Abban nagyjából mindenki egyetért, hogy a Star Wars hetedik része, Az ébredő Erő nem gyarapította túl sok kreatív gondolattal az univerzumot. Inkább úgy építette azt tovább, hogy az eredeti trilógia (főként a klasszikus, '77-es Új Remény) szelleme előtt tisztelgett és ezáltal maximálisan kijátszotta a nosztalgia ütőkártyáját. Ez egyrészt kényelmes biztonsági játék, másfelől egyfajta deklarációként is értékelhető: a harmadik trilógia minden tekintetben az elsőt, és nem a rosszemlékű másodikat akarja követni. Ez egyébként roppant szimpatikus gesztus, csak ettől függetlenül Az ébredő Erő tényleg gátlástalanul koppint. Ezt amúgy már decemberi kritikámban is felróttam a műnek. Annak idején elég masszívan ekéztem a filmet, de aztán pár nap múlva újranéztem, immáron eredeti hangon, és viszonylag sokat nőtt a szememben. Sőt, a sok-sok lopkodás (vagy eufemisztikusan: hommage) mellett lassacskán kikristályosodott előttem az is, hogy mely pontokon újított Az ébredő Erő az előző darabokhoz képest. Most ezeken a pontokon fogok végigmenni egy nagyítólencsével.

• Az ébredő Erő cselekvőképes, potens női szereplőt állít története középpontjába

Igen, kétségtelenül új vonás, hogy ezúttal egy női főhős hordozza azokat a karakterjegyeket, melyeket hajdanán Anakin és Luke Skywalker. Most Rey az a különleges tehetséggel megáldott és cselekvőképes hős, aki válaszút elé kerül: foglalkozzon a saját ügyeivel vagy induljon harcba a közösségért (tágabban véve: a galaxisért)? Annak idején Anakin és Luke is ugyanezzel a dilemmával nézett farkasszemet. Mindketten a poros Tatooine-ról indultak a szédítő csillagközi kalandra, de ehhez Anakinnak hátra kellett hagynia anyját, Luke-nak pedig nevelőszüleit és párologtató farmer életmódját. Rey is a szülőbolygójától - a szintén sivatagos Jakku-t - válik el, hogy megütközhessen az Első Rend erőivel és befolyásolja a Jó és a Rossz között dúló háborút. Mondhatjuk persze, hogy korábban is akadtak határozott női jellemek a sorozatban, például Amidala vagy Leia, de mindketten inkább politikusok és stratégák voltak, semmint szupererejű hősök, akiknek vállán a békecsinálás (az egyensúly helyreállításának) felelőssége nyugodott volna. Rey azonban ez a kategória. Ugyanakkor persze megőrizte nőies törékenységét is. Érzékeny és empatikus figura, ráadásul sebezhető is, és csak akkor ragad fénykardot vagy lézerstukkert, ha kell. Tehát nem mondhatjuk, hogy egy női Jedit kaptunk, akiben a díszes csomagolás alatt valójában férfiszív dobog. Nem egy Jessica Chastain-féle rideg, "macsó" nőt kaptunk, hanem egy elszánt és bátor harcost, aki ugyanakkor megőrizte feminin vonásait is.

• A negatív hős lélekrajza is újszerű: őrlődik a Jó és a Rossz között, ráadásul pálfordulásának drámája eléggé aktuális többletjelentést is kap

