Amerikai Plán

"Tudom, mi vagy te. Az örök otthon."

A Keresztapa 3.

2015. október 09. 17:51 - Tenebra

A Keresztapa-trilógiát Francis Ford Coppola rendező valójából mindig is csupán két filmnek tartotta, a harmadikat „mindössze” egy epilógusnak szánta. Jóllehet, bő lére eresztett epilógus lett, mert a maffiasaga (egyelőre – reméljük) utolsó felvonása az előző két részhez hasonlóan epikusra sikeredett. Azonban annak ellenére, hogy itt is visszatér az a különleges, magasztos, mégis nyomasztó és végzetszerű hangulat, mely az első és második epizódot is átitatta, a harmadik eresztésen kétségtelenül érződik, hogy jó 15 évvel a Keresztapa 2 után készült el, „keresztapás” modorban. Ettől függetlenül persze méltó záró darabja a ponyvaregényből szőtt filmművészeti remekmű-szériának.

A Keresztapa első részét, de akár a másodikat is szokás úgynevezett „revizionista gengszterfilm”-nek tekinteni a szakirodalomban, ami több szempontból is problémás. Egyfelől a Keresztapa-filmek sokkal inkább tekinthetők maffiafilmeknek, semmint gengszterfilmeknek. A különbség persze laikusok számára érthetetlen, hiszen a maffiózó és a gengszter is bűnöző, és nevéhez szindikátusok, bandák, gépfegyverek, illegális üzletek és egy alternatív társadalom kötődnek. Azonban a gengszterbanda vagy szindikátus nem feltétlenül családalapú, és inkább a betyárbecsület, illetve az üzlet tartja össze. A maffia viszont sokkal inkább a famíliákra, klánokra épít, és sokkal különlegesebb intézmény, közösség, mint a bűnszindikátus, hiszen akár évszázadokra visszanyúló (szicíliai) tradíciók határozzák meg, a lojalitás pedig a vérkötelékek miatt még fontosabb, kritikusabb. Coppola műve így az olasz vagy éppen a korábbi amerikai maffiafilmekkel rokonítható, mint a Black Hand (1950), vagy a Keresztapa-filmek közvetlen előzményeként tekintett, Kirk Douglas mint Don főszereplésével készült The Brotherhood című 1968-as alkotás (mely egyébként Coppola és Mario Puzo író művéhez hasonlóan New Yorkban és Szicília szigetén játszódik).

Másfelől semmiképp sem érthetünk egyet Robert B. Rayjel abban, hogy a Keresztapa tulajdonképpen azért szubverzív gengszterfilm, mert a gengszter nem bukik el benne fizikailag. Sőt a második részt ilyen szempontból tekinthetjük még inkább felforgatónak, hiszen abban nemhogy nem bűnhődik meg a főkolompos, a címszereplő Michael Corleone, de még nagyobb hatalmat is szerez egykori bizalmasai és saját testvére, Fredo meggyilkolásával. Jóllehet, emiatt valóban eltér a korábbi gengszterfilmektől, de a gengsztersztorik revizionizmusa nem abban rejlik, hogy elbukik-e a főhős vagy sem. Sokkal inkább az határozza meg, amit már egy korábbi cikkemben is részletesen elemeztem A sebhelyesarcú vagy A közellenség kapcsán: a gengszter megtér-e vagy makacsul ragaszkodva elveihez és hatalmához meghal / megmenekül. Ha a Keresztapa-trilógiából csak az első és második rész készül el, akkor biztosan a legszubverzívebb maffiafilmekként könyvelhetnénk el őket, mert végső soron Michael Corleone teljes erkölcsi zülléséről szólnak, és azt ábrázolják, hogyan fertőz meg egy becsületes katonatisztet a hatalom és a családi tradíciók, és mindezt ráadásul meg is ússza. Michael a második rész végére tulajdonképpen teljesen kiüresedik, az utolsó kép, melyen ül a késő őszi hangulatot árasztó tengerparton, a szomorúan lehulló levelek között tökéletesen megragadja azt, amivé ez az idealista fiú vált.

Azonban itt van a harmadik rész, mely 1979-ben játszódik, húsz évvel a második rész történéseit követően. Michael Corleone immár megöregedett, és elvileg sikerült úgy távol maradnia a családi üzlettől, hogy ő maga ne tűnjön sárosnak. Lelkiismerete persze gyötri, és ez látszik is az ekkor karakterénél 10 évvel fiatalabb, hatvanéves öregemberré változtatott Al Pacino barázdált arcán. Michael mintegy megtért, karitatív tevékenységet végez, exneje, Kay és ügyvéddé cseperedett fia, Anthony felé próbál közeledni – avagy: Fredo meggyilkolása teljesen tönkretette az egykori keménykötésűnek tűnő, csendes és kegyetlen maffiózót. Ezt pedig úgy próbálja kompenzálni, hogy mindent megtagad, ami egykoron volt. Ez látszik is a karakteren: Al Pacino ebben a filmben sokkal inkább alakít már egy, Az ördög ügyvédjét vagy az Egy asszony illatát előrevetítő, extrovertáltabb, ugyanakkor szelídebb karaktert. (Zárójelben jegyeznénk meg, hogy már csak a Keresztapa-trilógia is cáfolja azokat a vádakat, melyek Pacinót, ezt a kivételes tehetségű színészt érik, miszerint ugyanazt a két karaktert variálja pályáján: az 1-2. rész Michaeljét és A sebhelyesarcú mániákus bűnözőjét. Nos, A keresztapa 3-ban látszik meg, mennyire nem igaz ez: Al Pacino tudott újat mutatni a hűvös, törtető fiatal maffiózó után, aki nem Tony Montana volt.)

