Nem vagyok rajongó, de a Bourne-filmeket láttam (talán nem ciki bevallani, de nekem a '88-as tévéfilm jelenti az "első részt", a reboot ellenére is) és még kedveltem is. A 2002-es, első Matt Damon-filmet többször is megnéztem, a többihez nem volt türelmem később. Így, ha nagy várakozásaim nem is voltak a Jason Bourne című filmet illetően, azért voltak elképzeléseim arról, hogy nagyjából mit fogok látni. Mivel pedig a fanyalgó kritikák leadjeibe is belepillantottam előzetesen, ezért azt sem mondhatnám, hogy nem voltam felkészítve az élményre, ami rám várt. Ezzel együtt is: ennyire felesleges és rossz filmet rég láttam. A legrosszabb pedig az volt benne, hogy nemcsak én éreztem feleslegesnek az újabb folytatást, de a jelek szerint a készítők is. Sőt, nem szégyellték ezt ki is mutatni.
Ha össze akarnám foglalni a film cselekményét, akkor a legegyszerűbb lenne azt mondanom, hogy van egy kiöregedett főhős, aki nem akar visszatérni, semmiről sem gondol semmit és nem is akar semmit, de nem hagyják békén. Előbb a régi CIA-s titkos ügyeket leleplezni akarók keresik meg, aztán a régi CIA-s ellenségei, akik elől bujkál, kezdik újra az üldözését, végül pedig azok a CIA-sok zaklatják, akik szeretnék újra használni őt a CIA céljaira. Mivel pedig csak nem hagyják őt békén, előbújik a rejtekhelyéről, átgázol mindenen, majd újra eltűnik.
Közben, hogy ne legyen annyira feltűnő, hogy Bourne-nek ehhez az egészhez semmi köze, bevetnek egy "rejtélyt", aminek a megfejtése lehetne a film lényege: Bourne persze nyomozni kezd a rejtély után és kiderül, hogy Bourne apjának köze volt az egész Treadstone hadművelethez, aminek során Bourne-t gyilkológéppé képezték ki. Valójában ő találta ki, de amikor a fiát is elkezdték beszervezni, megijedt, ki akart hátrálni, de megölték. Sőt, egy csavarral épp a megölését használták arra, hogy Bourne-t beszervezzék, elhitetve vele, hogy apjával terroristák végeztek és ez lett a személyes motivációja a szervezethez való csatlakozáshoz. Csakhogy, ha jobban belegondolunk, még ez a "rejtély" sem igazán érdekes. Az ötvenhez közeledő, a világtól távol élő Bourne számára apja sorsa személyesen talán izgalmas, de a néző számára biztosan nem az, s elég nehéz komolyan elhinni, hogy Bourne jelenbeli sorsát érdemben befolyásolhatná, bármi is derül ki. Mert mit is jelent az, amit megtud végül? Hogy az egész élete egy hazugságon alapult? Na und? Eddig is tudta, hogy agymosott, hamis identitású, politikai célokat szolgáló gyilkológép volt. Az új információ birtokában még simán legyinthet és továbbléphet, hiszen a lényeg nem változott. De persze alkalom lehetne ez arra is, hogy a CIA ellenségei közé álljon. Vagy hogy a CIA régi vezetői ellen forduljon.
A film eljátszik a gondolattal, hogy talán Bourne-nek a CIA-hoz való viszonya érdekes lehetne a néző számára és ez ellensúlyozhatná, hogy Bourne személyes élettörténetének titkai mennyire nem azok. Egyfelől teremt egy konfliktust a régi, piszkos módszerekkel dolgozó, a jó és rossz között különbséget tenni nem tudó, önmérsékletre képtelen CIA-vezetés és az új generáció között. Másfelől behoz egy látszólag mai témát, a globális és totális megfigyelés ügyét, amiben a régi CIA vezetés a gátlástalan, semmitől vissza nem riadó, totális megfigyelést megvalósítani akaró oldalt képviseli, míg a másik oldalon a téma ifjú szakértője áll, aki kezdetben naivának tűnik, hogy idővel lelepleződjön, hogy ő is csak hatalommániás politikus, csak épp a módszerei kifinomultabbak, mert jobban ismeri a jelen világot. Bourne persze ezen is átlát és miután likvidálta a régi garnitúrát, végül újra eltűnik a ködben. De vajon ez érdekes bármennyire is? Nem nagyon.
