Dusan Makavejev híres, meglehetősen ellentmondásos megítélésű botrányfilmje azon mozik sorát gyarapítja, melyeket annak ellenére nagyra tartok, hogy látványosan elhajlanak az extremitások irányába. Makavejev formai tekintetben Godard követőjének is tekinthető, amennyiben következetesen alkalmazta alkotásaiban az új hullámos mesterétől kölcsönzött, fragmentált elbeszélőmódot. A szerb direktor valamennyi jelentős munkájában több különálló réteg feszül egymásnak, s mindegyik különböző műfajmechanizmusokat, stilisztikai hagyományokat működtet, de ezek a rétegek sosem kapcsolódnak össze, ahelyett párhuzamosan haladnak egymás mellett, hallatlanul eklektikus felépítményt hozva így létre. Ezt a szemléletmódot a W.R. - Az organizmus misztériuma (1971) című film reprezentálja legteljesebben. Kevéssé jellemző viszont olyan Makavejev-filmekre, mint például a Montenegro (1981), de markánsan tetten érhető a Sweet Movie-ban. 

A Sweet Movie-nak tulajdonképpen nincs is hagyományos értelemben vett, koherens története, de vannak cselekményszálak, melyek viszonylagos következetességgel ki is bontakoznak, ugyanakkor számos egyszerű szituáció és epizód is ékelődik közéjük. Nem érdemes azonban kárhoztatni a produkciót a csiszolt, jól kimunkált forgatókönyv hiánya miatt. A Sweet Movie igazi érdeme, hogy kendőzetlen stílusban, nyersen, fullánkos iróniával ostorozza mind a patriarchális kapitalizmus, mind a kommunizmus, mind pedig a modern, 20. századi fogyasztói társadalom bástyáit. Már a nyitány fergeteges: az amerikai multimilliomos egy nagyszabású, csillogó párkereső-show keretein belül kívánja kiválasztani leendő feleségét. A műsor lényege, hogy egy szakorvos vonzóbbnál vonzóbb modellalkatú nők szűzhártyájának épségét vizsgálja meg a szenzációra és obszcenitásra éhes publikum szeme láttára. Az egyik fiatal lány végül átmegy a rostán, s rögvest bőkezű oligarchánk karjaiba omlik. A nászéjszaka azonban elhálatlan marad, férfihősünk hajmeresztő testi anomáliája végett (e poént inkább nem lövöm le, különben nem hahotázna olyan nagyot a kedves olvasó a megtekintés közben), a lány pedig menekülni kényszerül. Mindez persze csak megpróbáltatásai kezdetét jelenti. 

Az egyik legsokkolóbb jelenetben elszabadulnak az indulatok egy kommuna vacsorája közben. A tagok teljesen kivetkőznek magukból (szó szerint és képletesen is), ösztönszintre süllyednek, és elképesztő, minden létező tabut megsértő, apokaliptikus orgiába kezdenek. E szcéna - rendkívül durva, extrém szcenírozása ellenére - igazán mosolyra ingerlő, lefegyverzően gunyoros stílusa végett. Makavejev e momentumokkal is központi tézisét kívánja alátámasztani: a modern fogyasztói társadalom erotikus tárggyá redukálja az egyént. Godard-ral ellentétben a szerb rendező magát a filmet mint médiumot is e rendszer szerves részeként mutatja be. Erre szolgál ékes bizonyságul az utolsó jelenet, melyben az operatőr perverz vigyorral rögzíti a csokoládéval teli kádban ülő lány maszturbációját, de maga a film címe is beszédes utalást rejt magában. 

Kevésbé erőteljes, "üzenete" miatt mégis fontos a cukorszállító hajó cselekményszála is, s különleges merészségre vall Makavejev részéről, hogy párhuzamot von a világháborús katasztrófa áldozatai, valamint a konzumtársadalom öntudatlan szintre süllyedt kárvallottjai között. A Sweet Movie ugyanolyan apokaliptikus képet rajzol a hetvenes évekbeli Nyugatról, mint a korszak csömörfilmjei, csupán a tónusa egészen más. Éppen sziporkázó humora, fesztelen iróniája miatt lehet igazán szeretni - a rendező éleslátása csupán hab a tortán.