Amerikai Plán

"Tudom, mi vagy te. Az örök otthon."

Veszettek

2015. október 27. 22:05 - Alec Cawthorne

Goda Krisztina új moziját sokan "a Gárda-filmként" emlegették, holott már az előzetes alapján sejteni lehetett, hogy az egyébként is igencsak kommersz, hollywoodiánus stílusáról ismert rendező ódzkodni fog a direkt áthallásoktól, de még csak nem is arra hegyezi majd ki alkotását, hogy elmélyült, analitikus szemléletmóddal közelítsen az önbíráskodás, valamint a vidéki mélyszegénység és bűnözés által fémjelzett társadalmi problémákhoz. Nos, a kész film végül ezt a benyomást igazolja. A Veszettek ugyan nem sorolható a Vajna-rendszer leggyengébb láncszemei közé (azaz nem játszik egy ligában a Coming Out-tal, a Liza, a rókatündérrel és társaival), de a néző úgy kel fel a moziszékből, hogy ismét egy ígéretes, élénk közérdeklődésre számot tartó téma, aminek mélységeit sikerült elkendőzni a semmiféle igazi érzékenységet nem mutató, merev műfaji sémákhoz ragaszkodó, rutinszerű rendezéssel.

A Veszettek története egy fiktív kisvárosban, Tarnádon játszódik. Néhány nincstelen fiatal egy fatális félreértés következtében garázdaság bűntette miatt sittre kerül. Az új rendőrfőnök, Ács János (Fenyő Iván) úgy dönt, nem fogja megrendszabályozni az egész nap céltalanul csellengő kölyköket, inkább célokat állít eléjük, hogy felrázza őket tökéletes apátiájukból. Edzésprogramokat szervez számukra, bevezeti őket az önvédelmi sportok fortélyaiba, egyesületté duzzasztja a közös foglalkozásokat, végül pedig borotvált fejű, bomberdzsekis, terepszínű nadrágos, baseball ütővel felszerelkezett polgárőröket képez belőlük, akiknek feladata a folyamatosan romló közbiztonság javítása lesz. A fiúk el is kezdik az utcák megtisztítását, egyikük, Máté (Ifj. Vidnyánszky Attila) azonban beleszeret egy cigánylányba (a cigányokat következetesen "telepieknek" hívják a filmben), így a két tábor - a radikalizálódó bőrfejűek és az örökké gyanús kisebbségiek - között reked.

A Veszettek technikailag profi dolgozat: bár néhol a tévéfilmes esztétikára emlékeztet, mégis, akciójelenetei (melyek főként ökölharcokat jelenetenek) ügyesen megkoreografáltak, a lepusztult, vidéki gyárváros paneldzsungelei, sivár közterei, szegényes szórakozóhelyei autentikus helyszíneknek tűnnek, szóval a képi világ már-már simogatja a szemet. A gond az, hogy Goda Krisztina nem is akar túllépni ezen a szinten: a Magyar Gárda vagy a Betyársereg által képviselt társadalmi jelenség alapos, rétegzett bemutatásával bizony adós marad. Helyette inkább műfajfilmes panelekbe ágyazza a radikalizálódó fiatal önbíráskodók históriáját. Ennek legfájóbb következménye, hogy az egész konfliktus menthetetlenül absztrakt szinten ragad.

A sejtelmesen csupán Egyesületnek hívott önszerveződés mögött nincs konzisztens ideológia (ami márpedig a Gárda vagy a Betyársereg szellemi motorját jelenti), a szerencsétlen prolikból rekrutálódott csoportnak nem rajzolódik ki hiteles azonosságtudata, nem értjük, mi képezi a valódi összetartó erőt. Beszervezésük menete elnagyolt és papírízű, ráadásul Vidnyánszky-t egy meglehetősen hiteltelen fordulat (apja betegség miatt meghal a börtönben) sodorja végleg a bőrfejűek mellé. A filmben egyébként szinte hemzsegnek a kevéssé megalapozott indítékok, a szemöldökráncolást eredményező fordulatok (a Fenyő Iván által alakított rendőrkapitány polgármesterré avanzsálásának menetrendje kész röhej, a polgármester-jelölti tévévita jelenete pedig már egyenesen kínos), és sajnos a kisváros jellegzetes alakjai (a minden lében kanál riporter, az életunt rendőr, a kimért polgármester, a mindig csak saját érdekét néző, tehetős vállalkozó stb.) is sztereotípiák maradnak, kevés életszerű gesztussal.

