Amerikai Plán

"Tudom, mi vagy te. Az örök otthon."

Öt ellentmondás Az utolsó Jedikben

2017. december 21. 12:36 - Alec Cawthorne

thelastjedi5991ec2d0c72f_0.jpgA múlt héten mozikba került Az utolsó Jedik a Star Wars-széria talán legvitatottabb epizódjaként fog bevonulni a történelembe. Nem tagadhatom, a többséggel egyetemben én is ellentmondásosan viszonyulok a filmhez: méltányolom az újszerűség igényével meglépett, bátor dramaturgiai fordulatait, továbbá azt is, hogy a rendező, Rian Johnson bizonyos mértékig revízió alá veszi az Erő mítoszát azáltal, hogy ifjú hőseit engedi a Sötét és a Világos Oldal közötti vékony pallón közlekedni, s ezzel szinte elmossa a határvonalat Jó és Rossz között, teszi mindezt úgy, hogy ragaszkodik a sagára jellemző egyszerű, archetipikus karakterekhez és szituációkhoz. Ellenben számos hiba is beárnyékolja Johnson két és fél órányira duzzasztott magnum opusát. És itt most említhetném az obligát, aranyoskodó humort, mely szöges ellentétben áll a film alapvetően komor alaptónusával, azaz szétzilálja Az utolsó Jedik stílusegységét (na jó, egy poént lelövök: ezt említeni is fogom a cikkben), de utalhatnék akár az önismétlő harci szekvenciákra (az összes Star Warsban együttvéve nem láthattunk még ennyi űrcsatát, mint jelen epizódban), vagy arra, milyen jó helye lett volna a Canto Bight-on játszódó cselekményszálnak a kukában. Nem teszem: helyette inkább megkísérlem megvilágítani Az utolsó Jedik öt olyan ellentmondását, mely hosszú távon is csípni fogja a rajongók szemét, s valószínűleg a folytatás(ok)ra is hatást gyakorol majd.

