Amerikai Plán

"Tudom, mi vagy te. Az örök otthon."

Slow West

2015. augusztus 28. 16:12 - Alec Cawthorne

A western napjainkban még mindig makacsul dacol az elmúlással. Eddig olybá tűnik, hogy ebben az évtizedben nem lehetünk tanúi olyan látványos és ígéretes fellendülésnek, mint ami az előző dekád elején beköszöntött (gondoljunk csak olyan címekre, mint a Fegyvertársak, Az ajánlat, a Melquiades Estrada három temetése, a 3:10 to Yuma újragondolása vagy éppen a True Grit), de a műfajnak továbbra sincs oka a szégyenkezésre. Tavaly Tommy Lee Jones rendezése, a Homesman emelkedett ki a mezőnyből, idén pedig egy jellemzően nem amerikai gyártású, szerény költségvetésű gyöngyszemet érdemes kitüntetett figyelemben részesítenünk.

Az elsőfilmes John Maclean friss munkája, a Slow West ugyanis lenyűgözően egységes stílusú, tömör és lecsiszolt darab; olyasfajta veretes mestermunka, melyet egy harcedzett veterán is megirigyelhetne. Csupa szélsőség övezi e semmiből hirtelen előbukkant kis westernremeket: egyszerre legitimálja és illeti fullánkos bírálattal a vadnyugat mítoszát; egyszerre intelligens, mély, látványos és akcióközpontú; egyszerre működteti a hagyományos kalanddramaturgiát és cáfolja meg azt; egyszerre érezzük ólómsúlyúnak, s kurta játékidejéből fakadóan mégis könnyen emészthetőnek; izgalmasan egymásnak feszül benne az erőszakkultusz iróniája és a mély drámaiság; és végül, de nem utolsósorban: egyszerre mesél a 19. századi Nyugatról, és reflektál jelenünkre. 

A történet főhőse egy 17 éves arisztokrata fiú, Jay Cavendish (Kodi Smit-McPhee), aki Skóciából érkezik a zord Nyugatra, hogy felkutassa ifjú szerelmét, akitől a körülmények elszakították ("rangon aluli" románcuk a társadalmi előítéletek miatt nem teljesedhetett be az Óhazában). A reményteli, idealista, úri modorhoz szokott siheder cél nélkül bandukol a prérin, amikor összefut a hallgatag fejvadásszal, Silasszel (Michael Fassbender), aki nemcsak megmenti a gyerek életét, de felajánlja neki, hogy némi fizetség fejében elkalauzolja úti céljáig. A különös páros kényszeredett alkut köt, ám az összekovácsolódás nehezen megy. Silas felfedezi, hogy Jay szíve választottjának fejére vaskos vérdíjat tűztek ki. Úgy dönt, megragadja a szerencsés lehetőséget, ám nincs egyedül: hamarosan kiéhezett fejvadászhorda ered a kis csapat nyomába. 

A sztoriról csupán annyit, hogy nem akarja feltalálni a spanyolviaszt, viszont legalább kellemesen ismerős panelekből építkezik. Ezúttal is a felnőtté érés históriáját láthatjuk, ám egész más tálalásban, mint ahogy azt megszokhattuk. E tekintetben leginkább a Coen-fivérek mozijával, a True Grit-tel állíthatjuk párhuzamba jelen kritikánk tárgyát, hiszen mindkettőben egy nyiladozó értelmű, kiszolgáltatott, de végsőkig eltökélt kamasz ereszkedik alá a vadnyugat poklába. A különbség annyi, hogy a True Grit Mattie-je a megpróbáltatások hatására fokozatosan alkalmazkodik a mostoha körülményekhez, aktivizálódik, kis túlzással akár azt is mondhatnánk, hogy maszkulin személyiségjegyeket vonz magához. A vézna, tapasztalatlan, csekély realitásérzékkel megáldott Jay azonban az első perctől fogva idegenül mozog a kietlen filmbéli tájon. Nem azért, mert ezüstkanállal a fenekében született, hanem mert megrögzött, romantikus optimista, aki valószínűleg középkori lovagregényeken és szentimentális szerelmi drámákon pallérozta műveltségét. Maclean érdeme, hogy a főhőst nyers, erőteljes kontrasztba állítja a vidékkel. Előbbit közel hozza a befogadóhoz, utóbbit eltávolítja, a "magányos hős" mellékessé degradált típusfigurájával egyetemben. A nézői azonosulás alanya tehát egy rokonszenves, ám - mindvégig érezzük - eleve bukásra kárhoztatott szereplő.

