Amerikai Plán

"Tudom, mi vagy te. Az örök otthon."

Prognózis: Star Wars 7 - Az Ébredő Erő

2015. december 15. 17:49 - Alec Cawthorne

rp5z2dwjyl7utj8wdphq.jpgMa tartották Los Angelesben a Star Wars hetedik részének exkluzív-vörösszőnyeges premierjét, és a sztárvilág krémje - no meg az a néhány szerencsés (?) rajongó, aki már láthatta a filmet - szuperlatívuszokban beszélt Az Ébredő Erőről. Megvallom őszintén, én csupán átfutottam a bemutatóról érkező híreket, a Twitter-bejegyzések áradatából sem mazsolázgattam, és úgy általában véve igyekeztem (és igyekszem a hátralévő néhány napban is) tartózkodni bármilyen spoiler benyomását keltő, bombasztikus információtól vagy hírmorzsától. Mondhatnám azt is, hogy visszasírom azokat az időket, amikor egy-egy filmről még nem a Twitteren, a Facebook-on, az okostelefonokon, hanem szájhagyomány útján, kis körben terjedtek a hírek, és nem lehetett egy-egy szenzációgyanús bejelentéssel "felrobbantani" egy egész (virtuális) közösséget. Most viszont egy pillanatra "kibújok a szerepemből", és megpróbálok jósolni. Megpróbálom megjósolni, milyen is lesz a Star Wars hetedik epizódja. Hogy mire számíthatunk, és mire nem. Pénteken pedig - amikor majd írok a filmről kritikát - összegezni fogom, hogy mi jött be a prognózisomból. De arra a pár napra talán szórakoztató kis játékot jelenthet ez a kis latolgatás - kiváltképp mivel (és erre számítok is) ti is hozzátehetitek a magatokét!

Ne legyenek illúzióink: a film faltól-falig akcióorgia lesz. Aki ismeri J.J. Abrams (vagy nevezzük csak Jar-Jar Abramsnek) stílusát, az tudhatja, hogy nem egy metafizikus alkat a szentem, és nem tölt álmatlan éjszakákat azzal, hogy minél mélyebb, összetettebb cselekményszervezésen, sokdimenziós karaktereken, nívós atmoszférateremtésen törje a fejét. Oké, persze, szép lenne, ha azok a dicsérő szavak, melyek most Hollywoodból szállingóznak, igazak volnának. De lássuk be, Abrams a Star Treket is lerángatta egy sablonos fantasztikus akciófilm szintjére, ahol többször robban fel valami, mint ahány sornyi dialógus elhangzik a játékidő alatt. És félek, hogy Lawrence Kasdan neve sem garancia semmire. Summa summarum: szerintem legalább annyira látványcentrikus film lesz Az Ébredő Erő, mint az új trilógia darabjai, de megkockáztatom, hogy még azoknál is nagyobb, hangosabb és még inkább megalomán CGI-tűzijátékra van kilátás. Ez persze nem azt jelenti, hogy Abrams és boszorkánykonyhája egyáltalán semmit sem kezdett volna a régi-új karakterekkel.

Az új karakterek szaglani fognak a banális műdrámától. Az előzetesek alapján JJ ebben a filmben (is) nagyon ragaszkodni fog a drámai hangvételhez, mert hát az végül is olyan jó, ha belemarkolhat a nézőközönség szívébe-lelkébe, könnyeket facsarhat, megrendíthet. Mindebből következik, hogy mindhárom fiatal hősnek lesz valami nagyon tragikusnak szánt (de igazából két mondatban felskiccelt) előtörténete és motivációja, mindhárman nagyon mélyről indulnak majd, és amikor a sorsuk összefonódik, végül megízlelik az összefogás, a "valakihez tartozás" csodáját, ettől pedig megigazulnak. Mi pedig majd pusztítjuk a zsebkendőket a nézőtéren. Az egyéni drámák coelho-i mélységű mondatokban fognak kicsúcsosodni, rettentően műviek, erőltetettek lesznek, és semmi közük nem lesz a Star Wars szellemiségéhez. Mert a Star Wars nem erről szólt. És ma sem erről kellene szólnia.