Sokan felrótták a filmnek, hogy a cigányokat következetesen (talán a politikai korrektség jegyében?) "telepieknek" nevezik a történetben, ezáltal is elbagatellizálva a kisebbségi problémát. Igen, kétségkívül kínos ez az óvatoskodás, az viszont még inkább, hogy a cigányok is ugyanolyan sematikus, egy-egy jellemvonásból összegyúrt hősök, akár az önbíráskodó fiatalok: vagy idealizáltak, nemes lelkűek (mint a főhős edzője, Tibi bácsi, valamint szemrevaló lánya), vagy gyűlöletes, primitív ösztönöktől hajtott bajkeverők, akár a főszereplőkkel folyamatosan összetűző rivális banda képviselői. Így aztán a két csoport folyamatos rivalizálását sem nyomatékosítják igazi tétet hordozó, feszült jelenetek. Kár mindezért. Valójában egyetlen karakter - Máté bátyja - mutat igazi, látványos karakterváltozást, de igazából az ő figurája sem elég izgalmas ahhoz, hogy valójában érdekeljen bennünket a sorsa. Goda szimpla thrillerré redukálja a társadalmi tematikát, marad hát a feszültség. Illetve maradna.

Azonban a Veszettek további problémája, hogy szinte minden fordulata előre kisakkozható. Goda Krisztina és Divinyi Réka párosa profin, de jéghidegen, centire kiszámítottan, tankönyvi mintát követve szövögeti a történetet. Patikamérlegen adagolják az intrikákat és a csavarokat, csupán a gépezet óraműpontossága foglalkoztatja őket, de éppen az egyediség, az érzékenység, a szív veszik el így a képek mögül. Igazán kár. Mindennek ellenére akad a filmben néhány feszültebb, érdekfeszítőbb jelenet, a párbeszédek pedig néhol egészen realisztikusra sikeredtek, és itt-ott a színészi munka is egész korrekt (na persze nem Fenyő Ivánra gondolok, ő továbbra is flegma önimádatba burkolózva, ripacskodva "antiszínészkedik"), viszont én - sokakkal ellentétben - az ifjú Vidnyánszky-ban nem láttam meg a nagy színésztehetséget. De Istenem, bárcsak ez lenne a mű egyetlen problémája.

Megvallom, nem tudom sajnálni a Veszetteket, amiért elhasalt a jegypénztáraknál. Ismét úgy készült el egy magyar műfaji film, ahogy nagyon nem kellett volna. Amerikai mintákat kopírozva, szolgaian, aktuális társadalmi-morális kérdések mellett behúzott nyakkal elsunnyogva. Igazán kár.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amerikaiplan.blog.hu/api/trackback/id/tr298027414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vodkanari 2015.10.27. 22:11:47

Ezért nem kell szolgai módon követni a kicentizett amerikai forgatókönyvíró "iskolát" (melyet egyébként az igazán profi hollywoodi forgatókönyvírók amúgy is ott rúgnak fel, ahol csak tehetik). Sajnos mi magyarok imádunk mindenben túlzásokba esni.

Alec Cawthorne 2015.10.27. 22:22:44

@Vodkanari: Pontosan. Az amerikai filmek közül is azok a leginkább értékesek és maradandók, melyek éppenséggel felrúgják, nem pedig "legitimálják" a sémákat. A Víkend is ugyanebbe a hibába esett, mint ez a film, csak annak az alkotói még annyira sem voltak urai a helyzetnek, mint a legalább a középszerűség mércéjét megütő Divinyi-Goda páros.

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2015.10.28. 06:52:35

Laikusként azért azt gondolom, nem lenne baj, ha tudnának forgatókönyvet írni. Nekem mindig az volt az érzésem, hogy a magyar filmek "unalmasak", vagyis, hogy a dolgok "csak úgy" történnek bennük, minden tempó nélkül. Csak persze ennek az alapnak kellene lennie, amire rá lehetne építeni valami egyedit.

Tenebra 2015.10.28. 13:05:10

Jól megragadtad a problémáját a filmnek. Kicentizett forgatókönyv és bátortalanság. Én azt értékeltem benne (és azért nem 2-est adtam rá - megérdemelné), hogy ha ilyen bátortalanul is, de mer ehhez a témához nyúlni. Az nem a filmet minősíti, hanem a magyar valóságot, hogy ez már érdemnek számít. Itthon mindenki fosik a sajtótól, a médiától, ha cigánytémáról vagy nácizmusról van szó, csak sablonok mentén lehet beszélni mindkettőről. A Veszettek legalább megpróbálja elemezni a "másik oldal"-t, és nem akar a Vespához hasonlóan blőd lenni.

Persze még így is elég szegényes a végeredmény, és röhejes, ahogy visszatartja a cigányozást a film. Nem azért, mert egyetértenék a nácikkal, sőt (szerintem a bűnözők, és nem etnikai csoportok ellen kell fellépni). Hanem azért, mert tökéletesen hiteltelen egy olyan "kopasz", "gárdás" fickó, aki nem "mocskos cigány"-ozik. Irreális az egész. Ha meg nem merünk hitelesek lenni, nem kell filmet készíteni. Az AMerikai história X-ben niggereznek, és támadták is miatta a filmet, de az alkotók felfogták, hogy niggerezés nélkül röhejes lesz a film. Az Amerikai história X így fájdalmasan őszinte film a rasszizmusról és az ellenerőszak problémájáról, melyet máig elő-előveszünk. A Veszettek? Nos, szerintem 2 hét után elfelejtjük.

