Amerikai Plán

"Tudom, mi vagy te. Az örök otthon."

A szobalány

2016. november 24. 12:00 - Tenebra

1589435_full.jpg

Az Oldboy nagysikerű rendezője, Park Chan-wook a dél-koreai nemzetközi sikersztorihoz jelentősen hozzájárult, sőt sokáig Kim Ki-duk mellett Dél-Korea „arca” volt Demilitarizált övezet és az említett kultikus bosszúfilmjének köszönhetően, s egy-két gyengébb alkotás után most ismét elemében van A szobalány című erotikus thriller-melodrámájában.

A „dél-koreai Tarantino” azért meg-megbicsaklott (lásd a Stokert), de neve méltán vált nemzetközileg felkapottá, hiszen Kim Ki-duk mellett Park Chan-wook is rendkívül egyedi stílust képviselt, és bár – európai szemmel – néha öncélúan brutálisnak tűnik, mégis nagyon összetett, furfangos történeteket és karaktereket vonultatott fel alkotásaiban. Ennyiben nem is szabadna „tarantínózni” őt, mivel az amerikai fenegyereknél Park sokkal szofisztikáltabb és sokrétűbb, a dél-koreai szerzőnél összességében mindig érződik, hogy valamilyen komoly dologról, pszichológiai / társadalmi / történelmi problémáról kíván mesélni. Ilyen legújabb alkotása, A szobalány is, melyben Park Chan-wook önmagához képest látszólag visszafogott, spórol az erőszakkal és az erotikával, de a film második felében az indulatok elszabadulnak. (Továbbhajtás után enyhe SPOILER-ek előfordulhatnak!)

A dél-koreai film minden kétséget kizáróan a 2000-es évek egyik legsikeresebbje volt köszönhetően a demokratizálódásnak és a gazdasági fellendülésnek. S nemcsak a művészfilmekről beszélünk, hanem a műfajfilmek (különösen a bűnügyi filmek és a horrorfilmek) is jelentős nemzetközi hírnévre tettek szert. Sőt igazából Dél-Koreában nincs is túl sok értelme a kettőt szétválasztani (máshol sem, de ezt most hagyjuk), mivel ha megnézzük A halál jelét vagy a Láttam az ördögöt című pszichothrillereket, vagy a Két nővért és az Oldboyt (a filmről írott kritikánkat itt olvashatjátok), akkor hamar rájövünk, hogy ezek egyáltalán nem konvencionális műfajfilmek. Sőt állítólag a koreai filmeket csak Nyugaton, a fesztiválokon látják el műfaji címkékkel, odahaza például a Két nővér vagy az Oldoby is kvázi művészfilmeknek számítanak.

Park Chan-wooktól sokak számára talán meglepő módon nekem a 2002-es A bosszú ura tetszik legjobban, habár az Oldboy is nagy kedvencem (sajnos A bosszú asszonya nem tudott megfogni, öncélúnak éreztem). Park ezekben kiválóan adagolja a thrillermotívumokat, ugyanakkor pedig meglepően mélyenszántó, társadalmilag érzékeny tartalmakat is képes megjeleníteni megfelelő komplexitással. Sőt Park Chan-wook soha nem apolitikus, így A szobalányban sem. A Demilitarizált övezetben Észak- és Dél-Korea konfliktusát elemzi szerzői politikai thriller keretei között, a Bosszú-tirlógiában (legerősebben A bosszú urában) a koreai osztálykonfliktusokat, illetve a kapitalizmus általános egyenlőtlenségét teszi meg bosszútörténetének kiindulási pontjaként, A szobalányban pedig az ősi japán-koreai ellentét jelenik meg a konspirációs melodráma-thriller háttereként. Azaz Park Chan-wook ezúttal is sikeresen fésülte össze a pszichológiai és társadalmi-történelmi témákat a műfaji sémákkal.

min-hee-kim_-jung-woo-ha_-jin-woong-jo_-and-tae-ri-kim-in-the-handmaiden-_2016.jpg

De miről is szól A szobalány? Az alapötlet egy Wales-i írónő, Sarah Waters Fingersmith című regényéből származik, melyet Park az 1930-as évek japánok által megszállt Koreájába helyezett. A film két részre oszlik, a spoilermentes alaptörténetet tulajdonképpen az első epizód jelenti, melyben egy csaló, Fujiwara „gróf” rávesz egy szegénységében élő, zsebtolvajként tevékenykedő koreai lányt, Sook-Hee-t, hogy magát cselédnek kiadva férkőzzön a japán úrnő, Hideko bizalmába. A köpönyegforgató Fujiwara azzal hitegeti az írástudatlan, de közel sem naiv, ravasz Sook-Hee-t, hogy miután a fiatal nőt a férfinek sikerült feleségül vennie, őrültté nyilváníttatani és diliházba záratnia, Sook-Hee veszi majd át a kékvérű helyét, és Fujiwarával boldogan, gazdagon élnek, míg meg nem halnak. Látszólag minden a terv szerint alakul az első részben, azt leszámítva, hogy Sook-Hee és Hideko úrnő között leszbikus kapcsolat szövődik, de ez titokban marad. Azonban a második részben megismerjük a nem is annyira japán Hideko bizarr előtörténetét, s egészen más megvilágításba helyeződik a film első egy órája, és a néző hipotézisei teljes mértékben felülíródnak. Vagy másképp szólva A szobalány úgy fejbe ver minket, hogy a hátralevő egy óra húsz percben alig térünk magunkhoz.

