Tanulságos, egyben elkeserítő a nyári moziszezon alakulása. Hollywood stratégiája változatlan: míg tart a hőség, és a légkondicionált, magas komfortélményt kínáló multiplex-vetítőtermekben a mozizási kedv, addig előhozakodik a "legnagyobb" címekkel. Csak míg ezek a címek húsz évvel ezelőtt még eredeti ötletekből született történeteket (is) jelentettek, addig ma már kizárólag csak folytatást, adaptációt, reboot-ot vagy remake-et. Amerika Kapitány 3, Warcraft, X-Men: Apokalipszis, Szemfényvesztők 2, Démonok között 2, A függetlenség napja 2, Star Trek 3, Tarzan legendája, új Jégkorszak-film, női Szellemirtók, na meg az ezredik Jason Bourne-opus. Ezek az egynyári slágerek terhelték eddig a tisztelt publikum pénztárcáját, ezek alatt majszolták literszámra a popcornt, ezek alatt ropogtatták a legtöbb nachost és fogyott szaporán a kóla. (És pusztult a legtöbb agysejt.) És még előttünk az új Ben-Hur, meg A hét mesterlövész remake-je is.
Legutóbb az Öngyilkos osztag jött, látott és koppant egy akkorát, hogy a fal adta a másikat. Mindenki tudja, hogy ezek rossz filmek, de mégis látni kell őket, mert meleg van, nyár van, szükségünk van adrenalinemelő élményekre, és végül is nem is olyan rossz dolog az, ha sok minden felrobban a vásznon, lövöldöznek, kergetik egymást autóval, véreznek, nyögnek, filléres poénokat eregetnek, és még egy-két formás női kebel vagy hátsó is felvillan a rohanó képek között. Kell ez a fajta felfrissülés, akármilyen pocsék is a kínálat. Csakhogy most a kínálat valóban annyira pocsék, hogy egymás után hasalnak el a legnagyobb produkciók is, amelyek betonbiztos sikernek tűntek.
Miért? Mert Hollywood taktikája alapvetően hibás. Előbb-utóbb össze fog omlani ez a rendszer, ezt valószínűleg ők is tudják, de valamiért nem hajlandók változtatni. Vagy nem mernek. Csak húzzák az időt, méghozzá addig, amíg szépen, lassan tényleg mindent maga alá temet a kártyavár. Valójában már hosszú évek óta megfigyelhető, hogy néhány nagyszabású márka jelenti az álomgyár zászlóshajóját: Marvel-istálló, Star Trek, X-Men, DC-filmek, Éhezők viadala, Mission: Impossible és Halálos iramban. És ezek mellett meg-megjelenik néhány teljesen felesleges, véletlenszerű folytatás, mint amilyen idén a Zoolander 2 vagy A függetlenség napja második része, tavaly a Ted 2, szükségtelen és műanyag reboot-ok, mint tavaly a Jurassic World és a Fantasztikus négyes, idén a Szellemirtók.
A mintázat egyre egyértelműbb, előre kikalkulálható, semmi meglepetés nincs benne. Hollywood egyre kisebb és kisebb köröket ír le, egyre szűkebb térben mozog, egyre kevesebb kreatív kockázatot mer vállalni. És ez érződik a mostani uborkaszezon felhozatalán is. A nézők nem azért nem lelkesednek a női Szellemirtókért, mert hímsoviniszta, szexista barmok, akik nem hisznek a haladásban és a diverzitás fontosságában (jó, egy töredéküket valóban a nőellenesség mozgatja, de ne a hozzájuk hasonló internetes gyűlölködőkből induljunk ki), hanem azért, mert unják már, hogy nincs új a nap alatt, hogy Hollywood folyamatosan újramelegíti nekik a gyermekkorukat, és a végeredmény évről-évre csak silányabb minőségű. Az Öngyilkos osztagot sem azért fogadja fenntartásokkal az ítészek és a nézők hada, mert nem rendelkeznek a történet élvezetéhez szükséges képregényes előképzettséggel, vagy mert nem értik szuperhősök világának csodálatos komplexitását, hanem mert az unalom mardossa a szemüket és az agyukat.
Hollywood McDonald's-filmeket gyárt. Egyalkalmas használatra szánt, szériagyártásban készülő mozikat, melyeket egyszer megnézel, hagyod, hogy szűk két órára intellektuális zombit csináljanak belőled, aztán másnapra elfelejted az egészet, ahogy az ízletesnek tűnő, de valójában hitvány Big Mac-menü is gyorsan végigkalandozik a tápcsatornádon, hogy másnapra kiürítsd magadból. Nem vagyok persze biztos benne, hogy ez vajon csak egy csapnivaló év Hollywoodban, vagy tényleg a nézői preferenciák gyökeres átrendeződésének kezdete? Boldog lennék, ha az utóbbi volna. Az évek óta tartó és egyre mélyülő válságnak egyébként az is mindennél nyilvánvalóbb tünete, hogy sokak számára lassan már kizárólag az újrabemutatott klasszikusokért - a Terminátorért, a Ponyvaregényért, a Casablancáért - érdemes felkeresni a filmszínházakat. Ezek a nagyszerű filmek jelentenek üdítő lélekbalzsamot a cinikus Hollywood otromba, limonádéízű parasztvakításaival szemben.
Az Öngyilkos osztag mazochistáknak való. És azoknak, akik még mindig nem ébredtek fel több mint fél évtizedes szendergésükből. Öngyilkosság most moziba menni.