Két frissen érettségizett tinédzser kallódik egy álmos kaliforniai kisvárosban. Roy (Maxwell Caulfield) öntörvényű és erőszakos, tele elfojtott perverz vágyakkal, míg Bo (Charlie Sheen) csendesebb és könnyebben befolyásolható típus, aki tűzön-vízen át követi cimboráját. A két munkásosztálybeli srácra az iskola befejezése után kilátástalan jövő vár. Be kellene olvadniuk a verejtékes és szürke hétköznapokba. Küszöbön állnak a kemény melót és keserű kenyeret ígérő esztendők. Azonban párosunk úgy dönt, hogy mielőtt rabigába hajtják a fejüket, csapnak egy görbe hétvégét a napfények városában, a jó öreg Los Angelesben. A kiruccanás azonban nem egészen úgy alakul, ahogy eredetileg eltervezték. Amikor a külvárosban egy iráni benzinkutas "vegzálja" őket, mert nem hajlandó két dollárért teletankoltatni kocsijukat, Roy pusztító indulatai elszabadulnak. A fiatalember félholtra veri a tehetetlen férfit, s innentől kezdődik Roy és Bo esztelen és vérzivataros ámokfutása, melyre persze hamarosan a rendőrség is felfigyel.

Így indul Penelope Spheeris furcsa "felnövéstörténetbe" ágyazott vérbő thrillere. A Szomszéd fiúk azért tarthat számot sokak figyelmére, mert jóllehet a nyolcvanas évek derekán készült, mégsem a korszak jellegzetes terméke. Ekkoriban ugyanis nagyon kevés olyan alkotás készült, mely ilyen destruktívnak és erőszakosnak festette volna le a fiatalságot. A korszakot sokkal inkább az ifjúság kultusza hatotta át, erről tanúskodik például a tinédzservígjátékok meglehetősen nagy száma is. (Persze a pszichothriller és a slasher műfajának alkotói kéjes élvezettel mészárolták le az erőtől duzzadó, kisportolt testű ifjakat, de ez más tészta). És ha egy-egy moziban az antagonista - a gyilkos - mégis fiatalkorú volt, a forgatókönyvírók általában egy szintén zsenge korú pozitív karakterrel ellensúlyozták, természetesen ez utóbbit téve meg főhősnek. Spheeris azonban illúziómentesen fogalmaz. Kemény bukástörténetté formálja a két fiú ártatlannak induló kalandját. Az ő fiataljai indulatosak, reményvesztettek, s egyáltalán nem is kívánnak betagozódni a társadalomba. És még az ellenoldal - a hatóságok - soraiban sem találunk olyan hozzájuk hasonló korú karaktert, aki ellenpólust képezhetne velük szemben. Spheeris tehát minden tekintetben kritikusan szemléli azt a korosztályt, melyet ebben az évtizedben aranyfüstbe burkolt és mítosszá emelt az amerikai mozi!

Ráadásul maga a történetminta is régebbi korszakokat idéz meg. Természetesen a "menekülő szerelmesek" típusú thriller juthat rögtön eszünkbe (például az Éjszaka élnek; a Bonnie és Clyde; a Tolvajok, mint mi vagy a Sivár vidék, melynek férfi főszerepét épp Charlie Sheen apja, Martin Sheen alakította), de ha messzebbre kalandozunk az amerikai filmtörténetben, akár James Dean férfimelodrámái is felderenghetnek emlékezetünkben (kiváltképpen a Haragban a világgal), de akkor sem járunk tévúton, ha olyan filmek felé puhatolózunk, mint A kötél, vagy akár a Columbo a rendőrakadémián című Columbo-epizód (persze az utóbbi kettőben a bűnelkövető tinédzser-páros a felső tízezer köreiből jön, de motivációjuk ugyanúgy homályban marad, mint a Szomszéd fiúk főszereplőié). Egyébként szinte látom lelki szemeim előtt, hogy a korabeli ítészek rögtön látens homoszexuális kapcsolatot vizionáltak Roy és Bo között. Ha túlzásnak is tartom az ilyesfajta feltételezéseket, tény, hogy az előbbi dominálja a kapcsolatot, az utóbbi pedig szolgai alárendelt (Roy mintha már-már birtokolni is akarná törékenyebb cimboráját), viszont ami már talán relevánsabb - bár korántsem támadhatatlan - meglátás lehet, az Roy (sejtetett) aszexualitása. Nemcsak a lányok iránt közömbös, de olybá tűnik, nála a frusztrációk levezetése és a korlátlan erőszakalmalmazás jelent egyfajta perverz "szexuális" kielégülést.
Maga a karakterábrázolás ettől eltekintve amúgy nem különösebben aprólékos. Az viszont jó pont, hogy Spheeris nem bíbelődik lélektani mélységű állapotrajzzal. Nem akarja megfejteni antiszociális hőseit, nem "mászik bele a fejükbe", nem telítik el belső monológok a hangsávot. És ez jól van így. Ezáltal ugyanis a Szomszéd fiúk sikeresen kerüli el azt, hogy szájbarágóssá váljon. A rendező egyszerűen csak karon ragad, és bevezet a fiatalkorú bűnözés sokkoló világába (a főcím elé illesztett rövid epilógus is azt hivatott nyomatékosítani, hogy a film inkább társadalomkritikai és nem lélektani irányultságú). Persze a társadalomkritika ettől függetlenül sovány kissé. A két csellengő suhanc szociológiai háttere vázlatos marad. Pedig az ingerszegény és unalmas kertváros minden részletre kiterjedő körképe sokat emelhetett volna a darabon, ám az alkotók kihagyták ezt a ziccert. Ugyanakkor feleslegesen tetézték a játékidőt a hatóságok perspektívájának bevonásával. Ez utóbbinak akkor lett volna igazi értelme, ha az ügyön dolgozó zsaruk önerőből értek volna el fejleményeket a nyomozásban, ám ehelyett csak a duó egyre szaporodó bűnügyei orientálják őket, sőt Roy és Bo lebukását is egy fatális véletlen okozza.

Komoly erőssége viszont az opusnak, hogy remekül adja át a jól ismert nyolcvanas évek-hangulatot. Akarva-akaratlanul is magával sodor a korabeli Los Angeles vérforraló pezsgése, az ihletett és diszkrét éjszakai képek pedig valósággal megkoronázzák az élményt. Némely képsorról egyenesen James Cameron egy évvel korábban bemutatott Terminátora jutott eszembe, mely a Szomszéd fiúkhoz hasonlóan a sötétség és a pusztító erőszak szűrőjén át láttatta az angyalok városát. (Még a helyszínválasztás tekintetében is találhatunk érdekes átfedéseket. Mindkét film "kötelező" eleme például a többemeletes parkolóház, a külvárosi motel vagy a zsúfolt, neonfényes diszkó - persze szigorúan éjszakai sötétségbe borulva!) A zenék kellemesek, de nem kiemelkedőek. Az alakítások viszont korrektek. A szárnyait bontogató, fiatal Charlie Sheen, akit ekkor még jó pár évtized, számos pornószínész és még több kiló kokain választott el az AIDS-től, e korai filmjével bebizonyítja, hogy tud ő játszani, ha akar. Maxwell Caulfield is méltó partnerének bizonyul. Ha olyan mozira vágyunk, mely egyszerre adagolja az "esszenciális" nyolcvanas évek-hangulatot, ugyanakkor mégis van mersze megtagadni a korszak filmtrendjeit, válasszuk bátran Penelope Spheeris munkáját.