Nemcsak a főhős, de az antagonista is egészen új karakterű, hiszen egy viszonylag kevés tapasztalattal rendelkező, zöldfülű Erő-használó, aki a sötét oldalra tévedt (de nem Sith, ezt fontos leszögezni). Eddig csak egy filmben, a Baljós árnyakban kapott központi szerepet egy padawan státusú gonosz. Igen, természetesen Darth Maulról beszélek - aki egyébként sokkal fenyegetőbb és sokkal inkább tiszteletet parancsoló figura volt, mint Ren, bár utóbbi karakterrajza kétségkívül ezerszer árnyaltabb. Árnyaltabb, hiszen nem áll stabil alapokon a sötét Erőbe vetett hite. Több ízben is meginog, perlekedni látszik önmagával, nagyapja, Darth Vader emlékéhez fordul lelki támaszért stb. Bár őszintén szólva számomra ez a pólusok közötti vívódás eléggé elnagyolt és felületes. Talán a karaktert alakító Adam Driver kevéssé koncentrált játékának is betudható, de én a Han Solóval folytatott rövid szócsata során sem igazán hittem el, hogy a mini Darth Vader lelkében most összecsapnak a hullámok, és visszahúzza a szíve a fénybe. Ettől persze még a szándék, hogy egy új, egy esendőbb gonoszt teremtsenek, végig érzékelhető. De számomra akkor sem ez adja a karakter igazi bukéját. Szerintem sokkal érdekesebb megfigyelni, hogy Ren árulása milyen hatást gyakorol a szülőkre, Hanra és Leiára. Az ébredő Erő ugyanis az ő perspektívájukat is részletesen bemutatja. Voltaképpen a szülőknek sem sikerül megfejteniük a talányt, hogy fiuk miért sodródott a sötét oldalra. Hogyan és miért válik egy jó emberből velejéig romlott gonosztevő (aki még saját apját sem rest lekaszabolni)? A film inkább csak feldobja a kérdést, mint egy magas labdát, de nem válaszolja meg. Nem nehéz kitalálni, mire is emlékeztet ez: szülői sokk, döbbenet, megmagyarázhatatlan "felsőbb erőnek" való engedelmesség. Ugyanígy nem tudunk választ találni rá, hogy napjainkban miért dönt úgy számtalan nyugat-európai fiatal, hogy az Iszlám Állam égisze alatt radikalizálódik és dzsihádista háborúba indul szülőföldje ellen. Ennek a metamorfózisnak a szülőkre gyakorolt érzelmi-pszichológiai hatását, az ezzel járó döbbenetet nagyon jól elénk tárja a film. Ez az egyik ok, ami miatt nem állja meg a helyét az a nézet, miszerint Az ébredő Erő (a klasszikus Star Wars-trilógiával ellentétben) nem szolgál aktuális, a jelenkor világát leképező témákkal.
• Az összes korábbi Star Wars-filmtől eltérően az intergalaktikus háborúskodásban ezúttal egyetlen állami szereplő sem vesz részt

A klasszikus és az új trilógiában egyaránt egy-egy csillagközi államalakulat (a Birodalom, illetve a Köztársaság) állt a fegyveres konfliktusok kereszttüzében, és a különböző entitások (szeparatista mozgalmak, titkos klónhadsereg, felkelők) akciói ennek a megdöntését célozták. Nagyon érdekes, hogy Az ébredő Erőben egyetlen állami szereplő sem vesz részt közvetlenül a konfliktus alakításában. A film csak utalásszinten említi az Új Köztársaság nevű, eléggé bizonytalannak tűnő államképletet, melynek vezetői pénzelik az Ellenállók mozgalmát. De erről a - bizonyára nem épp a legszilárdabb alapokon álló - Köztársaságról nem tudunk túl sokat, annyi azonban valószínűsíthető, hogy nem épp széleskörű a legitimációja és a régi Köztársasággal vállal jogfolytonosságot. Na jó, de mi van a Birodalom romjaival? Az ébredő Erő erre sem ad egyértelmű választ. Itt is csak feltevésekbe bocsátkozhatunk. Valószínűleg a hatodik rész óta eltelt évtizedekben egyre több csillagrendszer nyilvánította ki szecessziós szándékát és/vagy szakadt el a széthullott Birodalomtól. (Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy integrálódnának az Új Köztársaságba.) Az Első Rend pedig ennek a megfogyatkozott, lélegeztetőgépre kapcsolt Birodalomnak a maradványaiból sarjadt ki, amolyan galaktikus terrorszervezetként, míg az Ellenállók mozgalma egy, a Köztársasághoz kötődő "szubnacionális" szereplő. Megintcsak nem túl nehéz kitalálni, milyen aktuális folyamatokkal vonható párhuzam. Ha a közel-keleti térségre tekintünk, láthatjuk, hogy számos országban már réges-régen nem állami szereplők dominálják a fegyveres konfliktusokat. Líbiában és Szíriában gyakorlatilag recseg-ropog az államkeret (Líbiában Kadhafi előtt nem is igazán beszélhettünk egységes államról), és akkor még nem is említettük az olyan lator államokat, mint Afganisztán vagy Irak, de a már eleve bukott államként létrejött Dél-Szudánt is bevehetjük a sorba. Mind-mind gyenge államok, ahol szinte teljesen felszámolódott a központi kormányzat, és különböző nem állami entitások (kurd pesmergák, különböző felkelőcsoportok, Iszlám Állam stb.) képviselik az igazi katonai erőt és lépnek fel a hatalom potenciális várományosaiként. Ugyanígy csatázik az Első Rend és az Ellenállók mozgalma is a Birodalom és a Régi Köztársaság tetemén.