Sőt, a film, miközben a ma divatos komor, realista politikakép sablonjaiból építkezik, egyszerre felháborító és tenyérbe mászóan cinikus. Látunk például egy, az amerikaiak által másodpercek alatt bemért izlandi raktárépületet, ahol hekkerek dolgoznak és amelyet Langleyből gombnyomással le lehet kapcsolni az elektromos hálózatról. Látunk egy jelenetet az albán-görög határvidékről, ami a jelek szerint az erőszak uralta senkiföldje. Látunk képeket egy görög kormányellenes tüntetésről, ami a film alapján maga az elszabadult káosz. Látjuk, hogy minden biztonsági kamera, webkamera a CIA-t szolgálja. Közben pedig az amerikaiak úgy mozognak a terepen, mintha nem is emberek között lennének, hanem egy számítógépes játékban, ahol a feladat végrehajtása során minden gond nélkül lelőhető a véletlenül arra sétáló járókeretes öreg néni, sőt még némi élvezeti értéke is van. Látunk egy berlini lakást is, ahol egy mobil segítségével bármi távolról letörölhető egy laptopról. 
Kiadhatna mindez egy fojtogató atmoszférájú világot is, amelyben a dolgoknak van tétje és így lehetne érdekes a film, de nem ez a helyzet. Felháborodhat rajta egy európai néző, ha belegondol, hogy mennyire cinikus és undorító is mindez, micsoda lenézés süt a filmből Európa iránt, de a filmkészítőket egyáltalán nem izgatja, amit mutatnak. Mindez csak mintegy mellékesen van odakenve, szemben a film második felének Facebookra hajazó cégével kapcsolatos konfliktusával, amit igyekeznek legalább egy kicsit drámaibbá tenni, míg az európai dolgok inkább coolnak tűnnek a filmben, mint politikailag relevánsaknak. De valójában a Deep Dream sztorija sem érdekes. Hiszen láttuk már ezerszer és az egész film a legkevésbé sem igyekszik komolyan venni a bemutatott konfliktusokat.
A filmben tehát nem érdekes Bourne jelene (elvégre csak egy remete), sem a múltja (mit számít, hogy ki volt az apja és hogy valami köze volt rég lezárt CIA "black ops"-hoz?), és tulajdonképpen nem érdekes a jelen maga sem, mert a film sem a Cégnek a külvilággal való kapcsolatát, sem a szervezet belső konfliktusait nem ábrázolja érdekesen. A néző óhatatlanul vagy úgy érzi, hogy neki ehhez a dologhoz nem sok köze van vagy úgy, hogy ordenáré pofátlanság ilyen felületesen bemutatni ilyen súlyos kérdéseket (mint amilyen a totális megfigyelés vagy a titkos műveletek idegen országokban). Mindezt a film azzal próbálja leplezni, hogy egymásba folyó, szürreális képi világú akciójelenetek sorává egyszerűsíti a filmet. Mindenki mindig mozgásban van, üldözések és autós menekülések követik egymást - és hogy mindezt miért? Hogy Bourne, aki valamiért mostanra már nem egyszerűen egy kivételesen tehetséges bérgyilkos, hanem maga a Halál Angyala, úgyis leszámoljon minden ellenfelével, lehetőleg még azelőtt, hogy azok elérnék a céljaikat.
A film legnagyobb hibája Jason Bourne irreálisan nagyra növesztett alakja, ami ebben a műfajban parodisztikus hatást kelt, s ha ezzel a film nincs tisztában (szemben mondjuk a Bond-sorozattal), akkor még mentsége sincs rá. S hogy ezt maguk a filmkészítők is érezhették, arra legalábbis három jel utal. Egyrészt a filmcím, ami még a látszatát is kerüli annak, hogy a filmben van bármilyen ötlet azon kívül, hogy megint egy Bourne-filmet látunk. Nem lenne ezzel semmi baj, ha Bourne nem lenne régi ismerősünk és a személye még kínálna valami újat. Így aztán olyan címadás ez, mint a Not Another Teen Movie, csak itt még annyi mentség sincs rá, hogy ez egy szándékos műfajparódia lenne. A második önreflexív mozzanat Bourne első verekedése, ahol gondos előkészületek után egy ütéssel megnyeri a meccset szerb ellenfele ellen. (A jeleneten sokat ront, hogy utána Bourne rosszul lesz attól, amit tett, amivel a filmkészítők nyilván valamiféle lelki összetettséget akartak megmutatni, holott ezzel is csak azt hangsúlyozták, hogy a filmnek nincs értelme, hiszen Bourne, ha akar, úgyis bármit meg tud tenni... csak nem mindig akarja.) A harmadik pedig egy újabb verekedős jelenet, ahol látható mazochisztikus örömmel vereti magát egy ideig, amíg fel nem tűnik Julia Stiles, mire Bourne "bocs, de most dolgom van, fejezzük ezt be" alapon azonnal kiüti ezt az ellenfelét is. Ezekben minden benne van, amitől teljesen komolyan vehetetlen a film. Valljuk meg őszintén: a Jason Bourne pont olyan, mint a Chuck Norris-mémek, csak sokkal több pénzbe került elkészíteni. Ja, igen: és még csak nem is annyira vicces.
