Amerikai Plán

"I goddamn near lost my nose. And I like it. I like breathing through it."

The Naked Spur

2017. február 10. 14:25 - Alec Cawthorne

image-w856.jpgAnthony Mann és James Stewart ötvenes évekbeli együttműködése öt olyan westernfilmet eredményezett, melyet ma is a műfaj klasszikusai között tart számon az utókor. Habár e kollaboráció valóban gyümölcsözőnek bizonyult, az egyes darabok között elég komoly színvonalbeli különbségek fedezhetők fel. Míg a Far Country vagy a '73-as Winchester átlagba simuló, nem különösebben emlékezetes munkák (főleg egy akkora rendezőnagyságtól, mint Mann), addig a Man from Laramie és a Bend of the River tisztességes és élvezetes kalandok (utóbbiba persze több spiritusz szorult, és meglepően messzire megy a western klasszikus hősképének amortizálásában), az 1953-as The Naked Spur viszont méltán említhető egy lapon a korszak legnagyobb vadnyugati filmjeivel. Mann és Stewart harmadik közös munkája imponáló erények egész sorával szolgál: nemcsak szövevényes történetével bilincsel le, de látványelemekben nem igazán bővelkedő, ám erősen karakterközpontú cselekményvezetése és a műfaj transzformációjához való hozzájárulása miatt is érdemes a publikum kitüntetett figyelmére.

Mann talán ebben a filmjében sodródik a legközelebb Budd Boetticher karakter- és cselekményépítési sémájához. (Boetticher és Randolph Scott, illetve Tóth Endre és Scott az ötvenes években egyébként hasonlóan ütőképes párost alkottak, mint Mann és Stewart, persze az ő filmszériáik sosem váltak igazán a főáram részévé.) Boetticher jellemző munkáiban leglényegére redukálta a westernt: hősei rendszerint kényszerűségből csapódnak egymáshoz, hogy együtt járják a kietlen vidéket; a modernitás és a városi civilizáció meg sem jelenik ezekben a filmekben; a hangsúly a hősök csapatdinamikájára és a zárt szituációkból adódó pszichologizálásra tolódik át a hagyományos, akcióorientált kalandnarratíva helyett. Szintúgy rokon vonás Boetticher westernjeivel, hogy a protagonista Mann filmjében is túljutott élete delelőjén: egyszer már birtokolta azokat a javakat, melyeket a magányos hős - ideális esetben - a történetek végén elnyer, ám kicsúszott alóla a talaj, s így újra kell kezdenie mindent.

Howard Kemp (Stewart) elkeseredett, szinte már délibábos hajszát folytat egy szökésben lévő gyilkos, Ben Vandergroat (Robert Ryan) után. Célja, hogy rács mögé juttassa a gazembert, és a busás jutalomból, mely így a markát ütné, vissza akarja vásárolni régi farmját, melyet hűtlenkedő és aljas felesége tékozolt el a polgárháború zűrzavaros éveiben. Csakhogy Kemp nem várt útitársakra is bukkan egy melegszívű, idősödő kincsvadász és egy dévaj kedvű, szoknyabolond, a hadseregtől frissen dezertált katona személyében, s a három férfi kényszerű szövetséget köt annak érdekében, hogy a törvény kezére adják a gonosztevőt - ez persze azt is jelenti, hogy a nyereményt három részre kellene osztaniuk, amihez az öntörvényű, megcsömörlött és önző Kempnek persze nem fűlik a foga. Vandergroat kihasználja az ellentétet és viszályt szít a triumvirátus tagjai között, amelyben bájos, ám szilaj természetű hölgypartnerét, Linát (Janet Leigh) is felhasználja, aki iránt Kemp mellesleg gyengéd érzelmeket kezd táplálni. A történet e szedett-vetett csapat kalandos utazását beszéli el. És bár a hegyvidéktől a civilizációig tartó úton dacolniuk kell a természet erőivel, de még az életükre törő indiánokkal is, a misszió sikerét kockáztató valódi veszélyt természetesen önnön emberi gyarlóságaik - kicsinyességük, önzésük, kapzsiságuk - jelentik.
naked-spur-trio.jpgStewart általában traumatizált, lelki démonokkal viaskodó hősöket játszik Mann westernjeiben. A Bend of the River (mely e tekintetben Henry King 1950-es, ma már referenciapontként szolgáló The Gunfighterének egyenesági leszármazottja) persze még látványosabban rombolja a western tradicionális hősképét, hiszen a Stewart-karakter ott jó útra tért hajdani haramia, ám e fronton a The Naked Spur is vonzódik a szélsőséges fogalmazásmódhoz. Kevésszer láthatunk ugyanis olyan központi hőst a hagyományos westernben, akit annyira az elvakult, már-már tébollyal határos szerzésvágya határozna meg, mint Kempet. Meglepően kevés emberi pillanatot látunk a kérges lelkű háborús veterántól, még a női karakterhez is lefojtott szenvedélyességgel viszonyul. Igaz, Lina is keresztpozíciójú hős: egyszerre kötődik Vandergroathoz és Kemphez, ám az ő emocionális hullámzásának iránya hamar kirajzolódik, míg Kemp végig nyers és pragmatikus, sőt szinte zsarnoki módon tartja össze a színes kis csapatot. Ezért is kompromisszumkész kissé a végkifejlet, melyben főhősünk mintegy varázsütésre lemond Vandergroat célba juttatásáról és az azzal járó bőséges nyereményről, és inkább az egyszerű, de tisztességes életet választja Lina oldalán.

