A horrorfilmekről gyakran a szimpla trancsír jut eszünkbe, főleg, ha kortárs darabokról van szó. A horror a hatvanas-hetvenes évektől kezdve egyre inkább elvesztette korábbi funkcióját, és hatáselemei is átalakultak. Így a vér és a belek mögött sokszor eltűnt a valódi tartalom. Vagy sok esetben nem is nagyon volt tartalom, csak hentelős jelenetek sorozata követte egymást a felizgatott autósmozi-közönség legnagyobb örömére.
Ám ami a hetvenes években még unikumnak számított, az mára már kevés. A horrorhoz így szerencsére egyre többen nem pusztán a vér és a hatásvadászat miatt nyúlnak a kortárs filmben, hanem tanulva a japánoktól és a dél-koreaiaktól, megpróbálják több-kevesebb sikerrel a kifáradt slasher- és szörnyhorror sémákat valamilyen aktuális kulturális vagy társadalmi probléma vizsgálatához felhasználni. Így találkozhatunk igen érdekes példányokkal a kortárs közegben, melyek nem is annyira ismerős, archetipikus történeteik (Frankenstein-sztori, Farkasember-mítosz, slasher-klisék stb.), hanem hőseik, illetve negatív hőseik, „szörnyeik” miatt lehetnek izgalmasak. Az alábbi toplista a legjobb vagy legkreatívabban megírt kortárs horrorhősöket gyűjti össze, akik kivétel nélkül a konvencionális nemi szerepekből kitörő démoni(an szép) nők vagy legalábbis feminin „monstrumok”.
10. Rose Leslie a Nászútban (Honeymoon, 2014)
A női elemi erő nem először kapcsolódik össze burjánzó erdőkkel, gondoljunk, csak az Ijesszük halálra Jessica-t! (1971) tóparti vízióira vagy az Antikrisztusban (2009) a vezeklő anyára. A Nászút ezt a kiismerhetetlen és emiatt rémisztő nőiséget mutatja be egy gyümölcsöző párkapcsolatban. A Trónok harcából ismert színésznő vörös tincsei sem terelik el a figyelmet a riadt férfikarakter tapasztalatairól, kezdve a menstruáció tabu témájával és befejezve a nyálkás idegen lény hatalomátvételével a szent terület felett. A férfi itt a színészi játék mellett a fikció szintjén is teljes vereséget szenved, a nő elutasító magatartása ebben az esetben halálos tévedés.
9. Rebecca Gayheart a Rémségek könyvében (Urban Legend, 1998)
A 90-es évek tinihorrorjai a Sikoly mellett általában eltörpült utánzásnak tűnnek, a Rémségek könyve azonban a még élvezhető kategóriába furakodott be sikeresen. A posztmodern reflektivitás megszokott sémái mellett (utaljunk minél többet arra, hogy a műfaji sémákat szigorúan a zsáner keretei között kell tartani) a szexuális viccek csökkentése és a mitikus vonal erősítése mindenképpen a film hasznára vált. A slasherfilmek jellegzetes túlélőkarakterének, a „final girlnek" alakja és a mellé rendelt sulis újságíró figurája komikus konfliktusaiból fordulatos nyomozás is kibontakozik, persze csak a kampusz sajátos világának szabályrendszerén belül maradva. A gonosz tini alakja pedig csupán a cselekmény végén sokkolja a nézőt, de akkor aztán tényleg gyomrost kapunk.
8. Laura Harris a Faculty – Az inváziumban (The Faculty, 1998)
Robert Rodriguez méltatlanul mellőzött művében a sci-fi, a vígjáték és a testhorror kellemes elegye irányítja a gimnázium ártatlan és kevésbé ártatlan diákjait, illetve a tanári gárdáját. Salma Hayek, a mindig szexi latin szépség ezúttal komoly oktatót játszik – már önmagában ezért érdemes megnézni a filmet (s azért a többi, nívós színész is megéri a pénzét). Az uralomra törő idegen hatalom pedig ocsmányságát gyönyörű ruhával takarja el, hiszen mi is bírhatna nagyobb vonzerővel és presztízzsel az iskolában a csinos külsőnél? A John Carpenter-féle A dologból (1982) ismerős feszültségfokozó és zseniális cselekményelem itt új szintre kerül: az idegen azonosításához szükséges teszt a csoport tagjain nem működik, a gonosz saját alakját csak a végső leszámolásban fedi fel. Az antagonista szintén a Carpenter-filmet idéző rusnya, mindenfelé terjedő masszaként végez megkedvelt karaktereink nagy részével.
