Amerikai Plán

"Tudom, mi vagy te. Az örök otthon."

Az üldözők

2018. május 16. 18:29 - Alec Cawthorne

the-chase-1966-marlon-brando.jpgGyakran igaztalanul rostál a filmtörténeti emlékezet. Vannak remekművek, melyek jelentékeny késéssel kanonizálódnak, és vannak, melyek sosem foglalhatják el az őket megillető kitüntetett pozíciót. Ez utóbbi kategóriába sorol Arthur Penn 1966-os mozija, Az üldözők is. A direktor westernéletműve egyébként is olyan impozáns, hogy a hatvanas-hetvenes években csak Sam Peckinpah említhető vele egy lapon. Míg azonban Penn sosem vált elismert "western auteur"-ré - sőt modern értelemben vett szerzővé sem, mivel ahhoz túl sok műfajban és stílusregiszterben alkotott -, addig a nálánál óvatosabban radikális, a Vadnyugat mítoszát sajátosan újragondoló és nem lebontó Peckinpah igen. Pennt azonban a demitizálás lehetősége foglalkoztatta már első westernjében, a The Left Handed Gun-ban (1958) is, mely merészen revideálta Billy, a Kölyök, a legendás bandita alakját. A fiatal Paul Newman érzékeny lelkű, de öntörvényű lázadóként fogalmazta újra a haramiát; olyan deviáns és ugyanakkor mégis jobb sorsra érdemes személyiségként, aki képtelen betagozódni a civilizálódó, de túlságosan képmutatóvá váló, cinikus társadalomba. A direktor második westernje, Az üldözők pedig mind témáját, mind kivitelezését tekintve még vakmerőbb vállalkozás.

Penn ezúttal is a társadalom, a közösség éthoszát veszi nagyító alá, azonban miliőrajza újszerűbb: Az üldözők a kortárs közegben játszódó westernek egyik első képviselője (ld. még David Miller: Lonely Are the Brave, 1962). A fabula ideje tehát a forrongó hatvanas évek, a helyszín pedig egy poros déli kisváros, valahol Mexikó határában. Bubber Reeves (Robert Redford) megszökik a börtönből és szülővárosa felé veszi az irányt, hogy rég nem látott feleségével, Anna-val (Jane Fonda) végre új életet kezdhessenek valahol másutt. Anna azonban már évek óta a helyi olajbáró, Val Rogers (E.G. Marshall) fiának, Jake-nek (James Fox) a szeretője, ám Bubber erről nem tud. A városban hatalmas port kavar Bubber várható visszatérésének híre, ellenségek és barátok egyaránt készülnek a fogadására. Calder seriff (Marlon Brando) már a visszavonulást fontolgatja és békés farmerkedésre készül felesége (Angie Dickinson) oldalán. Erőszakmentesen akarja megoldani Bubber esetét, azonban nemcsak a szökött fegyenc hollétét kell feltérképeznie, de szembesülnie kell a forrongó városi tömeg mérgező indulataival és pusztító ösztöneivel.

