Amerikai Plán

"Tudom, mi vagy te. Az örök otthon."

A Marvel-ciklus tündöklése és hitványsága

2019. május 20. 19:41 - Alec Cawthorne

960x0.jpgA régi vicc szerint Magyarországon nincs antiszemitizmus, de igény lenne rá. Nos - és ez már sajnos korántsem vicc - immár míves hollywoodi blockbusterek sincsenek, de még ennél is szomorúbb, hogy igény sem lenne rájuk. TGM talán fején találja a szöget, amikor azt írja, hogy a mai fiatalságnak sokkal inkább arra lenne szüksége, hogy levegye Tolsztojt a polcról, mintsem a kortárs popkulturális csúcsproduktumok nyakló nélküli fogyasztására. Ha a mai álomgyári megapic csúcsproduktuma a Bosszúállók: Végjáték, akkor TGM-nek minden kétséget kizáróan igaza van. Ha ez a film a legtöbb, amit a mai Hollywood képes kiállítani, az több, mint elkeserítő. Nem mintha a Végjáték annyira rossz film lenne, sőt. Együltő helyemben végig tudtam nézni - csupán egyszer szakítottam meg e háromórás elfoglaltságot, és csakis azért, mert a szervezetem vehemensen jelezte, hogy túlzott mennyiségben fogyasztottam üdítőmből -, az obligát látvány- és gyilokpornó is tetszetős esztétikai élményben részesített; olykor-olykor, némely elevenebb poén elismerő mosolyt rajzolt az arcomra, s nem tagadom, akadt drámai csúcspillanat, mely ellágyított. A Végjáték mindezekkel együtt, mindezek ellenére is rossz film. Mondom ezt úgy, hogy közben tökéletesen értem, miért tartják sokan jó filmnek.

Tovább
16 komment

Az aranykor kipereg ujjaink közül - In memoriam Andy Vajna

2019. január 21. 16:18 - Alec Cawthorne

568865.jpgTegnap elárasztotta a magyar sajtót a gyászhír: hetvenötödik életévében elhunyt Andy Vajna. Bevallom, először aggodalom lett úrrá rajtam, mégpedig a hazai filmművészet jövőjét illetően, azután azonban nagyon is a jelenre összpontosítottam; mérhetetlen undor fogott el az internetet elözönlő, Vajna halálán kaján, sokszor közönséges módon gúnyolódó-élcelődő mémtenger láttán. Ismét bebizonyosodott, hogy a magyar nem kultúrnép. Bárkit halálában gyalázni, az erényeiből és hibáiból vont mérlegtől függetlenül, annyit tesz, mint kiiratkozni a civilizációból. Nem tisztem persze az elhunyt pártját fogni, azonban vallom, hogy a most lezárult életmű értékelésekor árnyalt képet ildomos kialakítanunk.

Tovább
40 komment

Carlito útja

2019. január 16. 11:42 - Alec Cawthorne

carlitos-way-1200-1200-675-675-crop-000000.jpgBrian De Palma munkásságának értékelésekor inkább a szerzői - zömében hitchcockiánus - thrillereket (Sisters, Gyilkossághoz öltözve, Halál a hídon, Alibi test) szokás számba venni, pedig az új-hollywoodi generáció egyik legismertebb képviselője a szervezett bűnözést tematizáló bűnfilmjeivel is számos kreditet szerzett. Magam még ama állítást sem érzem túlzónak, hogy e minőségében De Palma egyenrangú Martin Scorsese-vel. Az e tematikába tartozó munkái közül egy rendőrthriller (Aki legyőzte Al Caponét) és két gengszterfilm (A sebhelyesarcú, Carlito útja) emelkedik ki, továbbá egy habkönnyű - méltatlanul elfeledett - komédiát (Nagyokosok) is érdemes megemlítenünk. A sebhelyesarcú és a Carlito útja ugyanúgy a klasszikus műfajfilmekkel és A Keresztapával fémjelzett, konzervatív gengsztermítosz lebontásását-átformálását célozzák, mint Scorsese magnum opusai (Nagymenők, Casino): vehemensen ironikus, szilaj szenvedélytől fűtött, olykor-olykor túlzottan teátrális, ám érző szívtől dagadó műremekek, Al Pacino lehengerlő alakításaival.