7. Sharni Vinson a You’re next-ben (2011)
A You’re next zsenialitása egyszerűségében rejlik. A tökéletes család illúzióját leromboló, vad mészárlás egy klausztrofób helyen mindig népszerű toposz, sok nézőt csal a mozikba. A szereplők komplex bemutatása a csirkesülttel kapcsolatos vitában csúcsosodik ki, a feszültség a tetőfokra hág, majd sokkoló jelenetekben tűnnek el a kedves családtagok, kissé kiszámítható sorrendben. A final girl karakterének kiléte az első pillanatokban nyilvánvaló, a legcsendesebb tagból bújik elő a legkeményebb túlélő. Erin, mint final girl, azonban túllép tevékenységi körén, és a film végére a módszeresen előkészített gyilkosságokat már nem csak a szimpla túlélés élteti – emiatt lesz több a You’re next egy jól megcsinált családhorrornál. A Wes Craven-féle Az utolsó ház balra (1972) fináléjában emberi mivoltából kivetkőző „normális” bosszúálló családja békés favágó-famíliának tűnik a You’re next fejszével nagyokat csapó hősnőjéhez képest.
6. Amber Heard a Majd meghalnak Mandy Lane-értben (All the Boys Love Mandy Lane, 2009)
A film leginkább érthetősége miatt titulálható középszerűnek. Egy neo-slasher horror bontakozik ki a cselekmény folyamán, vidéki házzal, kötelező túlfűtött szexualitással és egy felbukkanó sorozatgyilkossal. Az alkotók ezt bolondítják meg az 1996-os Sikoly óta ismert sablonnal: a gyilkos köztünk van, és kiderül, valójából nem is egy, hanem egyenesen két őrült öldököl. Azaz tinédzser hőseink megmenekülését mindkét kijáraton zárt ajtók akadályozzák. Azt azonban sosem tudjuk meg, hogy a kedves szőke lányból és gyerekkori mániákus imádójából miért lesz kegyetlen gyilkos. Ez rettentően zavaró lehet, ha szeretnénk minden szálat elvarrni. Nincsenek gyerekkori traumák, gonosz anyukák vagy szexuális félelmek, hősnőnk ugyanis nem hogy nem fél, hanem kifejezetten jól kezeli a szituációt. A film végén tehát ott tart a néző, hogy ez marha jól nézett ki, szerettem, ahogy a buta tinik elhullnak egy még butább által, na de most akkor mi a fenét is láttam ezidáig? A Majd meghalnak Mandy Lane-ért így tényleg inkább csak hősábrázolása miatt érdekes, cselekményszinten és a karaktermotivációit tekintve némiképp zavaros.
5. Angela Bettis a Frankenstein játékaiban (May, 2002)
Lucky McKee a kortárs éra egyik legígéretesebb horrorszerzője. Filmjeiben rendre visszatér Angela Bettis színésznő idegesen bájos arca és az elnyomott nők szabadulásvágya. A The Woman (2011) súlyos testei mellett a Frankenstein játékaiban kevés az erőszakos cselekedet, azonban egy női psziché fejlődését követhetjük végig, kezdve a szinte vígjátékba illő kezdeti botladozásaitól a főszereplő és a világ között elterülő szakadékig kitágulásáig. Az elnyomó anya szerepe egy szeretetéhes babában él tovább, aki úton útfélen megzavarja hősünk fantáziálását a bájos férfikezekről. A teljes elszigetelődésnek viszont lesznek pozitív hozományai is: a túlélő egy élő, nem mindennapi barátra tesz szert.