Korai filmjeiben a rendező szinte kivétel nélkül számkivetett, a többségi társadalom által megbélyegzett férfihősökről regélt. A The Left Handed Gun, a Mickey, az ász (1965) és Az üldözők férfifigurája is menekül. Egyikőjük sem ártatlan - alkalmasint valamennyiük kezéhez vér avagy sár tapad -, azonban az ellenük felkelő tömegben nem ez ébreszt frusztrációt és gyűlöletet, hanem e férfiúk lánglelkű anarchizmusa. Egyikük sem akar integrálódni a társadalomba, ellenkezőleg: afféle vad, "izgága Jézusok" ők, a hatvanas évek rebellis korszellemének hordozói. Struktúráját tekintve Az üldözők is inkább társadalmi dráma, semmint esszenciális western. Ugyan az alaphelyzet (egy bandita megszökik a börtönből, a seriff kutatni kezd utána) felcsillantja egy hagyományos westernkonfliktus lehetőségét, ám Penn inkább annak bemutatására koncentrál, hogy miként bolydítja fel a város nyugalmát a törvényenkívüli kiszabadulásának híre.
bd154b8589a99fd6e4b4ccd906e7d0c3.jpgA klasszikus westernben a városi polgárság - telepesek, farmerek, kereskedők - egyáltalán nem vagy csak csekély mértékben vonódnak be a központi konfliktusba. Ha a főhőssel ellentétes oldalon polarizálódnak is, mint például a Délidőben, A törvénytelen útban vagy A seriff jelvényében, sosem ők jelentik a valódi veszélyforrást: a protagonista általában kompromisszumot köt velük, a tekintélyével hat rájuk vagy egyszerűen a jelentőségük eltörpül a valódi antagonista árnyékában. Az üldözők esetében azonban más a helyzet: ezúttal a törvényenkívüli, a klasszikus "haramia" áldozatpozícióban jelenik meg. A munkáscsaládból származó Bubber ugyan vad és zabolátlan természet, aki gyermekkori cimborájával, Jake-kel ellentétben sosem nőtte ki vásottságát, ám egyrészt múltbéli bűneiről a néző számára semmilyen információt nem adagol a forgatókönyv, másrészt viszont a középosztály és a felső tízezer magánbűnei, gyomorforgató erkölcsisége (erkölcstelensége) sokkal alkalmasabbak arra, hogy felháborítsák igazságérzetünket. Bubbert nemcsak gyermekkori barátja és felesége árulja el - összeszűrik a levet a háta mögött -, de Redford hősét ráadásul olyan gyilkossággal kezdik vádolni, melyet nem ő, hanem az a rabtársa követett el, akivel megszökött.

Bubber tehát, habár életútját becstelenségek szegélyezik, mégis sokkal inkább azonosulásra késztető, s sokkal inkább intakt személyiség, mint a városlakók zöme. A mindenható olajbáró Val Rogers tiszteletére - hatvanadik születésnapja alkalmából - fényűző partit rendeznek. A felső tízezer képviselői frakkban és szmokingban élvezik a pazar ünnepély pezsgőhabos-csillámporos zsizsegését. Egy ostoba milliomosfeleség fátyolos tekintettel bámulja azt a helikoptert, mely az ünnepelt nevének hatalmas, kivilágított neonbetűit húzza maga után. Megjegyzi, hogy a látványosság az ő cégüknek köszönhető, majd idős férje kiigazítja: ők repülőgépekben és nem helikopterekben utaznak. Az ostoba, rongyrázó kékvérűek már saját hatalmuk terjedelmével, önnön tulajdonviszonyaikkal sincsenek tisztában. Pénzről és befolyásról beszélgetnek, ám voltaképpen annyira bornírtak, hogy már e kategóriák jelentését sem ismerik. A klasszikus westernben a várost uraló oligarcha hatalmának és ütőképességének alapját a territórium és az erőszak képezte. Penn "contemporary westernjében" azonban a helyi hatalmasság potenciálja már csak pénzben és korrumpálhatóságban mérhető.

Val Rogers úgy próbálja megvásárolni a Brando alakította tisztességes, de munkájába belefásult Calder seriffet, hogy meghívja születésnapi partijára, feleségének pedig méregdrága ruhakölteményt ajándékoz ezen apropóból. Az önérzetes Calder nem engedi nejének, hogy viselje a luxuskivitelezésű estélyit. A kisvárosi oligarcha a hagyományos vadnyugati filmben fenyegetőzött és zsarolt, ha szembekerült akár a hivatalos fegyverviselővel, akár egy magányos outsider-figurával. Az üldözőkben azonban a jólneveltség és a lovagiasság foszlékony álarca mögé bújik: szívességnek álcázza a zsarolást, baráti gesztusnak a seriff-autonómia felszámolását. Calder azonban dacol Rogersszel még akkor is, ha a lakosság java úgy hiszi, hogy már rég a mágnás zsebében van.
mgmagnetteaark1_4809.jpg
A városban közben zajlik egy másik mulatság is: a középosztály, Rogers alkalmazottai és a jellegzetes helybéli kertvárosi polgárság is kirúg a hámból. Rogers igazgatóhelyettese, Edwin (Robert Duvall) azon aggódik, hogy a visszatérő Bubber majd revansot vesz rajta azért, mert egy közös gyerekkori balhéjuk során cserbenhagyta. Edwin kurvoid felesége eközben egy közös barátjukkal hetyeg a mamlasz férj szeme láttára. A nyakkendős-öltönyös, kosztümös átlagpolgárok buliján a legállatiasabb indulatok szabadulnak el: rémisztően ostobák, kisszerűek és nihilisták ezek a mellékhősök. Az amerikai hegemónia a hatvanas években csúcsára ért: a polgárok felhőtlenül élvezték a posztindusztriális korszak áldásait, ám a jólét, a felhalmozott fogyasztói javak és a komfortos életforma mögött felsejlett a társadalom neurózisa. A polgárjogi mozgalmak és a vietnami háború eszkalálódása csupán kidomborította, hogy Amerika meghasonlott önmagával. A filmbéli kispolgárok is ennek az értékválságnak a hordozói. Nemcsak interperszonális viszonyaik rendezetlenül kuszák és silányak, de részegen feketéket vegzálnak az utcán, majd - a mindenható Val Rogers kedvében járva - még a becsületes seriffet is félholtra verik.

