Amerikai Plán

"I goddamn near lost my nose. And I like it. I like breathing through it."

A fegyvertelen katona

2017. január 22. 12:59 - Charlie Simms

hacksaw-ridge-2016-images-andrew-garfield.jpgAki ismeri Mel Gibson munkásságát, cseppet sem lepődött meg azon, hogy az Oscar-díjas rendező éppen Desmond T. Doss nem mindennapi történetét dolgozta át filmre, hiszen a fegyvertelen hős élete ordít a mozivászonért és egy olyan alkotóért, aki igazán mélyre tudja taszítani nézőjét a háború poklába. Gibson már 1995-ben, A rettenthetetlen című nagyszabású történelmi filmjével bizonyította, hogy a brutalitás és a háború az ő asztala. Majd’ tíz évvel később Jézus kereszthalálát vitte vászonra, azután pedig letűnt közép-amerikai civilizációk csatározásaiba utaztatott minket - mindkettőt páratlan vérözönbe csomagolva.

Így hát nem véletlen, hogy Doss közlegény véres históriáját éppen ugyanő mutatja be nekünk. Tulajdonképpen ez is a szerencséje a történetnek; ha a produkció egy gyengébb kezű direktor munkája, jóval kellemetlenebb szájízzel álltunk volna fel a moziból, ugyanis a film nagy erőssége a csatajelenetekben rejlik.

Desmond T. Doss hetednapi adventista családban nevelkedett, s gyermek- és tinédzserkori traumái, valamint vallási meggyőződése miatt sosem fogott fegyvert, ugyanakkor a hadseregbe készségesen bevonult, ahol aztán társai különcnek és gyávának titulálták. Miután a fegyverviselést megtagadta, hadbíróság elé állították, ahonnan aztán (isteni) segítséggel felmentették, hogy mehessen Okiwana szigetére harcolni - vagy inkább életet menteni, Doss közlegény ugyanis felcserként járta a háború poklát.
960_4.jpgIgaz történet alapján, hirdeti a film, manapság ugyanakkor ez nem sokat mond a néző számára, hiszen az alkotók már akkor odabiggyesztik ezt a varázsfrázist, amikor a szkriptet csupán távoli kapcsolat köti össze egy megtörtént eseménnyel. Itt azonban különleges a helyzet, A fegyvertelen hős című dokumentumfilm és a 2006-ban elhunyt katona ismerői pontosan tudják azt, hogy Doss története nem a hollywoodi díszletek és számítógéppel generált effektek szülötte, hanem a csontig hatoló valóság.

Tulajdonképpen Mel Gibson ezért választott szerencsésen filmet: az öregedő  rendező előszeretettel nem rántja el a kamerát a véres, szemet kifejezetten nem gyönyörködtető, gyomrot nem kímélő részeknél. Felróhatnánk neki, hogy hatásvadász - a film sikerét azzal próbálja elérni, hogy a lehető legjobban borzaszt el minket a látottakkal, s habár ez rendezői szempontból sok helyen igaz, a történet a teljes valóságot tárja elénk.