Tovább
4 komment

A pisztolyos férfi

2019. január 04. 12:17 - Alec Cawthorne

mitchummanwgun2_930_x_638.jpgA western és a film noir hatáskapcsolatát elemző tanulmányoknak valamikor még súlyos adósságot kell törleszteniük Richard Wilson elfeledett műremeke, A pisztolyos férfi (Man with the Gun) felé. Durva, csiszolatlan gyémánt, B-szériás "town-tamer" western az ötvenes évek delelőjéről (1955-ből); az alacsony költségvetés még a képi világnak is korlátot szabott, ám Wilson - és ez különösen dicséretes, ha azt vesszük, hogy debütáns rendezőről van szó - e hátrányból is erényt kovácsol. A korszak színes-szagos, delejező látványvilágú Technicolor-csodáival ellentétben A pisztolyos férfi kontrasztos, fekete-fehér képekkel operál: fény-árnyék játékaival, expresszionista miliőrajzával üdítő módon fordul a film noir felé. De persze nem ez a film legfőbb és legizgalmasabb erénye. Legalább ennyire figyelemreméltó, hogy az újonc Wilson miként veszi revízió alá azt a town-tamer westernt, melynek összetartó elemei legkésőbb Kertész Mihály Dodge City-je (1938) idején már megcementesedtek, s amelyet oly sok westernrendező szabott saját képére az ötvenes évektől kezdődően.

Tovább
Szólj hozzá!

Ezt láttuk 2018-ban, avagy az esztendő csúcsfilmjei

2019. január 03. 16:13 - Alec Cawthorne

dogman_poster_eng_without_date-2.jpgIgen, nem káprázott a kedves olvasók szeme: olykor-olykor bizony visszatérünk, bebizonyítva, hogy közlésvágyunknak csak a csillagos ég szabhat határt, s hogy az Amerikai Plán tetszhalotti vegetálása talán pusztán múló állapot. Ki tudja, mit hoz a jövő. Most viszont néhány pillanat erejéig tekintsünk vissza a (közel)múltba, és szemrevételezzük közösen, mely filmek voltak az elmúlt esztendő csúcsproduktumai. Szigorúan szubjektív értékelés következik tehát, semmiféle általános igazság kinyilatkoztatása nem célunk, nincs kezünkben a bölcsek köve, és egyébként is, akik a blog korábbi bejegyzései alapján már ismerik az ízlésemet, tudhatják, hogy nem tartozom a kortárs mozgóképek rajongói közé, sokkal jobban szeretek elmerülni a régebbi idők filmművészetében. Ezért, kedves 2018, sajnos el kell szomorítsalak, ugyanis - ahogy Cseh Tamás mondaná -, "dicsérő éneked én nem leszek". Visszafogott méltatásokra tessék tehát számítani, korszakos remekművek nem kerülnek most (sem) említésre. Alec Cawthorne értékel.

Tovább
Szólj hozzá!

John Adams

2018. december 17. 13:01 - Szűcs Zoltán Gábor

john_adams.jpg

Az HBO 2009-es minisorozatára egy kedves barátom hívta fel a figyelmem, akinek összehasonlíthatatlanul jobb ízlése van, mint nekem. Ez nem csak a filmekre terjed ki, de a szépirodalomra is. Utóbbira csak egy példa: én Esterházyt még csak-csak olvasgatok, de neki Krasznahorkai László az egyik kedvence. Azt mondta, ezt kéne kötelezővé tenni mindenkinek, akit érdekel, hogy működik a politika, nem a House of Cardsot meg a többi hasonló marhaságot nézegetni. Nos, a sorozat ledarálása után egyértelműen igazat kell adnom neki, az alábbiakban azt is megpróbálom röviden kifejteni, miért.