A Nyugat ugyanis mindenféle idealisztikus tévképzet szöges ellentéte. Maclean vadonja ízig-vérig, a szó legkevésbé nemes értelmében vadon: hőseink néptelen, tikkasztó pusztaságokon barangolnak át, a civilizáció áldásaival csupán egy-egy szcéna erejéig találkoznak, ám városiasodásra utaló nyomokra - jellemzően - nem bukkannak. A jobb élet reményében történő, keserves vándorlás központi motívuma a kortárs westernnek. Ám a Slow Westben a vándorlás tapasztalatai kíméletlenül kioltják a reményeket, a haladás szükségességének illúzióját, a Nyugat közösségerősítő funkciójába vetett hitet. A Nyugat e filmben "interkulturális olvasztótégely" (azt hiszem, az "aktualizált olvasatra" kár volna szót vesztegetnem), ahol ember embernek farkasa: amerikai telepesek, bennszülöttek, indiánok, feketék, európai emigránsok állandó félelemben, bizonytalanságban, pusztító létharcban élnek egymás mellett. Mindenki retteg az idegentől, mindenkinek gyakorlottan, mereven függ az ujja a revolver ravaszán, mindenki kész arra, hogy bármelyik pillanatban megölje a másikat. Az életnek itt nincs értéke, nincs tétje: a létezést kegyetlen, állatias dzsungeltörvények szegélyezik. Maclean riasztó, lidérces körképet alkot, szinte már apokaliptikus siralomvölgyként ábrázolván a vidéket. Ezt az egyre fokozódó érzetet csak tetézi a különleges, invenciózus kameramunka, s a tárgyi miliő és a természeti törvényszerűségek mindenféle romantikus idealizmustól mentes, nyers, realisztikus bemutatása. 

Említésre méltó erény, hogy a film az első felében érezhetően lassabban hömpölyög, inkább meditatív hangnemet üt meg - az alkotók itt főként a közeg illusztrálására koncentrálják energiájukat -, majd az utolsó szekvenciákban hirtelen tempót vált. Az elbeszélőlogika módosul: miután Maclean kimerítő pontossággal megmutatta a nézőnek a Nyugat iszonytató valóságát, minden érző lényt állattá korcsosító farkastörvényeit, pusztító erejű, letaglózó akciófináléba fojtja a Slow West-et. Az utolsó néhány jelenet láttán még a puskaropogáson és revolverdörgésen edződött, avatott néző is csak kapkodja a fejét. Eszméletlenül feszes, stílusos végjátékban csúcsosodnak ki az események. A filmre pedig a kolosszális befejezés teszi fel a koronát. Maclean semmit sem bízott a véletlenre. A zárlat olyan, mint amilyen az egész produkció: végletek közt egyensúlyozó, átgondolt, egyszerre merész és konvencionális. Győz az amerikai haladáselvűség, ám egész másként, mint ahogy gondolnánk. A fehér férfi betagozódik a társadalomba, gyökeret ereszt, integrálódik egy közösséghez, de e békés átmenet alapjait vérrel és halállal teremtette meg. Zseniális megoldás, hogy az utolsó percben a kamera végigpásztázza az összes (!), a cselekmény során elhullott karakter tetemét. A befogadó is csak ekkor eszmél rá, milyen utat is jártak be a hősök, s mi is a "civilizálttá válás" igazi tétje. Amíg pedig ilyen nyugtalanító tanulságokkal képes szembesíteni bennünket, addig óriási a western létjogosultsága. 

Engedjék meg, hogy javasoljak Önöknek valamit. Felejtsék el egy kis időre a sok bárgyú hollywoodi popcornmozi nyújtotta tünékeny és sekélyes szórakoztatás lehetőségét. Fektessenek némi időt és energiát ebbe a bő egy- és negyedórás ínyencségbe. Higgyék el, egészen más élményben fogja részesíteni Önöket. Nekem máris szent meggyőződésem, hogy a Slow West az utóbbi évek egyik legjobb filmje, mi több, a legjobb western Az ajánlat óta. 

Őszintén remélem, hogy Maclean következő munkája nem az Acélember második része lesz! 

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amerikaiplan.blog.hu/api/trackback/id/tr937741118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2015.08.28. 16:21:24

Az ajánlat szerintem nem volt valami jó western, inkább gyötrelmes.

Alec Cawthorne 2015.08.28. 16:22:43

@Lazók György: Néhol gyötrelmes volt nézni, annyi bizonyos. :) Miért nem nyerte el a tetszésedet?