tlj-rey-red-crop-1502551419745_1280w.jpg1. Az utolsó Jedik szégyelli, hogy alapvetően egy komoly, sötét hangnemű film
Bizony, ebben az egy tekintetben az általam különösebben sosem kedvelt Zsivány Egyes képes Az utolsó Jedik - de még Az ébredő Erő - fölé is  nőni: abban a darabban legalább nem nagyon kísérleteztek azzal, hogy a drámai vagy megható pillanatokat bárgyú, Marvel-szuperhősfilmekből importált humorral ellenpontozzák. (Legalábbis számomra nem rémlenek komolyabb erőfeszítések e téren.) Az ébredő Erő viszont sajnos egy évvel korábban már határozottan ráfordult erre az irányra, és Johnson e tekintetben hű padawanjává szegődött J.J. Abramsnek, mi több, akár a jó tanítvány, ő is felülmúlta "mesterét". Az utolsó Jedikben még több a banális, szinte parodisztikus vizuális geg és a bosszantóan bugyuta egysoros - csak az a baj, hogy ezt nem lehet arra fogni, hogy a játékideje is hosszabban terpeszkedik. Ugyanis Az utolsó Jedik eredetileg még sokkal sötétebb, még depresszívebb, még "felnőttesebb" hangulatú film, mint Az ébredő Erő. Johnsonnak tehát éppenséggel illett volna takarékra állítani a humort, nem pedig megpróbálni rálicitálni George Lucasra (!) az infantilizmus tekintetében. Mert - lássuk be - a film legtöbb poénja infantilis. És még az a jobbik eset, ha csupán öncélúan infantilis. De amikor a humor szándékosan a hagyományos Star Wars-mítosz és a sorozatot jellemző (nemes értelemben vett) patetikusság ellen dolgozik (ld. Luke elhajítja hajdani fénykardját), akkor már csak fogjuk a fejünket. Olybá tűnik, ez a tíz-tizenkét évesek szellemi színvonalához igazodó jópofáskodás trendvonallá növi ki magát, és megmételyezi majd a kilencedik epizódot, a további folytatásokról most nem is beszélve.
starwars-main-dl.jpg2. "Majd használjuk az Erőt!" "Csakhogy az Erő nem így működik!"
Az utolsó Jedik egyik legnagyobb ellentmondása, hogy teljesen inkonzisztens a korábbi epizódokkal az Erő-használat tekintetében. "Csak egyszer láttam ekkora erőt, akkor nem rémített meg eléggé. Most azonban igen" - mondja Luke (Mark Hamill), amikor megtapasztalja, milyen képességekkel is rendelkezik Rey (Daisy Ridley). Igaz ugyan, hogy a készítők a korábbi részek során is inkonzekvensen ábrázolták az Erő-használatot. Volt például olyan, hogy a magasabb skillekkel rendelkező karakter mégis alulmaradt "gyengébb" ellenfelével szemben (ld. Anakin és Obi-Wan párbaja A Sith-ek bosszújában), volt olyan, hogy valójában nem tudtuk meg, mi okozta a történetből éppen távozó figura halálát (az ikreivel terhes Padmé végzetét ugyanolyan "rejtély" övezi, mint Vader hattyúdalát, aki valószínűleg nem halhatott volna bele egy kézlevágásba és néhány villámcsapásba, de ebben az epizódban Luke is ez a kategória), és még sorolhatnánk. Az viszont egészen furcsa, hogy Luke - elmondása szerint - még sosem találkozott akkora harcossal, mint Rey. Akkor Yoda, Qui-Gon Jinn, Mace Windu, esetleg az Uralkodó már smafu? Rey persze koncentrálás közben még a földet is megrepeszti. Miért? Hogyan? Ilyesmire az eddigi epizódok során nem volt példa - még Anakin vagy Luke részéről sem. Ugyanilyen megmagyarázatlan talány, hogy miként létesül Rey és Kylo Ren (Adam Driver) között egyfajta összeköttetés az Erőben. (Persze Snoke tesz erre nézvést egy megjegyzést a filmben, de akkor is.) És ráadásul mindez azért is következetlen, mert - elnézve Rey és Kylo Ren vívótechnikáját - azért kardforgatásban az idősebb generációk csúnyán leiskolázták volna őket. Ugyanakkor Luke is szert tesz néhány új képességre (telekinézis segítségével lerombolja a kőkunyhót, ahol Rey kokettál Kylo Rennel). Persze tudjuk, a  hatás- és látványfokozás kedvéért bármit, de Johnson akkor is adós marad a miérttel. És ha már inkonzisztencia az Erő-használattal kapcsolatosan, akkor még nem is említettük Leia (Carrie Fisher) csodás - Supermant megszégyenítő - kiszabadulását az űrtörmelékek fogságából, mely a nyolcadik rész egyik legkínosabb momentuma.
star-wars-8-last-jedi-snoke.jpg3. Kicsoda Snoke?
Az ébredő Erő alkalmával J.J. Abrams felettébb provokatív módon - és szándékosan - elfelejtett elvarrni néhány szálat. Két nyitva maradt kérdés különösen élénken foglalkoztatta a rajongók képzeletét. Az egyik, hogy kik lehetnek Rey szülei. Akadtak, akik Hanban és Leiában, megint mások pedig Obi-Wan Kenobiban vélték felfedezni az újdonsült főhősnő felmenőit, de napvilágot láttak ennél elvetemültebb elméletek is. Szerencsére Rian Johnson e téren nem akarja szívszélhűdést célzó fordulattal sokkolni a nagyérdemű közönséget. Bár a jelenet feszültségkezelése kissé olcsó és átlátszó (Johnson nagyon pimasz módon provokálja a kigúvadt szemű, szájukat tátó fanokat), az mindenképpen megnyerő, hogy a direktor nem próbálta meg kopírozni A Birodalom visszavág klasszikus, oidipuszi fordulatát. Ehelyett kiderül, hogy Rey szülei valóban egyszerű, züllött életű roncsvadászok, akik jeltelen sírban nyugszanak a Jakku-n. Eddig rendben is volnánk, de mi a helyzet a másik égető kérdéssel? Kicsoda Snoke? Nos, erre Az utolsó Jedik nem ad választ. Félreértés ne essék, számomra kifejezetten imponált az a fordulat, hogy Kylo Ren a dramaturgiailag bravúrosan megkomponált, iszonytatóan feszült tróntermi küzdelem során egyetlen jól irányzott csapással megöli gonosz mesterét. Még akkor is megnyerő ez a forgatókönyvírói húzás, ha Az ébredő Erő korlátlan hatalmú, a háttérben tevékenykedő, szinte irracionális entitásként igyekezett tételezni Snoke-ot, olyasvalakiként, aki majd csak a kilencedik részben kap fontos szerepet, hogy a hősök egy gigantikus boss fight keretében számolhassanak le vele a végjátékban. Viszont pont az volt a remek ebben a megoldásban, hogy fantasztikus, szinte szemtelen vakmerőséggel játszotta ki ezt a nézői prekoncepciót. Johnson lóvá tesz minket, de nem is egyszer, hanem kétszer. Ugyanis nemcsak Snoke-ot veszejti el a tróntermi jelenet színes-szagos kavalkádjában, de közben adós marad a figura múltjának és motivációinak felvázolásával. Nem, nem azt reméltem, hogy majd kiderül róla, hogy Yoda unokaöccsének az unokanővérének a régi szobatársa, vagy valami hasonló, de nagyon sokan kíváncsiak lettünk volna, hogy ki is volt ez a ravasz és ügyes stratéga, aki sikeresen betört a Birodalom felbomlása után keletkezett légüres politikai-nagyhatalmi-katonai térbe, és újra működésbe hozta az elnyomógépezetet. Ezt valószínűleg már sosem fogjuk megtudni.
star-wars-the-last-jedi-luke-skywalker-darth-vader-lightsaber-1066952-1280x0.jpg4. Miért kellett Luke-nak meghalnia?
Miközben Luke összes jelenetét a film csúcsmomentumai közé sorolom, és a csatamezőre való visszatérése is pompás (nemkülönben a lépegetők össztüzéből való sikeres megmenekülése vagy a Kylo Ren-nel vívott "fénykardpárbaja"), mégis hiányérzetet szül bennem, hogy Johnson úgy véli, kiaknázta a karakterben rejlő összes tartalékot, és egy nagyszerű, valóban cool és badass csúcsjelenetet követően máris elveszejtheti. Ez nemcsak azért sajnálatos, mert Luke valóban erre az epizódra vált rendkívül izgalmas, rétegzett és intelligensen felépített karakterré (aki ráadásul menő is - ilyesmi csak A Jedi visszatérben volt elmondható róla, de azért korántsem ilyen mértékben), hanem egyéb aggályokat is felvet. Rögtön az első: ki fogja ezután trenírozni Rey-t? Mert a legendás Jedi mester ugyan adott neki néhány leckét az Anch-To-n, de ezek csupán gyorstalpalónak tűntek, semmint elmélyült mesterkurzusnak. Tudjuk persze, hogy az Erő-használók új generációja sokkal proaktívabb, mint a korábbi nemzedékek, és Rey autodidaktaként is abszolút fejlődőképes, de ennek ellenére nagyon kíváncsi vagyok, ki lesz az a személy, akire Rey ezt követően amolyan mentorként tekinthet. Igaz persze, hogy Luke sem fejezte be a tanulást A Birodalom visszavágban, s úgy küzdött meg Darth Vaderrel, a későbbiekben pedig nem is nyílt alkalma a lecke folytatására - hiszen Yodához csak akkor tért vissza, amikor a legendás mester már a halálos ágyán feküdt -, de Yoda valóban sok mindenre megtanította Luke-ot. A kilencedik epizódban pedig az idős Skywalker valószínűleg manifesztációként tér majd vissza, hogy afféle bölcs Obi-Wanként egyengesse ifjú pártfogoltja útját. De ez már nem lesz ugyanaz. (Igaz persze, hogy az Egy új reményben annak idején Obi-Wan Kenobi is viszonylag gyorsan távozott az élők sorából, na de ez már egy másik történet, ráadásul a szerepével elégedetlen Alec Guinness kifejezetten kérte, hogy így legyen.) Na és persze külön ellentmondás - igaz, erre a második pont alatt is kitérhettem volna -, hogy voltaképpen mibe is hal bele Luke? Az erőfeszítésbe, hogy spirituális, szellemi képmását a Craitre projektálja? Vagy egyszerűen csak afféle spirituális öngyilkosságot követett el?
vanity-fair-star-wars.jpg5. Miért élte túl Leia?
Kétségkívül Az utolsó Jedik egyik legmeglepőbb forgatókönyvírói/dramaturgiai húzása, hogy Leiát életben hagyták annak ellenére, hogy Carrie Fisher egy évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel elhalálozott. Amikor múlt héten néztem a filmet, és eljutottunk a Leia elleni merénylet jelenetéhez - melyben ugyebár az Első Rend szétlövi a parancsnoki hajót -, a mellettem ülők között a következő párbeszéd játszódott le: "Most akkor a Leiával mi lett?" "Hát meghalt!" Egy pillanatig nekem is megfordult a fejemben ez a lehetőség, és utólag azt mondom, inkább valóban szenderült volna jobblétre, mint hogy az egész Star Wars-történelem egyik legvalószerűtlenebb és legröhejesebb "feltámadásával" visszatérjen az élők sorába. Szerintem egyébként a rendelkezésre álló anyagokból könnyedén össze lehetett volna vágni egy jelenetet, melyben nem Holdo (Laura Dern), hanem Leia manőverezi bele az űrcirkálót fénysebességgel az Első Rend főhajójába. Nemcsak epikus, hősi halált jelentett volna ez a karakter számára, nemcsak méltó búcsút és remek alkalmat Johnsonnak, hogy kiírja őt a történetből, de megóvta volna Leiát attól, hogy az egész filmet funkciótlan töltelékkarakterként alibizze végig. Persze nyilván azért is hagyták életben, mert az eredeti tervek szerint alkalmasint ő lett volna a kilencedik epizód egyik kulcsfigurája, és nyilvánvalóan - Luke-hoz és Hanhoz hasonlóan - ő is kapott volna egy közös szcénát Kylo Rennel. Sajnos azonban az élet tragikus és váratlan módon közbeszólt, de Johnson látszólag ebben az epizódban még nem alkalmazkodott a szomorú fejleményekhez. Carrie Fishert márpedig - az eddigi híresztelések alapján - a kilencedik epizódban nem szándékozzák életre kelteni a számítógépes technika segítségével, ami felveti az égető kérdést: akkor mégis milyen módon fogják eltávolítani a karaktert a történetből? Nem hiszem, hogy a háború kellős közepén Leiát elküldenék nyaralni vagy egy csillagközi szanatóriumbolygóra kipihenni az elmúlt időszak fájdalmait és veszteségeit. Dönthettek volna persze úgy, hogy némi CGI-furfanghoz folyamodnak, hiszen a Zsivány Egyes esetében már megtették (nemcsak Leiával, hanem Tarkin kormányzóval is), de örülök, hogy e szándékuktól elálltak, mert abban a filmben is gyászosan festettek az informatikai képalkotás segítségével létrehozott karakterek. Mindenesetre ezek után nagyon kíváncsian várom, milyen hattyúdalt fognak kieszelni Abramsék Leia számára. Ennek ellenére az, hogy a hajdani hercegnőt Johnson a film összes krízishelyzetéből kimenekítette és élni hagyta, Az utolsó Jedik egyik súlyos ellentmondása és elszalasztott ziccere arra, hogy méltóképpen lezárja egy ikonikus karakter negyvenéves pályafutását.