Tenebra 2015.10.28. 13:10:07

@FOUREY: A tempóval nincs gond itt, és érződik, hogy Divinyi Réka érti a dolgát, "megtanulta a leckét", és a Filmalap is betartatja Robert McKee és Syd Field elveit. De pont ez a baj: annyira nem mernek eltérni az amerikai sablonoktól, hogy az már nevetséges. A kelet-európai közeghez nem illenek ezek az érzelmes, kettős motivációs sztorik. Nem véletlenül működött olyan faszán a rendszerváltás előtt a csehek és a magyarok sok szatírája, és nem véletlenül népszerű a román újhullám is manapság. A kelet-európai közeg sajátossága a groteszk realizmus, az ironikus-cinikus magatartás. Éppen ezért itthon egy ilyen amerikanizáló sztorit eladni tök hülyeség, mert teljesen más kulturális közegben fejlődött ki a klasszikus hollywoodi elbeszélés.

Ráadásul csesszék meg: az Amerikai História X-ben sem kellett nyavalyás szerelmi szál, meg "mindenki mindenkivel" séma, hanem egy tök egyszerű és jelenlevő motiváció vezérelte a történetetet.

Más kérdés persze, hogy a romános minimalizmus és a "faarcú irónia" is egy bődületes klisé lett mára (a románokon kívül a skandinávok alkalmazzák ezt mesterien), de szerintem ez a klisé jobban illett volna ehhez a sztorihoz, mint a klasszikus hollywoodi formula.

Egyébként egy tök jó film a témában a tavalyi Oroszlánszív, mely egy svéd film a rasszizmusról. Ott aztán nem cicáznak, nem finomkodnak, s mindezt ráadásul nagy adag humorral adják elő. Mégis őszinte, szerethető, maníroktól mentes, és nem kultúraidegen film. Tanulhattak volna belőle Vajnáék.

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2015.10.28. 14:05:38

@Tenebra: "teljesen más kulturális közegben fejlődött ki a klasszikus hollywoodi elbeszélés." én ezzel kapcsolatban annyiban szkeptikus vagyok, hogy szerintem a feszes és átlátható dramaturgia az 2,5 ezer éve egy nagy közös európai kulturális kontextusban fejlődött. hollywood meg szerintem ennek egy leágazása, de nem teljesen különálló világ.

Tenebra 2015.10.28. 15:06:15

@FOUREY: Persze. Hollywood a forgatókönyvírást a klasszikus dramaturgiából és a XIX. századi nagyregényből (pontosabban a romantikus / realista irodalomból) alakította ki. De vannak bizonyos fogások, melyek tipikusan hollywoodiak / amerikaiak, melyeket a hatvanas-hetvenes években nem véletlenül bontottak le a modern film szerzői. Pl. a hős vonakodása, a kettős motiváció, vagy az ellentétes minőségek erőltetett kibékítése, összeegyeztetése. Vagy az a hit, hogy a hős képes megváltoztatni az emberek gondolkodásmódját és a világot is. Oké, ezek mind ott vannak az eposzokban, drámákban, regényekben is külön-külön. De Hollywoodban ezeket az optimista amerikai ideológia jegyében egyesítették, kigyomlálva az "elhajlásokat", melyek nem összeegyeztethetők az amcsi kultúrkörrel. Ezért is érdekes megvizsgálni klasszikus regények, drámák hollywoodi adaptációit. Vagy a legjobb példák, most jut eszembe, John Steinbeck Érik a gyümölcs vagy Egerek és emberek c. regényének filmadaptációi. Gyönyörűen látszódik a könyv és a filmek összehasonlításában, hogy mi és mi nem egyeztethető össze Hollywood ideológiájával.

A Veszetteknél is ez a probléma, hogy egy ilyen sztorira megpróbálja ráhúzni ezt a klasszikus sablont.

Persze létezik más klasszikus sablon is, a "klasszikus művészfilm" kifejezést pont azokra a művekre alkalmazzák, melyek egyfelől eltérnek a hollywoodi paradigmától, másfelől viszont epizodikusságuk ellenére követhető, egyenes vonalú (vagy legalábbis világosan elválasztott visszaemlékezésekkel tűzdelt) történettel bírnak. A mai művészfilmek nagy része ilyen.

Ehhez a kultúrkörhöz szerintem jobban illik a klasszikus művészfilmes vagy szatirikus séma (és ezrét nem is nagyon szerették az amcsik Robert Altmant).