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2015.08.28. 16:48:39

@Alec Cawthorne: Unalmasnak és már-már öncélúan szenvedősnek találtam. Hillcoat egy erősen túlértékelt rendező, Az út és a Fékezhetetlen se győzött meg az ellenkezőjéről.

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2015.08.28. 17:14:57

Kedvet csináltál nekem a westernhez. Régebben rengeteg westernt néztem, különösen a régebbi darabokat. Kíváncsi vagyok erre a filmre!

Tenebra 2015.08.28. 22:31:46

Engem is nagyon elkezdett érdekelni, pont ilyen westernekre vágyom, melyek nem "Ígéret földje"-ként mutatják be a Vadnyugatot, hanem tényleg Vad földként, ahol a túlélés törvényei játszanak, a civilizációnak meg nyoma sincs. A leírások szerint azért az igazi Vadnyugat is ilyen zord vidék volt még az 1920-as években is, mikor már voltak államok, de még azért relatíve kevesebb volt a település és a mobilitás is visszafogottabb volt, mint később.

Ezért is tetszik nekem az említett True Grit és Az ajánlat is, na meg a Bad Company. Mondjuk Az ajánlat egy máig nagyon durva vidéken játszódik, amihez képest a Vadnyugat azért elég szelíd és civilizált vidék... :D Az ausztrál Outback nemcsak vadbarmokkal teli, de természeti veszélyeket is jócskán rejt (ha mást nem, a tényleg elviselhetetlen hőséget - ezért is van mindenki félpucéran a filmben, aki teheti :D).

Az ajánlat egyébként zseniális film, de nálam is másodjára ütött igazán. Akkor figyeltem fel a karakterdrámákra, és rájöttem, hogy itt mindenki áldozat, kivéve talán a "civilizált", de szadista tisztet, aki megkorbácsoltatja a szerencsétlen kisebbik Burns fiút.

Hillcoat szerintem nem túlértékelt, de őt is elkapta a futószalag. A Fékezhetetlen már nyilván közönségbarátibb zsánerfilm, de szerintem a jobb fajtából. Az út is kicsit giccses, de szerintem összességében remek a világábrázolása és nagyon átélhető karaktereket ábrázol. Egyébiránt Guy Pearce, Ray Winstone és Viggo Mortensen is zseniális alakítást nyújtanak.

gomorra21 2015.08.29. 04:17:05

Vannak ám nagyon jó westernek, amik a hősi vadnyugat ellenoldalát mutatják meg. Ilyen az Unforgiven, vagy épp a Jesse James meggyilkolása. Ehhez képest ez a film sokkal üresebb volt, mint ami a méltatásban meg lett fogalmazva; a férfivá válás misztériuma a Deadmanban sokkal költőibben van megfogva, az idegen a cowboyok között hangulat jobban jön át Johny Depp karakterében, az idegen kísérője sokkal erősebb, kontrasztosabb a True Gritben Jeff Bridgese által megformált pasasnál. Ez a film leginkább a Homesmanre hasonlít, ahol szintén a központi karakter egy elég kevéssé szerethető személy, és további hasonlósági pont, hogy az operatőri munka szintén képeslap szerű: az esetek többségében azzal próbálja eladni a pillanatot, hogy ezerrel nyomatja a festői tájat.
A történet sutaságaira nem térnék ki, mert sok lesz már a jóból;)

Tenebra 2015.08.31. 14:31:51

Megnéztem. Zseniális. A True Grit és John Hillcoat Az útja járt a fejemben végig. Az első egy óra is igen jó, de a "showdown" a végén megkoronázza az egészet. Az nagyon kegyetlen, és nagyjából összegzi, mi is volt az a "Vadnyugat", miért is volt olyan vad. (Habár a történeti munkák tanúsága szerint inkább az éghajlat és a rossz talajviszonyok jelentettek igazi kihívást, de azért nem kellett félteni az embereket sem, akik a szabadosságban elvesztették minden erkölcsi tartásukat. )

Alec Cawthorne 2015.08.31. 16:57:07

@Tenebra: Örülök, hogy tetszett! :)

