Amerikai Plán

"Tudom, mi vagy te. Az örök otthon."

Észak-északnyugat

2015. július 22. 12:36 - Alec Cawthorne

Amikor újranéztem az Észak-északnyugatot, Hitchcock 1959-es remekművét, csak erősödött bennem a bizonyosság: ez a film nemcsak az életmű egyik legfényesebben ragyogó ékköve, de a thriller műfajának koronázatlan királya is. A rendező sem azelőtt, sem azután nem használta ilyen fokú tökéletességgel a "menekülő férfi" toposzát (a bonyodalmakat indukáló véletlen egyszerre fatális és banális, s Hitch olyannyira fordulatos és jól kitalált cselekményt alapoz rá, hogy az párját ritkítja), Cary Grant és Eva Marie-Saint kettőse verhetetlen (utóbbi erotikus kisugárzását és femme fatale-szerű báját tekintve messze felülmúlja Grace Kelly-t), a rendező pedig mesteri kézzel kombinálja egymással az idegtépő feszültséget és a játékos humort. Ezúttal (sokadik megtekintésre) különösen imponált számomra a befejezés, mely voltaképpen kissé pimaszul relavitizálja a hősökre a fináléban leselkedő veszélyt, és az álomszerűség érzetét erősíti, ám (a kérdés költői) nem hasonlít-e a filmnézés az álmok világához? "Ez csak egy film", ahogy a Mester mondaná, és ez a szokatlan választás nagyszerűen passzol az opusz könnyed, kissé (ön)ironikus szemléletmódjához. 

Szintén megnyerő, hogy semmit sem tudunk meg arról, mi a tétje Vandamm (James Mason) és a kormányügynökök vetélkedésének, nem tudunk meg semmit a fehérgalléros gazember által birtokolt, "szupertitkos" információkról. És nincs is hiányérzetünk, hiszen a hangsúly sokkal inkább a főhősünk életvitelének gyökeres megváltozásán van: kénytelen-kelletlen kiszakad hétköznapi közegéből, hajmeresztő kalandokba keveredik, melyek kiemelik a banalitás és az unalom világából, megízleli az igazi szerelmet, melyre eleddig nem volt alkalma, s végül, de nem utolsósorban sikeresen függetlenedik karizmatikus, oltalmazó anyja egójától (ez utóbbi egyébként a korszak Hitchcock-filmjeinek meghatározó témája, ld. Psycho, Madarak, Marnie). Sőt, ki merem jelenteni: talán ebben a Hitchcock-opuszban nyer a legtöbbet a protagonista azáltal, hogy a bonyodalmak megbolygatják életének szokásos egyensúlyát. Ezért is olyan jó nézni az Észak-északnyugatot. Fordulatos, könnyed, nem rest gúnyolódni "önmagán", tökéletesen letisztult, és ráadásul még a "happy end" megnyugtató érzése is sokáig a nézővel marad. Hitchcocknak e kései, érett korszaka egyedülálló, nemcsak saját pályáján, de a filmtörténetben is. Szédülés, Észak-északnyugat, Psycho, Madarak - ennyi zseniális filmet zsinórban csak ő volt képes megalkotni. Mindazonáltal Roger O. Thornhill históriája (minden túlzás nélkül állíthatom) Psycho ide, Szédülés oda, a Mester pályájának igazi, megismételhetetlen csúcspontja.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://amerikaiplan.blog.hu/api/trackback/id/tr727646918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.