Amerikai Plán

"Tudom, mi vagy te. Az örök otthon."

Dalolva szép az élet

2015. október 17. 22:50 - Sir Cesare Finta Gonzago

A maga nemében zseniális film Keleti Márton Dalolva szép az élet című vígjátéka, amelyet 1950. szeptember 24-én mutattak be a mozikban. A korabeli közönség betonszürke, kilátástalan, csengőfrászos, munkaversenyekkel, terv- és békekölcsön-jegyzésekkel agyonhajszolt életébe vihetett némi színt Balázs Samu, Ferrari Violetta, Gózon Gyula, Ladányi Ferenc, Latabár Kálmán, Makláry Zoltán és Soós Imre játéka, de filmünk elsődleges célja az ideológiai nevelés. Mert nemcsak szemináriumokon, Szabad Nép-félórákon kell nevelni a népet, hanem a mozikban is, hiszen - mint V. I. Lenin mondotta volt - a szovjethatalom legerősebb szövetségese a film.

Ma már tudjuk, hogy a marxizmus-leninizmus (J. V. Sztálin által vulgarizált) ideológiája az ötvenes években olyan volt, mint a gyermekek rettegett kanalas orvossága: valahogy meg kellett édesíteni, ellenkező esetben kiköpték. Azt is tudjuk, hogy ekkoriban az ideológia még pusztán nem holmi szovjet szómágia volt - csak a hetvenes-nyolcvanas évekre "racionalizálódott" azzá ("Hagyjuk az ideológiát, elvtársak!" - ironizált "tojásfejű" elvtársain a pragmatikus Kádár János) -, hanem véresen komoly fegyver. Akinek a melléhez szegezték ezt a szuronyt az ötvenes évek szigorúan funkcionáló bőrkabátjai, tudja miről van itt szó: mindenütt megbújt az osztályellenség, hiszen az osztályharc - Sztálintól tudjuk - a Párton belül is éleződött. Meg az üzemeken belül. Sőt, évtizedes múltra visszatekintő munkáskórusokon belül is.

Történetünkben az osztályellenség karmesteri pálcát ragadott a kezébe, és a beszédes nevű Réz Győző (Balázs Samu) alakjában ütötte fel a fejét a becsületes dolgozók dalárdájában. (A korszak divatos beszélő nevei: Gortvai a Kis Katalin házasságából és Dancs az Állami áruházból.) Nem tudom, ki hogyan gondolja, de nekem első pillantásra feltűnt, hogy azzal a Réézel nincs minden rendben... Azért az mégis felháborító, hogy csokornyakkendőt köt, jól szabott öltönyt visel, fenn hordja az orrát, mint holmi királyok, hercegek, grófok, naplopók és burzsoák. S ha ez nem elég, a "Mi éhezünk és szenvedünk..." kezdetű szerzeményét kívánja előadatni a Szabad Népben meghirdetett országos kórusversenyen. A munkásosztáy öntudatos tagjai is sejthettek valamit, hiszen kezdettől fogva megjegyzésekkel illették küllemét, repertoárját, s még baloldali múltját is. Nem csoda: a baloldaliság - Lenin szerint - a "kommunizmus gyermekbetegsége". Réz Győző önvallomása szerint sem akar "túlságosan sietni" a fejlődésben. Réz tehát "megrekedt", valahol az 1930-as budapesti nagy munkástüntetés idején, amikor is vakbélbántalmakkal nyomta az ágyat.

Persze ez is csak a reakció ármánya volt. Antihősünk találkozik ugyanis egykori munkaadójával, valami lecsúszott polgáremberrel, aki erról panaszkodik - hol másutt, mint a burzsoák hajdani kávéházában -, hogy "két hete nincs cselédjük", és a "nagyságos asszony" idegei tönkrementek. Réz egészen odáig megy, hogy esztétikai kérdésekben magával a gyár párttitkárával (Ladányi Ferenc) is vitába száll. Egy amerikai professzorra hivatkozva fejti ki nézeteit a zenei nevelésről. Mindenható és mindenttudó párttikárunk azonban nem hagyja magát. Autentikus forrásból merít. A gyár könyvesboltjában egészen véletlenül ráakad A. A. Zsdanov Szikra-kiadású művészetpolitikai válogatott írásaira. Mondhatni, a Párttól kap segítséget. Filmünk végére - ahogy lenni szokás - helyére teszi Réz "karnagy urat". Szóval, Réz a reakció ágense, ez a napnál is világosabb.