Persze a fia és a felesége már túlságosan is elhidegültek tőle, kapcsolatuk láthatóan formális. Így Michael szíve csücske valójából Mary, aki rajong apjáért, szereti őt. Kicsit olyan tiszta és őszinte szeretet lángol köztük, mint Michael és régi (mondhatni: egyetlen, igaz) szerelme, a tragikus sorsú szicíliai Apollonia között. Rossz ómen ez, hogy egy Michael elleni merényletben elhunyt lányra hasonlít az öreg Don gyermeke. Nagy jelentősége van így annak, hogy ezt a szerepet Sofia Coppola, a rendező lánya alakítja. Coppola műve így válik metaforikusan személyes tragédiává is, hiszen Michael szeretett lánya Sofia, Francis Ford Coppola szeretett gyermeke révén keveredik bele apja piszkos ügyeibe, mely a Don bukásához és a trilógia (azaz Coppola életműve egyik fő darabjának) lezárulásához.

Igaz, látszólag semmi gond, hiszen itt van Sonny fia, Vincent, akinek megformálására nem véletlenül választották a fiatal Al Pacinóra majdhogynem megszólalásig hasonlító Andy Garciát – aki persze sokkal inkább heves vérmérsékletű apja stílusát örökölte. Sajnos ez nem domborodik ki annyira a történetben, Vincent karaktere a játékidő második felében ellaposodik, háttérbe szorul (gyakorlatilag csupán Michael testőreként van jelen, és formális megnyilvánulásai vannak). S ez nem amiatt történik, mert Andy Garcia rossz színész – egyáltalán nem, bár nem a filmtörténet legikonikusabb művésze.

Sajnos a Keresztapa 3 legnagyobb problémája, hogy minden ízében érződik rajta, ez egy „utolsó Keresztapa-rész”. Azaz „keresztapás”. Az egész vatikáni botrány, pápaválasztással, korrupcióval és összeesküvéssel sokban emlékeztet az első-második rész történéseire (mintha abból mixelte volna össze Puzo és Coppola). Így gyakorlatilag egy Keresztapa-séma lép működésbe: az első felvonásban megismerjük a családot, az új felállást, előlépnek a trónkövetelők, az atyák pedig megpróbálnak távol maradni a bűntől, de belesodródnak még „egy utolsó menet” erejéig. Aztán jönnek a kölcsönös merényletek, a csalódások, a családon belüli viszályok, Fredo emlegetése stb. Még Mary bizalma is megrendül apjában, Michaeltől úgy távolodik el, ahogy Michael próbált annak idején családjától kellő távolságot tartani (végső soron az első rész inverze játszódik le kapcsolatukban). Aztán jön a konspirációs háló, mely már olyan bonyolulttá válik a sorozatos dekonspirálási kísérletektől, hogy a néző alig bírja követni a történéseket. És aztán eljutunk a kötelező, párhuzamos montázsokkal teli nagyjelenetig (az első és második részek leszámolásai is így zajlottak), ezúttal egy operaházig, ahol Michael bérgyilkosai futnak versenyt egy bérgyilkossal, aki a Dont akarja lencsevégre kapni. Ám ezúttal a maffiózó nem nyerhet, ha életben marad is.

Tehát Coppola utolsó maffiafilmje bűzlik a „keresztapás” kliséktől, így hiába van a Keresztapa 3-ban rengeteg „leleplező”, meghökkentő, társadalomkritikus jelenet (már önmagában is elképesztő, ami a Vatikánban megy – beleértve Michael gyónását is, mely a gyónással kapcsolatban vet fel kérdéseket), egyszerűen kitalálható, mi lesz a történet vége. Még akkor is, ha nem ismerjük az előző két részt.

Persze ettől függetlenül Francis Ford Coppola és Mario Puzo megfelelően komplex sztorit hoztak össze, mely annak ellenére, hogy a Keresztapa-manír erősen érződik a trilógia epilógusán, hasonlóan magával ragadó. Ugyanaz a remek hangulat köszön itt vissza, mint az eddigi felvonásokban. Don Corleone ezúttal Michael, de Vitóhoz hasonlóan tisztelet övezi – látszólag. Azonban Coppoláék gyönyörűen kibontják apró elszólásokkal, utalásokkal, gesztusokkal stb., hogy Michael csak árnyéka Vitónak. A Corleone-knek már köze sincs ahhoz, amit Vito Szicíliából megérkezve felépített. A régi idők tisztessége és a családi lojalitás sírba szállt Fredóval, és azzal, hogy az új Don olyanokkal közösködött, akikkel Vito soha nem állt volna szóba.