Tovább
1 komment

Kétségtelenül indokolt

2018. május 31. 16:58 - Alec Cawthorne

screenshot1.pngFritz Lang kivételes státusú rendező az amerikai műfajfilm történetében, hiszen két bűnügyi zsáner - a film noir és a thriller - megszületésénél is bábáskodott. E kettő furfangos ötvözete a Kétségtelenül indokolt (1956), mely mesterien játssza ki a néző előzetes műfaji elvárásait. Kezdetben úgy tetszhet, filmünk a halálbüntetés elleni mozgóképes vádirat: a nyitókép lidérces pillanatai - egy halálraítélt villamosszék általi kivégzését láthatjuk - kellőképp megágyaznak e sejtelemnek, ráadásul az alapszituáció is e kérdés körül forog. Főhősünk, Tom Garrett (Dana Andrews), a szépreményű fiatal író ugyanis agyafúrt tervet eszel ki leendő apósával, a befolyásos laptulajdonossal, Spencerrel (Sidney Blackmer) karöltve, aki mellesleg a halálbüntetés nagy ellenzője: egy aktuális, a közvéleményt sokkoló gyilkossági ügy kapcsán (valaki hidegvérrel megölt egy táncosnőt) a gyanút meghamisított bizonyítékok segítségével Garrett-re terelik, majd az ítélet kimondása után, mielőtt a férfit a vesztőhelyre kísérnék, leleplezik akciójukat. Ezzel kívánják demonstrálni, hogy a halálbüntetés veszedelmes, kétélű játék, hiszen az igazságszolgáltatás fogyatékosságaiból adódóan sokszor ártatlanul megvádolt állampolgárok járulnak a vérpadhoz.

Tovább
Szólj hozzá!

Az üldözők

2018. május 16. 18:29 - Alec Cawthorne

the-chase-1966-marlon-brando.jpgGyakran igaztalanul rostál a filmtörténeti emlékezet. Vannak remekművek, melyek jelentékeny késéssel kanonizálódnak, és vannak, melyek sosem foglalhatják el az őket megillető kitüntetett pozíciót. Ez utóbbi kategóriába sorol Arthur Penn 1966-os mozija, Az üldözők is. A direktor westernéletműve egyébként is olyan impozáns, hogy a hatvanas-hetvenes években csak Sam Peckinpah említhető vele egy lapon. Míg azonban Penn sosem vált elismert "western auteur"-ré - sőt modern értelemben vett szerzővé sem, mivel ahhoz túl sok műfajban és stílusregiszterben alkotott -, addig a nálánál óvatosabban radikális, a Vadnyugat mítoszát sajátosan újragondoló és nem lebontó Peckinpah igen. Pennt azonban a demitizálás lehetősége foglalkoztatta már első westernjében, a The Left Handed Gun-ban (1958) is, mely merészen revideálta Billy, a Kölyök, a legendás bandita alakját. A fiatal Paul Newman érzékeny lelkű, de öntörvényű lázadóként fogalmazta újra a haramiát; olyan deviáns és ugyanakkor mégis jobb sorsra érdemes személyiségként, aki képtelen betagozódni a civilizálódó, de túlságosan képmutatóvá váló, cinikus társadalomba. A direktor második westernje, Az üldözők pedig mind témáját, mind kivitelezését tekintve még vakmerőbb vállalkozás.