@dr. gomorra: Nyugodtan térj ki a történet sutaságaira, ha úgy véled, vannak ilyenek. :)

gomorra21 2015.08.31. 18:43:52

@Alec Cawthorne: Szerintem a Fassbender karakterének a motivációja először, hogy leakasszon egy kis pénzt a srácról, majd később az, hogy leakasszon egy nagyobb összeget a körözöttek után. Hidegvérű gyilkos, így van beexponálva. A lövöldözés előtt kikötözi a srácot, mondván veled nincsen bajom, a pali eddigi viselkedése alapján egyértelmű, hogy ő mint fejvadász, be fogja kasznizni a két skótot. Nem igazán világos, hogy a történetnek mely pontja az, ami teljesen ellágyítja, és a a srác halála után feladja az a célját. A halál látványától lényegül át a fejvadász? Egyedül egy kézenfekvő válasz van erre: egyáltalán nem a western hazugságaival megy szembe ez a film, ellentétben azzal, amit írtál. Az Unforgiven fináléja kíméletlen leszámolás a western bájos, naplementés világával, itt viszont pontosan ez a giccs kerül a helyére a történet végén. Egészen meglepő lett volna, ha Fassbender karaktere a végén lecsapja a csajt, és elindul, hogy átadja a vérdíjért. De jött helyette a csöpögés. A nagy lövöldözés jelenete meg nem csupán jól ismert sémákból építkezés, ahogy írtad, hanem álfeszültségek sorozata. Mindkét főszereplőnk bután viselkedik, márpedig az a feszültség a legrosszabb, ami nem a karakter információ hiányára, hanem butaságára alapul. Ha eldördült egy lövés, akkor Fassbendertől iszonyú butaság, hogy csak úgy odasétál a házhoz, és a bentlévőnek nem jelzi, hogy ő nem az az illető aki elsütötte az imént a fegyvert; az az érzésem, hogy a forgatókönyvben ez úgy volt kitalálva, hogy Fassbender nem hallotta a lövést. Ez viszont irreális, amire a film kissé lebegős, elemelt stílusa még nem válasz. Erre egy nagy lapáttal pakol rá a srác, amikor szétszakítja a kötelet, lefutja a három kilométert, majd miközben lövöldöznek, eszébe nem jut, hogy egyszer kétszer elkurjantsa a lány nevét, vagy valami. Inkább befut némán, mint aki pont azért fut be úgy, ahogy, hogy utána félreértésből le legyen puffantva, majd eljátszhassa a mártírhalált. Ha a srác végig erre készült, akkor azt tudatosabban kellett volna picit előkészíteni. Baromira szerettem a Deadman csodálatosan elemelt világát, de ennél a filmnél ilyen értelemben stílus-gubanc van.
Apropó: Deadman. Ha abban a filmben Depp karaktere találkozik ezekkel a afro zenészekkel, akkor biztos, hogy a nagybetűs "bölcsességet" a szerelemről és a halálról nem a srác mondja ki, hanem a zenész. Akkor működhetett volna. Így megmaradt egy tudálékos gyerek okoskodásának.

Tenebra 2015.08.31. 20:16:58

@dr. gomorra: A Nincs bocsánat vége nem csöpögős? Szerintem nagyon is. Mármint nem a lövöldözésre és Will Munny távozására gondolok, hanem a zárójelenetre. Az pontosan az a csöpögős, naplementés (tényleg lemegy a Nap :D) lezárás, ami a klasszikus westernekben szokásos. És a szöveg ki is írja, hogy Munny és gyerekei új életet kezdtek San Franciscóban. Mi ez, ha nem a klasszikus western visszahozása?

Ok, szerintem is jobban működött volna a Slow West pesszimistább végkifejlettel, de szerintem semmiben nem különbözik a Nincs bocsánattól ebben. Itt is elég pesszimista a showdown, a zárójelenet meg hasonlóan irreálisan optimista.

gomorra21 2015.09.01. 23:56:29

@Tenebra: A befejező kép valóban elcsöppent a Nincs bocsánatban, de a fináléhoz képest az annyira súlytalan, hogy el is felejtettem. De most már beugrott, ahogy írod. Szerintem a befejező kép a leszámolás értelmét nem teszi zárójelbe, csak mellétesz egy rangon aluli, gyenge, optimista mellékízt. Itt, a Slow Westnél ugye a narráció ad egy keretes szerkezetet, ami miatt a befejező hablatyolásnak sokkal nagyobb a súlya, mint az Unforgivennél. Ez tűnhet szőrszálhasogatásnak.
Viszont: a srác halála mit jelent a film, és főként a történet mesélőjének a szempontjából. Illetve, mi volt a srác célja, miután kiszabadult a kötél(nek látszó cérna) szorításából. Szerintem a befejezés szempontjából ezek a fő kérdések, és nekem ezzel van a fő problémám. De ha neked van erre valamilyen érvényes meglátásod, azt szívesen veszem.
süti beállítások módosítása