Michaelt végig ez a szerepkonfliktus marcangolja. Széttépi identitását a Vito által emelt ideális hőskép, melynek görcsösen meg akar felelni, azonban Fredo árnya rátelepszik a maffiavezérre. Michael tudja, érzi, hogy méltatlan apja emlékéhez és atyja hatalmára. Ezt pedig legfőképp széthulló családján keresztül érezhetjük. Jellemző volt ugyanis a második epizódban már, hogy Kay nem bírta gyomorral Michael ügyeit – melyről akkor még a gyerekek mit sem sejtettek. A Keresztapa 2-ben viszont Michaelnek még sikerült fenntartania a családi egység illúzióját, és kettős játékot űzött a felvilágosult amerikai nővel: megpróbálta kirekeszteni az ügyekből, ha már nem volt képes abba a patriarchális rendszerbe betagozni Kayt, amelyben Vito felesége is létezett. Vito felesége tudott Vito gengszterügyleteiről, de az olasz tradíciók szerint férje szent ember volt. Az amerikai kultúrkörben viszont a nő egyenrangú viszonyt követel magának, ami azt jelenti, hogy nem tűri szó nélkül férje gazemberségét. Ez viszont Michael számára elfogadhatatlan, így az első és második részben is fenyegeti Kayt, hogy „ne kérdezz többet engem az üzleti ügyeimről!”. Azonban ekkor még a válás ellenére is sikerült a látszatot megtartania, habár rengeteg neurotikus megnyilvánulása csak még inkább elhidegíti Kayt.

A harmadik rész viszont már egyértelműsíti, hogy a család széthullott. Jóllehet, Michael Corleone a saját rokonait (már, akik még életben maradtak) képes valamennyire összetartani, sőt Connie egyfajta matrónává vált édesanyja után, azonban saját, nukleáris családjának vége. Lánya még lojális hozzá, de Kay és Anthony csupán „vendégek”. Megpendül az újrakezdés lehetősége 1-2 jelenetben, de azért mindvégig érezzük, tudjuk, hogy Kay és Michael között már semmi sincs. Michael játszhatja a bűnbánót, gyermekét (aki egyébként bizarr módon jogász lett) és asszonyát nem kaphatja vissza.

Vagyis a Keresztapa-trilógia tulajdonképpen arról szól, hogy egy maffiózó próbálja görcsösen összetartani a családot. Sőt végső soron azért ügyködik a három film alatt, azért tesz minden mocsokságot, hogy apja üzletét kiterjessze, ugyanakkor pedig megvédje családját a széteséstől. Azonban pont ezen igyekezete miatt süllyed egyre mélyebbre, és válik a család egyre inkább célpontjává külső- és belső támadásoknak. Michael először csak Kayt veszti el, majd fiát is, aki nem vállal közösséget édesapjával (pont úgy, ahogy Michael tette fiatalon). Ezt persze még tiszteletben is tartja a Don, sőt azt reméli, ezáltal elkerülhető, hogy saját sanyarú sorsa megismétlődjön Anthony élettörténetében.

Azonban újból a bűn útjára sodródva mintegy isteni büntetésként elveszti még azt is, amije eddig volt. S végső soron a vatikáni botrány behozatala ezért, és nem annyira a társadalmi vonatkozása miatt fontos. A Keresztapa-trilógia eddig is tele volt vallási szimbólumokkal, elég, ha csak az első rész véres keresztelőjére gondolunk (mikor Michael formálisan megtagadja a Sátánt, miközben fejbe lövet rivális gengsztereket). A harmadikban viszont a vatikáni ügyletek allegóriává duzzadnak, és egyszerre válnak Michael bukásának analógiájává és katalizátorává. Hiszen egyfelől az egyház ugyanúgy korrumpálódik, ahogy Michael is. Akinek élettörténete maga a korrupció: becsületes katonatisztből előbb apja örököse, majd véres kezű testvérgyilkos válik. Másfelől viszont katalizátora is, mivel az egyházi bűnben elmerülve maga is visszatér a bűn útjára, így bűnhődnie kell, mintha megszegte volna esküjét. Vagyis a vallás itt is ambivalens módon jelenik meg, a mocskos ügyek elkendőzőjeként és elindítójaként. Ami pedig szintén visszavezethető arra, hogy Vito emléke, és az olasz gyökerek meg lettek gyalázva. A katolicizmus besározódása az atyai és anyaországbeli tradíciók besározását, megcsúfolását is jelenti Michael számára.

Persze fizikai értelemben a Keresztapa 3 maffiózója, Michael sem bukik el, hacsak az utolsó jelenetet nem lehet így értelmezni (bár meglehetősen nem konvencionális az, hogy egy bűnöző öregen, egy sámlin ücsörögve egyszer csak előredől és meghal). A Don nem erőszakos halált hal, riválisait sikerült eltávolítania. Azonban ezúttal nem úszta meg olyan veszteséggel, mint a második rész végén. A meggyűlölt Fredo és Mary halála között igen nagy a különbség, még akkor is, ha utólag lelkiismeret furdalja Michaelt. Fredót ő tetette el láb alól, mert szégyent hozott a családra. Mary viszont reménysége volt, nemcsak azért, mert szép és nagy jövő előtt álló lány, hanem azért is, mert mintegy a Don megtisztulását jelképezte. Michael azt remélte, hogy az új generáció, Anthony és Mary már tényleg boldogságban élvezheti az „Amerikai Álm”-ot, ha ez nem adatott meg a családfőnek. Azonban a múlt (Fredo, Vito, Sonny) és a jövő (Mary) is halott. Sőt Anthony szimbolikusan szintén halott, hiszen bár nincs rosszban apjával, de tisztes távolságot tart tőle. Maradt még Vincent, de ő nem Michael vére (sőt Sonny törvénytelen gyermeke, tehát csak félig tartozik a Corleone-khez, még akkor is, ha a Don elfogadja).