Tovább
1 komment

Boszorkányüldözés Hollywood Damonjai Allen

2018. január 16. 20:50 - Alec Cawthorne

matt-damon.jpgA #metoo-őrület nem akar csillapodni. Harvey Weinstein és Kevin Spacey már megbűnhődött tetteiért, de a mozgalom papjai és papnői nem nyugszanak. Azóta Dustin Hoffman, James Franco és Michael Douglas hátán csattant az a hashtagből eszkábált buzogány, mely az utóbbi hónapokban veszedelmes fegyverré vált a genderszekta mohó markában. Mindőjük közül talán személyes favoritom Franco esete, akinek azért kellett a vérpad elé járulnia, mert annak idején elő merte venni a nemi szervét az akkori barátnője előtt egy kocsiban (illetőleg mert a Golden Globe-ceremónián elmondott beszédében nem támogatta eléggé a Time's Up mozgalmat). Azonban míg a fent nevezett három színész karrierjét nem sikerült romba dönteni (legalábbis egyelőre), addig úgy néz ki, Woody Allen esetében eredményes lehet a karaktergyilkosságot célzó kampány.

Tovább
5 komment

Öt ellentmondás Az utolsó Jedikben

2017. december 21. 12:36 - Alec Cawthorne

thelastjedi5991ec2d0c72f_0.jpgA múlt héten mozikba került Az utolsó Jedik a Star Wars-széria talán legvitatottabb epizódjaként fog bevonulni a történelembe. Nem tagadhatom, a többséggel egyetemben én is ellentmondásosan viszonyulok a filmhez: méltányolom az újszerűség igényével meglépett, bátor dramaturgiai fordulatait, továbbá azt is, hogy a rendező, Rian Johnson bizonyos mértékig revízió alá veszi az Erő mítoszát azáltal, hogy ifjú hőseit engedi a Sötét és a Világos Oldal közötti vékony pallón közlekedni, s ezzel szinte elmossa a határvonalat Jó és Rossz között, teszi mindezt úgy, hogy ragaszkodik a sagára jellemző egyszerű, archetipikus karakterekhez és szituációkhoz. Ellenben számos hiba is beárnyékolja Johnson két és fél órányira duzzasztott magnum opusát. És itt most említhetném az obligát, aranyoskodó humort, mely szöges ellentétben áll a film alapvetően komor alaptónusával, azaz szétzilálja Az utolsó Jedik stílusegységét (na jó, egy poént lelövök: ezt említeni is fogom a cikkben), de utalhatnék akár az önismétlő harci szekvenciákra (az összes Star Warsban együttvéve nem láthattunk még ennyi űrcsatát, mint jelen epizódban), vagy arra, milyen jó helye lett volna a Canto Bight-on játszódó cselekményszálnak a kukában. Nem teszem: helyette inkább megkísérlem megvilágítani Az utolsó Jedik öt olyan ellentmondását, mely hosszú távon is csípni fogja a rajongók szemét, s valószínűleg a folytatás(ok)ra is hatást gyakorol majd.

Tovább
38 komment

Star Wars: Az utolsó Jedik

2017. december 16. 21:29 - Szűcs Zoltán Gábor

star-wars-the-last-jedi.jpgMilyen lett az új Star Wars-film? Kezdjük a negatívumokkal: a VIII. rész túl hosszú és időnként unalmas (finomabban megfogalmazva: nem egyenletes a cselekmény ritmusa); ahogy arra Alec Cawthorne is figyelmeztetett: időnként zavaróan vicceskedő (ebbe nem csak a 80-as évek akciófilmjeit/a mostani képregényfilmeket idéző poénok tartoznak bele, de a film/brand dramaturgiai gyengeségeire tett önironikus kiszólások is); a forgatókönyvet kissé sterillé teszi az, hogy megírásakor érezhetően az volt a fő szempont, hogy kövesse hűen A Birodalom visszavág cselekményfordulatait, de mindegyiken csavarjon egyet. Még zavarbaejtőbb volt az a tény, hogy a film egy hatalmas csattanóra épül, ami ugyanakkor nem elsősorban a film készítőinek érdeme, hanem a marketinges csapaté, akik sokkal többet kihoztak egy, a franchise egészét fenyegető váratlan katasztrófából, mint ami emberileg elvárható lett volna. Fenomenális teljesítményük azonban nem csak árnyékba borítja a produkciós oldal érdemeit, de kényelmetlen gondolatokat is kelt azzal kapcsolatban, hogy vajon az ilyesmiben hol húzódnak a jó ízlés határai. Ugyanakkor azt is el kell ismernem, hogy ennyi kifogást bármelyik másik Star Wars-filmről el tudnék mondani és összességében a VIII. epizód nagyszabású, lenyűgöző, élvezetes, sőt, elgondolkodtató film lett, a sorozat egyik emlékezetes és feltétlenül újranézésre érdemes darabja. (A cikk spoilereket is tartalmaz!)