Egyébként a felsorolt inkonzekvenciák ellenére - a tegnapi újranézést követően - továbbra is úgy látom, hogy Az utolsó Jedik számos olyan ragyogó erénnyel bír, melyek miatt sokáig emlékezni fogunk rá. A koncepció bizonyos elemeiben rendkívül bátor, az atmoszférateremtés továbbra is elsőrangú, a látványvilág elképesztő, és a cselekmény főtengelyét képező konfliktus (azaz Rey, Luke és Kylo Ren drámája) fantasztikus és lehengerlő. Johnson azonban szépen visszapasszolta a labdát Abramsnek, aki a kilencedik epizódra kénytelen lesz megemberelni magát, és a jövőben már nem mesterségesen kreálni, hanem megoldani az ostoba rajongói teóriáknak tápot adó rejtélyeket és ellentmondásokat. Sok gordiuszi csomót kell majd átvágnod, kedves Jar-Jar Abrams. Innentől kezdve ez a te munkád. És nem is kevés.

38 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amerikaiplan.blog.hu/api/trackback/id/tr4513512139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2017.12.21. 14:11:22

1. ezzel egyetértek, de a 12 éves lányom jól szórakozott rajta.
2. Az hogy kvázi keleti filzofát alkottak belőle, nekem nagyon bejött, és ez sokkal jobban magyarázható, mint eddig bérmi az előzmény filmekben.
3. Ez nekem is hiányzott, valóban érdekelne az eredet történet, de a kinyírása így tök jó volt.
4. A halála önmagában OK volt, de hogy miért az én sem értem. Megbékélt?
5. Holdo-Leia csere adta volna magát. Na ez hiba volt.

