Evickéljünk még egy kicsit Batman legújabb mozgóképes manifesztációjának farvizén! Ezúttal azt a - sokakat élénken foglalkoztató, és a Batmannel kapcsolatos közbeszédet nagyban meghatározó - kérdést fogjuk feszegetni, hogy melyik mainstream Batman-vízió a jobb: Tim Burton stilizált, gótikus látomása, avagy Christopher Nolan lecsupaszított stílusú, "hétköznapibb" Denevérember-értelmezése? Elfogadván azt a tényt, hogy napjainkban az utóbbi vonulat örvend nagyobb népszerűségnek, én mégis az előbbi, azaz Burton verziója mellett fogok érveket felsorakoztatni. Igyekszem pontokba szedve, különböző kritériumok mentén összehasonlítani az egyébként nehezen összemérhető két franchise-t, kitérve minden fontosabb vonatkozásra. Kezdődjék hát a két, homlokegyenest eltérő fantáziavilágból érkező sötét lovag mérkőzése! (Előrebocsátom: az alábbiakban megfogalmazott vélemény száz százalékosan szubjektív, eszem ágában sincs valamiféle általános igazságként kínálni. Ezt csak azért tartom fontosnak leszögezni, mert az ilyen kényes diskurzusok gyakran fajulnak késhegyre menő vitákká.)

• Burton filmjének képi világa stilizált, képregényesen hangulatos, míg Nolané ehhez képest jellegtelenebb

Sokszor éri az a vád a két Burton-mozit a doktrínér képregény-geekek részéről, hogy nem maradt hű a színes füzetecskékhez, elrugaszkodott az alapanyagtól, és önkényes módon átszabta a "hagyományos" Batman-képet. Azonban azt mintha nem nagyon akarnák észrevenni a tisztelt geekek, hogy Burton filmjének képi világa és atmoszférája éppenséggel sokkal hangulatosabb, és képregényesebb, mint Nolané. Azért valljuk be, Burton gótikus és expresszionista stilizációjáról sokkal hamarabb eszünkbe jutnak a füzetlapokon hömpölygő, kézzel rajzolt történetek, mint Nolan betonszürke, teljesen hagyományos közegábrázolásáról, ami amúgy nagyjából olyan, mint bármelyik random nagyvárosi thrilleré. Nincs benne semmi különlegesség. (Ez persze a koncepció része, hiszen Nolan hétköznapi, földhözragadtabb Batmant akart. Egyesek odáig merészkednek, hogy Nolan lovagját "realisztikusnak" nevezik, ami egyébként nettó butaság, hiszen gondoljunk bele, mennyire valószerű az, hogy egy milliárdos üzletember éjszakánként kosztümös igazságosztónak öltözik, és huzamosabb időn keresztül képes megvédeni egy metropoliszt, anélkül, hogy inkognitója lelepleződne vagy belehalna? De úgy is feltehetném a kérdést: mennyire realisztikus bármilyen szuperhős-történet? Na, de a Nolan-filmeket övező terminológiai tévedések sűrű erdejében most talán ne bolyongjunk.)
• Burton értelmezése "drámaiatlan Batman", Nolané "Batmantelen dráma"

Amiatt is szokás bírálni Burton filmjeit, hogy nem veszik eléggé komolyan a történetet, hiányzik belőlük az igazi drámaiság. Nolan irányzatához képest ez persze igaz, viszont önmagában, szimpla tényként nem állja meg a helyét. (Gondoljunk csak bele, az első Batmanben a szülőgyilkosság traumája és a "ki teremtett kit?" problematikája mégiscsak csempész némi tragikumot a filmbe, még ha nem is túl sokat. Ugyanakkor a Batman visszatér gyökereit kutató, szülei után sóvárgó Pingvinje is drámai rajzolatú karakter.) De jó, mondjuk, hogy Nolan verziója sokkal drámaibb, sőt a karakterek pszichológiája is kiforrottabb. Azonban a Nolan-értelmezés - szemben a Burton-félével - szinte egyáltalán nem "Batmanes". És most itt nem arra gondolok, hogy nem stilizált, nem rugaszkodik el "képregényesen" a valóságtól, hanem arra is, hogy a benne felvonultatott drámai konfliktushelyzetek áttörik a Batman-univerzum kereteit. Ezek a problémák már nem is szuperhősfilmbe, hanem nagyvárosi bűnügyi opusba, sőt már-már pszichológiai thrillerbe valók. Ez a depresszív hangnem, ez a megannyi sötét fordulat és a véget nem érő moralizálás nem illik egy éjszakánként denevérmaskarát öltő igazságosztó világába. Sokkal jobb filmet kapnánk, ha Batmant egy kiégett és erőszakos, gyűrött dzsekis-láncdohányos nagyvárosi kopóra, Jokert pedig egy John Doe-szerű tömeggyilkosra cserélnénk. Nolannek inkább a kétezres évek "Hetedikjét" kellett volna leforgatnia. (Természetesen főként az utolsó két film, A sötét lovag és A sötét lovag: Felemelkedés kapcsán jutottak eszembe ezek a gondolatok.) Szóval én ebben a tekintetben is Burton verziójára voksolok, ugyanis nem hiszem, hogy egy maszkos igazságosztót ilyen hétköznapi, civil drámákba kellene "belerángatni". A komor hangvétel ellen nincs kifogásom, de meg lehet azt oldani anélkül is, hogy telepakoljuk a filmünket reménytelenséggel és morális sakkjátszmákkal, Batmanből pedig egy megkeseredett, folyton áldozatokat hozó, krisztusi pózba merevedett szerencsétlent csinálunk.
•Burton Batmanje embert öl, Nolané nyugdíjba vonul

