Amerikai Plán

"Tudom, mi vagy te. Az örök otthon."

TOPLISTA - A 25 legjobb western Alec Cawthorne szerint (4. rész)

2015. október 29. 12:02 - Alec Cawthorne

nnotb.pngElérkeztünk toplistánk negyedik részéhez, mely egyszerre tartogat közismert westernremekműveket és kisebb költségvetésű, szerényebb ismertségnek örvendő alkotásokat is. Megemlítjük a vadnyugati filmek egyik koronázatlan királyát - mely nélkül a western talán nem vált volna ilyen ikonikus műfajjá -, foglalkozunk egy nagyszerű kortárs darabbal, alámerülünk egy megrázó seriffwestern mélységeibe, aranyra vadászunk Gary Cooper és Karl Malden társaságában, és egy jéghideg bérgyilkos nem mindennapi kisvárosi kalandját is megemlítjük.

10. Melquiades Estrada három temetése (The Three Burials of Melquiades Estrada, 2005, r.: Tommy Lee Jones)
Tommy Lee Jones kitűnő westernrendezésében egy idősödő tanyasi előmunkást alakít, aki nem nyugszik mindaddig, míg meg nem bosszulja mexikói barátja meggyilkolását. Rá is akad arra a határőrre (Barry Pepper), aki kioltotta partnere életét, és arra kényszeríti a férfit, hogy segítsen neki eljuttatni Melquiades Estrada holttestét az áldozat szülőhelyére. A két különböző értékrendű ember utazása egyfelől nagyszerű hangulatú, lassú tempójú meditatív élmény, másrészt groteszk motívumokban és meglepetésszerű izgalmakban is bővelkedő kaland. Tommy Lee Jones és Barry Pepper közös játéka minden dicsérő szót megérdemel, és a filmből áradó keserű elégia vastagon rátelepszik a nézőre. Ha akarjuk, ha nem. A mű - sok kortárs westernhez hasonlóan - egyfajta könnyes nosztalgiával viszonyul a zabolázatlan vadon világához. A protagonista is ezt a szférát képviseli, mely nemesebbnek és tisztábbnak tetszik, mint az emberi gyarlóságok által megmételyezett "civilizált", "modern" életközeg. A Melquiades Estrada három temetése egyszerre klasszicizál ("A holtakat el kell temetni" Szophoklészig visszanyúló igazságának tematizálásával is), és korszerűsíti, fordítja inverzébe a westernt.

9. A névtelen töltény (No Name on the Bullet, 1959, r.: Jack Arnold)
Jack Arnold B-szériás, kevéssé ismert, de kiváló revizionista westernje 1959-ből. A mindig pozitív hősöket alakító Audie Murphy ezúttal egy John Gant nevű szenvtelen, hűvös bérgyilkost játszik, aki teljesen felbolydítja a velejéig romlott kisváros nyugalmát, amikor belovagol, hogy eltegye láb alól az egyik lakost, mégpedig egy becstelen bírót. Arnold feszültségkeltő eszközei felettébb impozánsak. Eléri, hogy a nézőben megálljon az ütő, még mielőtt egyetlen lövés is eldördülne a vásznon. Murphy, mint a halál angyala, már puszta jelenlétével is totálisan kétségbeejti a közösséget. Elő sem kell rántania revolverét, a helyi elöljárók - akiknek sorait egyébként is belháború sújtja - máris fűbe harapnak. A névtelen töltény vadnyugati filmektől szokatlan, idegtépő, paranoid hangulattal ajándékozza meg a publikumot. Antihősünk - hogy stílszerűen hidegháborús hasonlattal éljek - olyan, akár egy atombomba, mely bármikor felrobbanhat, eltörölve a föld színéről az egész közösséget. Arnold munkájának egyik leginkább szubverzív vonása, hogy Murphy karakterének nincs igazi pozitív ellenpólusa, azaz a történetben nem jelenik meg a jó problémamegoldó készséggel rendelkező, aktív magányos hős. Bérgyilkosunk riválisa csupán egy helyi átlagpolgár, az orvos Luke Canfield, aki nem mellesleg annak a bírónak a veje, akit Gant likvidálni akar. Azonban a kiegyensúlyozatlan(nak tűnő) erőviszonyok korántsem jelentik azt, hogy a finálé nem bővelkedik izgalmas fizikai konfrontációkban!

