Amerikai Plán

"Tudom, mi vagy te. Az örök otthon."

Better Call Saul - 1. évad

2015. augusztus 25. 15:10 - Alec Cawthorne

Az utóbbi esztendők legjobb tévészériája, a Breaking Bad két évvel ezelőtt finisbe ért, pótolhatatlan űrt hagyva maga után. A nem sokkal később bejelentett spin-off, a Better Call Saul ugyanakkor némi bizakodásra adott okot. Igaz, hogy a sorozatban főként a humor katalizátoraként funkcionáló Saul Goodman sztárügyvéd nem épp a legérdekesebb, legbonyolultabb rajzolatú mellékhős volt, de sokakat hevített a remény, hogy visszatérhetünk a sorozat semmihez sem fogható, napszítta, sivatagos, bűntől és nyárspolgári önzéstől szétrohasztott tájaira. Isten hozott ismét Új-Mexikóban, kedves néző! Sajnos azonban a felcsigázott publikum, úgy vélem, nem egészen azt kapta, amit várt. A Better Call Saulról mindenesetre kiderült, hogy nem rossz sorozat, Vince Gilligan pedig továbbra sem rossz "showrunner", csak épp az új produkció nem játszik egy ligában a Breaking Baddel. Ez pedig nagyban befolyásolhatja a megítélését. 

A Breaking Bad poros és halálosan unalmas kisvárosában járunk, néhány évvel Walter White alvilági karrierjének kezdete előtt. Az eredeti sorozat géppuskaszájú nagymenője, Saul Goodman (Bob Odenkirk ismét brillírozik) itt még James McGill néven tengeti tökéletesen egyhangú mindennapjait, afféle botcsinálta "ügyvédként" próbálva tisztességes megélhetést, és némi reputációt összeharácsolni magának. James igazi "lúzer", aki online gyorstalpalón tanulta ki az ügyvédmesterség fortélyait, s tünékeny sikereit inkább bombasztikus dumájának, mintsem a paragrafusok tengerében való eligazodási képességének köszönheti. Korábbi környezete csak "Simlis Jimmy-ként" ismeri: igazi, nagyra nőtt "vásott kölyök", akit inkább a balhé és a móka érdekel, mintsem az izzadságos kenyérkereset. Hosszú évek óta lángelméjű és csalhatatlan memóriájú bátyja árnyékában él, aki egy jól menő jogászcég feje, s aki jelenleg - különös fóbiájából kifolyólag - a szakmától félig visszavonultan, lakásába zárkózva él. Jimmy egyetlen barátja a szőke, formás lábú Kim, aki ugyanennek a cégnek egyik fiatal üdvöskéje. Jimmy egyvalamit akar: bebizonyítani környezetének, hogy a jog igenis a kisujjában van, és képes a csúcsra törni.

Tulajdonképpen el is tekinthetünk a történet részletesebb taglalásától, ugyanis a Better Call Saul egész egyszerűen nem törekszik célirányos, határozott mederben hömpölygő sztorira. Míg Gilligan a Breaking  Bad egész koncepcióját a felemelkedés és bukás motívumai köré szőtte, a "polgári gengszterkarrier" markáns témáját állítva középpontba, és a sorozat tökéletesen megszerkesztett kauzalitása is ennek a fejlődési ívnek rendelődött alá, addig a Better Call Saul sokkal kevésbé rendszerezett és fókuszált produkció. Az első évad tulajdonképpen ezért is marad egy sok jóval kecsegtető, mégis beváltatlan ígéret. Az első részt megnyitó, afféle kedvcsinálóként funkcionáló "flash forward" nagyszerű és hangulatos: nyíltan kikacsint a Breaking Badre és magasra korbácsolja a sorozat iránti elvárásokat. Maga a széria azonban mintha nem is tudná, melyik csapásirányon akarna elindulni. Szerkezete átgondolatlan, cselekménye csapongó, egyes történetszálai csak lógnak a levegőben, nem tartanak sehová, nem csúcsosodnak ki semmilyen nyugvópontban. Persze mondhatjuk, hogy a szerkezet tökéletesen reflektál a főhős alkatára és létmódjára - hiszen ő maga is csak ide-oda kapkod, fuldoklik, sodródik az árral, elkeseredetten próbálja megmenteni széthullott életét. Ez azonban sovány "vigasz", hiszen ettől még a Better Call nem lesz jó sorozat. Egyes részmegoldásai ugyan ragyogóak, az összhatás viszont mégis kényelmetlenül felemás. 

Az első részek vérbő bűnügyi históriát ígérnek: Jimmy - egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően - ujjat húz az eredeti sorozat egyik antagonistájával, s a konfliktus egyszerre pazarul vicces és hihetetlenül feszült jelenetekben hág tetőfokára. Azonban, habár azt várnánk, hogy mindebből egy több epizódon átívelő cselekményfolyam növi ki magát, a szálat az írók szép lassan elejtik, elsimítják. Ezután főhősünk furfangos csellel megpróbál szegényes ügyfélkörébe csalni egy korrupt házaspárt. Elszabadul az abszurd humor hullámvasútja, s véget nem érő jogi kalamajka kezdődik, hiszen ez a kis epizód is része a Jimmy és a nagymenő jogászcég közti csatározásoknak. Azonban az írók egy idő után ebbe a motívumba is beleunnak, s ezt a szálat is elsorvasztják. Szépen, diszkréten, fokozatosan. Izgalmas, új réteget nyithatna az elbeszélésben a Breaking Badből ismerős Mike (Jonathan Banks kolosszális alakításában) históriája. Érdekes módon az ő alakja köré egy komplett epizód is épül (ebben Jimmy nem is szerepel!), ráadásul paradox módon talán épp ez a széria legjobb fejezete, s talán épp azért, mert olyan merészen elüt a produkció alaptónusától. Rendkívül precízen megkomponált, hatásos egyéni sorstragédiát kapunk, afféle nagyvárosi rendőrthrillert, korrupt zsarukkal, árulással és vérrel, s a fagyos Detroit kékesfeketén komor éjszakájával, ahol minden egyes lépést a bűn és a halál kövez ki. Delejező erejű epizódról beszélünk, melyben szinte hasítani lehet a feszültséget, az indulatokat és a fájdalmakat, s végre az eredeti szériából ismert csendes, érzelemmentes Mike lelkének mélységeibe is bepillanthatunk. Szinte összeroppantjuk székünk karfáját, annyira szurkolunk, hogy a következő epizódban folytatódjon eme ígéretes irányvonal, ám a komisz forgatókönyvírók megint csak bepaliznak, ahogy kell. 

