Amerikai Plán

"Tudom, mi vagy te. Az örök otthon."

TOPLISTA - A 25 legjobb western Alec Cawthorne szerint (3. rész)

2015. október 28. 12:30 - Alec Cawthorne

2bbec8daf2d582ddf9fd20e372c.pngÖsszeállításunk harmadik részében is igazi westerncsemegékről olvashatnak: van itt egy egészen friss, remek kortárs darab, egy minden túlzása ellenére is nagyszerű és élvezetes italowestern, de újra feltűnik listánkon Clint Eastwood is, aki haragosabb, és többet köpköd, mint valaha, valamint Kirk Douglas és Jimmy Stewart egy-egy viszonylag kései westernje is beverekedte magát a keretbe. Ugyanebben a részben említjük meg azt a filmet is, melyben Henry Fonda "másodszor is" negatív karaktert alakít - ráadásul 1968-ban, a Volt egyszer egy Vadnyugat évében!

15. Keoma (1976, r.: Enzo G. Castellari)
Meg kell vallanom, nem rajongok különösebben az italowesternért. Meggyőződésem szerint ez a westernváltozat a legtöbb esetben túlzásba viszi az iróniát, és általában a közegábrázolásával sem vagyok kibékülve, meg hát ha valami, akkor a vadnyugati mozi hamisítatlan amerikai műfaj, és számomra alapvetően furcsa, hogy az öreg kontinensen is iparszerűen művelték/művelik - persze ma már, a "globális western" korában nem újdonság, hogy a nemzeti filmgyártások egymás után nyúlnak a zsánerhez. Ellenben Enzo G. Castellari Keoma című alkotása a kevés kivétel közé tartozik. Valójában az a lebilincselő ebben a filmben, hogy jól megcsinált, stílusos giccsről beszélhetünk - ha egyáltalán létezik ilyesmi. Szerzőtársam, Tenebra is egyetért velem abban, hogy elsöprő erejű és rendkívül vagány jelenet, amikor Nero - szeretett apja halálát látván - kiszabadul az őt fogvatartó gonosztevők rabságából, márványhidegen izzó, kék tekintettel beleveti magát a gazemberek sűrűjébe, és halomra lövi őket. A Keoma óda a kőkemény férfierőhöz: Franco Nero fegyverforgató művészetének esszenciájával találkozhatunk, s bár az opus mindemellett  érzelgősre és kissé nyálasra hangszerelt, de hihetetlen emocionális töltettel rendelkezik. Súlyos élmény - öblítsük le némi bourbonnel!

14. Slow West (2015, r.: John Maclean)
A filmről írt kritikám ide kattintva olvasható. Nem is szaporítanám nagyon a szót: John Maclean friss, eredeti közelítésmódról árulkodó brit-új-zélandi (hát igen, rá kell cáfolnom a fentebb mondottakra: ma már nem feltétlenül Amerikából érkeznek a legnagyobb westernek) munkája kényelmetlenül és szokatlanul realisztikusan mutatja be, miként vetélkedtek egymással különböző nációk és etnikumok képviselői a zord és embertelen Nyugat megszelídítéséért. Maclean ráadásul gyermekperspektívából nyújt számunkra rálátást ezekre a megdöbbentő állapotokra. Ráadásul gyermekszereplője sorsát is rendhagyó módon egyengeti. A finálé tűzpárbaja sokkoló momentumok egész tárházát tartogatja a néző számára, és a befejezés is pont olyan, mint amilyen az egész film: húsbavágó. Kiváló alkotás, és szűk másfél óra alatt abszolválható.

13. A törvényenkívüli Josey Wales (The Outlaw Josey Wales, 1976, r.: Clint Eastwood)
Eastwood egyik legnagyszerűbb westernrendezése. Igaz, kissé nehezen izzik be az opus, de amikor igazán beindul, akkor megragadja a nézőt, és többé nem ereszti. A mester egy átlagos farmert alakít, aki belesodródik a polgárháború vérzivataros eseményeibe, majd dezertál, törvényenkívülivé válik, és nem mindennapi kalandokba keveredik néhány különös útitársával egyetemben. A film pompás stíluselegy: kőkemény akciójelenetek és humoros passzázsok váltakoznak egészséges tempóban, a színészi munka elsőrangú (Chief Dan George alakítása kolosszális, voltaképpen mindenkit lejátszik a vászonról), és rendkívül tetszett, ahogy az egymás mellé sodródó emberekből feláll egy diszfunkcionális "alternatív család", egy ad hoc jelleggel szerveződött, mégis összecsiszolódott közösség. Hogy a végén mégis ellovagol-e a hős? Kiderül, ha megnézik A törvényenkívüli Josey Wales-t! A '70-es évek egyik legkitűnőbb westernje.

