadászgép képes elpusztítani egy jól irányzott fotontorpedó segítségével? Miként lehetséges, hogy a hatalmas és páratlan tűzerejű birodalmi lépegetőket könnyedén ki lehet iktatni úgy, hogy egy masszív drótkötéllel összegabalyítják a lábaikat? Miként képes egyetlen fénykard elhárítani tucatnyi lézerpuska sistergő lövedékét? Hogyan lehetséges, hogy a Star Warsban az űrhajók képesek hiperűrugrásra, mégis, a szerkezeteket szinte mindig kézi vezérléssel működteti valaki? Az ilyen és ehhez hasonló kérdések száma gyakorlatilag végtelen, és ne felejtsük el, hogy a Star Wars eszmeiségének középpontjában is a buddhista gyökerű Erő-tan áll, mely végletesen szembehelyezkedik a technikaközpontúsággal. Összefoglalóan: a Star Warsban a fejlett technológia működését is "beárnyékolja" a fantasztikum, a mese irreális logikája. Végezetül: úgy gondolom, a laikus filmnézők sokasága azért tartja automatikusan sci-finek a Star Wars-t, mert az a leegyszerűsített és egysíkú műfajkép él bennük, miszerint minden, ami az űrben játszódik, lézerfegyverek, űrhajók és idegen lények vannak benne, szükségszerűen sci-finek minősül. Pedig a valóság ennél sokkal árnyaltabb. A Star Wars bizony nem sci-fi, hanem űrfantasy - immáron negyvenedik (te jó ég!) esztendeje. Az Erő legyen veletek!
