Amerikai Plán

"Tudom, mi vagy te. Az örök otthon."

Szomszéd fiúk

2016. március 03. 21:31 - Alec Cawthorne

bscap0107.jpgKét frissen érettségizett tinédzser kallódik egy álmos kaliforniai kisvárosban. Roy (Maxwell Caulfield) öntörvényű és erőszakos, tele elfojtott perverz vágyakkal, míg Bo (Charlie Sheen) csendesebb és könnyebben befolyásolható típus, aki tűzön-vízen át követi cimboráját. A két munkásosztálybeli srácra az iskola befejezése után kilátástalan jövő vár. Be kellene olvadniuk a verejtékes és szürke hétköznapokba. Küszöbön állnak a kemény melót és keserű kenyeret ígérő esztendők. Azonban párosunk úgy dönt, hogy mielőtt rabigába hajtják a fejüket, csapnak egy görbe hétvégét a napfények városában, a jó öreg Los Angelesben. A kiruccanás azonban nem egészen úgy alakul, ahogy eredetileg eltervezték. Amikor a külvárosban egy iráni benzinkutas "vegzálja" őket, mert nem hajlandó két dollárért teletankoltatni kocsijukat, Roy pusztító indulatai elszabadulnak. A fiatalember félholtra veri a tehetetlen férfit, s innentől kezdődik Roy és Bo esztelen és vérzivataros ámokfutása, melyre persze hamarosan a rendőrség is felfigyel.

Így indul Penelope Spheeris furcsa "felnövéstörténetbe" ágyazott vérbő thrillere. A Szomszéd fiúk azért tarthat számot sokak figyelmére, mert jóllehet a nyolcvanas évek derekán készült, mégsem a korszak jellegzetes terméke. Ekkoriban ugyanis nagyon kevés olyan alkotás készült, mely ilyen destruktívnak és erőszakosnak festette volna le a fiatalságot. A korszakot sokkal inkább az ifjúság kultusza hatotta át, erről tanúskodik például a tinédzservígjátékok meglehetősen nagy száma is. (Persze a pszichothriller és a slasher műfajának alkotói kéjes élvezettel mészárolták le az erőtől duzzadó, kisportolt testű ifjakat, de ez más tészta). És ha egy-egy moziban az antagonista - a gyilkos - mégis fiatalkorú volt, a forgatókönyvírók általában egy szintén zsenge korú pozitív karakterrel ellensúlyozták, természetesen ez utóbbit téve meg főhősnek. Spheeris azonban illúziómentesen fogalmaz. Kemény bukástörténetté formálja a két fiú ártatlannak induló kalandját. Az ő fiataljai indulatosak, reményvesztettek, s egyáltalán nem is kívánnak betagozódni a társadalomba. És még az ellenoldal - a hatóságok - soraiban sem találunk olyan hozzájuk hasonló korú karaktert, aki ellenpólust képezhetne velük szemben. Spheeris tehát minden tekintetben kritikusan szemléli azt a korosztályt, melyet ebben az évtizedben aranyfüstbe burkolt és mítosszá emelt az amerikai mozi!