St4nt0N 2017.12.21. 22:30:07

A filmet egyelőre nem láttam, csak a spoilereket olvastam. :)
5. Leia nyilván azért is marad életben, mert epizódonként nem halhat meg egynél több régi szereplő, egyszerűen túlzás lenne. Fisher halálakor (amelyre szerintem kicsit sem illik a tipikusan öngyilkosságra, balesetre alkalmazott „tragikus hirtelenséggel” c. kenetteljeskedés) Luke végzete valószínűleg már a mese megmásíthatatlanul fontos eleme volt. Talán a IX. epizódban a hercegnő szintén eggyé válik majd az Erővel, de az sem elképzelhetetlen, hogy őt nem is tervezik megölni a készítők. Meglátjuk.
3. Snoke kiiktatása nemcsak arra volt jó, hogy keresztülhúzzák a rajongók számításait, hanem nyilván az őt elpusztító Kylo Ren karakterfejlődésének is meghatározó momentuma. Másfelől egy ilyen Palpatine-szerű szupergonosz túlságosan rátelepedhetett volna az új trilógia fiatalokat középpontba állító történetére.
4. Luke is pont ezért hal meg. Helyet kell csinálni az új hősöknek, na.
1. Már az előzménytrilógia is tele volt otromba comic relief-ekkel.
2. Ami pedig az Erőt illeti, a midikloriánoknál egyszerűen bármi jobb.

Alec Cawthorne 2017.12.22. 00:58:14

@St4nt0N: Először nézd meg a filmet. :)

Roger Ebert 2017.12.22. 09:52:54

A legelső pont egy az egyben nem stimmel. Eleve mi az, hogy "a film szégyelli komor hangulatát"? Az utolso Jedik termeszetesen NEM komor hangvételű, hiszen a karakterek zseniális ambivalenciával küzdenek, bitakodnak, viccelnek a reménytelen helyzetekben is. Ez oldja kétségbeesett helyzetüket és igy emészthető illetve élvezhető az egész. Aki komor érzéketlen és humortalan SW-ra vágyik, annak ott a Rogue One fekete világa.

2-es pont: Johnson másként értelmezi és használja az Erő témáját. Innovatív uton jár, ami jót tesz az eposznak.

3.: Snoke nem kellett Johnsonnak valamiért.

4-5. Luke és Leia sorsa ügyében a rajongók felháborodtak: egyik miért hal meg, a másik miért marad eletben, hisz a való élet pont forditva "rendelte". Ez Johnson fricskája szerintem a kiszámithatóság felé.

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2017.12.22. 10:04:17

@Roger Ebert: Csak a legelső ponthoz:

1. Már miért cáfolná az, amit írsz azt, amit Alec ír? Ő nem tagadja a poénok jelenlétét. Épp ellenkezőleg. Azt mondja, hogy ellentmondás van a poénok és a komor hangulat között.

2. Te valójában azt állítod a következő mondatban, hogy ezek a poénok kellenek, hogy emészthető legyen a film, amiben van "reménytelen helyzet" és "kétségbeesett helyzet" is. Ha e jelzők szerinted nem azt jelentik, hogy a film szerinted is "komor", akkor szerintem valójában nem ugyanúgy értitek a "komor" szót. Szerintem is amúgy ami "reménytelen" és "kétségbeesett" az "komor". Természetesen. Vagyis te valójában azért nem értesz vele egyet, mert indokoltnak látod a poénokat, míg ő nem. Ha érteni akarod, ő miért nem, akkor szerintem érdemes elolvasnod, amit írt: azért nem szereti őket, mert azt a fajta humort nem szereti és a film alaphangulatához nem illőnek tartja, amit ezek képviselnek. Ez nyilván ízléskérdés is.

3. Alec mondjuk szintén nem rajong a Rogue One-ért, ha jól olvasom a posztjait, mint te, de hadd jegyezzem meg, hogy bár a Rogue One komorabb, mint a SW8, de még így sem "komor érzéketlen és humortalan". Erről olvasd el a vitánkat, ha érdekel a SW8-asőosztom alatt Filmes Harperrel.

Alec Cawthorne 2017.12.22. 11:48:25

@Roger Ebert:

"Eleve mi az, hogy "a film szégyelli komor hangulatát"? Az utolso Jedik termeszetesen NEM komor hangvételű, hiszen a karakterek zseniális ambivalenciával küzdenek, bitakodnak, viccelnek a reménytelen helyzetekben is."

Szerintem kiderül a cikkből, hogy mire utaltam. A hangnemkeverés a Marvel szuperhősfilmjeinek hozadéka: arról a szemléletmódról van szó, hogy ti. nem szabad egy megapic-nek vegytisztán komoly tónusúnak, patetikusnak-heroikusnak lennie, mert Marveléknek is vastagon hozott a konyhára, hogy gyermeteg humorral elegyítik a hőstörténeteiket. Amúgy ezt a trendet a DC is adaptálta, annak ellenére, hogy ők próbálják sötétebbnek, felnőttesebbnek fazonírozni a filmjeiket, mint a Marvel. Alig készül mostanában tényleg drámai hangvételű szuperhősfilm, de ha igen, az nagyon látványosan kimagaslik a gyenge mezőnyből (ld. Logan). És ezt a szemléletmódot sajnos a Star Wars is átvette, már Az ébredő Erőben. És hogy ne lenne komor Az utolsó Jedik? Szerintem egyik korábbi SW-film sem ábrázolt ilyen kiegyenlítetlen erőviszonyokat Jó és Rossz között: az ellenállókat az Első Rend gyakorlatilag végigveri a fél galaxison, a lázadást szinte teljesen megsemmisítik, a film végére csak egy maroknyi kis csapat marad az egész mozgalomból. Az egész film arról szól, hogy az Első Rend uralomra tör, a béke és az igazság reménye pedig már csak gyéren pislákol a galaxisban. Az egész film arról szól, hogy milyen kőkemény áldozatokat kell hozni annak érdekében, hogy életben tartsuk a remény lángját. És főként arról szól, hogy az utolsó Jedi, Luke Skywalker - az amerikai film tipikus vonakodó hőse - vajon megmenti-e a nemes ügyet, sikerül-e újra feléleszteni a hitet a pusztulás szélére sodródott ellenállásban. Ha ez nem reménytelen, akkor nem tudom, mi. A zárlat persze ismét optimista, na de melyik Star Wars-film befejezése ne volna az? Elárulom: mindegyiké az. (Még a Birodalomé és a Sith-ek bosszújáé is.)

