Amerikai Plán

"Tudom, mi vagy te. Az örök otthon."

Kommandó

2015. szeptember 10. 13:37 - Alec Cawthorne

Az Osztrák Tölgy nyolcvanas évekbeli filmográfiáját szemlélve ellentmondásos érzelmek ragadnak magukkal. Egyes korabeli munkáit egyenesen az évtized csúcsproduktumai közé sorolom (mindenekelőtt a Terminátor első részét és a Ragadozót), ám - hogy némiképp tabusértő is legyek - a Conan, a barbár kardozós-mellvértes-szeretkezős-izzadós fantasy-gagyizmusával vallatni lehetne, a Piszkos alkut pedig a korszak legbugyutább akciófilmjeivel tudnám egy lapon említeni, és akkor még nem is szóltam az Ovizsaru krónikus infantilizmusáról. Látszólag a '80-as évek delelőjén készített Kommandó is az ex-kormányzó banális izomparádéinak sorába illik. Mark L. Lester filmjét azonban meg kell védenem. Hamisítatlan, ínyencek fogára való bűnös élvezettel állunk szemben.

Schwarzeneggerünk egy nyugállományba vonult különleges ügynököt alakít, akit egy mindenre elszánt terroristasejt környékez meg. Elrabolják szeretett kislányát, és ukázba adják neki, hogy likvidáljon egy kiemelt fontosságú célszemélyt Dél-Amerikában, különben gyermekének élete csúnya véget ér. Arnold látszólag belemegy a játékba. Mi mást is tehetne? Ám a repülőgépen, útban a kubai szivar hazája felé, gondol egy merészet, leüti a mellé kirendelt gorillát, majd, mielőtt a gép felszállna, egyszerűen kiugrik belőle. Megtalálja és semlegesíti a terroristák csatlósait, mielőtt azok tájékoztathatnák a fejeseket a kellemetlen fejleményekről. John Matrix - mert így hívják Arnoldot az opuszban - feladata nem egyszerű: meg kell találnia a rosszfiúk tűzfészkét, mielőtt azok rájönnének, hogy mégsem utazott el Dél-Amerikába. Kalandjai során megjárja a poklot: vízen, földön, levegőben egyaránt helyt kell állnia, olajosra kent testének minden izmát megfeszítik a kihívások, mindenféle létező lőfegyverből elhasznál legalább féltucat tárat (ha pedig nem ő, akkor szépséges afroamerikai partnernője, lásd a vállról indítható rakéta és a rendőrségi autó esetét), és végül szilánkosra rúgja az összes gazfickó állkapcsát. 

Igen, a történet nincs túlbonyolítva, igen, faék-egyszerűségű, de épp a szikársága és az egyéni bátorságba vetett naiv, optimista hite teszi szórakoztatóvá. A Reagan-korszak egyik igazi, esszenciális akciófilmjével van dolgunk. A Kommandó felettébb leegyszerűsítő, megmosolyogtató módon ünnepli az Amerikára oly mélyen jellemző, fejlődéselvű "győzelmi" ideológiát. Mindezt a narratíva is tükrözi, mely egyenes, akár egy nyílvessző: a hős ahelyett, hogy teljesítené a fejkendős-dzsungelkéses fegyverbolondok elvetemült parancsát, felmutatja nekik középső ujját, visszahőköl öngyilkos missziójától, és szép, alapos favágómunkával helyreteszi az összes rosszban sántikáló férfiút. A film retorikája szégyentelenül leegyszerűsítő, ostoba és felszínes, de épp azáltal válik bűnös élvezetté, hogy az alkotók mindezt véresen komolyan gondolják.

A Kommandó a nyolcvanas évekre jellemző túlzásesztétika egyik jellegzetes terméke, a nyers férfierő himnusza. Noha egysorosai ugyanolyan egy tömbből faragottak és bumfordiak, mint a másfél arckifejezésnyi eszköztárt felvonultató Arnold, ám épp ez a titok nyitja: forma és színész tökéletesen egymásra talál. Schwarzenegger már akkor mosolyt csal az ember arcára, ha csak megszólal, ízelítőt adva drabális osztrák akcentusából, de ha még káromkodnia ("Fuck you!"), ellenszegülnie ("And if you want your kid back, then you gotta co-operate, right?" "WRONG!"), vagy egy embert kell a levegőből a biztos halált jelentő mélybe küldenie ("What happened to Sully?" "I let him go."), az valóságos zene a kaján filmbarátok füleinek. Szórakoztató dialógusok, hajmeresztő kalandok, lehetetlenül eltúlzott akciójelenetek sorjáznak egymás után. Ha már az akciószcénáknál tartunk: a végkifejlet menthetetlen együgyűsége ellenére is lenyűgöző. Hősünk teljes harci vértezetben, kormosra kent, deltás felsőtesttel száll partra azon a szigeten, ahol a gazemberek főhadiszállása található. Ahelyett, hogy finomkodna velük, egymaga provokál gigantikus tűzpárbajt, melynek során az ellenfelek úgy hullanak, akár az őszi legyek. Schwarzi darál, darál, darál, és közben nem győzzük kapkodni a levegőt, annyira nevetünk. 

Van egy jelenet, ami remekül összegzi a Kommandó szellemiségét. Matrix és a vele kollaboráló fekete oldalborda az éjszaka kellős közepén betörnek egy fegyverboltba - hiszen ezekkel az elszánt és velejéig romlott terroristákkal mégsem volna ildomos ökölpárbajt vívni! Áhítatos, szinte könnybe lábadó szemekkel pásztázzák végig a katonás rendben sorakozó karabélyokat, miközben patetikus, hősi zene tölti be a hangsávot. E rövid képsor gyönyörű foglalata a Kommandónak. Mark L. Lester filmje nem akarja megváltani a világot, csupán a maga mélyebb árnyalatoktól mentes, fekete-fehér, ősi egyszerűségű világával, atmoszférájával szórakoztatni, nevettetni, másfél órára az egekbe tornászni a befogadó adrenalinszintjét. Filmünk igazán kellemes meglepetéssel szolgál azoknak, akik kedvelik a korszakot, és díjazzák az ehhez hasonló, kissé vaskos és hígvelejű bűnös élvezeteket. Tegyük félre előítéleteinket, ne habozzunk megnézni a Kommandót! Felejtsük el egy kis időre a 21. század egyéniségtelen, tucatszámra gyártott akcióhőseit. Megéri. Lester filmje úgy repít vissza egy letűnt korszak golyózáportól hangos forgatagába, hogy észre sem vesszük.

Végül (meggyőzés gyanánt) rántsuk le a leplet a "bodycountról" is: 109 ember hal erőszakos halált a filmben, ebből 102-t Arnoldunk szenderít jobblétre.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amerikaiplan.blog.hu/api/trackback/id/tr527775174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2015.09.16. 12:08:17

A poszt tiszteletére gyorsan megnéztem újra! És hát tényleg találóak a posztban leírtak :)