Így elmondhatjuk, hogy a Keresztapa-trilógia végső soron egy történet, és Michael Corleone bukásáról szól. A harmadik részre gyakorlatilag testileg is megsemmisül, de nem is ez a lényeges momentuma a filmnek. Hiába győz, mindent elvesztett, mert feláldozta a családot a hatalom oltárán. Hangsúlyos ráadásul, hogy Mary-t véletlenül éri lövés, a golyót Michaelnek szánták. Tehát a Don rosszabb büntetést kap a halálnál: gyermeke halálát kell végignéznie, melyet neki kellett volna elszenvednie. Többszörös teher ez számára, melyet nem bír elviselni. Az utolsó kép beszédes, melyben visszatérve Szicíliába (ahol Apollóniát is elvesztette), egyedül, hatalom nélkül, csendben múlik ki. De hiába ment vissza Olaszországba, ahonnan családja származik, mivel ő Amerikában született, amerikai, s korábbi tetteivel elszakította magát olasz identitásától, édesapjától. Azaz identitáskrízisben, összetört lélekkel hagyja maga mögött a földi létet.

Vagyis ilyen szempontból a Keresztapa-trilógiánál nincs kiábrándítóbb bukástörténet. A sebhelyesarcúban vagy A közellenségben a gengszter legalább képes egy utolsó, hősies tettre, melytől bukása magasztosabb és emlékezetesebb lesz. Michael viszont, ha nem is teljesen megérdemelten, de dicstelenül bukik el. Elbukja a leszámolást lánya halála miatt, s egész élete a veszteségekről és az ártatlan áldozatokról szól. S ezért – nem pedig a gengszter elbukásáért vagy el nem bukása miatt –szubverzív mindhárom mű, beleértve az utolsót is, mert bár eleinte úgy mutatja be Michaelt, mint aki megigazul, de csúfos visszaesése megrendítőbb bármelyik maffiózó lecsúszásánál.

Így hibái ellenére is szerethető, és méltó lezárása egy epikus gengsztertörténetnek a Keresztapa 3. Hiába nem képes megugrani az első két rész színvonalát, s hiába kevésbé erős karakterek és színészi alakítások örvendeztetnek (sem Andy Garcia, sem Sofia Coppola nem tud kibontakozni – előbbi a már említett karakterproblémák, utóbbi színészi képességei miatt), Michael története Al Pacino zseniális, újszerű alakításában sokkoló és szomorú egyszerre. Utolsó ordítása éppen ezért nem válik patetikussá vagy giccsessé, mert az eddigi hűvös, nihilista, bölcs karakter elveszti fejét, és kitör belőle mindaz az őszinte fájdalom, ami már Apollónia halála óta gyötörte. Ezzel az őszinteséggel érdemes közelíteni a trilógia záró darabja felé is, és ha Michaelhöz hasonlóan merünk megnyílni, belefeledkezni a Keresztapa-élménybe, ismét egy magával ragadó maffiasztoriban merülhetünk el.

27 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amerikaiplan.blog.hu/api/trackback/id/tr557953148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lazók György · http://filmekapolcrol.blog.hu/ 2015.10.09. 21:50:23

Szerintem nem említhető egy lapon az első két résszel. Bár megvan díszdobozban a teljes trilógia, de egy ideje már nem is kínzom magamat a harmadikkal. Nem éri meg.

Alec Cawthorne 2015.10.09. 22:20:34

Egyetértek, szerintem sem éri el az első két rész magasságait, de a maga jogán egy korrekt, élvezetes film, néhány fantasztikus jelenettel. A finálé - teátrális mivolta ellenére - engem mindig meghat, akárhányszor nézem. És persze Pacino ebben a részben is kolosszális. Attila, elkezdtem olvasni a kritikát, rendkívül informatív. Erről a Kirk Douglas-féle Brotherhoodról még csak nem is hallottam, de most elkezdett érdekelni! :)

Lazók György · http://filmekapolcrol.blog.hu/ 2015.10.10. 09:50:45

@Alec Cawthorne: A korrekt két mestermű után borzasztóan kevés. Pacino tényleg jó a filmben, de nekem valahogy Michael figurája se stimmel. A második részben jéghideg szörnyeteggé vált, itt meg a megváltást keresi. Oké, eltelt x év, de akkor se áll össze.

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2015.10.10. 10:25:05

Megint beigazolódni látszik az, amit mindig is éreztem magyar szakon, hogy nem mindig a legjobb műveket lehet csak jól és érdekes elemezni.

Tenebra 2015.10.10. 10:40:09

@Alec Cawthorne: A Brotherhoodot nagyon javaslom, igen jó maffiafilm, Kirk Douglas pedig zseniális Don. Viszont ő sokkal inkább hasonlít a III. rész Michaeljére, tehát inkább ilyen szánalomra méltó, tragikus gengszter.