"viccelnek a reménytelen helyzetekben is"

Pont ez a problémám, hogy ez az obligát vicceskedés nagyon nem illik az egyébként nagyon is drámai szituációkhoz - illetve, tágabban: az egyébként nagyon is drámai hangütésű filmhez.

Amúgy mit jelent az, hogy "bitakodnak"? Ez valami nyelvi lelemény?

A többi pontra nem válaszolok, mert nem érveltél, csak véleményt nyilatkoztattál ki.

Roger Ebert 2017.12.22. 12:46:53

@FOUREY: Szerintem egyértelmű volt, amit írtam: NEM komor hangvételű az Utolsó Jedik, mert bár reménytelen és kétségbeesett a felkelők helyzete, Johnson a sok könnyed, laza poénnal, a karakterek bizakodó, harcias megjelenítésével feloldja a szituáció pesszimista és komor jellegét. Vagyis az "egyenlet" vége pozitív, bizakodó, egyáltalán nem uralja a ború. Ahol ugyanez az egyensúly nincs meg, az a Rogue One, ott végig egy háborús dráma látszódik, amit nem old fel semmi.

@Alec Cawthorne: szerintem nagyon nem attól lesz "kiemelkedő" egy film, hogy drámai. Ez sajnos nagyon elterjedő sztereotípia de én tévútnak látom (nem csak én). Te két tételre alapozod az Utolsó Jedik komorságának indoklását: az egyik, hogy szerinted ezt lemásolták a Marveltől, ahol üzleti okból alkalmazzák (bár nem tudom miért hiba átvenni egy panelt, ami működik a nézőknél), a másik, hogy azért komor a VIII. rész, mert a lázadók örökké vesztenek és rossz helyzetbe kerülnek. Erre én azt mondom, hogy nem ETTŐL komor valami, hanem a karakterek jellegétől és a jelenetek hangvételétől. De mondok egy analógiát: a Kelly hősei egy vicces poénokkal teli HÁBORÚS film. Háborúban játszódik és függetlenül attól, hogy ott bizony emberek halnak meg, és mondjuk veszítenek épp a szövetségesek (egy - egy csatában bizony néha veszítettek), a Kelly hősei mégis egy alapjaiban vidám film lett, a karakterek és hangvétel miatt. Az utolsó Jedikre kábé ugyanez igaz. Veszítenek a felkelők és végül maroknyian maradnak, de Johnson zseniálisan mégis pozitív, bizakodó, optimista attitűdöt tudott adni a történetnek. Ez az egyik, amiben leiskolázta Edwardst. (Én így látom, szerintem érveltem is, bár itt az Amerikai Plánon néha zat érzem, hogy csak azt tekintitek érvelésnek, amit a szerzők vezetnek elő. De ez csak egy személyes észrevétel, nem bántásból mondom.)

==T== 2017.12.22. 13:02:09

1 - igen, sajnosbizonyos poénoknagyongázak voltak. Elsősorban Poe fil meleji rádiózása, másodsorban BB kb. össze vicces jelenete. Viszont aporgok meg azok az gondnokokszvsz rendben voltak.

2 - Itt szerintem egyedül Leia lebegése volt gáz, meg az, hogy a trónteremben a két erőhasználó miért állt le meccselni a gárdistákkal.

Persze az előzény trilógiában is meccseltek Griveus-el meg azokkal a villámbotos droidokkal.

3 - Mi a motivációja? Mi lenne, a hatalom. A többit is valóban érdekes lett volna megtudni, de az Uralkodóról semtudtunk többet az eredeti trilógia alapján, de tulajdonképp Vaderről sem. Az újonnan megjelent könyvekben azért van sejtetés Snoke-ról, de ugye azok keveseb bembert érnek el.

4 - ez a legnagyobb retardáltsága a filmnek. Szeritnem az van, hogyamikor belevágtak ebbe a trilógiába, akkor nem határozták meg a fő fonalat, és Johnson trollkodott egyet, hogy ő ölhesse meg Luke-ot.

5 - Most simán Leiának keleltt volna meghalnia, ahogyírod is pl .Holdo helyett.

Amúgy a filmbencsakegy űrcsata van, a legelején. Utána nincs űrcsata, csak "hajtás" majd vadászat.

Megjegyzem a legbénább SW űrcsata. Poe manőverei a Nagy durranásból köszönnek vissza.

A bombázók olyan lassúak és értelmetlenek, hogy a csatahajó tolatásban elmanőverezhetett volnaelőlük.

Amúgyez a film kisebb módosításokkal egy egész jó trilóguia lezárás lehetett volna, hogy aztán 10 év múlva folytathassák. Mert gondolom az Ep9-re úgyis több évet fognak ugrani a történetben.

Ezzerl a résszel az a fő bajom, hogybár tele van tényleg remek építőkockákkal, amit a rendező összerakott belőle az Star Wars idegen.

A Roge One nálam zseniálisan jó film, lett, utána azonnal lehúztama kamerás verziót, és vagy egy hónapig annyiszor visszanéztem, hogy szinte elkopott a HDD-m. Most nem érzek iylen kényszer.t

==T== 2017.12.22. 13:02:28

@Roger Ebert: A Roguie One-ban K2 zseniálisan hozza a szituációhoz illőszarkasztikus humort.

Alec Cawthorne 2017.12.22. 13:03:06

@Roger Ebert:

"szerintem nagyon nem attól lesz "kiemelkedő" egy film, hogy drámai. Ez sajnos nagyon elterjedő sztereotípia de én tévútnak látom (nem csak én)."

