Ingmar Bergman zsenialitását dicséri, hogy majdani remekműve, a Jelenetek egy házasságból fő konfliktusa már ebben a viszonylag korai, az ötvenes évek hajnalán készített munkájában is kidomborodik. Az Egy nyár Mónikával két egyszerű, sanyarú sorsú körülmények között élő fiatal története, akik elhatározzák, hogy kitörnek mindennapi közegükből, maguk mögött hagyják a rideg, kegyetlen nagyvárost, közönyös családtagjaikat, összeházasodnak, és megalapoznak egy új, kötetlen és szabad életet. Terveik, vágyaik sokat mondó szimbóluma a várost szegélyező, aprócska sziget, ahová elvonulnak. Mintha az Éden földi mását lelték volna meg, birtokba veszik a lakatlan területet. Örömük azonban nem tart sokáig. Habár sorsközösségbe forrnak össze, s gyermekük születik, Mónika egy idő után túl szűknek érzi a tradicionális házasság nyújtotta kereteket, különös, szertelen szabadságvágya és céltalannak tűnő lázadása házasságtörésbe, féktelen, pusztító életvitelbe hajszolja.
Noha Bergman filmje 1953-ban készült, rendkívül modern szemléletmód hatja át. A mű rendkívül hiteles eszközökkel mutatja be, hogy nemcsak a hatvanas évek "nagy generációja" lázadt a hagyományos erkölcsi értékek, a patriarchális családmodell és társadalmi intézményrendszer ellen, hanem már akár az ötvenes évek, a "boldog békeidők" viszonylag konszolidált körülményei között is kiforrhatta magát egy ahhoz hasonlatos, rebellis attitűd - hozzá kell persze tennünk, hogy Harry és Mónika kamaszos forrongása sokkal kisebb amplitúdójú, mint például a '68-as nemzedék világmegváltó(nak gondolt) tombolása. Ezt maga a narratíva alakulása is alátámasztja. A szerelmespár ugyanis hiába próbál kitörni a konzervatív értékrendű világból, voltaképpen azzal, hogy frigyre lépnek, s gyermeket vállalnak, ugyanabba a "feudális" társadalmi miliőbe hullanak vissza, ahonnan elindultak. Ettől függetlenül Bergman nagyszerűen érzékelteti, hogy a páros súlyosan izolálódott az idősebb generációktól. Beszédes szcéna, melyben Harry és Mónika egy kocsmában ülnek, beszélgetnek, s körülöttük csupa idős, viharvert ábrázatú ember foglal helyet. Látjuk: a tinédzsereknek semmi kapcsolatuk nincs ezzel a nemzedékkel, mely csak lóg a nyakukon, s "szívja a vérüket".
Bergman érdemei vitathatatlanok. Idejekorán látta, milyen tektonikai mozgások veszik kezdetüket a nyugati társadalmakban az elkövetkezendő években, évtizedekben. Az Egy nyár Mónikával érdekes módon több amerikai filmmel is párhuzamba állítható. Tematikai vonatkozásban Joseph H. Lewis Gun Crazy (1950) című thrillere, "menekülő szerelmesek-filmje" kínálja magát az összehasonlításra. E történetben ugyan nem kapunk széleskörű társadalomrajzot, s a fiatalok közösségből való kiválásának inkább a fegyverfétis és az unalom az oka, szabadosságuk, elvágyódásuk, extravagáns viselkedésük miatt sok rokon vonást mutatnak filmünk főszereplőivel. Korszerűség tekintetében Benedek László A vad című filmjét említhetjük, mely szintén 1953-ban készült, s a motorosbandák lázongó, fiatalos világába kalauzolja a befogadót. Benedek voltaképpen a Szelíd motorosok előtanulmányát alkotja meg e darabjával. Detektálja egy nemzedék elvágyódását és megváltás iránti olthatatlan szomját, ám - miként a Mónika esetében - ezeket a célokat még nem képes katalizálni, révbe juttatni a társadalom, a külső közeg.
Bergman filmje egyébként nőábrázolását tekintve is hagyománytörő és kíméletlenül őszinte. Ha ma készülne az Egy nyár Mónikával, valószínűleg egyes feminista körök heves rosszallása övezné. Hősnőnk ugyanis bár kiszakad a patriarchális társadalom vonzásköréből, de rendkívül destruktív, önpusztító módon teszi ezt: számára is érthetetlen szabadságvágya szétrombolja emberi méltóságát és azonosságtudatát. A lázadási kísérlet kudarcba fulladásán - mint mondottam - nincs mit csodálkozni: hosszú évekre vagyunk még a nőmozgalmaktól, a szexuális liberalizációtól és '68-tól. Mindamellett némi - tapintatosan szcenírozott - meztelenség is megjelenik a filmben. Nem csoda, hogy a Hays-kódex által gúzsba kötött korabeli Amerikában a legnézettebb Bergman-film volt az Egy nyár Mónikával.
