Arthur Penn munkásságát méltatlanul alábecsüli az utókor. Nemcsak a Hollywood megreformálását célzó rendezőgeneráció egyik vezéralakja volt, nemcsak a western térképét rajzolta át merész, a tabukat nem egyszer provokatívan feszegető műfajkísérleteivel, de - s ez a virtus valóban csupán a legnagyobbak sajátja - pályája alkonyán is képes volt figyelemreméltó darabokat letenni az asztalra. Mi sem példázza ezt jobban, mint A tél foglyai, e kései, ám annál izgalmasabb, egyenesen hitchcocki tapintású thriller. Noha filmünk sem az alapszituációt illetően (egy pályakezdő, ígéretes tehetségű színésznő titokzatos összeesküvés kellős közepébe csöppen, amikor szerepajánlatot kap, és állítólagos "próbafelvételek" ürügyén egy hétvégi házba invitálják), sem pedig szüzsészinten nem originális darab, Penn - aki egyébiránt Marc Shmuger rendező helyett ugrott be - tesz róla, hogy a mérleg mégis pozitív legyen.

A tél foglyai az 1945-ös My Name is Julia Ross kissé szabad felfogású újrafeldolgozása, de a "csapdába csalt nő"-helyzetre épülő thrillernarratíva okán számos egyéb élmény is felderenghet a nézőben (Mi történt Baby Jane-nel?, Várj míg sötét lesz stb.), ennek ellenére mégsem érezzük úgy, hogy Penn csupán megrabolja a feszültségkeltés hagyományát. A tél foglyai méregerős atmoszférájú képeivel megdelejezi a befogadóját. A külső felvételek sötét, kontrasztos, kékes-fehéres árnyalatú világa borzongató benyomást kelt bennünk a téli éjszakáról, s a hatást mesterien tetézi Mary Steenburgen néhol kissé túlzó, ám mindvégig alázatos és koncentrált játéka. Szintúgy imponáló, hogy Penn egyáltalán nem kívánja friss megvilágításba helyezni a színésznői identitászavar kissé közhelyes tematikáját. Ehelyett minden kreatív energiáját a közegábrázolásba és a feszültségfokozásba öli. Nem is eredménytelenül. Nagyszerű ütemben emelkedik a hősnőnkre nehezedő nyomás, és habár a forgatókönyv kissé túlírt, ezt a gyermekbetegséget nagyszerűen palástolja a cselekmény mozgalmassága, s nem mindennapi izgalomfaktora. Utóvégre pedig nem hallgatható el az sem, hogy A tél foglyai számos '90-es évekbeli bűnügyi film számára jelentett inspirációt, mind tematikáját, mind vizuális világát illetően. Hogy csak egy evidens példát említsek: filmünk főcíme stilisztikailag szinte tökéletesen megegyezik A bárányok hallgatnak főcímével. Nem véletlenül.