Tovább
24 komment

TOPLISTA - A Star Wars-filmek rangsora

2017. december 13. 22:55 - Alec Cawthorne

luke-dark-robe-last-jedi.jpgDecember közepét írunk, ami annyit tesz, hogy már a mozikban a Star Wars-saga legújabb fejezete, Az utolsó Jedik. Én most kivételesen nem fogok a blogra kritikát írni a filmről: megtettem ezt már máshol, az Amerikai Plánon pedig megteszik majd kitűnő kollégáim, akik- sok millió rajongóval egyetemben - szívrepesve várják a nyolcadik epizódot. Én tegnap már láttam sajtóvetítésen a filmet, de - mint mondtam - ezen a felületen sajnos nem írhatok róla. Ezért aztán arra gondoltam, helyette összeállítom a magam Star Wars-filmes rangsorát. Igaz, Tenebra annak idején már írt egy kísértetiesen hasonló cikket, de egyrészt akkor még kevesebb epizódot számlált mindannyiunk kedvenc filmfolyama, másrészt meg, azt hiszem, e tárgyban igencsak különbözik a véleményünk. Természetesen a lajstrom az új filmet is magában foglalja majd, és mindenkit előre figyelmeztetek: SPOILERES cikkre számíthattok. Te is hallod, Szelíd Sünmalac?

Tovább
17 komment

Aurora Borealis – Északi fény

2017. november 29. 18:32 - Tenebra

aurora_borealis_11.jpgMészáros Márta az élő filmtörténet, a magyar film aranykorának egyik utolsó élő rendezője, nem mellesleg a magyar filmtörténetben a kevés női filmszerzők egyike Gyarmathy Lívia, Ember Judit vagy Zsurzs Éva (illetve a kortárs alkotók közül Kocsis Ágnes vagy Goda Krisztina mellett). Azonban míg Gyarmathy Lívia és Ember Judit inkább univerzális témákról forgattak, addig Mészáros Márta speciálisan a női sorsokról és a nő (magyar) történelemben vállalt szerepéről készített filmet (kivétel persze a Nagy Imréről szóló A temetetlen halott). A rendezőnő kiemelkedő munkái közé tartozik az Örökbefogadás, a Kilenc hónap, az Örökség vagy a magyar közelmúltat női szemszögből feldolgozó Napló-sorozat. Ezekhez csatlakozott októberben Mészáros Márta legújabb műve, az Aurora Borealis – Északi fény, mely sajnos semmi újat nem tud felmutatni az alkotó korábbi filmjeihez képest, és amúgy is komoly problémák vannak vele.

Tovább
Szólj hozzá!

Stranger Things (2. évad)

2017. november 24. 01:28 - Alec Cawthorne

stranger-things-2-970.jpgAmikor megtudtam, hogy folytatódik a tavalyi év egyik legnépszerűbb sorozata, a Stranger Things, ellentmondásos érzéseim támadtak. Egyrészt örültem, hiszen úgy tetszett, a nyolcvanas évek kisvárosi tinédzsereiről szóló, kaland- és fantasy-elemekkel vegyített sztori még rengeteg spirituszt rejt magában, ugyanakkor reménykedtem benne, hogy az első évad után merész kanyar következik, és a második szezonban ifjú hőseink teljesen más műfaji környezetbe csöppennek. Utólag, az újabb kilenc epizód ismeretében pedig már meggyőződésem, hogy a sorozat alkotói bölcsebben tettek volna, ha ez utóbbi - talán rögösebb, de izgalmasabb - ösvényt tapossák. Így a Stranger Things akár lehetett volna a szerialitás és az antológiaszerűség unikális keveréke, ami már csak azért is lenne indokolt, mert az egész produkció maga is egy nagyszabású főhajtás a nyolcvanas évek kultikus filmműfajai előtt. Miért ne reaktiválhatna hát minden évad más és más zsánerhagyományt? Sajnos nem így történt. Viszont jó hír, hogy a Stranger Things ennek ellenére még mindig nem veszítette el a varázsát. Csak kicsit önismétlő.