@Lazók György: Szerintem teljesen reális. Már a második rész végén is látszódik azért a melankólia Michael-n, miután Fredóval végeztek. Azért gondoljunk bele: Vitónak a célja a család összetartása volt, és Michaelt azért tette Donná, hogy vigyázzon a családra, különösen Fredóra (ezt talán mondja is neki, külön ki is emeli - ha jól emlékszem). Michael pedig apját elkezdte nagyon tisztelni, és szava szent volt számára az 1. rész végén. Aztán eljön a gyilkosság, amellyel apja emlékét leköpi. Érthető, hogy ez a teher megroggyantja őt, az csoda, hogy nem kattant be. Bár van egy jelenet a film közepén, mikor Michael rosszul lesz, és Fredó nevét ordítozza. Zseniális jelenet az is szerintem. Emiatt jó végső soron ez a rész is, mert mesteri a színészi játék benne, és Michael lelki torzulása is kiválóan ki van bontva.

Szerintem az lett volna a hiteltelen, ha ugyanolyan marad öregkorára is. Már az 1-2-ben is látszik, hogy ebben az emberben iszonyatos frusztrációk forrongnak, csak éppen ő Sonny-val ellentétben introvertált, azaz nem a környezetére vetíti ki saját démonait, hanem inkább elfojtja, és a megfelelő pillanatban áll bosszút. Apollonia halála törte meg őt igazán, és szinte annak egyensági következménye az a gyilkosságsorozat is, ami az 1. végén történik. Ilyen apró jelekből, mint ez, és a 2. részben Kay kiosztása látszik, hogy ő egy rohadtul érzékeny, neurotikus ember, akit hajsáz választ el az önmeghasonlástól. Fredo legyilkolása volt az utolsó csepp a pohárban.

Persze lehetett volna úgy is megoldani az egészet, hogy még mocskabb gengszterré teszik, de szerintem akkor ez nem ugyanaz a történet lenne. A Keresztapa számomra mindvégig arról az ellentmondásról szólt, hogy meg kell menteni a családot, még akkor is, ha ehhez el kell pusztítani.

@FOUREY: Sőt nem is mindig a legjobbak a legkomplexebbek. :D Pl. Robin Woodnak van egy könyve "Hollywood from Vietnam to Reagan" címmel, amiben többek között a Taxisofőrt és társait nevezi "inkoherens" filmeknek azért, mert nem tudták eldönteni szerinte, hogy ideológiakritikusok vagy konformisták akarnak lenni (avagy a forma és tartalom között ellentmondás van). Mégis ez a kétértelműség, ez a feszültség teszi nagyon érdekessé akár a Taxisofőrt is. Amiben ugyanúgy egymásnak feszült egy író (Paul Schrader) és egy rendező (Scorsese), mint itt Coppola és Mario Puzo. Az inkoherencia és a hibák viszont mutathatnak valami sokrétű felé. A Keresztapa 3-at én ezért sem tartom rossz filmnek, mert benne feszültségben áll a tipikus keresztapás sztori és Michael tragédiája.

Lazók György · http://filmekapolcrol.blog.hu/ 2015.10.10. 10:54:33

@Tenebra: Én másképp látom. Michael olyan ember, aki képtelen megbocsájtani az árulást. Kay is elárulta őt az abortusszal, ezért soha a büdös életben nem engedte volna át neki a gyerekeket. Épp erről szólt azt a jelenet is, amikor a második rész végén becsukja Kay előtt az ajtót.

D-verse 2015.10.10. 18:44:30

Ez olyan, mint egy szabadbölcsész beadandó. Lehetne szórakoztatóbb, ízesebb.

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2015.10.10. 20:57:07

@D-verse: haha. ez meg mint egy trollkodás. lehetne szellemesebb, de végülis minek.

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2015.10.10. 21:05:41

@Tenebra: emlékszem, annak idején középiskolában a hamlet kapcsán került szóba, hogy a klasszikusok attól klasszikusok, hogy bizonyos kérdéseket felvetnek, amik aztán nem hagyják nyugodni az embereket, sokszor évszázadokig. és hogy érdemes eljátszani a gondolattal, hogy néha azért nincs egy-egy értelmezési problémára megoldás, mert egyszerűen csak szerkezeti hiba van a műben. és hogy ezt nehéz lenne bevallani, mert akkor az a sok erőfeszítés, amit rászántak évszázadokig, akár feleslegesnek is tűnhetne. de emellett meg nem is érdekes, hogy mi az igazság vagy van-e jó megoldás az adott problémára, mert néha az is elég, hogy elgondolkodtatja valami az embert. :)

D-verse 2015.10.10. 21:32:43

@FOUREY: Nem a sziporkázás volt a cél, mindössze arra céloztam, hogy ekkora közlésvággyal jó volna megpróbálni választékosabban írni. Hiányolom a stílust. (Segítek: most jöhet az, hogy írjak jobbat.)

Tenebra 2015.10.10. 21:48:33

@D-verse: Egyébként erre most mit mondjak? Inkább csak azt javaslom, hogy akkor látogasd ezt az oldalt inkább: geekz.444.hu/ . Ők keményen, mocskosan, tökösen, kompromisszummot még a napi hírlapokból sem ismerő módon írnak... ...akármiről.

Amúgy szabad bölcsész alapszakon végeztem, utána FIlmtudomány MA-n, szóval ráéreztél. :D Jelenleg az ELTE-n tanítok, és a diákoknak pont azt próbálom magyarázni, hogy attól még nem lesznek faszábbak, ha slendrián stílusban írnak. Olyan beadandókat kaptam kézhez, melyeket nemhogy publikálni nem engednék, hanem még általános iskolába, fogalmazáson sem adnám be. Szerintem egy publikációnak igen is meg kell lennie a formalitásának, és még egy filmes blog esetében sem lehet "lazázni". Mivel ez nem az a műfaj.

