Érdekes kísérlet, időnként pedig kifejezetten megrázó film Török Ferenc alkotása. A holokauszt utáni Magyarország lelkiismereti válságát bemutató darabnak két nagy értéke van. Szántó T. Gábor elbeszélése nagyon erős irodalmi anyag, bár forgatókönyvként vannak gyengéi és Török egyfajta westernként mutatja be a váratlanul egy poros kisvárosba hazatérő titokzatos idegen, két holokauszttúlélő érkezését és ahogy egy ilyen filmben kell, a lefojtott indulatok, feszültségek, konfliktusok fokozatosan felszínre kerülnek.
A kisváros tárgyi világának, belső viszonyainak, jellegzetes figuráinak bemutatása egyszerűen lenyűgöző. Mindez egyszerre ismerős, otthonos (és visszataszító) és egyúttal illik bele a western műfaji konvencióiba. A temetés és lagzi kontrasztja is erős, a fokozatosan feltáruló bűnök és árulások újra és újra a megfelelő pillanatban tartják fenn a feszültséget.
Rengeteg minden csak utalások szintjén van jelen a filmben, s a lefojtottság és a lassúság a film fontos hatáselemei, akárcsak az erős hangulatot megteremtő műfaji hommage-ok. De nem mondanám, hogy ezek különösebben érthetetlenné tennék a történetet vagy unalmassá a filmet. És nem csak azért, mert az erős drámaiság és a képi világ miatt végig van, ami lekösse a figyelmünket, hanem mert nem kell ahhoz különösebben öregnek lenni, hogy a film világát zavarbaejtően ismerősnek találjuk. Tudom, a film nem erről szól, de nem lehet elmenni a tény mellett, hogy a benne bemutatott világ bizony még mindig velünk él. És ez roppant nyomasztó érzés.
De őszintén meg kell mondanom, hogy mégsem voltam maradéktalanul elégedett, mégpedig 3 okból:
1. A legkisebb problémát a párbeszédek időnkénti túlírtsága okozza. Abban a jelenetben például, ahol az állomásfőnök a fuvarost arra kéri, hogy lassan szállítsa a zsidókat, elsőre is érthető, miért kéri, de amikor még a többedik ismétlés után azt is mondja, hogy időt kell nyerni, az már abszurd.
2. Komolyabb probléma az, hogy a színészek nem mindig játszanak elég hitelesen. Mivel az irodalmi anyag erős és mert nagyon jók a képek, némafilmként talán még hihetőbb is lenne a játékuk. De még így is van egy-két kilógó figura: Szabó Kimmel Tamásról ránézésre sem hiszem el, hogy helybeli, Szarvas József pedig egyenesen komikus figura. Viszont, el kell ismernem, Rudolf Péter, amíg meg nem szólal, tökéletesen hozza a karakterét, akárcsak Terhes Sándor vagy Znamenák István. Nem tudnám pontosan megmondani, mi nem stimmel velük, de valahogy a monumentális képekhez és a gyönyörűen megírt történethez képest egyszerűen nem illik, ahogy beszélnek. A súlyos drámai konfliktusok komolytalanokká válnak, a karakterük életszerűsége elenyészik.
3. De a legkomolyabb problémám az vele, hogy az egyébként kiváló forgatókönyv komikum és tragikum határán egyensúlyoz és a tragikumot valahogy rendre lerontja. A patika leégése kicsit túl irodalmias fogás, a két idegen sose véget nem érni akaró vonulása is egyre komikusabb és bár ott nem marad el egy katartikus pillanat, de azt rögtön lerombolja a - némiképp elkészítetlenül - lincselni vonuló tömeg szerencsétlenkedése és a jegyző visszataszító ügyeskedése. Szintén komikussá válik idővel a helybeliek karítés mögüli leskelődése az idegenek után. Ezen a ponton egyébként nagyon kiütközik egy zavarbaejtő ellentmondás a westernműfaj kívánalmai és az elbeszélt történet között. Itt nincsenek hősök, csak undort keltő, anyagias, mohó, büdös szarháziak (a kivételek a nemesen viselkedő idegenek, de ők annyira ismeretlenek és annyira kívül maradnak a történeten a cselekedeteikkel, hogy a kontraszt köztük és a helyiek között egyszerű dramaturgiai funkcióvá fokozza le karakterüket valódi személyek helyett). Még a Rudolf által játszott jegyzőben sincs semmi nagyvonalúság. Hatalma ugyan van, de vezetőként, családfőként és emberként sem több egy pitiáner, iszákos, feleségverő, gyerekét terrorizáló patkánynál, akitől nem nagyon félünk, akinek a jelleme hidegen hagy (bár az ismerőssége felkeltheti az érdeklődésünket) és akinek a félig-meddig bekövetkező bukása is közömbös nekünk. Lehet persze amellett érvelni, hogy ez pont így jó, de őszinte leszek: engem ez zavart és kész.