Az üldözők egyfajta hídszerepet tölt be két klasszikus, a Délidő és A fennsíkok csavargója között. Mindhárom mozi arról szól, miként szegül ellen a közösség a hivatalos fegyverviselőnek, hogyan váltja fel közöttük a kooperációt a kíméletlen hadviselés. A Délidőben ez a hadviselés inkább még csupán verbális, és az érdekellentét feloldható lenne, de Kane seriff (Gary Cooper) végül elhagyja a várost, a porba dobva a bádogcsillagot, hiszen ezt az önző, anyagias és gyáva közösséget - érzése szerint - nem érdemes és nem is kell megmenteni. A fennsíkok csavargójában a központi hős és a társadalom viszonya már helyrehozhatatlan: előbbi (Clint Eastwood alakításában) már csak szellemalakban lovagol vissza a velejéig korrupt, bűnbe süllyedt kisvárosba, ráadásul maga is immorális, a fair play szabályait felrúgó anarchista. (Beszédes, hogy visszatértekor vörösre mázoltatja a házfalakat, valamint - egyebek mellett - egy törpét tesz meg seriffnek. Mindezen filmbeli gesztusokkal a rendező, Eastwood a vietnami háborúba beleroppant, erkölcsileg leépült Amerikát állítja pellengérre.) Az üldözőkben a seriff és a közösség íratlan szabályokon nyugvó konszenzusa még "csak" megszakad.

Calder-t néhány "joviális" kispolgár félholtra veri, mert meg akarja fékezni a Bubber meglincselésére készülő csőcseléket.  Végül ennek ellenére is sikerrel jár: felkutatja Bubbert, és amikor sikerül megmentenie az őrjöngő tömeg karmaiból, végül az egyik lesben álló, pitiáner gazember lövi agyon a körözött bűnözőt. Az addig galambszelíd Caldert e váratlan fordulat mérges indulatokra készteti: leteperi a gyilkost, majd gépiesen ütni kezdi: a seriff voltaképpen olyan érzéketlen vadállattá silányodik, amilyen maga a közösség. A társadalom "a maga képére formálta" önnön elöljáróját. Az üldözők végkifejlete az egyik legpesszimistább finálé a filmtörténetben: mivel a csőcselék Bubber meglincselését célzó rohamában Jake Rogers is odaveszett, Bubber pedig merénylet áldozatává vált, így az ifjú Anna magára marad, és a Rogers-családon is úrrá lesz a keserű gyász. Calder pedig a feleségével magányosan, szomorúan és csalódottan hagyja el a bűnben fuldokló kisvárost.
142683085762.jpgAz üldözők minden ízében nagyszerű mozi, elsőrangú "modern western" és minuciózus, kíméletlen társadalomkritika. Görbe tükröt tart nemcsak az amerikai középosztály elé, de kajánul ostorozza mindazt a gyarlóságot, ami - sajnálatos módon - örök az emberi természetben: a csordaösztönt, a kishitűséget, az előítéletességet és az irigységet. Nem csoda, hogy az amerikaiak máig utálják e kijózanító hatású, kendőzetlenül őszinte mesterművet. Mindenki tegyen vele egy próbát, akinek még nem volt szerencséje hozzá: a western egyik tündöklő ékkövéről beszélhetünk!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://amerikaiplan.blog.hu/api/trackback/id/tr213522053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vbn 2018.05.20. 10:02:20

Kurvoid??? Hmmm, ma is tanultam valamit! :-)