Ha egy személyes blogot írnék... Na, ott aztán lenne "stílus", amit hiányolsz. Van is egyébként ilyen, csak írd be a nevem a Google-be, ha kíváncsi vagy. Sokaknak meg az nem tetszett. De hát én ilyen szélsőséges ember vagyok. :D

Szóval csak azt tudom írni: sajnálom, ha nem tetszik az írásmódom, de én nem fogok geekesen, "izgalmasan" írni, ha komoly elemzésről van szó. A filmkritika, vagy filmelemzés még akkor sem a "cool"-ságról szól, ha blogra írja az ember, nekem ez az elvem. Bocs.

Tenebra 2015.10.10. 21:55:28

@Lazók György: Igen, ez nyilván benne van. De Fredo meggyilkolása szerintem ezt is megváltoztatta benne. Ezért nyit Kay felé is. Én úgy éreztem, egyszerűen megundorodott magától is Michael.

@FOUREY: Az irodalmi műelemzések tipikus problémája, hogy nem hagynak teret a saját értelmezéseknek. Nekem mindig is ez volt a bajom a középiskolai oktatással, hogy a klasszikusokat azért is utáltatták meg veled, mert csak az az értelmezés volt a jó, amit a tankönyvben leírtak. Illetve az a "jó" mű, amit a könyvben leírtak. Nekem például a sokak által szapult Gólyakalifa (Babits Mihály) nagyon tetszett, és számomra nagyon inspiráló volt, pedig állítóalg didaktikus és tele van hibával. :D

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2015.10.10. 22:00:19

@D-verse: Köszi, de tudok magamtól is trollt etetni :) Egyébként meg: nyilván nem tilos trollkodni, csak párját ritkítóan felesleges. Az élet olyan rövid és annyi jó dolog van benne, amivel jobban lehet tölteni az időt, mint a trollkodás!

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2015.10.10. 22:07:08

@Tenebra: Igen, legalábbis az irodalomórai műelemzésekre ez teljesen igaz. Aszimmetrikus kommunikációs helyzetben, ahol az egyik legfőbb cél az ismeretek átadása és bizonyos értelmezési eljárások elsajátíttatása, sajnos, nem is megy máshogy. Akkor mehetne jobban, ha lemondanánk ezekről a célokról. Viszont azért a Hamletnek van egy rakás értelmezése, akárcsak a többi klasszikusnak és ez így jó. :)

D-verse 2015.10.10. 22:44:53

@Tenebra: Szándékosan értettél félre? Tényleg nem akarlak baszogatni, másfelől abszolút hidegen hagy, ha valaki egy kurta kritika miatt rám süti, hogy trollkodom. Lám, itt sem maradt el az erkölcsi fölény kimutatásához kötelező kellék: a szmájli! Nem, a világért sem kérném számon rajtad Rusznyák Mester bombasztikus jelzős szerkezeteit és profán kinyilatkoztatásait. Formai igényesség =/= "lazázás".Örülök a karrierednek.

Alec Cawthorne 2015.10.10. 22:59:59

@D-verse: Nos, e kritika számos tekintetben inkább elemző megállapításokat sorakoztat fel, mintsem normatívakat, és elemzéskor az ember - tapasztalataim szerint - kevésbé ügyel a stiláris tökéletességre. Ettől függetlenül - jóllehet mindez jórészt szubjektív - úgy vélem, e szöveg nyelvezete szabatos, stílusa egységes, felesleges sallangok nélküli, lényeglátó és tárgyszerű. Mellesleg - és ez megint csak szubjektív - én igazából fiatalabb koromban lelkesedtem a stilisztikai trouvaille-okért egy-egy kritikában/elemzésben. Manapság sokkal inkább mérvadó számomra, hogy az adott szerző milyen gondolatokkal örvendeztet meg, mennyire markáns és/vagy újszerű a véleménye. Szerzőtársam pedig - véleményem szerint - kifejezetten informatív, érdekes és inspiráló szöveget írt.

"Lám, itt sem maradt el az erkölcsi fölény kimutatásához kötelező kellék: a szmájli!"
Egyszer már hallottam valakitől egy ehhez kísértetiesen hasonló jellegű megjegyzést. Mondd csak, de ne vedd személyeskedésnek a kérdést: véletlenül nem a Kritikus Tömegről tévedtél ide?

D-verse 2015.10.10. 23:18:17

@Alec Cawthorne: Köszönöm a lényegi reagálást. Egy rövid, szubjektív észrevételt akartam tenni, és feleslegesnek éreztem bővebben kifejteni ezt a röpke benyomást. Szándékosan voltam provokatív, de nem a diskurzust akartam rombolni ezzel, hanem a szerző reakciójára voltam kíváncsi A Kritikus Tömegről kattintottam ide, igen.