Az utolsó epizódokra időzített "idősotthon-mizéria", mely tovább mélyíti a Jimmy és a jogászcég közti szakadékot, s nem utolsósorban bátyjával való kapcsolatát is dramatizálja, egyes részleteit tekintve nagyszerű, összességében azonban ismét csak nem elég ütős és következetesen megírt. A zárlat keserű szájízt hagy az emberben. Voltaképpen Jimmy karaktere jottányit sem fejlődött a nyitány óta. Nem érezzük azt, hogy bármi is változna, hogy hősünk A-ból B-be jutna, Gilligan ehelyett arra kárhoztat minket, hogy kapálózó főszereplőjével együtt ebben az egyszerre vonzó és taszító, egzotikus és banális "légüres térben" rekedjünk. Végül is könnyedén végig lehet ülni ezt a tíz epizódot, mert szórakoztató, humoros, néhol meglepő és bátor is, s a popkulturális utalások is imponálnak a szemfülesebb nézők számára, ám a sorozat nagyszerkezetében számos lyuk éktelenkedik. Bob Odenkirk nagyszerű, az írók pedig fantasztikus szövegeket adnak a szájába, egy-egy burleszkszerűen eltúlzott jelenete pedig valóságos telitalálat, csak éppen az a baj, hogy nem tudunk izgulni érte. Hogy is tudnánk izgulni egy olyan hősért, aki tíz epizód után is ugyanott tart, mint ahonnan elindult?

Természetesen kíváncsi leszek a második évadra, ám őszintén remélem, hogy Gilligan és fegyvertársai ezúttal lépnek egy merészet, és teljesen más irányba terelik az egész történetet. (Legalábbis az utolsó epizód végkicsengése arra enged következtetni, hogy kataklizmaszerű változások várhatók Jimmy életében, és hát valljuk be, ennek épp ideje volna.) Összességében, habár számomra egyértelműen csalódás a Better Call Saul, ez voltaképpen nem olyan nagy baj. Hiszen mely tévés produkció állhatná az összehasonlítást a Breaking Baddel? Ugyanakkor meg kell mondanom, jómagam jobban örültem volna, ha az alkotók nem Sault (Jimmy-t) teszik meg a spin-off főszereplőjének. Ebben a karakterben ugyanis a jellegzetes humorán kívül, valljuk be, nincs túl sok potenciál. Én az eredeti szériában sokkal jobban kedveltem a nagyobb volumenű, igazi gerinctelen rosszfiúkat. Jobban örültem volna, ha az egyszerre ördögi és tüneményes Gus kerül az új sorozat homlokterébe. Gondoljon csak bele a kedves olvasó, micsoda régi vágású, erőteljes, kendőzetlen gengszterszériát lehetett volna építeni erre az ezerárnyalatú, kaméleonszerű antagonistára! Az is kedvemre lett volna, ha Mike lép elő főszereplővé, és egy nyers, a rendfenntartó erők korrupciójának kérdéseit körbejáró zsaruthrillert húznak fel a keménykötésű maffiózóra. De nagyobbat szólt volna egy Hank karakterére koncentráló, szimpla nyomozóthriller is. Azokba is bőven pumpálhattak volna fekete humort az alkotók. No, de most már mindegy. Kivárjuk a Better Call Saul második évadát, és reméljük a legjobbakat. 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amerikaiplan.blog.hu/api/trackback/id/tr67733148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tenebra 2015.08.25. 20:51:03

Valahogy engem sem bírt elkapni. Egész egyszerűen untam. Saul a sorozatban egy jó karakter volt, de szeritnem nincs potenciál benne, hogy egy egész szériát rá építsenek. Úgy volt eredetileg, hogy csak 4 rész lesz, nem? Erre két évaddá bővítik... Nem jó ötlet szerintem. Bár én nem néztem még végig, de igazából nem is motivál semmi, hogy megtegyem.

Szerintem is Mike és Gus lettek volna az érdekesebbek. Úgy látszik, a készítők nem így gondolták. Sajnos. (Sőt én még Hankről is el tudnék képzelni egy külön évadot.)

Gergő Pásztor Kicsi 2016.01.29. 18:26:50

Szerintem tök jó, hogy ezt a figurát emelték ki, pont azért, mert egészen mást hoz, mint Walter White. Szerintem nagyon pozitív, hogy a legtöbb spin offal ellentétben ez a sorozat kilépett az Előd árnyékából, nézhető anélkül is.
Az emlegetett szerkezeti meg dramatrgiai hiányosságok nem zavartak különösebben, valahogy nem volt időm fájlalni őket, mert túl sok volt a jó jelenet (különösen a vége felé). Tuco meg szinte biztos hogy visszajön még, fogadni mernék, hogy az a szál a következő évadban folytatódik.