Tovább
1 komment

Paterson

2017. november 17. 22:12 - Alec Cawthorne

full_1260.jpgJim Jarmusch előző filmjét, a Halhatatlan szeretőket nem voltam képes végignézni. Talán túlzott előítéletességgel viszonyultam a darabhoz, de a vámpírtematikát a hollywoodi stúdiócápák mára már legalább úgyannyira  kiszipolyozták, ahogy Drakula gróf a kívánatos, zsenge női nyakakat. A direktor azonban ezt követően szerencsére a jelentős stílus- és témaváltás mellett döntött, melynek eredménye egy lassan ülepedő, ámde ihletett és rendkívüli atmoszférájú szerzői mozi, ami nemcsak újból érvényt szerez a transzcendens stílusnak a kortárs filmművészetben, de lefegyverző bátorsággal úszik szemben a mai tengerentúli tömegfilm fősodrával, és ha mindez nem lenne elég, a Paterson mindennek tetejében egyszerre sziporkázó bájjal, melegséggel és melankóliával mesél az alkotás küzdelméről,  a költészet halhatatlan erejéről.

Tovább
3 komment

Gilda

2017. november 16. 14:21 - Mizsák Réka

gilda-1200-1200-675-675-crop-000000.jpgBár az 1940–es és 50–es évek virágzó műfajának, vagyis a film noirnak valódi esszenciája leginkább a determinált sorsokban és menthetetlen karakterekben mutatkozik meg, mégis akadnak kivételek, melyek által láthatóvá válik a zsáner valódi változatossága. Az 1946–ban készült, Charles Vidor által rendezett Gilda, bár felhasználja a film noir eszköztárát, mégis inkább melodrámának mondható, hiszen a fekete filmek egyik jellegzetes alappillére, az unhappy end kivonódik, helyette pedig épp azt kapjuk, amit Hollywood egy időben olyannyira kedvelt és elvárt. A gonosz bűnhődését és a „szerelmesek” egymásra találását. Bár utóbbinál túlzás azt állítanunk, hogy a valódi, tiszta érzelmek dominálnak, hiszen a műfajon belül sokkalta inkább a szenvedély, a birtoklásvágy, valamint jelen film esetében a revans határozza meg a két nem viszonyát (e sémát már az 1944–ben készült, kultnoirnak is mondható Kettős kárigény is megalapozza).

Tovább
2 komment

Budapest Noir

2017. november 15. 19:39 - FOUREY

budapestnoir_color.jpgNem, nem, nem és nem. A Budapest Noir nem jó film. Sajnos. Ezt annak ellenére is ki merem jelenteni, hogy az előzetese alapján kialakult várakozásaimhoz képest végül egészen jól szórakoztam a moziban. De mielőtt elmondanám, miért nem jó ez a film, megérdemel néhány jó szót az, ami mégiscsak jó benne. Tetszett például az alapötlet. Csinálni egy korrekt zsánerfilmet és belehelyezni a 30-as évekbeli Budapest nosztalgikusan és egzotikusan ábrázolt miliőjébe, hogy az időnként vicces, karikaturisztikus, máskor izgalmas, ám mégiscsak banális történetnek a közelgő világháború és a holokauszt tornyosuló árnyéka adjon tragikus komolyságot. Ez jó. Ebben nagyon sok van. És a film elég sokat meg is tudott ahhoz őrizni ebből a könyvben zseniálisan működő alapötletből, hogy az ember szíve hevesebben kezdjen verni, ha nem is rögtön az első képektől, de amint meg tud feledkezni a helyszínek és arcok túlságos ismerősségéről.