Alec Cawthorne 2015.10.10. 23:42:05

@D-verse: Elfogulatlanság volna, ha nekiállnék a szerzőt dicsérni, de hidd el, bizonyított ő már annyit ezen a területen, hogy ne kelljen piszkálni az önérzetét. Tapasztalt, harcedzett filmkritikusról beszélünk, aki nem mellesleg az ELTE Film-, média- és kultúraelmélet doktori programjában vesz részt, és - álláspontom szerint - a honi filmkritika és filmesztétika egyik nagy reménysége. Magam is rendelkezem némi rutinnal. Nem a szerénytelenség mondatja velem mindezt, csak szerintem (remélem) érezhető, hogy nem kezdők működtetik ezt a felületet. Mindennemű irónia és rosszindulat nélkül mondom, úgy érzem, nem szorulunk rá semmiféle provokációra és önérzet-legyezgetésre. Viszont ha a filmről szeretnél beszélgetni velünk, nagy örömmel várjuk témába vágó kommentedet. :)

Ja, igen, még egy dolog: ismét ne vedd tolakodásnak, de a Kritikus Tömegen használt nickneved véletlenül nem frogman?

D-verse 2015.10.10. 23:50:24

@Alec Cawthorne: Azért ne essünk át a ló másk oldalára, nem írtam én semmi sértőt. Kösz, ennyit akartam megfogalmazni, úgyhogy viszlát. Ha frogman lennék, az jó vagy rossz pont? Most utánaolvasok, és ha kiderül, hogy frogman egy faszfej, akkor ígérem, önvizsgálatot tartok.

Alec Cawthorne 2015.10.10. 23:59:08

@D-verse: Nem írtál semmi sértőt, ez kétségtelenül így van, csak épp nem éreztem, hogy - az általad is bevallottan provokációnak szánt - egysorosod építené a filmről szóló diskurzust. Ha csak ennyit akartál, köszönjük soraidat. Pedig szívesen vettük volna gondolataidat a filmről, de ha nem, hát nem.

purple rain 2015.10.11. 11:34:47

De jól tettem, hogy idekattintottam KT-ről :) Nagyon jó kis blog ez, gratulálok a készítőknek :) Tök jó filmekről van szó, van mainstream limlom (Kommandó, úristen, hogy imádom!) vannak kicsit komolyabbak is, én követni foglak titeket :)

A Keresztapa 3. részéhez annyit, hogy nekem valamiért ez a kedvencem. Nem tudom, talán azért mert itt érzem azt, hogy Corleone ember, érzésekkel, félelmekkel, hibákkal és itt látszik számomra igazán, hogy nyomja a lelkét neki is azért sok minden. Igaz régen láttam, de van egy gyóntatós jelent, ahol beszél róla, hogy megölte Fredo-t, az apja és az anyja gyermekét, hogy ő ölte meg a testvérét. Elég súlyos szavak. Valami olyasmit érzek, hogy az első két részben látszólag tette a kötelességét hidegvérrel, precízen, patikamérlegen kimérve mindent, és itt látszik igazán, hogy egy életen át hordta a döntései súlyát, hogy öreg korára teljesen másképp gondolkodik. Valószínűleg, ha Fredo-t például életben hagyja, akkor se megy félre a család, mégis hozott egy döntést, egy ember életéről, amit soha többé nem lehet megváltoztatni. A halálból nincs visszaút és Fredo esetében nem ő maga döntötte el, hogy mikor haljon meg, hanem a saját testvére (még csak nem is az élet ugye). Kérdés, hogy ki és miért adott ilyen hatalmat Michael kezébe.

Az igazság az, hogy én a harmincas éveim elején járok, mégis imádom amikor öregemberek számot vetnek az életükkel. Kíváncsi leszek rá, hogy én hogy gondolok vissza a mostani éveimre, mi az amit máshogy csinálnék, mi az amit helyesen döntöttem, amit az idő visszaigazolt. Ez a számvetés az, ami a harmadik részt kedvenccé teszi, hiszen a döntések általában életünk végéig kísértenek minket, ez viszont ritkán van a filmvásznon bemutatva. Márpedig itt olyan súlyt kap minden, hogy Corleone szinte összerogy alatta, ettől lesz egyszerűen emberi, hús, vér. Fantasztikus, ahogy rájön mindenre és próbálja a gyerekeibe sulykolni, hogy mit ne rontsanak el ők se, hozzá hasonlóan. Aztán persze a klasszikus én-jobban-tudom-mi-kell-a-gyereknek effekt, ami szinte (jó értelembe véve) sztereotíp módon balul sül el a papa részéről, hiszen befut a gyerek énekesként, ha jól emlékszem a Parasztbecsülettel (Cavalleria rusticana, ezzel indul a Raging bull is).

Egy szó mint száz, remek összegzése egy nehéz döntésekkel tarkított életnek és kifejezetten életszagú a befejező harmada egy nagyhatalmú és tapasztalatokkal teli maffiózó felemelkedésének és a legnagyobb pofonnak ami az élettől kapható.

Sokat írtam a semmiről, elnézést :)

