Francis Ford Coppola filmje igazán egyedi élményt nyújt, pedig ha az ember már sok mozit látott életében, akkor ritkán tehet ilyen kijelentést. Az Apokalipszis most esetében ugyanakkor korántsem túlzó ez a megállapítás, hiszen egészen különleges módon jeleníti meg a háborút. Már a kezdő képsorok előre sejtetik a tébolyodottságot, a káoszt, ami felé a film a percek pergésével visszafordíthatatlanul halad. Benjamin L. Willard kapitány szerepében Martin Sheent láthatjuk; egy fiatal tisztet, aki képtelen szabadulni a háború okozta lelki sebeitől. Ezekre szerinte maga a háborúban való részvétel adhat csupán gyógyírt. Imái meghallgatásra találnak: felettesei egy szigorúan titkos megbízást adnak neki, mely miatt vissza kell térnie a borzalmak birodalmába.
A titkos megbízatás valójában egy gyilkosság: a főhősnek meg kell ölnie a megtébolyult, saját magát istennek tekintő Kurtz ezredest, aki a kambodzsai dzsungel mélyén saját kis birodalmában önkényuralomra rendezkedett be. Willard egy hajó fedélzetén halad felfelé a folyón, s utazása egyre inkább egyfajta delíriumos rémálommá válik, amiben semmi és senki nem épelméjű. (Vigyázat, spoilerveszély!)
A legtöbb film, mely a háború rettenetére fókuszál, tulajdonképpen azzal borzaszt el, hogy a harc kegyetlen, meg nem álló fogaskerekét ábrázolja. Az Apokalipszis most hamar túllép ezen, sőt tulajdonképpen ha igazi, véres közelharcot szeretnénk látni, akkor nem ezt a filmet kell levennünk a polcról. Coppola sokkal inkább az emberi drámára koncentrál, a véres, leszakadt testek pedig csupán obligát „hangulatteremtő” kellékek. Mindemellett a film olyan remekül megírt karaktereket vonultat fel, mint a háború körülményeihez tökéletesen adaptálódó Kilgore alezredes, aki fittyet hányva a bombázásra, a harcra, a kedvező tengeri adottságokat kihasználva szörfözni akar. A káosz pedig egyre csak eszkalálódik, ahogy egyértelművé válik: tulajdonképpen minden amerikai katona kifordul magából a vietnami őrület közepette; pszichésen megbillent figurák egész sorával találkozunk.
A téboly érzülete csak fokozódik, amikor az utazás során a hősök találkoznak a tigrissel: ekkor hirtelen felszínre tör egy pillanatra az állandóan a képek mögött lappangó, fojtó félelem, feszültség és ellenségeskedés. A Playboy-modellek hazug mosolyt felvillantó előadása és az azt követő őszinte vallomásuk szintén mellbevágó, hiszen nem is csupán a háború mocskáról árulkodik, hanem a külvilág romlottságáról, mely egybemosható azzal, amivel az ember a háborúban találkozik. E gondolat szerint a háború csupán egy közeg, ahol az őrült, mocskos, külvilágban elvetendő tettek létjogosultságot kapnak. Ellentmondásosságában felkavaró jelenet: miközben a szexuálisan kiéhezett katona arra vár, hogy a lány kielégítse vágyait, amaz keservesen sírva beszéli el, hogyan használták ki ezelőtt, s hogy olyasvalakire vár, aki végre megérti őt.
Az ártatlan vietnami család lemészárlása is hasonlóképpen letaglózó, főképpen az, hogy látjuk a katonák halottakkal szemben tanúsított közönyét, de a francia ültetvényesek jelenete is rendkívül fontos része a filmnek, a központi mondanivalót, üzenetet itt húzza alá Coppola. A téboly közepén érdemes-e vagy egyáltalán lehet-e bármiféle eszméhez ragaszkodni? A francia család egy olyan területet nevezett ki sajátjaként, mely egy idegen világban, idegen kultúrában található, s onnan, a természet mélyéről vitáznak olyan eseményekről, melyek több ezer kilométerre zajlanak tőlük. S eközben a megcsömörlött kapitány a szépen megterített asztalnál figyeli a heves vitát: ő már rég túljutott holmi magasztos ideákon. Ő csak mechanikusan gyilkol: csupán eszköze az eszméknek. Az ültetvényes-család epizódja pedig nem hiába az utolsó előtti felvonás a pokol kapuja előtt - a „béke szigeteként” feltűnő birtok valójában a romlottság egyik bástyája. Hiba lenne szó nélkül elmenni a parancsnok nélkül maradt híd rémálomba illő jelenete mellett, melyben az amerikai katonák fejvesztve, tébolyultan harcolnak a vietkongok ellen.