12. Az utolsó napnyugta (The Last Sunset, 1961, r.: Robert Aldrich)
Az utolsó napnyugtáról írt cikkem ide klikkelve olvasható. E bekezdést sem szeretném tehát bő lére ereszteni: Aldrich nagyszerű érzékkel házasítja össze a marhaterelés narratívájára épülő útiwesternt és a nagyszabású, szívszaggató melodrámát. Douglas Sirk hatása egyértelműen érezhető az érzelmi szálon (nem véletlen, hogy Dorothy Malone és Rock Hudson, a Szélbe írva két szereplője alakítja itt is a szerelmi háromszög két résztvevőjét), ám Aldrich talán még otthonosabban mozog a zsánerben, mint a legendás Sirk. Melodrámája finomabb szövésű, kevésbé giccses, de mégis ellenállhatatlan tragikus erő árad belőle. Kirk Douglas zseniálisan alakítja a jobb sorsra érdemes, kallódó főszereplőt (azonban mindenkit óva intenék attól, hogy szinkronnal nézze a filmet, ugyanis a Douglast szinkronizáló Uri István magyar hangja igencsak megterheli hallószerveinket!), a befejezés pedig igazán megrázóra sikeredett. Ki tudja, talán még a harcedzettebb nézők is ellágyulnak tőle. Aldrich opusa igazi ismeretlen gyöngyszem - itt az ideje, hogy felfedezzük!
vlcsnap-2014-03-06-15h55m13s79.png11. Firecreek (1968, r.: Vincent McEveety)
Nos, hát ez az a bizonyos film, kedves olvasók, melyben Henry Fonda a Volt egyszer egy Vadnyugat után ismét negatív karaktert alakít. Ráadásul nem is akárhogyan teszi! A Firecreek feje tetejére állítja a hivatásos fegyverviselő és a törvényenkívüli betolakodók klasszikus konfliktusát. A James Stewart által alakított seriff csupán névleg képviseli a rendfenntartó hatalmat, még tisztességes bádogcsillaga sincs, és egyáltalán nem is akarja kordában tartani Henry Fondát és bozontos-borostás, elfajzott banditákból álló bűnbandáját. Azonban a haramiacsapat elkezdi terrorizálni a városka lakóit, és a feszültség nőttön nő. A Firecreek feszültségteremtése egyébként bravúros, a legnagyobb thrillerekkel vetekszik. Amikor pedig már azt hinnénk, hogy Jimmy Stewartban nincs elég kurázsi ahhoz, hogy szembeszegüljön a gátlástalan betolakodókkal, akkor a Firecreek egy újabb, megrendítő fordulattal lep meg bennünket. Minden idők egyik legizgalmasabb vadnyugati moziját láthatja a nagyérdemű.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amerikaiplan.blog.hu/api/trackback/id/tr338028460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tenebra 2015.10.28. 12:59:14

Ezek a westernek akár még a TOP10-ben is benne lennének nálam. :D Nagyon nehéz a döntés ilyenkor. Mind remek, amit felsoroltál.

A Keoma kapcsán egyébként megjegyezném, hogy ha az tetszett, akkor mindenképp nézd meg a Severino c., a Keoma után 2 évvel készült NDK-westernt! :D Hasonlóan hipnotikus erejű zene és sztori jellemzi. Bár azért annyira nem magával ragadó, mint Enzo G. Castellari munkája.

Az italowesternek amúgy hozzám közelebb állnak, mint az amerikaiak, pont az irónia és a lepusztult világok miatt. Én valahogy jobban tudok azonosulni a borostás, cinikus köpönyegforgatókkal, mint a John Wayne-féle figurákkal, jóllehet, pont a fent említett Firecreek arra egy szép példa, hogyan lehet az amerikai westernt autentikusabbá tenni az olasz western néhány kliésjével. :D

Van amúgy, amiben én is jobbnak tartom az amerikai westerneket, ez pedig a történet és a karakterek kidolgozása. :D Az olaszok sokszor elnagyolnak vagy pont túlbonyolítanak. Corbuccira nagyon jellemző a nyakatekertség pl.

De az olasz westernek között is vannak remekművek, melyek szerintem a te tetszésed is elnyernék. Ilyen a Számadás c. alkotás (eredetiben: La resa dei conti), ami szinte Peckinpah Pat Garrett-sztoriját vetíti előre.

Alec Cawthorne 2015.10.28. 13:24:58

@Tenebra: Ez most kicsit megdöbbentett, hogy hozzád közelebb áll az olasz western. :D Persze azt tudtam eddig is, hogy szereted őket, de hogy rokonszenvesebbek számodra az amerikai műfajváltozatnál, azt nem hittem volna. :) Egyébként elég sok a restanciám italowestern fronton, úgyhogy köszönöm a címeket, elraktározom őket, és alkalomadtán teszek velük egy próbát. Sőt, szerintem csinálj majd egy italowesternes toplistát, kíváncsi volnék rá! Bár lehet, hogy már tervezed is. :)

Menyét Ibolya 2015.10.28. 18:51:53

Azért jók ezek a toplisták, mert hiába láttam viszonylag sok western-t, a fele totál ismeretlen még így is. Várom a top 10-et, és ha 14-nek helyet kapott a (szerintem gyenge) Slow West, akkor a 10-ben kell lennie majd egy Az ajánlatnak legalább :)