Vannak olyan vaskalapos képregény-geekek, akik ellentmondást nem tűrően kijelentik: egy Batman-film csak akkor lehet jó, ha a főhős karaktere tökéletesen igazodik a képregényekben lefektetett alapokhoz. Ebből az álláspontból kiindulva divat ekézni Burton két Batman-filmjét amiatt, hogy a főszereplő nem átall gyilkolni bennük. Csak a nagytudású képregény-szakértők épp arról feledkeznek meg, hogy Burton magasról tojt a képregényes eredetre, ő eleve egy sajátos, szerzői víziót akart kibontakoztatni, aminek legfeljebb a képi világa és az atmoszférája idézi a képregényeket, de ezen túlmenően a világkép és a karakterkészlet már az egyedi alkotói koncepciónak megfelelően alakult. Szóval szerintem ha az ember nem ortodox és túlbuzgó képregényhívő, akkor könnyen beláthatja, hogy több, egymástól eltérő Batman-interpretáció is létezhet egymás mellett. És ez persze szubjektív, de én azt, hogy Batman öl-e vagy sem (miért csak egyetlen, uniformizált szuperhősi etika létezhet?), vagy hogy Joker ölte-e meg a szüleit vagy egy piti rabló (az előbbi verzió sokat árnyal a Batman-Joker-viszonyrendszeren), korántsem tekintem annyira kardinális kérdésnek, mint hogy megmaradunk-e a hagyományos, "egyszerű" Batman-képnél vagy hétköznapibb, de "spleenes", depressziós lelki roncsot csinálunk-e a főszereplőből (mert a drámai hangvétel nem egyenlő ez utóbbival!). Egyébként ha már Batman öl Burton verziójában (nem mintha a The Dark Knight Returns c. képregényben nem okozná közvetett módon Joker halálát - érdekes, ezt valahogy kevesebbszer szokás felemlegetni, vajon miért?), akkor "visszavágásként" akár azt is felróhatnánk a Nolan-trilógia utolsó darabjának, hogy a főhős otthagyja Gotham-et, nyugdíjba vonul és teljesen új, civil életet kezd. (Persze a TDKR is úgy indul, hogy hősünk már 10 éve visszavonult éjszakai hivatásától, de az csak ideiglenes száműzetés volt. A Nolan-film végén viszont Bruce Wayne elköltözik Gotham City-ből, összemelegedik a Macskanővel, szobrot emelnek neki, és már az utódja is megvan. Szóval a napnál is világosabb, hogy ebben az utóbbi esetben végleges a visszavonulás.)
• Melyik Joker-karakter ütősebb? Nicholsoné vagy Ledgeré?

Ebben a kérdésben már nehezebb állást foglalnom, mert voltaképpen különböző okoknál fogva mindkettőt bírom. Az viszont durva egyszerűsítés, hogy Nicholson Jokere csak egy "vihogó bohóc", aki egyáltalán nem fenyegető vagy brutális, és csak végigparádézza az egész filmet. Emlékezzünk csak a kézfogásnak álcázott áramütésre, amivel Joker ropogósra süti egyik alvilági riválisát, tömegek meggyilkolására a kozmetikai szerekbe juttatott Vigyorex segítségével, vagy az utcabálon az összegyűlt lakosság mérges gázzal való kiirtására. Amúgy ezen túlmenően mindkettőt lehet szeretni, bár Ledger már sokkal inkább hasonlít egy Hannibal Lecter- vagy John Doe-szerű pszichopatára, mint bármilyen képregényfilmes nemezisre, ezt azért le kell szögeznünk. Míg Nicholson Jokere a harsányságával, a gátlástalan és jól időzített poénjaival sokkal inkább illik egy szuperhősfilmbe. Hogy melyik színész nyújtott jobb alakítást, nos, ez már tényleg teljesen szubjektív kérdés, de számomra Nicholson játéka semmivel sem marad el Ledgeré mögött.
• Melyik Batman-jelmez vagányabb?

E tekintetben is megoszlanak a vélemények, és itt is csupán a saját ízlésemre hivatkozva tudok ítélni, ahogy mindenki más is. Számomra az a megnyerő a Burton-verzióban, hogy a képregényekből ismert, sárga alapon-fekete denevér megjelenik díszítő motívumként a maskarán. (Ezt egyébként a Batman visszatér is megtartja, sőt a kellemetlen emlékeket idéző Mindörökké Batman is.) És persze ennek a klasszikus jelmeznek a letisztultsága és egyszerűsége is tetszik, míg Nolannél sokkal drabálisabb és ugyanakkor szürkébb a Batman-kosztüm, arról nem is beszélve, hogy a Batmobil egyértelműen a Burton-filmekben menőbb. De mielőtt valaki dühödten nekem esne a kommentszekcióban, ismét hangsúlyoznám, hogy ebben a kérdésben már tényleg csak az ízlés diktál, és hát ahogy a régi mondás tartja: De gustibus non est disputandum.