A film gyengéje ugyanakkor a felületesség. Érződik, hogy Mel Gibson gyorsan le akarja tudni az életrajzi részeket, hogy aztán fejest ugorhasson Okinawa poklába. A családi epizódok, habár egy középszerű drámának a szintjét bőven hozzák, nem elegendőek ahhoz, hogy nyomot hagyjanak bennünk - ez nem is a színészek hibája, inkább forgatókönyvi gyengeség. Ugyanígy a szerelmi szál, ami rettenetesen sablonos, elnagyolt; a valóságban sokkal nagyobb szerepet kapott Doss történetében felesége, Dorothy. A gyönyörű Teresa Palmer által megformált karakter itt azonban csak kötelező kellék. A két karakter közti kapcsolat ugyanakkor kellemesen humorosan és romantikusan fűszerezi meg a történetet, de igazi drámával vagy mélységgel nem szolgál. A kiképzőtábor rövid fejezete ugyancsak nem elég ahhoz, hogy aztán később emlegessük: a drámát oda nem illő, a Forrest Gump kiképzéseit idéző poénok szakítják meg, az egész hangulata túlságosan is könnyed ahhoz, hogy igazán át tudjuk érezni Doss küzdelmét, ami egyébként alappillére lenne a filmnek. Főhősünk ugyanis nem egy különc, kedvesen bolond úriember, aki szereti a bonbont és keresztülfutotta Amerikát, hanem egy elveiért harcoló, a háborúban életet menteni készülő hithű szanitéc.
mellgibson-b4ccf9ff-fb3a-4a6f-88a4-ef9f12903c41.jpgA film igazán akkor nyeri el tetszésünket, amikor meglátjuk a Hacksaw-gerinc baljóslatú magaslatát és beindul az, amire Mel Gibson kezét tördelve várt egy órát, hogy aztán leforgassa minden idők talán leggrandiózusabb harci szekvenciáit. Még a Ryan közlegény megmentése nyitányát is árnyékba borítja A fegyvertelen katona második órája, ahol kíméletlen naturalizmussal telített, gyomorforgató jelenetek várják a nézőt. Közvetlenül a háború közepébe csöppenünk, leszakadt testrészek, belek és a fröccsenő vér közé. Nem kétség, hogy Gibson korunk egyik legprofibb akciórendezője, a végeredményt látva pedig majdnem elfeledünk neki minden sablonos, klisés eszközt, amivel az életrajzi részletekre koncentráló első órát terhelte meg.

A második órára nem lehet panasz, lúdbőröztető, könnyeket kíméletlenül megkövetelő jelenetsorok váltakoznak, és habár a finálé fulladozik a giccsben, nem rontja el annyira az élményt, hogy aztán ne kisebb sokkélménnyel, ugyanakkor elgondolkodva álljunk fel a moziszékből. A fegyvertelen katona, habár messze nem zseniális film, mégis egyfajta hivatkozási pont lesz. A film nagy problémája ugyanakkor az, hogy hiába mesél el egy egyedülálló, különleges történetet, a megvalósítása - az említett háborús jeleneteken kívül - fájóan sablonos. A Doss köré épülő karakterek mind egy szálig kétdimenziósak, vagy egyenesen elcsépeltek, összecsapottak. A családi, a kiképzést illusztráló vagy tárgyalásos szcénák a rutinszerű rendezés mintapéldái, a forgatókönyv pedig úgyszintén nem szolgál kiemelkedően pozitív meglepetéssel.

A filmet két dolog menti meg, hogy ne süllyedjen el a középszer mocsarában: az okiwanai egy óra brutalitása, intenzitása és Andrew Garfield. A pár éve még Pókemberként szuperhősködő tejfelesszájú színész mára igazán megérett arra, hogy egy ilyen komoly szerepet bízzanak rá. Egyértelműen az ő filmje, uralja a vásznat, a sótlan, de örökké kedvenc Sam Worthington ide, a kellemes meglepetéssel szolgáló Vincent Vaughn oda, a kifejezetten jó Hugo Weaving meg amoda; Garfield az első perctől az utolsóig zseniális - nélküle a film mérföldekkel hátrébb kullogna a mezőnyben. Hasonlóképp a zene: habár olykor túlzásokba esik és kicsit több teret kap, mint kéne, Rupert Gregson Williams teljesítménye kiemelkedő.
hacksaw-ridge5.jpgTermészetesen szót kell ejtenünk a film központi témájáról is, hiszen mégiscsak az istenhívő Doss elveiben csúcsosodik ki a történet. Kérdezhetjük, vajon mit ad a film? Milyen útravalóval sétálunk ki a multiplexből? Desmond Doss históriája több annál, mint egy szuperhős-történet, amiben a főhős tucatjával menti  embertársait. Doss hite melletti kitartása egyedülálló volt, a hadsereggel szembeszegülve akarta kicsit összeforrasztani a világot a halál torkában, ahol mindenki pusztította egymást. A filmnek egyértelműen háborúellenes, pacifista üzenetére ugyanakkor a háború ábrázolása kicsit visszásan hathat. Az eszköz természetesen nem rossz, sőt: az elrettentéssel való tanítás kitűnő megoldás lehet. De ugyanakkor nem lehet-e káros ez azok számára, akik a komoly vallásos mondanivalót keresve csak leszakadt végtagokat és beleket találnak? Hasonló kérdés merült fel A passió után is. Ad-e olyan részletes jellemzést Doss hitéről, amiből aztán a néző is tud valamennyit hazavinni? Az érzésem az volt, hogy Gibson szándékosan, természetesen biztonsági okokból mellőzte Istent a történetből - hiszen nem keresztény filmet forgatott. Habár Doss gyakorta beszél hozzá, imádkozik és olvassa Bibliáját, a fő gondolatiság az elvek köré összpontosul. A Doss és Isten közötti kapcsolat még olyannyira sincs ábrázolva, mint ahogyan a felületes szerelmi szál.