Sikerült ügyesen kiforgatnod a szavaimat. :) Nem erre gondoltam, hanem arra, hogy a legtöbb szuperhősfilm mostanában él a Marvel-féle humorral. Amikor viszont egy szuperhősfilm látványosan elszakad ettől a tradíciótól - és igen, történetesen mer bonyolódni, mer drámaivá fajulni -, azaz eltér a recepttől, akkor abból magasabb nívó születik. (Bár a Logan nem is virtigli szuperhősfilm, sokkal közelebb áll a western műfajához szvsz.)

"Te két tételre alapozod az Utolsó Jedik komorságának indoklását: az egyik, hogy szerinted ezt lemásolták a Marveltől, ahol üzleti okból alkalmazzák (bár nem tudom miért hiba átvenni egy panelt, ami működik a nézőknél), a másik, hogy azért komor a VIII. rész, mert a lázadók örökké vesztenek és rossz helyzetbe kerülnek. "

Nem figyeltél. Én azt írtam le, hogy pont a humort importálták a Marveltől, nem pedig a drámaiságot. :) Egyébként nem, korántsem csak erre alapozom, hogy ez alapvetően egy tragikus hangvételű film. Pont az általad is említett karakterizálás az, ami kidomborítja a sötét hangvételt. Gondoljunk csak arra, hogy Kylo Ren metamorfózisa ebben az epizódban teljesedik ki, itt válik (alkalmasint) végleg a Sötét Oldal szolgálójává, miután még Rey-nek sem sikerült átállítania. Ebben veszíti el Leia végleg a reményt, hogy még visszakaphatja esetleg a fiát. Ebben látjuk Luke-ot, a hajdan teljes pompájában ragyogó, ifjú Jedit öreg, megtört és hitehagyott remeteként, aki az egész Jedi Rendnek véget akar vetni. Ebben kísérti meg Rey-t a Sötét Oldal, és ebben derít fényt származása szomorú titkára. Ezek mik, ha nem negatív fejlemények (akár Az ébredő Erőhöz viszonyítva)? Attól még nem fogja a joviális hangnem dominálni a filmet, hogy a karakterek menetrendszerűen elengednek egy-egy vicces egysorost, látszólag mindennemű koncepció nélkül, mert a forgatókönyvírónak éppen olyanja volt.

"Veszítenek a felkelők és végül maroknyian maradnak, de Johnson zseniálisan mégis pozitív, bizakodó, optimista attitűdöt tudott adni a történetnek."

Mutass már egy Star Wars-filmet, aminek nem optimista, bizakodó a végkicsengése. Előre közlöm: nem fog menni. Még az általad ellenpéldának hozott és olyannyira sokat szapult Rogue One zárlata is messzemenőkig reményteli és derűlátó. Az optimizmus, a haladáselvűség, az amerikai győzelmi ideológia minden Star Wars-filmbe beleszüremlik, még A Birodalom visszavágban is ott volt. De ez még nem változtat azon, hogy ez a film alapvetően egy sötét hőseposz, amibe egyébként, mellékesen beleszuszakoltak néhány (többségében gagyi) poént is, mindennemű előzetes tervezés és koncepció nélkül, anyagidegen módon, csak azért, mert mostanában ez a trendi.

CriticalMaster 2017.12.22. 13:53:25

@Alec Cawthorne: a Rogue One optimista és derűlátó????? Jesszus ember, te melyik Rogue One -t láttad, a matiné verziót? :-)

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2017.12.22. 13:59:32

@Sir lovag: Ne haragudj, de te olvasni nem tudsz vagy mi az isten? A Rogue One-ről Alec azt írta, hogy még annak is "messzemenően reményteli és derűlátó" a ZÁRLATA. És tudod, miért mondta? Mert azzal ér véget a film, hogy Leia hercegnő elmenekül a Halálcsillag terveivel és így feltámad a remény, hogy a Birodalmat le lehet győzni. Ez, mi ha nem reményteli helyzet és mi ez, ha nem optimista befejezés? Persze, közben halnak meg emberek, de épp most derül ki, hogy ők értelmes dologért halnak meg, egy jó ügyért. Mit nem lehet ezen érteni?

CriticalMaster 2017.12.22. 14:07:50

@FOUREY: és te tudsz olvasni? Én magáról a filmről beszéltem, nem az utolsó percekről (mert kábé csak akkor lesz biztos, hogy sikerül kimenteni a terveket) A film 95% -a kudarcok sora, amikor sorra halnak meg a szereplők: Galen Erso felesége, majd a nevelőapa, Saw Gerrera, majd Scarifon folyó csatában a felkelők, végül a főszereplő páros: Jyn és Cassian. Ja az utolsó 90 másodpercben tényleg bizakodó a film, a tervek kimentésével. Szuper :-)

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2017.12.22. 14:14:42

@Sir lovag: Igen, én tudok olvasni, innen tudom, hogy Alec nem a filmről mondta, hogy optimista és derűlátó, hanem a ZÁRLATRÓL. Ha te valami másról kezdesz el beszélni, az nem baj, de 1. azt jelezned kellene, 2. esetleg nem kéne kioktatnod azt, aki nem arról beszélt, amiről te. Alec ugyanis nem azt mondta, amiről vitatkozol, tehát értelmetlen volt belekeverned.

Amiket most mondasz, azzal szerintem nem vitatkozik senki, kit akarsz miről meggyőzni?

A dolog onnan lehetne érdekes, ha feltennéd magadnak azt a kérdést, hogy mi a különbség a kudarc és a halál másfajta változatai között. Galen meghalt, de nem vallott kudarcot, Jyn és Andor és a többi társuk sem. Mert egy lehetetlennek tűnő vállalkozásra mentek és sikerrel jártak. Nem a túlélés volt a céljuk, hanem mások segítése és ezt sikeresen megtették. Ez azért annyira nem bonyis dolog ám. Ettől még a Rogue One egy komor film, csak nem a reménytelenségről szól, hanem a hősiességről. Rebellions are built on HOPE.

