Goda Krisztina új moziját sokan "a Gárda-filmként" emlegették, holott már az előzetes alapján sejteni lehetett, hogy az egyébként is igencsak kommersz, hollywoodiánus stílusáról ismert rendező ódzkodni fog a direkt áthallásoktól, de még csak nem is arra hegyezi majd ki alkotását, hogy elmélyült, analitikus szemléletmóddal közelítsen az önbíráskodás, valamint a vidéki mélyszegénység és bűnözés által fémjelzett társadalmi problémákhoz. Nos, a kész film végül ezt a benyomást igazolja. A Veszettek ugyan nem sorolható a Vajna-rendszer leggyengébb láncszemei közé (azaz nem játszik egy ligában a Coming Out-tal, a Liza, a rókatündérrel és társaival), de a néző úgy kel fel a moziszékből, hogy ismét egy ígéretes, élénk közérdeklődésre számot tartó téma, aminek mélységeit sikerült elkendőzni a semmiféle igazi érzékenységet nem mutató, merev műfaji sémákhoz ragaszkodó, rutinszerű rendezéssel.

A Veszettek története egy fiktív kisvárosban, Tarnádon játszódik. Néhány nincstelen fiatal egy fatális félreértés következtében garázdaság bűntette miatt sittre kerül. Az új rendőrfőnök, Ács János (Fenyő Iván) úgy dönt, nem fogja megrendszabályozni az egész nap céltalanul csellengő kölyköket, inkább célokat állít eléjük, hogy felrázza őket tökéletes apátiájukból. Edzésprogramokat szervez számukra, bevezeti őket az önvédelmi sportok fortélyaiba, egyesületté duzzasztja a közös foglalkozásokat, végül pedig borotvált fejű, bomberdzsekis, terepszínű nadrágos, baseball ütővel felszerelkezett polgárőröket képez belőlük, akiknek feladata a folyamatosan romló közbiztonság javítása lesz. A fiúk el is kezdik az utcák megtisztítását, egyikük, Máté (Ifj. Vidnyánszky Attila) azonban beleszeret egy cigánylányba (a cigányokat következetesen "telepieknek" hívják a filmben), így a két tábor - a radikalizálódó bőrfejűek és az örökké gyanús kisebbségiek - között reked.

A Veszettek technikailag profi dolgozat: bár néhol a tévéfilmes esztétikára emlékeztet, mégis, akciójelenetei (melyek főként ökölharcokat jelenetenek) ügyesen megkoreografáltak, a lepusztult, vidéki gyárváros paneldzsungelei, sivár közterei, szegényes szórakozóhelyei autentikus helyszíneknek tűnnek, szóval a képi világ már-már simogatja a szemet. A gond az, hogy Goda Krisztina nem is akar túllépni ezen a szinten: a Magyar Gárda vagy a Betyársereg által képviselt társadalmi jelenség alapos, rétegzett bemutatásával bizony adós marad. Helyette inkább műfajfilmes panelekbe ágyazza a radikalizálódó fiatal önbíráskodók históriáját. Ennek legfájóbb következménye, hogy az egész konfliktus menthetetlenül absztrakt szinten ragad.

A sejtelmesen csupán Egyesületnek hívott önszerveződés mögött nincs konzisztens ideológia (ami márpedig a Gárda vagy a Betyársereg szellemi motorját jelenti), a szerencsétlen prolikból rekrutálódott csoportnak nem rajzolódik ki hiteles azonosságtudata, nem értjük, mi képezi a valódi összetartó erőt. Beszervezésük menete elnagyolt és papírízű, ráadásul Vidnyánszky-t egy meglehetősen hiteltelen fordulat (apja betegség miatt meghal a börtönben) sodorja végleg a bőrfejűek mellé. A filmben egyébként szinte hemzsegnek a kevéssé megalapozott indítékok, a szemöldökráncolást eredményező fordulatok (a Fenyő Iván által alakított rendőrkapitány polgármesterré avanzsálásának menetrendje kész röhej, a polgármester-jelölti tévévita jelenete pedig már egyenesen kínos), és sajnos a kisváros jellegzetes alakjai (a minden lében kanál riporter, az életunt rendőr, a kimért polgármester, a mindig csak saját érdekét néző, tehetős vállalkozó stb.) is sztereotípiák maradnak, kevés életszerű gesztussal.

Sokan felrótták a filmnek, hogy a cigányokat következetesen (talán a politikai korrektség jegyében?) "telepieknek" nevezik a történetben, ezáltal is elbagatellizálva a kisebbségi problémát. Igen, kétségkívül kínos ez az óvatoskodás, az viszont még inkább, hogy a cigányok is ugyanolyan sematikus, egy-egy jellemvonásból összegyúrt hősök, akár az önbíráskodó fiatalok: vagy idealizáltak, nemes lelkűek (mint a főhős edzője, Tibi bácsi, valamint szemrevaló lánya), vagy gyűlöletes, primitív ösztönöktől hajtott bajkeverők, akár a főszereplőkkel folyamatosan összetűző rivális banda képviselői. Így aztán a két csoport folyamatos rivalizálását sem nyomatékosítják igazi tétet hordozó, feszült jelenetek. Kár mindezért. Valójában egyetlen karakter - Máté bátyja - mutat igazi, látványos karakterváltozást, de igazából az ő figurája sem elég izgalmas ahhoz, hogy valójában érdekeljen bennünket a sorsa. Goda szimpla thrillerré redukálja a társadalmi tematikát, marad hát a feszültség. Illetve maradna.

Azonban a Veszettek további problémája, hogy szinte minden fordulata előre kisakkozható. Goda Krisztina és Divinyi Réka párosa profin, de jéghidegen, centire kiszámítottan, tankönyvi mintát követve szövögeti a történetet. Patikamérlegen adagolják az intrikákat és a csavarokat, csupán a gépezet óraműpontossága foglalkoztatja őket, de éppen az egyediség, az érzékenység, a szív veszik el így a képek mögül. Igazán kár. Mindennek ellenére akad a filmben néhány feszültebb, érdekfeszítőbb jelenet, a párbeszédek pedig néhol egészen realisztikusra sikeredtek, és itt-ott a színészi munka is egész korrekt (na persze nem Fenyő Ivánra gondolok, ő továbbra is flegma önimádatba burkolózva, ripacskodva "antiszínészkedik"), viszont én - sokakkal ellentétben - az ifjú Vidnyánszky-ban nem láttam meg a nagy színésztehetséget. De Istenem, bárcsak ez lenne a mű egyetlen problémája.

Megvallom, nem tudom sajnálni a Veszetteket, amiért elhasalt a jegypénztáraknál. Ismét úgy készült el egy magyar műfaji film, ahogy nagyon nem kellett volna. Amerikai mintákat kopírozva, szolgaian, aktuális társadalmi-morális kérdések mellett behúzott nyakkal elsunnyogva. Igazán kár.