A fegyvertelen katona grandiózus film, a maga negyvenmillió dolláros költségvetésével rendkívül kiemelkedő teljesítmény, ilyen kevés pénzből ritkán alkotnak ilyen látványosat és maradandót. Andrew Garfield még sokra viszi, ha ezen az úton halad, Mel Gibsonnal pedig jobban nem járhatott volna Desmond Doss csodaszámba menő története. A középszerű életrajzi szekvenciák után együtt ugrunk vele fejest a zseniálisan vászonra álmodott vérözönbe, ami közepette újra és újra kiráz a hideg, leginkább akkor, amikor Doss fohásza az ég felé száll: „Hadd mentsek meg Uram, még egyet! Csak még egyet!”

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://amerikaiplan.blog.hu/api/trackback/id/tr8712145115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2017.01.22. 20:21:42

Ezzel a filmmel lett igazi rendezeő Mel Gibson. A többi nekem inkább volt amolyan passzió, hogy megcsinálhatja.
Gibson tud igazi vért rendezni, maradjon ezen a vonalon.

Cs 2017.01.24. 11:06:41

A film nagyon hatásos és szórakoztató is, érdemes megnézni. Igazából az egyetlen nagy problémája, hogy sok benne a (fölösleges és túlzó) hatásvadász elem. Annak ellenére, hogy megtörtént eseményen alapul, a filmnek van egy mű mellék/utóíze.

Tipikus példa a hegygerinc. Kicsit túlzóan magas, kétkedő érzés fogott el amikor megláttam. S tényleg! Utólag nézegetve az eseményeket, meg a képeket, természetesen sokkal kisebb, emberibb léptékű volt a gerinc. Illetve ott befejezés. Az a rugdosódás kicsit "ZS" kategóriát idéz, miközben a valóság tökéletesen méltó Doss hitéhez és helytálláshoz, és önmagában is filmvászonért kiált.

BubuMaczkó 2017.02.10. 14:41:00

"A pár éve még Pókemberként szuperhősködő tejfelesszájú színész mára igazán megérett arra, hogy egy ilyen komoly szerepet bízzanak rá." Andrew Garfield már a Pókember előtt is letett komolyabb alakításokat az asztalra. Ajánlom a Boy A és a Never Let Me Go! című filmeket.
Szerintem a háború borzalmai nagyon reálisan lettek bemutatva. Ha nem így lenne, akkor meg az lenne a baj, hogy komolytalan a film. Szerintem nem is feltétlenül a vallás a lényeg, hanem, hogy sosem adjuk fel az elveinket. Azért külön hálás vagyok, hogy nem megtéríteni akart a film, csak mutatott egy embert, aki hű önmagához a legnagyobb pokol közepén is.