• Az ébredő Erő sokkal inkább a fiatalság, az új nemzedék története, mint a korábbi Star Wars-filmek

Ezt az is alátámasztja, hogy főhősünk, Rey már nem szorul egyetlen mester oltalmára sem: önerőből, "autodidakta" módon sajátítja el az Erő-használat alapjait és fedezi fel képességeit. A mester-tanítvány láncolat, mely végighúzódott az összes korábbi epizódon, most megtörni látszik. (Persze az a folyamat, ahogy Rey tudatára ébred kivételes képességeinek, eléggé összecsapott, de ebbe most ne menjünk bele.) Han Solo az egyetlen idős szereplő, aki komolyabb szerephez jut a több mint kétórás játékidő során, de ő sem igazán mentorként egyengeti Rey útját, inkább afféle apapótlékot jelent a lány számára egy kis ideig. Persze valószínű, hogy a következő epizódban Luke fogja trenírozni a fiatal Jedi-lányt, ettől függetlenül a fiatalok nagyobb önállósága és mozgástere nehezen lenne cáfolható. Ez persze igaz Kylo Renre is, aki a titokzatos Snoke-ra sem úgy tekint, mint mesterére (legalábbis ebben az epizódban nem), sokkal inkább főnök-beosztott viszonyban állnak egymással. És az is igaz, amit szerzőtársunk, FOUREY a saját blogján közzétett kritikájában észrevételezett: az Első Rend tisztjei és vezető egyéniségei szinte mind fiatalok, ellentétben a hajdani Birodalom gerontokratikus katonai elitjével. Talán triviális párhuzam, mégis megkockáztatom: nagyon szembetűnő, hogy a '70-es, '80-as évek óta a fiatalság kultusza mennyire felértékelődött a munka világában és kiváltképp a szórakoztatóiparban.

• Újszerű, a mai igényekhez szabott humorral igyekszik kiszolgálni a nézőket a film

Ez is egy újdonság, bár kétségtelenül nem épp pozitív. (De az "újítás" kategóriája nem is normatív, hanem pusztán ténykérdés.) Míg a régi Star Wars-filmekben inkább Han Solo "bogartosan laza" dialógusai szállították a humort, az új trilógiában pedig főként Jar-Jar töketlenkedésén és az R2D2-C-3PO páros burleszkszerű kalandjain kellett volna elmosolyodnunk, addig Az ébredő Erő óvatosan lavírozik a kettő között. Vannak benne verbális poénok is, sőt egy-kettő egész jóra sikeredett, de a film inkább azzal a könnyed, instant vizuális humorral támad, ami a mai blockbuster-mozik sajátja. Ezen lenne még mit csiszolni, elvégre ebben a tekintetben Az ébredő Erő nagyon is belesimul a mai látványfilmes trendbe (hallottam már azt is, hogy "Marvel-humor" munkálkodik a filmben, ami azért nem igaz, mert ez, tapasztalataim szerint, sokkal általánosabb tendencia). Remélhetőleg a nyolcadik epizód - melyet szerencsére már nem J.J. Abrams rendez majd, ez az egyik ok, ami miatt túlszárnyalhatja Az ébredő Erőt - finomabb szövésű és igazán egyedi humorral örvendezteti meg majd a nagyérdeműt. Úgy legyen!