A régi karakterekbe Abrams jókorát rúg majd. Ne legyen igazam, de van egy olyan gyanúm, hogy Abrams úgy viszonyul majd a régi Star Warshoz, ahogy a TNT (szerencsére azóta jobblétre szenderült) Dallas-sorozatának készítői a Ewing-örökséghez: a derék Jar-Jar teljesen átszabja majd az ikonikus figurákat. Igen, elképzelhetőnek tartom, hogy képes megölni Han Solót (akit az eredeti filmekben is vétek lett volna meggyilkolni, hiszen ő egyfajta galaktikus Humphrey Bogart, az örökifjú, kaján, a jég hátán is megélő kalandor - nélküle fakóbb lenne az egész űropera), persze ha így lesz, akkor a vén űrkalóz kb. olyan dicstelen véget fog érni, mint Kirk kapitány a Star Trek: Nemzedékekben. Az sem lepne meg, ha Luke ebben a filmben már valóban a Sötét Oldal katonája lenne, Kylo Ren-nel parolázna (vagy ő maga lenne Ren, bár valljuk be, ez a leginkább hajmeresztő teória, nem tartom valószínűnek, hogy ez beigazolódjon), vagy legalábbis teljesen ellentmondásos figuraként "születne újjá". Leia pedig (aki itt már nem hercegnőként, hanem tábornokként feszít majd) a galaxis nagymamájaként szinte kizárólag maszkulin vonásokkal fog "gazdagodni". Ő lesz a történet kemény és határozott vaslady-je. Hosszú ideje elváltak Hannal, de ő független és erős nőként továbbra is férfiak ezreinek csodálatát váltja ki szerte az univerzumban. Ami Solo kapitányt illeti: ő is sokkal sötétebb és morcosabb lesz, mint régen. És őszebb. És fakóbb. Továbbá úgy számítom, hogy Luke nettó tíz percet fog "kihasítani" a játékidőből (kb. mint Jockey az új Dallasból, hogy a fenti analógiánál maradjak), Leia sem sokkal többet, Han pedig maximum fél óráig fog szórakoztatni bennünket. De az is lehet, hogy már ezzel is sokat mondtam. Egyszóval: Abrams új fénytörésben akarja megmutatni ezeket az emblematikus hősöket, de a végeredmény az lesz, hogy csupán megfosztja őket azoktól a jegyektől, melyek emblematikus hősökké tették őket.
star-wars-the-force-awakens-full-trailer-18-02-pm-155984.jpgAbrams a kontinuitással is nagyvonalúan bánik majd. Gyanítom, hogy a filmben öt percet sem fognak arra szánni, hogy elmagyarázzák, mi történt hőseinkkel (meg a Birodalommal, meg a lázadókkal) az elmúlt cirka három évtized során. Abrams és garnitúrája ehelyett rögtön mélyvízbe fogja dobni a három "friss húst", és még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy az esetleges magyarázkodási kísérleteik elképesztően kínosan fognak elsülni. Nem szeretnék konkrét példákat mondani, de szerintem simán meglépnek majd agyalágyult húzásokat e téren. Olyanokra gondolok, melyhez képest a "Han és Leia elváltak" remek és teljeskörű szálelvarrásnak mondható. Sőt, van egy sanda gyanúm, miszerint Abrams Az Ébredő erő történetének alapjait a Star Wars múltjából meríti majd, olyan eseményeket, összefüggéseket "álmodva" az eredeti trilógia idősíkjába, melyekről sem a filmek, sem az alternatív univerzum (könyvek, videójátékok, képregények) nem tettek említést. És sajnos félek, hogy Abrams barátunk csak sületlenségekkel képes előállni. A kontinuitást persze már a régi karakterek átrajzolásával is megsérti (megsértené), de ez még inkább bicskanyitogató húzás volna. A Star Trekkel amúgy már eljátszotta ugyanezt. Gondoljunk csak Spock és Uhura románcára az új filmekben...

Minden a fokozásról fog majd szólni. Abrams célja az lesz, hogy elhitesse velünk: a Star Wars akkor jó, ha nagyon látványos, nagyon hosszú, nagyon epikus, nagyon drámai, nagyon eltér a George Lucas-féle tradíciótól. Természetesen megvan a véleményem Lucasról mint üzletemberről és mint "rendezőről", de az tény, hogy egységesen afféle galaktikus családtörténetként kezelte mind a hat filmet. (Bármennyire is más stílusú és színvonalú lett az első három rész, a koncepció nagyvonalakban ugyanaz volt, mint a régiekben: bemutatni egy különleges család sorsának alakulását a Köztársaság és a Birodalom sorsának tükrében.) Abrams magasról tenni fog a Lucas-féle Star Wars eme megkerülhetetlen és elemi fontosságú örökségére. Számára csak az számít majd, hogy minél nagyobbat szóljon a film. Keresztvasakat a fénykardokra, a rohamosztagosoknak is izzó szablyákat a kezükbe (Batmanébe meg mordályt - de ez egy másik cikk témája lehetne), még a fülcimpákat is nagyon akkurátusan robbantsák szét a lézerlövedékek, minden, de tényleg minden tereptárgy robbanjon fel, minden második percben hulljon legalább egy könnycsepp, és valaki súgja a főhősök fülébe, hogy ők bizony nagy dolgokra hivatottak. Nem akarok ünneprontó lenni, és tényleg szándékosan alacsonyak az elvárásaim ("Twice the pride, double the fall" - ahogy a jó Dooku gróf mondotta volt), de jelen pillanatban úgy érzem, az elmondottakból fog összeállni Az Ébredő Erő. Az elkövetkezendő két napban imádkozni fogok, hogy ne legyen igazam.