Alec Cawthorne 2015.10.11. 21:53:04

@purple rain: Örülünk, ha tetszik. :) Köszönöm a hozzászólásodat. Én magam is úgy gondolom, hogy Michael pálfordulása pszichológiailag, lelkileg hiteles. Ne feledjük, hogy főhősünk eleve nem született szörnyetegnek, hanem a körülmények tették azzá. Ha annak idején Sonny-t nem gyilkolják meg (vagy ha egyáltalában nem rendül meg Vito trónja), akkor Michael sorsa valószínűleg egész másként alakul. Másrészről a való életben is jellemző, hogy az emberek a kor előrehaladtával ellágyulnak, szentimentálissá válnak, s ahogy írod, bizony, ekkor jön el a számvetés ideje is. Nekem a fő problémám ezzel a résszel az, hogy a modernizáció nem tett túl jót a történetnek. A 20. század dereka sokkal inkább a Michaelhöz hasonló, régi vágású keresztapák miliője és időszaka. De nemcsak a főhős egy anakronizmus, azt hiszem, e kor az egész mítosztól idegen kissé. A Keresztapa lassan átgyűrűzött a történelemből a mi korunkba, világunkba, pedig én jobb szerettem, amikor az események a történelem "ködében" zajlottak. Emellett a karakterizáción, a sztoriszövésen néhol érződik, hogy izzadságos, erőltetett munka eredményei. Andy Garcia karaktere, ahogy Attila is írja, valóban nem képes a centrumba kerülni, de egyébként is egy jellegtelen figuráról beszélünk. Michael lányát (Sofia Coppolát) sem éreztem erőteljesnek, másrészről Ms. Coppola színészi képességei is hagynak maguk után némi kívánnivalót. Ellenben Don Altobello (Eli Wallach!) vagy Joey Zasa alakja izgalmas, üde színfolt, csakhogy hiányzik a színes, érdekes gengszteregyéniségek tablója, mely megvolt az előző részekben. Mindenesetre a Keresztapa 3 így is méltó lezárás - hibái mellett rengeteg erénnyel is bír. Pacino pedig páratlanul zseniális alakítást nyújt. Méltóképpen előlegezi meg '90-es évekbeli művészi diadalmenetét.

Tenebra 2015.10.11. 22:25:38

@D-verse: Én soha nem tudtam "szóvirágok"-at írni, pedig mentoraim erre buzdítottak. :D De mikor meg megpróbálkoztam a szubjektum cikkekbe építésével, akkor meg le lettem cseszve, hogy azért ezt ne már, tök jó volt az én "akadémiai stílus"-om. Szóval úgy vagyok vele, hogy az a biztos, ha hivatalos helyre írok, akkor visszafogom magam. Ez eredményezheti azt, hogy a szövegemben nem a "stílus" lesz a lényeg. De egyébként törekszem rá, hogy izgalmasak legyenek az írásaim, de szerintem egy kritikának nem az az elsődleges célja, hogy szórakoztasson, hanem informáljon.

+Tudnék én lazábban írni, de ez elsősorban Alec Cawthorne blogja, én csak becsatlakoztam, és úgymond betartom a játékszabályokat. :D Szerintem ő sem ír "lazán faszán", hanem visszafogottabb, ahogy írta. Korábban én is azt hittem, a barokkos körmondatoktól vagy a "geekes" stílustól leszek menő. De aztán rájöttem, hogy nem szabad mindenáron megerőszakolni magam, hogy "stílusos" legyek.

Mindenesetre nem sértettél meg, nincs harag. Viszont én lezártnak tekintem ezt a témát, a stílusomról nem szeretek elmélkedni, mert ez aztán nagyon egyénfüggő. Ellenben a filmekről sokkal inkább.

purple rain 2015.10.12. 12:58:08

@Alec Cawthorne: Két dologhoz hozzászólnék aztán hagyom az egészet, ne ragadjunk le egy filmnél :)

1) "A 20. század dereka sokkal inkább a Michaelhöz hasonló, régi vágású keresztapák miliője és időszaka." --> érdekes felvetés, valóban. Azt gondolom most így, hogy ezt bedobtad, hogy akár egy szép szimbóluma is lehet az egész sztori annak, hogy (a kitalált) Corleone klán feje volt az utolsó igazi régivágású keresztapa, egy családi köteléken alapuló maffia vezetője. Persze a sztori kitalált, de simán rá lehet akár húzni egy ilyet, hiszen Mario Puzo akár még ismerhette is ezt a világot egész jól és akár tudhatta is, hogy ez valóban így van, kihaltak az igazi maffiacsaládok. Szóval valami "elköszönés" félét simán bele lehet látni a dologba...

2) " Andy Garcia karaktere, ahogy Attila is írja, valóban nem képes a centrumba kerülni, de egyébként is egy jellegtelen figuráról beszélünk" --> Erről is simán el tudom hinni, hogy direkt csinálták ilyenre. Sonny Corleone fia, az idegbeteg, határozott, ifjonti hévvel érkező félig gyerek, aki mind származása, mind hangereje ellenére is jelentéktelen figura marad. Ezt köszönheti akár saját tetteinek, személyiségének, akár Corleonénak, aki tudatosan akadályozza, hogy apja sorsára jusson a gyerek, vagy persze annak is, hogy elcseszték a forgatókönyvet :)

Mindenesetre tudod, hogy van ez. Ha az ember szeret egy filmet, akkor kézzel lábbal próbálja védeni :) :)

Tenebra 2015.10.12. 22:17:04

@purple rain: "Az igazság az, hogy én a harmincas éveim elején járok, mégis imádom amikor öregemberek számot vetnek az életükkel. Kíváncsi leszek rá, hogy én hogy gondolok vissza a mostani éveimre, mi az amit máshogy csinálnék, mi az amit helyesen döntöttem, amit az idő visszaigazolt. "

Jó neked, hogy még te nem vetsz számot az életeddel. :D Én még nem vagyok 30, de már 15 éve csak számot vetek. :D :D :D

purple rain 2015.10.12. 22:26:07

@Tenebra: több van a rovàsodon, ennyi... :-P :-P :-P