Amerikai Plán

"Tudom, mi vagy te. Az örök otthon."

Mad Max: A harag útja

2015. augusztus 09. 12:00 - Alec Cawthorne

Úgy vélem, Hollywood ezúttal megint kissé abszurd helyzetbe került. Sőt, mi magunk, nézők is. Abszurd, megmosolyogtató, s némileg elgondolkodtató is, hogy az újratervezett (szép magyar szóval: "rebootolt") Mad Max lett az idei esztendő álomgyári csúcsproduktuma. Nem mintha a sorozat atyjának, George Millernek friss munkája rossz film lenne (habár szerintem a direktor életművének csimborasszója az egyszerre szívszorító és éterien szép Lorenzo olaja; az a mű számomra sokkal értékesebb, mint e kultikus sci-fi széria), épp ellenkezőleg: egyértelműen felülüti a mai átlagot, csak épp az a dolog szépséghibája, hogy ez egyáltalán nem nehéz feladat. Boldogabb időkben egy efféle szerencsésebb csillagzatú iparosmunkát csupán ideig-óráig emeltünk volna pajzsra. Beszédes, hogy most ez a tavaszi-nyári slágermozi. 

Persze nem kívánom hosszasan köszörülni a nyelvem A harag útján, hiszen teljesíti, amire vállalkozik. Faltól falig akciót kínál, ráadásul nem is akármilyet. George Miller veretes, mesteremberi precizitással építi fel az egymást érő akciószcénákat. Felesleges is volna tagadnunk: jó nézni az ilyesmit. Marsbéli tájon járunk, ótestamentumi kopárságú sivatagban, térdig gázolva a posztapokalipszis rozsdás-véres reménytelenségében. Hősünket (akit most Tom Hardy alakít) foglyul ejti egy zsarnoki rabszolgahajcsár. Szerencséjére belebotlik egy öntudatos, kemény nőbe, Furiosába (Charlize Theront, megvallom, sokkal szívesebben nézem érzéki amazonként, mint tesztoszterontól duzzadó Brigitte Nielsen-imitátorként, ám erotikus kisugárzása még így is perzselő), aki lángra lobbantja számára a remény pislákoló parazsát. Ketten együtt próbálnak megszökni az ocsmány helytartó és csatlósai elől, akik ráadásul még háremük szintén kereket oldott hölgytagjait is szeretnék visszakaparintani. 

Aki arra számít, hogy a dinamikus harci szekvenciák mellett a drámára is jut idő, csalódni fog. A karakterrajzok pimaszul elnagyoltak, a történet körömfeketényi eredetiséget sem tartalmaz, ráadásul már-már nevetségesen egyszerű. Persze a nagy, katartikus finálé elé csak be kellett illeszteni néhány könnyzacskóingerlőnek szánt szcénát, ám sajnos Theron és Hardy pusztán olcsó Coelho-frázisokkal fárasztják az agyunkat. Fekete pont jár azért, hogy az alkotók végül elszégyellték magukat, amiért vegytiszta erőszakfilmet csináltak. Nem hiányzott a végjáték előtti, majomkodós műdráma; kilóg a lóláb. Mindennek ellenére a páratlanul látványos, olajozottan működő akciójelenetekért, a nem mindennapi atmoszféráért bőven érdemes megnézni A harag útját. Mozgalmas, aprólékosan megkoreografált, kellően vérbő. Simogatja a szemet. A dolog szépséghibája, hogy - ahogy az előbb már említettem - ez azért még egyáltalán nem nehéz feladat. Remélem, eljön még az az idő, amikor nem ilyen álomgyári filmeket ünneplünk majd hetekig, hónapokig. 

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amerikaiplan.blog.hu/api/trackback/id/tr927693262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2015.08.09. 17:46:41

Hanyatlik a világ. Eleve nem értem, miért éreznek a mai alkotók olthatatlan vágyat, hogy egy-egy régi filmet "rebootoljanak"?

Alec Cawthorne 2015.08.09. 18:19:33

@Lord Meldrum: A nosztalgiára alapoznak. Csak a legtöbb "reboot" (paradox módon) épp az eredeti mű esszenciájával marad adós. E jelenségről is tervezek majd írni.

Tenebra 2015.08.09. 23:54:57

Nekem is az fájt e résznél, hogy igazából 2 óra akció az egész, semmi több. A régi részek sem voltak persze magasröptű művészfilmek (sőt "ozploitation"-nek tartják őket :D), de az biztos, hogy pl. a Mad Max 2-ben jutott elég idő a világ bemutatására, és az egytlen, igazi, nagy döngetés, amiről ez a rész teljes egészében szól, a 2-ben csak az utolsó fél órát tölti ki. És úgy a jó. Előtte egy elég jól kidolgozott, kegyetlen és kiégett világot ismerünk meg. Itt is meg van ez, de lerendezik az egészet összesen 5 percben. Az akció is jó persze, de azért ne erről szóljon már egy Mad Max-film...

Aldric 2015.08.11. 09:04:26

Nem úgy van valahogy, a remake a filmes műfaj inherens része? Hogy szinte az első filmektől folyton régi filmeket forgatnak újra vagy más műfajokat adaptálnak filmre? (Tudom, a kettő nem ugyanaz, de azért van bennük valami fontos hasonlóság.) Persze, értem én, hogy most úgy tűnik, túlságosan kilóg a pénzügyi lóláb és semmi kreatív, értékteremtől többlet nincs a mostani remake-kben.

Tenebra 2015.08.11. 10:10:32

@Aldric: A remake-elés valóban már a kezdetektől része volt a filmkultúrának, bár ugye fontos megvizsgálni, hogy van-e irodalmi adaptáció az időben nem oly' távol levő alkotások mögött, vagy sem. Így pl. én egy darabig csak lestem, hogy a Dr. Jekyll és Mr. Hyde-sztorit miért csinálták meg 1931-ben és 1941-ben is, de ezesetben ugye a technikai megoldások fejlődésén kívül az is indokolja, hogy másfajta adaptációt igyekeztek vászonra vinni az alkotók. (Fleming és Mamoulian ha kicsivel is, de különböző részekre helyezi a hangsúlyt. )

Sőt ha megnézzük, a (hollywoodi) filmek nagy része nem is eredeti sztori, hanem adaptáció. Nagyon meglepődök mindig, mikor 1-2 klasszikus kapcsán megbizonyosodok róla, hogy a sztori nem is eredeti (így volt nálam pl. a 2001 kapcsán, hogy csak egy példát említsek).

Manapság viszont szerintem is túlzásba viszik ezt a remake-elősdit. Ami nemcsak filmek remake-jét vagy újra-adaptálást jelent, hanem pl. jellemző manapság, hogy sorozatokat készítenek régi filmekből. A legújabb pl. a Westworld, amit bejelentettek... Lehet jó ettől még persze, de számomra valahogy ez is problémás. Mintha tényleg nem tudnának semmi újat, eredetibbet kiötleni már, és "hozott anyag"-ból dolgoznak. Persze lehet érdekes egy régi sztori újrázása, más perspektívából megmutatása. A Hannibal-sorozat például ezért nézhető, mert címével ellentétben (kissé suta módon) nem Hannibal, hanem Will Graham a főszereplő, és hát nagyot csavarnak azon is a második évadban, hogy ki megy elmegyogyóba. Na, az ilyen "remake"-ek részemről üdövözöltek.