8. Hatosfogat (Stagecoach, 1939, r.: John Ford)
A westernfilmek egyik koronázatlan királya, John Ford és Wayne pályájának egyik legjelentősebb mérföldköve, mely egyben a '30-as évek alkonyán helyreállította a vadnyugati film reputációját, valamint - kis túlzással élve - megelőlegezte a műfaj '40-es, és főként '50-es évekbeli töretlen népszerűségét. Mi is kellett ehhez? Egy egyszerű panelekből építkező, de óraműpontossággal működő történet, egy jól megválasztott narratív szerkezet (ezúttal is útiwesternről beszélünk, nem is akármilyenről!), nagyszerű csapatdinamikára épülő szüzsé (a Hatosfogat a Vadnyugat szinte valamennyi társadalmi- és jellemtípusát felvonultatja), és persze a csak a westernre jellemző tematikai elemek egész tárháza. Ha mai szemmel nézve technikai értelemben kissé kopottasnak is tűnik (habár a '30-as évek filléres B-westernjeinél ezerszer pazarabb kiállítású az opus, nem hiába, egy John Ford-alkotásról beszélünk), mindenért bőségesen kárpótol az izgalmas, fordulatos cselekmény, a nagyszerű karakterek, a kellemes humor, és a rendkívül eleven, a tekintetünket szinte rögtön bevonzó mikrokozmosz. A Hatosfogat esszenciális western, melyet nem hagyhatnak ki a műfaj szerelmesei.

7. Death of a Gunfighter (1969, r.: Don Siegel - Robert Totten)
Ha van igazán drámai töltetű, megrázó westernfilm, akkor az minden bizonnyal Don Siegel 1969-es, méltatlanul elfeledett remekműve. A Death of a Gunfighter - melynek már címe sem sugall sok jót - egy lecsúszófélben lévő, alkoholista seriffről szól, aki vasmarokkal fogja össze kisvárosát, s ha kell, nem rest erőszakot alkalmazni a helyi bűnelkövetőkkel szemben. Amikor - egyébként jogos önvédelemből - lelő egy helybéli férfit, a városka kiskirályai megelégelik az egyre kiszámíthatatlanabb igazságosztó ténykedését, és megpróbálják félreállítani az útból. Filmünk keserű tanulsággal gyarapítja a néző ismereteit: a régi vágású, öntörvényű, de igazságos hősök ideje lejárt, a jövő a motorizációé, a kompromisszumkész és dörzsölt pénzembereké és az elvtelenségé. Richard Widmark torokszorítóan hiteles a jobb sorsra érdemes, de kontrollvesztett főszereplő bőrében. Olyan Janus-arcú hős, akiért gyarlóságai ellenére ökölbe szorított kézzel szurkolunk. A finálé pedig méregerős és illúzióromboló. A Death of a Gunfighter a legpesszimistább westernek egyike, ugyanakkor mégis heroikus lendület és vitalitás munkálkodik benne.
gary-cooper-scrapbook-hanging-tree-1959.jpg6. Az akasztófa (The Hanging Tree, 1959, r.: Delmer Daves - Karl Malden)
Delmer Daves főként a Broken Arrow és a 3:10 to Yuma direktoraként vonult be a köztudatba, holott Az akasztófa - meglátásom szerint - ezeknél sokkal csiszoltabb, erőteljesebb opus, ráadásul az '50-es évek revizionizmusának is egyik csúcsproduktuma. Gary Cooper egy tragikus múltú vándororvost alakít, aki egy montanai aranybánya közelében telepedik le. Itt megismerkedik egy fiatal lánnyal, aki egy rablótámadás során elveszítette szeme világát. Lassan viszony szövődik a két ember között, ám az agresszív helyi kincsvadász, Frenchy (Karl Malden) szintén magának akarja a nőt, így a konfliktusok lassan kiéleződnek az aranyásók és Gary Cooper között. Az akasztófa több szinten is szubverzív mű: A névtelen töltényhez hasonlóan e film is egy fegyverforgatásban járatlan civil polgárt tesz meg főhősnek, ráadásul a főszereplő előélete súlyos bűnöket rejt. Másrészt szinte sokkszerűen realisztikus az a folyamat, ahogy Az akasztófa bemutatja az aranyláztól eszüket vesztő mellékszereplők pszichológiáját. Karl Malden, mint jámbornak tűnő kisember, akit megigéz a nyereségvágy, s ettől állatias fenevaddá vedlik, ijesztő jelenség. (Nem is emlékszem, Malden alakított-e még egyszer negatív karaktert életében, de ebben a szerepkörben is brillírozik.) Gary Cooper pedig itt is legalább olyannyira ellentmondásos megítélésű hős, mint A vadnyugati ember c. filmben, azonban Az akasztófa fináléjában egész másként viselkedik. Ha már a záróképeknél tartunk, nos, voltaképpen azok teszik fel a koronát Daves alkotására. Az akasztófa igazi remekmű. Érdemes hát felfedezni.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amerikaiplan.blog.hu/api/trackback/id/tr218031272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Varga Denes 2015.10.29. 19:43:11

Ez egyre izgalmasabb, Anthony Mann meg mindig hianyzik!