Mindazonáltal Mann remekül kiaknázta a történetben rejlő összes lehetőséget, feszültségkeltő érzéke ezúttal is páratlan, akár csaknem minden filmjében. Nemcsak a mohóság és a kisszerűség természetrajzának felvázolása megkapó (e vonatkozásban egyébként a The Naked Spur olyan darabokkal is párhuzamba állítható, mint John Huston klasszikusa, A Sierra Madre kincse, Peckinpah Vad bandája vagy az utóbbihoz mind tematikailag, mind képi világában nagyon közel álló A Man Called Sledge), de briliáns, ahogy a rendező kíméletlen következetességgel szövi e fordulatokban gazdag karaktervezérelt westernt. Voltaképpen nem túlzás azt állítani, hogy a "zárt szituációs drámák" vadnyugati közegbe helyezett változatával állunk szemben. Hiszen a fizikai kihívások eltörpülnek a társaságot lassan felemésztő belső feszültségek mellett. Ez a párbeszédekre és pszichológiai konfliktusokra építő cselekményséma persze nem egyedülálló a korszakban (gondoljunk csak egy sereg korabeli westernre a Délidőtől vagy a már említett Gunfightertől kezdve a Ben Wade és a farmeren keresztül egészen az Utolsó vonat Gun Hillből című, méltatlanul elfeledett kis gyöngyszemig), Mann saját érdeme viszont, hogy karakterrajzai gyönyörűek és kristálytiszták, egy-egy szituációval képes tökéletesen árnyalni egy jellemet (gondoljunk csak az idős kincsvadász végzetére vagy Stewart és Leigh szenvedélyes csókjelenetére), és a karakterek állandóan mozgó, örvénylő konfliktusrendszere keresztülragyog az egész forgatókönyvön, anélkül, hogy nagyobb lélegzetű akciójelenetek ékelődnének közbe (az egész filmben csupán három fegyveres konfrontációra épülő jelenetet láthatunk).
leighadstewart.jpgMann westernjeiben kitüntetett szerep jut a tájábrázolásnak. A környezet a The Naked Spur-ban is a főhős pszichéjének kivetüléseként értelmezhető. Kifejezetten sötét, árnyékos völgyeket, sziklaszirteket pásztáz a kamera, s az égbe hatalmas szuronyokként meredő hegyek és sebesen vágtató folyók által tagolt, sokszínű táj is Kemp széttöredezett tudatát, erkölcsi határhelyzetét hivatott nyomatékosítani. A colorado-i Sziklás-hegység delejező háttere a filmnek. Mann nem kedvelte a John Ford-westernek tájképeit. A vadnyugati tájat nem végtelenbe nyúló pusztaságok és hatalmas völgyek együtteseként akarta láttatni. "Meg akartam mutatni a hegyeket, a vízeséseket, az erdős területeket, a hófödte magaslatokat - egyszóval újra felfedezni a Daniel Boone-atmoszférát" - nyilatkozta a direktor. Célja filmünk esetében is maradéktalanul teljesül: szinte minden egyes kép káprázatosan szép, hihetetlen hangulatteremtő erejük van. A színészek is remekelnek, a két főszereplő, Stewart és Robert Ryan kiváltképpen sziporkáznak, ám a Linát alakító Janet Leigh eléggé halovány. Ez persze nemcsak az ő hibája: alkatilag egyszerűen kevéssé passzol ehhez a komplex, morális homályzónában rekedt nőkarakterhez. A The Naked Spurt joggal emlegetik Mann és Stewart legsikerültebb közös westernjeként: remekbeszabott, intelligensen megírt, fordulatos, a maga nemében mérhetetlenül merész vadnyugati film, mely alacsony büdzséjéből is erényt kovácsol, bebizonyítva, hogy látványos harci szekvenciák nélkül is készülhet kiváló western, s hogy mennyire legitim kizárólag a karakter- és lélekábrázolásra alapozni e műfajban. És az is bizonyos, hogy ha ez az 1953-as remekmű nem születik meg, akkor elmarad a zsáner "revizionista forradalma" a hatvanas és hetvenes években.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://amerikaiplan.blog.hu/api/trackback/id/tr5712184094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.