4. Delphine Chanéac a Hibridben (Splice, 2009)
Az őrült tudós figurái egy párt alkotnak, s gyermeket „tenyésztenek” egy nagyvállalat sötét zugaiban, a párkapcsolatok nehézségeit és a megavállalatok kizsákmányolását nem is lehetne szebben ábrázolni ennél. A hihetetlen élethűen megjelenített hibrid lényt látjuk amorf anyagként kifejlődni: előbb kedves állat, majd tanuló gyerek, s „kamaszkorában” veszélyes femme fatale. Sőt, még egy nemváltásnak is tanúi lehetünk, amivel végképp elmosódik a határvonal normális és abnormális, férfi és nő között. A lény egyszerre taszító és azonosulásra, empátiára érdemes entitás, így egy kicsit maga a néző is hibriddé válik a Hibrid befogadása közben. Talán pont ez a túlélés kulcsa, a dinamikus identitás – ebben igaza lehet buzgó női tudósunknak.
3. Charlotte Gainsbourg az Antikrisztusban (Antichrist, 2009)
A lélekgyilkos emberi lét gyönyörű képi megoldásokkal jelenik meg az Antikrisztusban, mely tulajdonképpen a nőiség és az anyaság archaikus, eredendően borzalmas konfliktusait segít feldolgozni és feloldani. Lars von Trier kedveli az elnyomottakat és megnyomorítottakat, szinte minden filmjében nézője arcába ordítja felkavaró jelenetekkel, hogy milyen undorító dolgokra vagyunk képesek mi, emberek. Ilyen az Antikrisztus is, mely nem véletlenül lett kikiáltva Lars von Trier legmegosztóbb filmjének. (Jóllehet, azóta azért A nimfomániás még erre is rátett egy lapáttal – Tenebra) Az Antikrisztusban az erőszak szinte mesterkélten eltúlzott, azonban a mesterien túlkomponált képek megmagyarázhatatlan érzést keltenek bennünk arról, hogy mindezek a borzalmak mégis ott vannak, tudatalattinkban, a nyers születés fájdalmas lassúságában és a kiszámíthatatlan halál izgalmában. Az anya itt megőrül, megszűnik anyának lenni, de mindeközben éppen ősanyává, minden ember szülőjévé válik a szó egy archaikus, bizarr értelmében.
2. Katharina Isabelle a Farkasvérben (Ginger Snaps, 2000)
A Farkasvér messze a legeredetibb farkasember-film eddig. A női havi vérzés és a farkasalak összekapcsolása révén a tinihorror és a gyönyörűen kivitelezett testhorror mellé mély metaforikus olvasatok társulnak. A kertvárosi unalomban tengődő testvérek megkonstruált öngyilkosságaikat fotózzák, és együtt szidják a sportcsapat tompa tagjait, amikor a nővérrel történik valami nagyon rossz: a nővé válást és az ellene folytatott keserves küzdelmet láthatjuk. A nemi és társadalmi szerepek ellen a szabadság útja a gyerek vagy a bestialét. Előbbi a nerd húg, utóbbi a vörös hajú testvére, aki szabadon engedi dühét a szürke kertek és hisztérikus anyukák felé.
1. Sheri Moon Zombie Az 1000 halott háza 2 – A Sátán bosszújában (The Devil’s Rejects, 2005)
Rob Zombie az 1000 halott házával (2003) felfrissítette a Texasi láncfűrészes mészárlás (1974) kifáradt formuláját, a 2005-ös folytatással pedig a mélydéli pszichopata család kiszabadul otthonából, hogy elhozza a világra a Sátánt. A méltó elődök (a Texasi láncfűrészes mészárláson kívül Rob Zombie megidézi az 1977-es Sziklák szemét és a szintén Tobe Hopper rendezésében készült 1981-es Vidámparkot is) megemlítésén felül a karakterek zseniális jellemrajza adja a két film érdekességét: a csimbókos hajú, átható szemű szektavezér, a mulattatóan rémisztő bohócfigura, a fogyatékos a bőrmaszkkal és a két női karakter. A mindenében mű szőke, idős, de dögös anya, rózsaszín boájával és a tökéletes testű, szintén platinaszőke bombázó a velejéig őrültek, és meglepően jó érzés ilyen nőket is látni a vásznon, hiszen elutasítják, és egyben kifigurázzák a társadalom követhetetlen törvényeit. Külsejükben a tipikus amerikai álmot idézik meg, azonban pont ezzel az ideológiával számolnak le, hiszen az átlagpolgár számára felfoghatatlan tébolyult féktelenséggel tombolnak. Gondoljunk csak az első film tinédzser áldozataira, akik sehogy sem akartak szembesülni a bizarr család ténykedésével, és pont emiatt estek az őrültek halálos csapdájába.
