A Hollywoodon kívüli, ún. független filmesek legjelentősebb alkotása, egyben a rasszizmussal és az előítéletekkel foglalkozó legfontosabb filmek egyike az évtized végén, 1959-ben születik meg, az ún. "New York-i Iskola" keretein belül, a színészből lett rendező, John Cassavetes (ld. A város széle) első filmjével, a New York árnyaival (Shadows). A bemutatás dátuma kissé csalóka lehet, Cassavetes ugyanis már évek óta készítette filmjét, először egy leginkább improvizációra épülő rövidebb, 16mm-es változatot forgatott le 1957 környékén, majd folytatta a ma is látható hosszabb, normálfilmre felvett, előre megírt verzióval, mely végül széleskörű bemutatásra került. (Megjegyzendő, hogy az első változat évekig elveszett volt, míg nemrég megtalálták.)
A New York árnyai története – már amennyiben a vásznon látható eseményeket lehet így nevezni – három szálon fut: három fekete testvér históriája, akik közül a dzsesszzenészként boldogulni próbáló legidősebb fivér próbál pótszülője lenni húgának és még fiatalabb öccsének. Előbbi, akin legkevésbé látszik afroamerikai származása, igyekszik „nívósabb” körökbe bekerülni, és ottani férfiakkal ismerkedni. Legutolsó hódítása azonban undorodva elfordul tőle, mikor kiderül számára a lány származása. A középső fivér viszont bőrkabátot viselő, felzselézett hajú barátaival rock 'n' rollt hallgat és egy-egy italozás vagy nőzés, bandázás reményében céltalanul rója New York hatalmas utcáit. Jellemző jelenet, mikor ő és két haverja egy szabadtéri szoborkiállítást néznek, a modern, absztrakt művektől azonban hamar elmegy a kedvük, marhaságnak nyilvánítva az egészet.
A New York árnyai a Hollywoodnak ellentmondó, keleti parti független filmesek realista indíttatású filmművészetének ikonikus darabjaként is nagyon fontos szerepet tölt be az '50-es évek második felének filmművészetében. A film ellentmond a klasszikus hollywoodi cselekmény követelményeinek: nincsen benne klasszikus értelemben vett konfliktus, bonyodalom ("inciting incident"), megoldás, nyugalmi állapot, stb. Hőseinek "sorsát" epizodikusan követjük végig, amint véletlenszerűen kóborolnak a "Nagy Alma" utcáin. Ezek az emberek nem hősök, nem nagyszabású alakok, nem cselekszenek, "csak" léteznek. Ez a cselekményvezetési, szerkesztési mód már a '60-as évek első felének nagy európai filmnyelvi újítóit (elsősorban Antonionit) előlegezi meg, az "acte gradui"-k, az indokolatlan, véletlenszerű cselekvések, illetve az '50-es évek beatnemzedékének (Kerouac, Ginsberg, stb.) talajvesztett, sodródó, "a világba belevetett" létével. 
A film egyik szereplője, egy átlagos külsejű, fiatal asszony az egyik jelenetben egy csicsás, Hollywoodot idéző mozi bejárata előtt bolyong a sötét éjszakában: háta mögött giccses, színes-szagos, nagyszabású kalandfilmek (Cecil B. DeMille és társai) plakátjaival. Cassavetes rövid, ámde frappáns "beintése" Hollywoodnak eme rövid, stúdió helyett a valódi New York-i utcán felvett szekvencia.
Ha F. Scott Fitzgerald kisregényét, A nagy Gatsbyt a dzsesszkorszak tökéletes regénybeli lenyomataként említhetjük, akkor Cassavetes filmje minden bizonnyal a beatkorszak tökéletes filmbeli lenyomata. A keleti parti metropolisz, New York olyan árnyalatokban jelenik meg "szabad" kamerája előtt, ahogyan a hollywoodi díszletvárosok sohasem tudtak: olyan zugokba, sikátorokba, olcsó lakásokba tekinthetünk be, ahová nagyritkán az amerikai filmben. Mondani sem kell, hogy a hollywoodi mozi díszletvilága után mennyire üdítően hat ez a remekmű.
Hasonlóan felüdítő Cassavetes színinövendékeinek játéka. A rendező hagyja, hogy saját személyiségüket, tapasztalataikat vigyék bele alakításukba, kibontakoztathassák önmagukat a forgatókönyv kötöttségei helyett. Jellemző, hogy a szereplők saját keresztnevüket viselik (mint azt később pl. pont Antonioni Amerika-opusának, a Zabriskie Pointnak főszereplői fogják). A film végén látható felirat, miszerint az egész improvizáció volt, kissé túlzás, ugyanis Cassavetes hagyta szereplőit önmaguk kibontakoztatására, azonban volt előre megírt forgatókönyv, legalábbis a jelenetek sorrendjét és a „történet” vázát előre megírták.
Ahogyan az olasz mester mondta említett filmjéről: "Ez az ő történetük." Ugyanígy a New York árnyai ezen fiatal férfiak és nők története, egy nemzedék és egy város, egy ország története, egyszerre lehengerlő korrajz és művészi állásfoglalás.