Alec Cawthorne 2017.12.22. 14:15:26

@Sir lovag: Jó, de én az egész filmről beszéltem szerinted? :) Komolyan hihetetlen, hogy nem vagy képes - vagy egyszerűen csak nincs kedved - értelmezni a mondatomat. :D Egyébként a Rogue One-ból sem hiányoznak a felemelő, epikus, hősies pillanatok és az optimizmus, plusz abban is van némi humor (már csak a színes főszereplőgárda csapatdinamikájának köszönhetően is), még akkor is, ha az teljesen más tapintású film, mint a többi Star Wars.

Főszerkesztő. 2017.12.22. 14:15:34

@FOUREY: @Alec Cawthorne: ... nehezen tudom elképzelni, hogy hogyan lehetne egy film sötétebb hangulatú a Rogue One -nál??? A főszereplő leányzó, Jyn Erso szüleit megöli a főhatalom, nevelőapja törődik vele, de 16 évesen onnan is el kell mennie, majd elveszti nevelőapját is. Egyedül marad a világban 16 évesen, majd odacsapódik a lázadókhoz és anélkül, hogy megélte volna a szerelmet meghal 24 évesen. A többi szereplő szintén meghal, az erőérzékeny pap is a társával, sőt az egyetlen vicces figura, K2SO is. Gyakorlatilag odavész az egész szakasz a Scarifon. Igaz, hogy a terveket kimentik, de az Első rend kerekedik felül. Hááááát, ha ez nem komor, akkor mi a komor szerintetek?

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2017.12.22. 14:17:13

@Intercessor: Azért annyira nem nehéz elképzelni egy ilyet: jönnek a lázadók és megsemmisítik őket a birodalmiak és mindenkit lemészárolnak. Ehhez képes meg a Rogue One-ban a hősök nem élnek túl (bár Leia igen), de az ügyük igen. Ennyike.

Alec Cawthorne 2017.12.22. 14:27:33

@Intercessor: Először "sötét hangulatról" beszélsz, majd a történetet kezded ecsetelni, pontosabban annak megrázó/drámai fordulatait. Csakhogy a fabula egy dolog, az meg egy másik, hogy milyen a kivitelezés, az atmoszférarajz. Egy látszólagos vereséget is lehetséges győzelemként láttatni, ez egyébként egyáltalán nem szokatlan a háborús filmektől. Merthogy a Rogue One igazából az. Láttad a Ryan közlegény megmentését? Vagy (hogy frissebb példánál maradjak) a Dunkirket?

CriticalMaster 2017.12.22. 14:28:12

@FOUREY: ... Érdekesen beszélsz a látogatóiddal. Ez a fellengző, lekezelő stílus szerkesztőként nálad belefér? Nem hiszem hogy sokan díjazzák. Ilyeneket szólsz be, hogy "tudok e olvasni", meg "nem kéne kioktatnom másokat" (mikor ilyesmiről szó sem volt), meg az a leereszkedő duma, hogy "ez nem bonyis dolog ám" .... Hát nem bonyis, de láthatóan te mégsem fogod fel. na lépek erről a blogról, oktass ki másokat, hátha azok jobban tűrik!

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2017.12.22. 14:32:33

@Sir lovag: Muszáj témát váltani, mi? :)

Van egy mondás, tudod, úgy szól, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Ez azt jelenti, hogy ha te azzal köszönsz be valahova, hogy "a Rogue One optimista és derűlátó????? Jesszus ember, te melyik Rogue One -t láttad, a matiné verziót? :-)", akkor ne csodálkozz, ha valaki megkérdezni, hogy tudsz-e olvasni. És nem is csak akkor - de akkor főleg -, ha a jelek szerint tényleg totál félreolvastad Alec szavait. :)

Főszerkesztő. 2017.12.22. 14:32:48

@FOUREY: jjaaaa, nem nehéz elképzelni? Mert háté kábe ezt látjuk, a lázadókat lemészárolják, de sikerül kimenekíteniük a Halálcsillag terveit. Meghal egy sereg fiatal, nők, férfiak egy nagy ügyért. És akkor ez egy vidám film. Aha.

Alec Cawthorne 2017.12.22. 14:35:51

@Sir lovag: Azért lásd be, úgy nehéz vitatkozni, ha ferdítesz és olyan kijelentéseket tulajdonítasz nekem, amilyeneket nem tettem.

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2017.12.22. 14:37:57

@Intercessor: ATYAÉG.

Tényleg nem érted, mi a különbség egy sikeres akció és egy sikertelen között? A bukás és az értelmes áldozat között? Szóval neked teljesen mindegy, hogy elvesztesz 30 millió forintot az utcán vagy hogy veszel 30 millióért egy jó kis lakást?

A Rogue One egy nagy áldozatokkal járó akcióról szóló történet. Ezért EGYSZERRE szomorú és felemelő. Engem nem zavar, ha te nem tudsz ilyen dolgokat elképzelni, de azért kérlek, ne minket nézz emiatt hülyének.

Roger Ebert 2017.12.22. 14:40:01

@Intercessor: Egyetértek veled. Nehéz kimosdatni a Zsivány egyest abból, hogy komor hangulatú lenne. Izzadtságszagú szerecsenmosdatás minden ilyen kísérlet.

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2017.12.22. 14:41:53

@Roger Ebert: Mivel továbbra is olyasmivel vitatkoztok, amit senki sem állított, ezért szeretném jelezni, hogy egyre nehezebb megkülönböztetni azt, amit csináltok a sima trollkodástól. Csak szólok.

Roger Ebert 2017.12.22. 14:49:44

@FOUREY: értem. Zavarunk. Oké, vettem. :-) És bocsánat, hogy véleményt fejtettem ki, nem tudtam a szabályzatról.