E száraz tényt persze a munkások is tudják. Csakhát meg kell erősíteni a tudatukat. Éppúgy, mint amikor az élcsapat kívülről vitte be a munkásosztály soraiba a forradalmi öntudatot. A párttitkár támogatja a negyedszázados fennállását ünneplő Ezüstlant Kórus szakadását. ("Nem árt egy kis harc a kultúra frontján, elvtársak.") Torma Feri (Soós Imre) jár élen az "elhajlók" elleni harcban, akik persze csak addig elhajlók, amíg maguk is rá nem jönnek végre, hogy Réz az orruknál fogva hajtja őket. Még a botcsinálta könyvelő és amatőr bűvész (Latabár Kálmán) is rájön, hogy Réz a nép ellensége.

Új kórus alakul Új Hang néven. A szárnyaló kreativitásról árulkódó névválasztás is kifejezi a "korszellem" által kívánt progresszivitást, és "új eszmék" diadalát. Ám a munkások élete nem csupán dal, noha a kultúra is fokozza a termelést. Mosolyra fakasztott, amikor megpillantottam Gózon Gyulát és Makláry Zoltánt egy hatalmas gőzkalapács - amolyan szocialista nehézipari dinoszaurusz - mögött. Egy nyúlánk acélkígyót tartottak a pörölyszörny alá. Nem tudom, mi készülhetett belőle. Az esztergagépek is csak gondot okoznak. Nem azért mert rosszak - szovjet gyártmányú gépek esetén ez elképzelhetetlen! -, hanem mert munkásaink fokoznák a termelést, ugyanakkor csökkentenék a selejt munkadarabok mennyiségét. (Biztosan a reakció számlájára írják őket.) A hangulat forró, elvtársias, de azért a dalárda szakadása "bolsevik" és "mensevik" szárnyra szakadása próbára teszi a kedélyeket. Közeledik a végjáték.

Mert minden jó, ha a vége jó. Réz megszégyenül. Varga elvtársat (Simándi József), az ifjúmunkás-énekest felveszik a Zeneakadémiára. Némi magánélet is belefér azért a szocializmus építésébe: Torma Feri elnyeri Kádár elvtársnő (Ferrari Violetta) kezét. Az immár egyesült Új Hang kórus pedig elképesztő sikert arat az országos versenyen. De előbb a gyárban megbúvó "Swing" Tónit (Pongrácz Imre) is lebuktatják, aki valami "gyalázatos" szöveget mázolt a gyár falára, no meg állandóan swinget hallgat, arra táncol a félvilági tánciskolában - micsoda fertő! -, és öltözködésében is az "amerikai stílust" követi. Kórusunk a "Szállj, te büszke ének..." kezdetű "tömegdalt" adja elő a Zeneakadémia nagytermében és az Operában is, Lenin és Sztálin kettős domborműve alatt, de az óvó-bíztató tekintetű Rákosi Mátyás portréja is viggyáz rájuk, és lelkesíti őket. Filmünk a maga nemében zseniális - ütöttem fel e sorokat. Igaz. De a kortárs néző számára, aki nemcsak ítélkezni kíván, hanem a megértésre is törekszik, egy rettenetes kor rémképe.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amerikaiplan.blog.hu/api/trackback/id/tr647986105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2015.10.19. 16:55:15

Hihetetlen érzés újraolvasni önmagamat. :)

Alec Cawthorne 2015.10.19. 19:07:09

@Lord Meldrum: :D :D És egyetértesz még a cikkben tett megállapításaiddal? :)

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2015.10.21. 14:47:43

@Alec Cawthorne: "Meg kell értenünk, hogy a kritika és önkritika nem kampány, hanem mindennapos munkánk bolsevik módszere."

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2015.10.23. 11:47:14

@Alec Cawthorne: Egyetérteni önmagammal? Skizofrén helyzet. :D De, komolyra fordítva a szót, engedelmeddel - bár a saját írásom - a blogomban újra közölném ezt a szösszenetet. Tényleg hihetetlen, mi mindent kaparsz ki a net mélyéről. :D