A film legsokkolóbb szegmense Kurtz teljhatalmú uralkodását ábrázolja. Willard több társát elveszítve, harmadmagával érkezik meg a hosszú utazás végére. Úticélja egy jelenet erejéig tiszta és érintetlen ősi kultúrának hat. A pokol rettenete azonban nem sokkal később feltárul előttünk, de rögtön átfut a néző agyán: miben más ez, mint amit kint láthattunk? Kurtz totális, fékevesztett diktatúrájáról a földön, falakon, vízben, fán heverő vagy lógó hullák árulkodnak. A horror valóban itt kezdődik igazán - a zseniális operatőri és látványtervezői, világosítói munkának köszönhetően az utolsó negyven percet úgy nézhetjük végig, mintha mi is be lennénk zárva ebbe az iszonytató miniállamba, mely mindentől távol van: háborútól, civilizációtól, a kultúra és az értelmes emberi élet övezetétől. Willard csömöre és némasága pedig egyre csak fokozódik.
Kurtz ezredessel való találkozása rendkívül érdekes jelenet. A titokzatos, addig csupán más karakterek elbeszéléséből ismert férfi valójában nem más, csak egy öregember, tébolyult eszmékkel. Azonban a nézőt hamar foglalkoztatni kezdi a talány: miért őrült Kurtz? Nem a megszokott eszközökkel gyilkol és uralkodik? Kurtz tudja, hogy Willard azért jön, hogy megölje őt, s el is mondja neki, hogy megölheti, de nem ítélkezhet felette. Kérdésünkre a választ végül a választ az utolsó jelenetben kapjuk meg: a sötétség leple alatt Willard belopódzik az ezredeshez és és szabályosan lekaszabolja. Ezután, mintha mi sem történt volna, a bennszülöttek és a katonák őt tekintik az új Kurtz ezredesnek, ki megörökli a pokol dermesztő birodalmát, e testet öltött lázálmot rettenetes elődjétől.
Gyilkolásra született emberek nincsenek, állítja a film. Kurtz fájdalmas története a levágott gyermek-végtagokról roppant megindító.
„Olyan emberek kellenek, akik erkölcsösek. De egyidejűleg képesek megmozdítani ősi ösztöneiket, hogy érzés nélkül öljenek. És a lényeg: anélkül, hogy ítélkeznének!”
Van-e olyan ember, aki erkölcsösen tud gyilkolni? Vagy ez egy oximoron? Van-e olyan ember, aki nem lesz tébolyult egy háború kellős közepén? Van-e olyan ember, aki meg tudja őrizni emberségét a fronton?
Nem, Kurtz egy cseppet sem volt őrült, csupán felismerte a háború iszonyatát és ahelyett, hogy megrettent volna, inkább alkalmazkodott hozzá.
„Figyeltem egy csigát, ahogy átmászott egy borotvapenge élén. Ez az álmom. A lázálmom. Kúszni-mászni végig egy penge élén. És túlélni.”
Francis Ford Coppola zsenialitása messze túlmutat a háborús dráma műfaján. Pillantást vethetünk a korcs emberi lélek mélyére bármilyen hatásvadász eszköz nélkül; szemünk elé tárul a háború csontig hatoló, kegyetlen valósága, s mindezt a darab fojtogatóan szürreális, szinte pszichedelikus stílusban ábrázolja. A rendkívül hosszú játékidő pedig különösen hozzásegít ahhoz, hogy minket is bekebelezzen az Apokalipszis mostból sugárzó zsigeri, hideglelős őrület.
Martin Sheen, Robert Duvall és Marlon Brando tökéletesen alakítják karaktereiket - a fásult katona, a szórakozott tiszt és a titokzatos filozófus-diktátor szerepében valósággal sziporkáznak. Külön ki kell emelnem a stáb többi tagjának elképesztő teljesítményét: többek közt Vittorio Storaro operatőr Oscar-díjas munkája egyenesen lélegzetelállító.
Sok filmet láttam már, melyek a háborúról szóltak, különféle perspektívákat érvényesítve. Coppola azonban olyan egyedi és különleges hangnemet ütött meg, hogy ugyanez talán azóta sem sikerült senkinek. Habár a film megtekintése közben olykor eszembe jutott Terrence Malick Az őrület határán című opusza, melyben szintén a háború emberközeli oldala tematizálódik, de ilyen mély és absztrakt víziót még a neves filozófus-rendezőnek sem sikerült felmutatnia. Az Apokalipszis most színtiszta zsenialitás, örökbecsű mestermunka.
Lehet-e háborúzni erkölcsösen? Van-e harc tele emberséggel vagy csak téboly uralta frontvonal létezik? E kérdések még sokáig visszhangoznak bennünk, miután végigpergett a stáblista.
„A borzalomnak arca van. A borzalommal jóban kell lenni. A borzalom és az erkölcsi terror a barátaink. Ha nem így van, akkor félelmetes ellenségek. Igazi ellenségek.”
(Az elemzés a 202 perces Redux változat megtekintése során íródott, amely lényegesen több jelenetet tartalmaz, mint a 153 perces mozis változat.)