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2017.12.22. 14:51:49

@Roger Ebert: Na látod, csak nem akarod érteni a dolgokat. Semmi baj azzal, ha véleményed van. A baj azzal van, hogy nem figyelsz oda arra, amit a másik mond és amiket emiatt mondasz.

A Fórumszabályzat a felső menüben van, mindig látható.

Főszerkesztő. 2017.12.22. 14:51:58

@Roger Ebert: Ami nekem mégis tetszett az egészben, az a látvány. Jó a R1 -ban a sok háborús jelenet, például a Scarifon és a világűrben. Sokkal inkább háborús film, mint Star Wars mozi.

Roger Ebert 2017.12.22. 15:07:10

@FOUREY: elolvastam. És szerintem betartom a szabályzatot. De te tudod

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2017.12.22. 15:08:49

@Roger Ebert: Talán ki lettél moderálva eddig? :) Akkor nem értem a problémád.

Roger Ebert 2017.12.22. 15:09:24

@Intercessor: ez is így van. Érdekes Gareth Edwards rendezői koncepciója is: a ha színvilágot nézed és azt, ahogyan a fényeket használja, ezek is mind a háborús feelinget szolgálják. Az egész egy háborús dráma. El kell ismerni: van benne hősiesség, de a VIII. epizódban is. (Mi ha nem hősiesség az, amit Holdó csinál.)

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2017.12.22. 15:10:42

@Roger Ebert: Hurrá, ezek szerint Aleckkel is egyetértesz. Sőt, velem is :)

mutatis mutandis 2017.12.22. 23:02:05

@Roger Ebert: kábé ezt láttam én is a Zsiványban. Olyan, mint egy katonákról szóló dráma. De szerintem Az utolsó Jedik sem igazi SW film.

Drednaught 2017.12.23. 15:33:45

Másnak is feltűnt a filmben a könyörtelen femináci retorika?
A jó oldal lényegében egy Benetton-plakát: velünk a néger, a kínai, a latino. Minden jó vezér nő, de még a helyetteseik is, sőt a kis gépkezelők többsége is.
Ezzel szemben a gonosz oldalon még egy női gépkezelő sincs, csak "hófehér" ruhás rohamosztagosok, férfi gélkezelők, a fővezérek mind férfiak, akik ráadásul híján vannak minden férfi erénynek(kb. olyan Hux és Kylo minden közös jelenete, mint amikor az óvodában összevesznek a rendőrautó-matchbox használati jogán).
Kylo egy hiszits kölyök, aki minden rohadt parancsot 10szer megrág, de legalább sosem következetes.
Egy tanulatlan, képzetlen kislány is megalázza a harcmezőn.
Hux tehetségtelen, hisztis.
Így végiggondolva szerintem az írók fogták az eredeti írást és minden egyes szereplő nemét egyszerűen megváltoztatták, így kerültek a karakter-jellemek épp ellenkező testbe.
A többi férfi szereplő is iszonyatosan megalázó ábrázolást kapott: Benicio del Toro áruló, Luke egy gyáva, depressziós, béna, sértődött vén manó lett, de még a szent Yoda is csak egy beszívott, hippi koalának tűnik, aki annyira élvezi a tábortüzet.
A nők? Már győztes csatával a pedigréjükben érkeztek a filmbe, az evakuálást intéző, majd soha többet szerepet nem kapó vezér is nő kellett hogy legyen, Leia, Laura Dern nyugodt, önfeláldozó, tapasztalt nő, aki megint csak kiket tud a földbe alázni egyetlen rúgással? Férfiakat.
A néger srácot is a kis kínai csaj menti meg.

Fogalmam sincs, hogy miért kellett ez a túlkompenzálás, de rohadt felesleges volt.
Megerőszakolták az eredeti sorozatot, sőt az univerzumban korábban gondosan felépített minden fogalmat is.
A jedik lovagokból szánalmas pojácák lettek, az erő egy vallásból trükk lett. A csillagrombolókból és csatahajókból, a terror jelképeiből, a legimpotensebb járművek az egész univerzumban.
Bombázók az űrben... édes istenem :(((

scsaba1 2017.12.23. 19:12:17

@Drednaught:

Ez most egy hollywoodi trend. Szokj hozzá, talán lecseng egy pár év múlva. (Egyébként én a Hét mesterlövész remake-jén röhögtem, hogy basszus, tiszta Village People, vártam, hogy mikor csendül fel a Y.M.C.A.)

@poszt: Egyébként Leiaval szerintem valami olyasmi lehet, hogy leforgattak egy csomó jelenetet vele, talán a halálát is, de mivel meg akarták fricskázni a rajongókat, így nem nyomták el ebben a részben, hanem valahogy belehegesztik a következő részbe.

Drednaught 2017.12.24. 13:18:38

@scsaba1: Tartok tőle, hogy ez most nem olyan divathullám. Ebből ki akarnak hozni valami nagyot.
Nézd meg mit tesznek Matt Damonnal: aki más véleményen van, mint a femináci rohamdroidok, azt megfeszítik és elpusztítják.

burgener 2017.12.25. 10:54:13

Nehézkesen induló film, amely szép lassan fokozza önmagát és a végére egészen jó lesz.
Képekben, színészvezetésben, hangulatteremtésben erős részei vannak.

Vannak túlzások benne, meg kicsit szerteágazó, igen.

Nem tartom meglepőnek, hogy a gyerekek szeretik, nem tipikus SW-film, inkább űrmese.

Az ébredő erőhöz képest van előrelépés, lecserélődik az előző generáció és érdekesebbé válnak az új hősök.

Értem én a kritikai szándékotokat, de szeretnék nézőként létezni, nem hibakeresőként.

Egy percig sem untam-furamód mégsem akarom újranézni rohanvást.

Nálam erős négyes.

Rozsdalovag 2018.01.04. 12:37:04

@mutatis mutandis: ... pedig kellenek a komor, háborús drámák. Csak nem Star Wars "ernyő" alatt. Külön "háborús sci-fi" kategóriában például egész stílusos lenne.