Most ti jöttök! Mit gondoltok előzetesen a filmről? Mik az aggályaitok? Mi ad okot reménykedésre? (Kérlek benneteket, hogy a gigantikus spoilerektől - a holnapi kritikákban talán már előfordulhatnak ilyenek - tartózkodjatok az esetleges kommentekben! Köszönöm!)

UI.: Azért titokban várom ám a filmet, ahogy dukál, hiszen mégiscsak Star Wars! :)

38 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amerikaiplan.blog.hu/api/trackback/id/tr378174904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tenebra 2015.12.15. 18:16:36

Én csak amiatt bizakodom, hogy ugyanaz írja a forgatókönyvet, aki a klasszikus filmekét is.

Luke-nál valószínűbb, hogy egy üldözött renegát lesz, azért lesz "antagonista". De szerintem nem lesz a Sötét Oldalon - volt is egy elszólása Abramsnek, mely ezt erősítette meg. Én azt mondom: bárcsak a Sötét Oldalon lenne, akkor lenne egy érdekes sztori... :D

Abban nagyon egyetértek, hogy Han Solo kinyírása és a régi karakterek szétkúrása biztos benne lesz. Hiszen Harrison Ford alapból utálta a Star Warst, nem hiszem, hogy lenne türelme még jó pár filmre. :D Ugynazért hozták vissza, mint a Spielberg-féle Indy-be pár éve. Fanservice, ahogy geekül mondani szokás. :D

Én viszont ennek ellenére azt mondom, jobb lesz, mint az előzménytrilógia. Abrams azért csak frissebb, mint Lucas, és ő inkább rajongó, mint az egészbe belefásult Lucas bácsi.

Alec Cawthorne 2015.12.15. 18:20:54

@Tenebra: Igen, ugyanaz írja - Abrams úrral közösen. :(

Én is reménykedem titkon, hogy jobb lesz, mint az első két rész. De inkább a rosszabbat feltételezem, hogy ne koppanjak akkorát pénteken. :D A harmadikat viszont úgysem überelheti. :)

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2015.12.15. 22:29:34

Én is inkább bizakodok. Sőt nekem az egyik legnagyobb félelmem éppen az, hogy az egész inkább egy fan-service lesz a régi filmek rajongóinak, egy kvázi Új Remény remake, ami persze nem kifejezetten rossz meg az ember örül a régen látott arcoknak stb, de nem is fog mutatni semmi újat, semmi olyat amit ne láttunk volna már. (Ahogy ezt a Star Trek Sötétségében esetében is tette, ami gyakorlatilag a Khan Haragja felvizezett és felmelegített kiadása)

A túlzott CGI-től nem félek, mert a forgatási videók alapján rengeteg hagyományos módon készült díszlet, jelmez van és eleve árad az egészből, hogy amennyire csak lehet elakarnak távolodni a prequel trilógia örökségétől, és a klasszikus hangulatához akarnak visszatérni.
Ami egy felelő dicséretes, másfelől pedig alapot add a fentebbi aggályomnak.

A Star Trek szerintem azért nem jó példa a lebutításra, mert hiába butította le Abrams azt a mozit mondjuk a TNG-hez képest, végül egy kvázi Star Wars filmet csinált, éppen ezért remélem, hogy a SW-hoz hűbben tudd majd visszanyúlni. Amúgy gyakorlatilag a klasszikus filmek (a Birodalom és a Jedi főleg) inkább "akcióorgiák", mint sem. Persze remek a hangulatuk és jók a karakterek, de azért hangsúlyosan kaland filmek (a New Hope-nak sincsen igazán "összetettebb cselekményszervezése"). Igaz, természetesen jóval visszafogottabb, mint a mai - sokszor valóban öncélú - látvány orgiák, hiszen nem csak grandiózus csaták, de kisebb feszült jelenetek is vannak.

Amúgy pedig, ha Ford tényleg ki akar(na) szállni, akkor kénytelen lesz kiírni, mert hát nem cserélheti le a karaktert. Reméljük, ha így alakul akkor a karaktert a hozzá méltó módon éri majd a vége. De az sem elképzelhető, hogy Luke hall majd meg olyan Obi-Van-on módon (és akkor megint visszatértünk az első bekezdéshez).

Mindenestre remélem, hogy látványban és Tempóban az eredeti filmek örökségét visszi tovább, és hogy Kasdan sem véletlenül van ott a forgatókönyvírói poszton, hanem sikerül méltóan (de elegendő ujdonsággal) tovább vinni a sztorit.

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2015.12.15. 22:39:11

"Spock és Uhura románcára az új filmekben"

Éppen mostanában darálom a TOS-t, és bár pontosan nememlékszek már, hogy mikor, de nagyon is rémlik, hogy abban is volt egy-kettő apór utalás, amikből lehetett erre következni. (Csak ugye akoribban "ilyesmi" nem nagyon lehetett a TV-ben, persze késöbb a Star Trek szépen ledöntötte az interracial tabut)

Ezt az emlék foszlányaimat, amúgy maga Nichols is allá támasztja:

There was always a connection between Uhura and Spock. It was the early 60’s, so you couldn’t do what you can do now, but if you will remember, Uhura related to Spock. When she saw the captain lost in space out there in her mirror, it was Spock who consoled her when she went screaming out of her room. When Spock needed an expert to help save the ship, you remember that Uhura put something together and related back to him the famous words, “I don’t know if I can do this. I’m afraid.” And Uhura was the only one who could do a spoof on Spock. Remember the song (in “Charlie X”)? Those were the hints, as far as I’m concerned.

Forrás:www.startrek.com/article/nichelle-nichols-answers-fan-questions#sthash.f2PbuLmk.dpuf

Alec Cawthorne 2015.12.15. 22:55:41

@The Man Who Laughs: Igen, erről én is hallottam, hogy a sorozatban voltak erre nézvést utalások. Bevallom derekasan, a TOS-ból egy vagy két epizódot láttam csak, szóval azzal kapcsolatban nem vagyok képben, de ami a mozifilmeket illeti, hát, az ottani Spock-karakterhez szerintem minden közelebb áll, mint a romantika, illetve az ellenkező nem iránti érdeklődés. :)

Egyébként valahol mélyen én is bizakodom, de egyelőre fenntartom az aggályaimat. Ez egy biztonsági játék is részemről: így nem csalódhatok akkorát - mint már említettem. :) Egyébként persze, a régi részek is látványorgiák voltak, de volt egy határozott történetívük is emellett. (Meg hát ugye a technika is gyerekcipőben járt még a mai viszonyokhoz képest, olyan CGI-pusztításmaratonról, mint ami a mai blockbusterekben van, álmodni sem lehetett.) Minden rész (még a sokat szidott első kettő is) hozzátett valamit egy nagy, kerek, egész sztorihoz. Egyelőre nem világos számomra, hogy ebben az új szériában lesz-e ehhez hasonló, nagy koncepció. Csak annyit látunk, hogy felsorakoztatják a régi szereplőket (ergo fanservice, ahogy mondtad, felültetnek a nosztalgia hullámvasútjára), akikkel ugye olyan sok mindent már nem lehet kezdeni (előbb-utóbb ki kell majd írni őket így vagy úgy), és ott vannak a középpontban az új hősök, egyéni mini-drámákkal. A másik oldalon pedig egy Darth Vader-klón (illetve, ahogy Tenebra is írta, a Knights of the Old Republic egyik karakterének tökéletes koppintása), aki be akarja fejezni, amit Vader elkezdett. Egyelőre nem érzem azt, hogy ez majd összeáll egy jól működő egésszé. Mert hát ne felejtsük, ennek a nyersanyagnak elég kell lennie három filmre! Igen, a fanservice-jelleg egyébként nyilvánvaló. Csak épp az a baj, hogy ez így elég sovány, a nosztalgia érzete majd el fog illanni, és akkor mi marad? Lucas is így kezdte az új trilógiával: megmutatta Obi-Want fiatalon, felbukkant Yoda, a fiatal Darth Vader etc., és ez megdobogtatta a rajongók szívét, de ismeretes, hogy mögötte nem sok értéket vonultatott fel sem a Baljós árnyak, sem A klónok támadása.

Igen, vannak hagyományos díszletek, jelmezek stb., ami nagyon jó, csak mellette ott vannak a trailerek, amikben kb. minden második pillanatban robbantanak. Azért titkon én is remélem, hogy inkább az eredeti filmekhez akarnak igazodni, semmint az újabbakhoz. Viszont az lett volna a legbátrabb és "legtökösebb", ha Abramsék egy teljesen új sztorit vázolnak fel, aminek semmi köze nem lett volna a Skywalker-család történetéhez. (Amúgy régen talán még olyan pletykák is felmerültek, hogy Lucas, ha megcsinálná a VII-IX. részt, akkor egy teljesen új sztorit építene fel.) És akkor megmutatkozott volna, hogy nosztalgiafaktor meg fanservice nélkül, önállóan mennyire tudnak ezek az alkotók felépíteni egy "másik" Star Wars-t. És nem kellett volna a három nyugdíjaskorú karakterrel sem vacakolni, hogy "most akkor hogy is írjuk ki őket". Mert szerintem jól, stílusosan nem lehet őket kiírni. Ők annyira örök érvényű, halhatatlan (és főként fiatal!) hősökként élnek a köztudatban, hogy szerintem sokaknak nehéz lesz lenyelni a békát, ha bármelyiküket is megölik az új sorozatban.

vokalpatriota 2015.12.16. 14:22:12

" nem egy metafizikus alkat a szentem, és nem tölt álmatlan éjszakákat azzal, hogy minél mélyebb, összetettebb cselekményszervezésen, sokdimenziós karaktereken, nívós atmoszférateremtésen törje a fejét."

Attól, hogy a LOST végét összecsapta és elkúrta, ahogy kell, attól aAbrams pont azokat valósította meg a LOST-ban, amiről azt írod, hogy nem sajátja...

tmm 2015.12.16. 14:39:33

Én pedig igenis remélem, hogy akcióorgia lesz, nem érdekel a családtörténet, nem érdekel a dráma. A látvány a lényeg, mint ahogy az eredeti trilógiában is az volt.

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2015.12.16. 14:47:34

@tmm: egyfelől, nyilván jó, hogy különféle embereknek különböző dolgok tetszenek, másfelől nem értek egyet azzal, hogy az eredeti trilógiában is a látvány volt a lényeg. ha ezen azt érted, hogy téged abban is az érdekelt, azt persze elfogadom, de engem például nem az érdekelt és ennek ellenére eléggé szeretem a régi trilógiát. ezzel nem azt akarom mondani, hogy ami engem érdekel, az a lényeg, hanem, hogy a régi trilógiát több okból is lehetett szeretni. és szeretném, ha ez az újjal is így lenne.

Tenebra 2015.12.16. 14:53:43

@vokalpatriota: A Lost 1-3 évadja kétségtelenül zseniális - talán emiatt bízok Abramsben valamennyire. De amiatt meg kételkedek, amit a 6. évadban műveltek. Bár az nyilván már csak a nézettség miatti kényszerből jött, rég lezárhatták volna az egészet 4 évad után.

@tmm: Minden filmnél a látvány a lényeg, hiszen a film látvány. :D Csak nem mindegy, hogy ez öncélú pénzlehúzás, mint napjaink blockbusterjei esetében, vagy van mögötte valami, ami sztoriból, karakterekből, mítoszból stb. áll össze, és kreativitásnak vagy szívnek / léleleknek lehet nevezni.

Én személy szerint ki nem adnék azért pénzt, hogy CGI robbanásokat nézzek 2,5-3 óráig. Nem éri meg az a 2000+ Ft a jegyért. Akkor inkább már veszek egy videojátékot ugyanennyiért, és kapok 10-20 óra játékidőt (vagy jobb esetben sokkal többet), ráadásul én irányítok, és oda megyek, ahová akarok.

Ezért sem ülnék be Avengersre meg ilyenekre, hiszen, ha robbanásokat akarok átélni virtuálisan, arra ott a videojáték. Számomra a film vizuális és történetmesélő médium, és a Star Warst is azért szerettem, mert volt mögötte egy jó sztori. A fénykardozás és az X-Wingezés csak körítés egy jó melodrámához. :D

Psyman 2015.12.16. 15:07:40

100%-ban egyet értek. Ezért is mondom, hogy az Ébredő Erő nem Star Wars folytatás lesz. Az a könyvek, képregények világa. Ez egy alternatív, kicsavart univerzum lesz, mint a JJ Trek

Psyman 2015.12.16. 15:09:39

@tmm: javaslom nézd újra az eredeti trilógiát. Szerintem nem tudod mit beszélsz...

delorean 2015.12.16. 16:27:44

a film képekből áll. kizárólag. pont.
el köll mélyedni bennük, nem pedig lefordítani a látottakat "rádiójátékra", ütköztetni mindenféle konstruált sztorikat a fejünkben.
amit ti sztoriként értékeltek az másodlagos, a fejünkben rajzolódik ki. a két trilógia színvonala ezzel a háziasszonymegközelítéssel nagyon hasonló.
lucas hiába zseni, nincs már kapcsolatban a képekkel, ez lett az előzménytrilógia kudarca.
jj viszont nagyon is, aktív kézműves.
ki lett volna nála alkalmasabb? -egyetlen nevet sem látok széles e határban, ti sem tudtok alternatívát.

a régi szereplőket nem betenni lett volna a legnagyobb őrültség. levágni a lábunkat, h rollkocsiban nyomjuk le a maratont?

ezt a robbanásfóbiát nem értem.
a robbanás csak egy hangszer a sok közül.
michael mann is robbant, meg fincher is.

2015.12.16. 16:38:13

"a film képekből áll. kizárólag. pont."

A némafilm! ;)

Alec Cawthorne 2015.12.16. 16:44:48

"a film képekből áll. kizárólag. pont."

Valahogy sosem tudtam azonosulni ezzel a szemlélettel. Aki valóban így gondolkodik (azért remélem, te magad sem gondoltad komolyan ezt a kijelentést), annak elég sivár élményeket adhatott - és adhat - a mozi médiuma.

purple rain 2015.12.16. 16:57:23

@delorean:

"ki lett volna nála alkalmasabb? -egyetlen nevet sem látok széles e határban, ti sem tudtok alternatívát."

Ezért kellett volna hagyni a picsába az egészet. Én mindig is utáltam az előzménytrilógiát, három forintot nem ér, de azt meg kell hagyni, hogy az első hat rész még így is egy koherens valamit alkot ellentétben a hetedik résszel, ami szerintem sose lesz az univerzum része oly módon, ahogy azt kéne. Fogták a régi szereplőket, belevágták őket egy akciófilmbe és csókolom. Az előzetesekben szinte több akció van mint a 4-5-6. részekben együtt véve. Baromira nem ez a Star Wars. Én egyáltalán nem várom a filmet és nem várok tőle sokat. De megengedem neki, hogy meglepjen :)

Visszatérve a fő kérdésre, hogy ki lett volna nála alkalmasabb, hát kérlek a Disney talált még alkalmas személyeket, ugyanis megvan a 8-9. rész rendezője és készül valami Rogue One is :) Szépen felhígul ez a világ is...

para_noir 2015.12.16. 17:02:25

Egyfelől az ilyen "szerintemezmegazlesz" posztoknak a kattintásgeneráláson kívül nem sok értelme van, főleg ha ilyen felületes fejtegetésből állnak. Másrészt ne csináljunk már úgy, mintha az eredeti filmek olyan hű de nagy mondanivalóval, meg mögöttes értékekkel rendelkeztek volna, szimpla kalandfilmek voltak ügyes tálalásban, egydimenziós karakterekkel (mínusz Vader utolsó jelenete) sok és hosszú akciójelenettel. Ezt az új film is tudni fogja, benne lesznek az ismerős fő karakterek, rengeteg lóvét toltak bele, úgyhogy a látvánnyal nem lesz gond, a forgatókönyvről meg kiderül majd, hogy értelmes-e, vagy alibi az akcióhoz. Nem kell ebből filozófiát gyártani, ez csak egy kalandfilm. (Ettől független egy véletlen folytán én magam is ott leszek az éjféli premieren:)

Alec Cawthorne 2015.12.16. 17:15:03

@para_noir: "Ezt az új film is tudni fogja, benne lesznek az ismerős fő karakterek, rengeteg lóvét toltak bele, úgyhogy a látvánnyal nem lesz gond, a forgatókönyvről meg kiderül majd, hogy értelmes-e, vagy alibi az akcióhoz." Még szerencse, hogy ez nem felületes fejtegetés! Konkrétumok és egyedi megfigyelések egész özönével ajándékoztál meg bennünket! :) Egyébként John Wayne mondta egyszer a westernekről, hogy egyszerűek ugyan, de az egyszerűség művészet. Ugyanez igaz az eredeti Star Warsra is. Lucas tökéletesen ráérzett, hogyan kell örök archetípusokat új köntösbe csomagolva a közönség elé tárni. Szimplán, de mívesen - úgy, hogy a történet valóban megérintse a nézőt. Félek, hogy korunk blockbuster-iparának szorgos hangyái erre már nem képesek. Főleg nem Abrams.

Szóval egyáltalán nem gyártok én filozófiát, de bizony blockbustereket is lehet igényesen csinálni. Még akkor is, ha a mai mozilátogatók egy része erről hajlamos elfeledkezni - részint napjaink blockbuster-kínálatából kifolyólag. :)

delorean 2015.12.16. 17:30:57

@Alec Cawthorne: meggyőződésem, hogy minden döntés a képeket szolgálja, mindennek ott kell lecsapódnia. az a katarzis, mikor azt érzed, minden, amit látsz, így, filmként kellett megszületnie, másképp értelmetlen: gépi balett, agymanók, szemtől szemben, avatar, lazarescu
ha nem a képek felől közelítünk, hogyan másképp?
önkényesek leszünk akkor.
a film festészet, nem pedig megelevenedett irodalom. nem képeket rendelünk gondolatokhoz, a látott kép maga a gondolat.
egy analóg film jó sok képpontból áll, a sivár szó nem stimmel.

Alec Cawthorne 2015.12.16. 18:00:36

@delorean: Azzal együtt, hogy tagadhatatlanul fontos a vizualitás, amit te mondasz, az egy eléggé egysíkú redukcionista álláspont. A történetmesélő konvenció (kis túlzással élve) már a film születésének pillanatában megcementesedett. Tetszik, vagy sem, a legtöbb film valamilyen történetet mond el, a képek nyelvén. Lehet, hogy sok esetben a történet nagyon vékony, és a képek egymásutánja az elsődleges hatásgeneráló tényező (mint ahogy így van ez egyik kedvenc filmem, A kopár sziget esetében), és lehet, hogy a képek csak kiszolgálják a rendkívül sűrű, feszült, szinte csak pergő szócsatákból álló történetet, mint pl. Lumet klasszikusában, a Tizenkét dühös emberben. Szóval lehet ezekkel a komponensekkel játszani, el lehet tolni egyiket-másikat a végletek felé, de csak egy határig. Ezen a határon túl - meggyőződésem szerint - már öncélúvá válik a filmkészítés. Méghozzá éppen azért, mert mindkettő meghatározza a mozit - az érzékeny vizualitás éppúgy, mint a koherens narratíva. El lehet persze kalandozni a szélsőségek felé, és nem állítom, hogy ezekből néha nem sülnek ki jó dolgok, de a legtöbb film, és kiváltképp a legjobb filmek mégis komplexen épülnek fel különböző formai, stilisztikai, hatástechnikai összetevőkből.

A film pedig egy jóval modernebb, több dimenzióból álló és a befogadót egész másképpen megszólító művészeti forma, mint a festészet.

delorean 2015.12.16. 19:45:55

csak vizualitás van, ahogyan a festményen csak festék.

a történetmesélő konvenció nem más, mint a film természetéből fakadó szükséges rossz: pénzbe kerül, ezért el kell adni avatatlan szemeknek is, még szép hogy hamar kialakult.

az öncélú jelző miért negatív? nem az lenne minden műalkotás feladata?
ez egy hirtelen gondolat, nem gondolkodtam el a szó jelentésén mélyen.

ahogyan a hatásvadász szó egyáltalán nem az, minden focista gólra törekszik. ezért inkább az olcsót szoktam használni.

a festészetet azért emeltem ide, mert minden filmet hajlamos vagyok egyetlen alkotó szellem alkotásaként megélni. a vele való azonosulást meghozott döntései, meg az általam imaginált többi opció okozza.

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2015.12.16. 20:58:25

@para_noir: "Egyfelől az ilyen "szerintemezmegazlesz" posztoknak a kattintásgeneráláson kívül nem sok értelme van, főleg ha ilyen felületes fejtegetésből állnak. " és vajon az ilyen kommenteknek mennyi értelme van? :)

para_noir 2015.12.17. 08:54:38

@Alec Cawthorne: a blogposzt és a komment közötti különbség esetleg megvan?

para_noir 2015.12.17. 08:59:02

@Alec Cawthorne: azt meg sejted ugye, hogy Wayne miért mondta ezt? :)

para_noir 2015.12.17. 09:00:07

@delorean: ott meghalt az elméleted, hogy a film alapegysége nem a kép. Ha utánaolvasol, hogy mi az, máris egy épkézláb kiindulópontod lesz a filmelméleti gondolkodáshoz.

tmm 2015.12.17. 09:35:28

Van olyan SW rajongó, akit a 70-es, 80-as években az a látványvilág nem fogott meg? Mellesleg azért gondolom, hogy a látvány lehetett a fontos, mert ezt a készítők nyilatkozták, meg ne kérdezzétek, melyik werkfilmben, kb 15 éve láttam. A CGI-nek meg például azért örülök, mert így nem fogunk úgy járni, mint az eredeti trilógiában, hogy azért maradtak ki jelenetek, mert nem tudták megvalósítani.
Azonkívül mindennek megvan a helye. Ha sztorit akarok, akkor könyvet olvasok, ha színészi játékra vagyok kíváncsi, akkor színházba megyek, ha CGI grafikán alapuló korlátlan fantáziára vagyok kíváncsi, akkor megnézek egy filmet.

Alec Cawthorne 2015.12.17. 10:11:53

@para_noir: Rettentő konstruktívak a hozzászólásaid. Ha az állandó vagdalkozáson kívül mást nem tudsz, javaslom, távozz.

tmm: Szerintem pont az lesz a baj ezekkel az új filmekkel és a CGI-jal, hogy a két trilógia időszakában azért jóval kevesebb látványfilm készült Hollywoodban. (Igen, a mai viszonyokhoz mérten még 2005-ben, a Sith-ek bosszúja bemutatója idején is.) Ma már Hollywood kínálata tele van iszonyú látványos blockbuster-fantasztikumokkal. A poszt-Avatar korszakban már láttunk mindent. És épp ez lesz a probléma: ezek a filmek már nem lesznek olyan úttörőek, mint amilyenek a régiek voltak a maguk idejében, mert a látványorgia-dömping következtében a szemünk már nagyon is hozzászokott a hiperlátványos CGI-monstrumokhoz. Úgyhogy én nem örülnék az orrba-szájba nyomatott CGI-nak, épp ezért.

Alec Cawthorne 2015.12.17. 10:22:22

@para_noir: Talán azért, mert van benne "némi" igazság? :) Persze ha még életedben nem láttál westernt, akkor bizonyára nem fogod ezt elismerni. Ahogy, feltételezem, még életedben nem olvastál olyan cikket, melynek szerzője egy eljövendő filmmel kapcsolatos várakozásairól írt volna. Sajnos, mivel még nem láttam Az Ébredő Erőt (holnap délelőtt, ne izgulj, megtekintem),egyelőre csak ilyen felületes fejtegetésekbe bocsátkozhatom. Bár én úgy gondolom, még így is írtam elég sok konkrétumot arra vonatkozólag, hogy milyen alkotói koncepció, karakterkezelés lesz majd jellemző a filmre, hogy fogja kezelni a mítoszt stb. De ha szerinted felületes voltam, hát Istenem, oké, elfogadom. Sőt, megnyugtatásodul közlöm: előbb-utóbb valószínűleg túl fogom tenni magam a traumán, amit a véleményed okozott. :D

para_noir 2015.12.17. 10:22:56

@Alec Cawthorne: nem baj, ha nem érted. És otthon javasolgass, ez egy nyilvános fórum.

para_noir 2015.12.17. 10:24:26

@Alec Cawthorne: életemben nem láttam westernt. Csak négy évet tanultam filmről az egyetemen, és hét évig írtam szaklapba, nem netesbe, olyan papírosba, tudod. De taníts.

Alec Cawthorne 2015.12.17. 10:27:38

@para_noir: Egy nyilvános fórum, aminek én vagyok a moderátora. A trollokat pedig errefelé nem szeretjük. És ha nem férnek a bőrükbe, kivágjuk őket. Nem baj, ha nem érted.

para_noir 2015.12.17. 10:28:41

@Alec Cawthorne: vágj ki, legyen egy jó napod, zokogni fogok újévig:))) A trollságot meg nem ismered, ez nem az volt, moderáltam magad. De tény, ez a te szemétdombod, intézkedj kakas.

Alec Cawthorne 2015.12.17. 10:38:26

@para_noir: Ha azt hiszed, nem tudom, mi az a trollkodás, akkor nem lapoztad fel a régebbi hozzászólásokat a blogon. Van rutinom, ne aggódj. :) De szeretném megtudni, miért mondta ezt Wayne. Szeretném, ha beavatnál a tudásba. :) Nem javasolom, nehogy megsértődj, csak kérem. :)

Alec Cawthorne 2015.12.17. 10:39:47

Amúgy még egy dobásod van, aztán veheted elő a zsebkendőket, és pusztíthatod őket újévig. Csak szólok. :)

delorean 2015.12.17. 13:28:00

@para_noir: ciki, de nemtom hol nézzek utána. téleg nem tudom, mi az alapegység. sokat segítene, ha megmondanád.

Vodkanari 2015.12.17. 14:53:24

A Lost a világ egyik legrosszabb sorozata, Abrams pedig konkrétan megerőszakolta a Star Trek franchise-t (vagyis annak a hulláját). Reménykedjetek Star Wars rajongók, hogy veletek kegyesebb lesz.

Zenki 2015.12.17. 21:20:55

@tmm: Én meg ezzel másképp vagyok.

Ha zenét akarok, zenét hallgatok. Ha szép képeket szeretnék bámulni, mondjuk elmegyek egy kiállításra vagy ráguglizok a neten. Ha csak történetet akarok, fogok egy könyvet. Ha a színészet és a történet érdekel, akkor elmegyek a színházba. És ha ezeket mind egy médiumban szeretném élvezni, akkor megnézek egy filmet.

Épp az a legjobb a filmekben, hogy rengeteg önmagában is kiváló médiumot olvaszt össze.
süti beállítások módosítása