Tovább
2 komment

Stephen King: AZ (A regény)

2017. november 14. 21:41 - Alec Cawthorne

1_ymn8aadgxhacoa311uxnoq_jpeg.jpgMost elmondom, miért tartom szórakoztatónak és élvezetesnek Stephen King Az című regényét, és hogy ennek ellenére miért nem emelném le szívesen újra a polcról. (A lektűr alapján készített két eddigi filmverzió összehasonlító elemzése itt olvasható.) E könyv King életművének El Caminója: hosszadalmas, súlyos, lelkileg is megterhelő olvasmány; egy hegycsúcs, melyet egyszerre kalandos és fájdalmas megmászni, de amikor felérsz a legmagasabb pontra, akkor sem a győzelem fenséges és mámorító érzete ejt foglyul, hanem azt kezded érezni, hogy a könyv lidérces, kátrányfekete, nyomorúsággal és szorongással teli atmoszférája komótosan párolog ki belőled, ami egyrészt jó, hiszen ki akarna hosszútávon fürdőzni King lelki terrorjában, másrészt viszont van a műnek egy sokkal inkább időtálló mögöttes rétege is: gyönyörűen regél mindarról, amit a gyermekkor, az ártatlanság elvesztése, a múlttal való szembenézés és az emlékezés melankóliája jelent.

Tovább
Szólj hozzá!

Hét dolog, amit ma már utálok a Love Actuallyben

2017. november 13. 14:56 - FOUREY

nbcu-61107575-full-image_gallerybackground-en-us-1484000598207_ri_sx940.jpgŐszintén be kell vallanom, hogy az Igazából szerelem sokáig az egyik kedvenc vígjátékom volt. Eleve kedveltem ezeket a némiképp egy kaptafára készült angol vígjátékokat (mint a Négy esküvő és egy temetés, meg a Notting Hill stb.), az Igazából szerelemben pedig különösen kedveltem a film ritmusát: ahogy a párhuzamos történetszálak egymásba érnek és egy elnyújtott, drámai, nagy fináléba torkollnak. Szerettem a karaktereket is, a cameokat, szórakoztatott a politikai szál (nagyon nem kedveltem Bush elnököt, Blairrel kapcsolatban pedig voltak bennem bizonyos illúziók is) és megríkattak az érzelmesebb jelenetek. Különösen tudtam azonosulni a művész Markkal és reménytelen szerelmével Juliet iránt.

Tovább
57 komment

Beszélnünk kell Kevinről

2017. november 10. 13:27 - Alec Cawthorne

18689345_e07afcbd36b98081ff29277b15772c2a_wm.jpgHollywood bűnbánósdit játszik. Kell is az néha. Segít lecsapolni a rossz vért, ahogy Clemenza mondja A Keresztapában. Nincs itt semmi különös látnivaló, az álomgyár egész egyszerűen most az egyik ritkábban alkalmazott funkcióját gyakorolja: a főpapi-inkvizítorit. Az álomgyár most formát cserélt, mint valamiféle alakváltó robot a Transformersben, és ítélőszékké gyúrta magát. Most "fejhullós" időszakban járunk. Harvey Weinstein már elnyerte megérdemelt büntetését a nevével összefüggésbe hozott szexuális visszaélések miatt. Hogy igazak-e a vádak, melyek Weinsteint érték, nos, ezzel nem tisztem foglalkozni. Valószínűleg igen. Katapultálták is Hollywoodból. Most Kevin Spacey van soron. Igen, kedvelem Spacey munkásságát, korosztálya egyik legjobb hollywoodi színészének tartom, és tudom, nehéz lesz elhinni, de ez teljesen mellékes az alábbi sorokban kifejtendő gondolatok szempontjából.

Tovább
1 komment