Ráadásul maga a történetminta is régebbi korszakokat idéz meg. Természetesen a "menekülő szerelmesek" típusú thriller juthat rögtön eszünkbe (például az Éjszaka élnek; a Bonnie és Clyde; a Tolvajok, mint mi vagy a Sivár vidék, melynek férfi főszerepét épp Charlie Sheen apja, Martin Sheen alakította), de ha messzebbre kalandozunk az amerikai filmtörténetben, akár James Dean férfimelodrámái is felderenghetnek emlékezetünkben (kiváltképpen a Haragban a világgal), de akkor sem járunk tévúton, ha olyan filmek felé puhatolózunk, mint A kötél, vagy akár a Columbo a rendőrakadémián című Columbo-epizód (persze az utóbbi kettőben a bűnelkövető tinédzser-páros a felső tízezer köreiből jön, de motivációjuk ugyanúgy homályban marad, mint a Szomszéd fiúk főszereplőié). Egyébként szinte látom lelki szemeim előtt, hogy a korabeli ítészek rögtön látens homoszexuális kapcsolatot vizionáltak Roy és Bo között. Ha túlzásnak is tartom az ilyesfajta feltételezéseket, tény, hogy az előbbi dominálja a kapcsolatot, az utóbbi pedig szolgai alárendelt (Roy mintha már-már birtokolni is akarná törékenyebb cimboráját), viszont ami már talán relevánsabb - bár korántsem támadhatatlan - meglátás lehet, az Roy (sejtetett) aszexualitása. Nemcsak a lányok iránt közömbös, de olybá tűnik, nála a frusztrációk levezetése és a korlátlan erőszakalmalmazás jelent egyfajta perverz "szexuális" kielégülést.
lcb6jrnms95ysvvtcah8pdfjq4j.jpgMaga a karakterábrázolás ettől eltekintve amúgy nem különösebben aprólékos. Az viszont jó pont, hogy Spheeris nem bíbelődik lélektani mélységű állapotrajzzal. Nem akarja megfejteni antiszociális hőseit, nem "mászik bele a fejükbe", nem telítik el belső monológok a hangsávot. És ez jól van így. Ezáltal ugyanis a Szomszéd fiúk sikeresen kerüli el azt, hogy szájbarágóssá váljon. A rendező egyszerűen csak karon ragad, és bevezet a fiatalkorú bűnözés sokkoló világába (a főcím elé illesztett rövid epilógus is azt hivatott nyomatékosítani, hogy a film inkább társadalomkritikai és nem lélektani irányultságú). Persze a társadalomkritika ettől függetlenül sovány kissé. A két csellengő suhanc szociológiai háttere vázlatos marad. Pedig az ingerszegény és unalmas kertváros minden részletre kiterjedő körképe sokat emelhetett volna a darabon, ám az alkotók kihagyták ezt a ziccert. Ugyanakkor feleslegesen tetézték a játékidőt a hatóságok perspektívájának bevonásával. Ez utóbbinak akkor lett volna igazi értelme, ha az ügyön dolgozó zsaruk önerőből értek volna el fejleményeket a nyomozásban, ám ehelyett csak a duó egyre szaporodó bűnügyei orientálják őket, sőt Roy és Bo lebukását is egy fatális véletlen okozza.

Komoly erőssége viszont az opusnak, hogy remekül adja át a jól ismert nyolcvanas évek-hangulatot. Akarva-akaratlanul is magával sodor a korabeli Los Angeles vérforraló pezsgése, az ihletett és diszkrét éjszakai képek pedig valósággal megkoronázzák az élményt. Némely képsorról egyenesen James Cameron egy évvel korábban bemutatott Terminátora jutott eszembe, mely a Szomszéd fiúkhoz hasonlóan a sötétség és a pusztító erőszak szűrőjén át láttatta az angyalok városát. (Még a helyszínválasztás tekintetében is találhatunk érdekes átfedéseket. Mindkét film "kötelező" eleme például a többemeletes parkolóház, a külvárosi motel vagy a zsúfolt, neonfényes diszkó - persze szigorúan éjszakai sötétségbe borulva!) A zenék kellemesek, de nem kiemelkedőek. Az alakítások viszont korrektek. A szárnyait bontogató, fiatal Charlie Sheen, akit ekkor még jó pár évtized, számos pornószínész és még több kiló kokain választott el az AIDS-től, e korai filmjével bebizonyítja, hogy tud ő játszani, ha akar. Maxwell Caulfield is méltó partnerének bizonyul. Ha olyan mozira vágyunk, mely egyszerre adagolja az "esszenciális" nyolcvanas évek-hangulatot, ugyanakkor mégis van mersze megtagadni a korszak filmtrendjeit, válasszuk bátran Penelope Spheeris munkáját.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://amerikaiplan.blog.hu/api/trackback/id/tr158442094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása