Amerikai Plán

"Tudom, mi vagy te. Az örök otthon."

Szakadt függöny

2015. augusztus 12. 16:55 - Sir Cesare Finta Gonzago

Annak ellenére szeretem ezt a filmet, hogy bemutatásakor a kritikusok fanyalogva fogadták - no, nem mintha nagyon adnék a véleményükre -, és a közönséget is megosztotta. A hazai és a kelet-európai filmrajongók jó két évtizeden át nélkülözni kényszerültek a Szakadt függönyt. A szovjet rendszerrel rokonszenvező értelmiségiek "hiteltelen", a vezető ideológusok és a kultúrpolitika minden hájjal megkent tollnokai pedig "reakciós" alkotásnak bélyegezték Alfred Hitchcock alkonyi korszakának legjobb kémfilmjét. Nem véletlenül: a Mester finoman szólva nem vádolható sem szovjetbarátsággal, sem a poroszosan militarista kelet-német szocializmus iránti elfogultsággal. (A kubai rakétaválság napjaiban játszódó Topáz legalább akkora indulatokat kavart, mint a Szakadt függöny.)

A rendszerhű ítészek azonnal kiszúrták, hogy Kelet-Berlinben minden szürke, és e képi világ mögött tudatos politikai állásfoglalást vélelmeztek. Noha a Mester többször hangoztatta apolitikusságát, mondván, őt a megfilmesíthető helyzetek, és nem a szereplők morális-politikai motivációi érdeklik, azért nem lehet véletlen, hogy a Szakadt függöny Kelet-Berlinje az uniformizált fásultság fővárosa. Lehet, hogy Hitchcock a betonszürke szocreált kívánta karikírozni? Annyi bizonyos, hogy e látványvilág megteremtése a Szakadt függöny legfőbb esztétikai erénye. Hitchcock azt kívánta bebizonyítani, hogy milyen lehetőségeket kínál a színes technika. Leleményes játékosságának eredménye a Szakadt függöny, amely voltaképpen egy fekete-fehér színes film. Ne gondolja senki, hogy a Mester eredeti helyszíneken forgathatott! A városi jeleneteket stúdióban vették fel, ám az autentikus kelet-berlini pillanatfelvételeket a Universal egyik operatőre fényképezte kézikamerával az NDK fővárosában. A bürokrácia meghajolt a pecsétes okmányok előtt. Elhitték, hogy a bátor operatőr csupán útifilmet készít.

A film címe expressis verbis a vasfüggönyre (iron curtain) utal, amelyen jókora lyukat vág a fiatal fizikaprofesszor (Paul Newman), hogy fondorlatos úton megszerezzen egy nélkülözhetetlen tudományos titkot, amelyen a szabad világ sorsa múlhat. Hitchcock hál' Istennek ezúttal sem untatja a nézőt a "rakétaképlet" részleteivel (McGuffin). Szinte mulatságos, ám hajmeresztően feszült az a helyzet, amikor tudós hősünk "elszívja" kelet-német kollégájának agyát. Az ifjú professzor dolgát jócskán megnehezíti, hogy menyasszonya (Julie Andrews) a határozott tiltás ellenére követi szerelmét Kelet-Berlinbe. Az asszisztensnő értetlenül áll vőlegénye döntése előtt, és sokáig azzal vádolja szerelmét, hogy a kedvezőbb kutatási körülményekért cserébe eladta a lelkét az ellenségnek. Armstrong professzor akkor nyeri el a néző rokonszenvét, amint kiderül, hogy nem hazaáruló. Itt "fordul" a vád: a kelet-berlini légikikötőben tett nyilatkozatától Gromek eltűnéséig a professzor igaztalanul megvádolt "hazaáruló", ugyanakkor - bár az endékások sem bíznak benne maradéktalanul - jóindulattal viseltetnek iránta, mert hasznosnak vélik.

Amikor a Gromek-gyilkosság napvilágra kerül, és Armstrong végre megszerzi a létfontosságú információt, máris egy csapásra nemzeti hős, ám a kelet-németek már üldözik, árulással vádolják, s ez részükről még helytálló vád is lehetne, de az akkori és a mai értékrendünk szerint egy zsarnoki államot megkárosítani nem bűn. (Nem csoda, hogy Magyarországon az akkori kritika lehúzta ezt a filmet, persze nem filmesztétikai és ízlésbeli okok miatt. Az osztályharcos szemlélet szerint Hitchcock "átállt a reakció oldalára", de - azért menti a menthetőt a magyar kritikus - úgy, hogy "erről nem tudott".) A Szakadt függöny feszült helyzetekben részesíti a nézőt. Voltaképpen e film láttán mindenki beláthatja, milyen nehéz embert ölni, dacára annak, hogy a kényszer parancsolja, a szándék is hajlíthatatlan, és az eszköz is a hős kezében van. A színházi finálé kitűnő koreográfiája csak a Szabotőr hasonló jelenetével említhető egy lapon.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amerikaiplan.blog.hu/api/trackback/id/tr367701564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aldric 2015.08.12. 17:57:21

Nohát. Ezt is felírom a megnézendők közé.
süti beállítások módosítása