Park Chan-wook műve többrétegű, több szinten olvasható alkotás. Első ránézésre egy valóban izgalmas konspirációs thriller, sőt neo-noir, melyben a karakterek kijátsszák egymást, szövetségeket kötnek, intrikáznak. A szobalány így is működőképes, szerkezetében kicsit az Aljas nyolcasra emlékeztet, mert eleinte egy konvencionális noirsztori bontakozik ki (A postás mindig kétszer csenget vagy a Kettős kárigény juthat eszünkbe), majd a film felétől az események 180 fokos fordulatot vesznek, és tulajdonképpen egy új bosszúthriller bontakozik ki, melynek során a többszörösen átvert hősök vesznek revansot – hogy kin és miért, azt inkább nem árulom el.

Ám ahogy az Oldboy vagy A bosszú ura is sokkal-sokkal többek voltak csavaros történetű bosszúfilmeknél, úgy A szobalányt is érdemes „levetkőztetni”. Mint írtam korábban, a film másik műfajaként a melodráma jelölhető meg, mivel a két női és a férfi főszereplő között szerelmi háromszög bontakozik ki, és Hideko látszólag tipikus passzív melodrámai hősnő, akit perverz nagybátyja, Kouzuki tart sakkban és használ fel szexuálisan túlfűtött felolvasóestek megszervezéséhez.

De persze a melodráma sem hagyományos melodráma, egyáltalán nem klasszikus hollywoodi vagy koreai női filmként működik A szobalány, sokkal inkább Peter Strickland legutóbbi művét, a Duke of Burgundy-t idézi. Azaz a cselekmény folyamán kibontakoznak a komplex lelki folyamatok, és megismerjük a fő karakterek valódi énjét.

Park Chan-wooknál pedig, ahogy lenni szokott, nincs jó vagy rossz. Senki sem marad „tisztán”, s itt garantáltan mindenki áldozattá is válik. Azaz a melodrámai konvenciók felülíródnak, és egy sokkal szofisztikáltabb, bonyolultabb dráma tör elő a thriller és a melodráma sűrűjéből.

A szobalány egy gyönyörű átverés története, melynek során nemcsak egymást vágják át a karakterek, de a nézőt is. Éppen ezért talán a sztori első fele, az első rész nem is tűnik olyan ütősnek. Sőt jómagam már húztam volna a számat, mikor elérkezünk az első epizód záróképéig, az elmegyógyintézethez, mivel a második felvonásban felfedett teljes sztori ismeretének hiányában jó pár logikai buborékot érzékelhetünk, melyek miatt meglehetősen irreálisnak tűnik A szobalány. Ám ez csak azért van, mert Park Chan-wook olyan kihagyásokkal élt a cselekmény során, melyeket alig lehet észrevenni, sőt mint írtam, számomra hibának, logikai bakiknak tűntek. Melyeket amúgy Park eddigi művei ismeretében, illetve pár dél-koreai film megtekintése után még el is tudunk fogadni, hiszen a dél-koreai drámák sokszor élnek (európai mércével mérve) túlzásokkal. Mondhatjuk azt is, hogy A szobalány a második résztől indul be csak igazán.

slug091.jpg

Innentől 12 bekezdésen át, a következő SPOILER feliratig, csak azok olvassák, akik már látták a filmet, mert SPOILER-ek következhetnek! Aki még nem látta, az ugorjon a második SPOILER felirathoz!

Tehát Park Chan-wook úgymond kegyetlenül gonosz volt, és megszívatott minket is, mivel kiderül, hogy Sook-Hee-t is átverték, sőt Fujiwara csak felhasználta arra, hogy Hideko-t kimentse perverz nagybátyja luxusfogságából, nem mellesleg pedig megszerezze az úrnő vagyonát. Azonban mindebbe Fujiwara nem kalkulálta bele, hogy a két nő összemelegedik.

Park Chan-wook A szobalányban jó értelemben feminista és antikolonialista, sőt általában az elnyomást utasítja el. Ugyanis a történet arról szól, hogy formailag és történetszinten hogyan szabadulnak meg ezek a nők férfiuralomtól. De a szimpla pro-feminista olvasatot színezi a történelmi-kulturális probléma, vagyis az a tény, hogy végső soron mindkét nő megfeleltethető a koreai identitásnak. Azaz a koreai-japán kapcsolatokat nő-férfi kapcsolatban tükrözi Park Chan-wook, és ehhez arisztokrata-ellenessége miatt még hozzájön egy osztályjellegű olvasat is.

Hogy ezek mennyire kényes témák odaát, azt magyarként alig érzékeljük. Pedig a koreai-japán konfliktus legalább olyan kényes téma a távol-keleti térségben, mint nálunk az első világháború és Trianon, illetve a magyar versus szomszédos államok szembenállás. Japánnak már a középkortól érdekszférája volt a csendes-óceáni terület, így Kína mellett Koreára is fájt a foga a japán császárságnak. Mindez ugyebár a két világháború között (illetve pontosabban 1910-től a harmincas évekre) ért be, mikor Japán megszállta Koreát, és számos filmből is ismerhetők a japán agresszorok kegyetlen intézkedései. Nemcsak fizikai fenyítésre kell gondolni, hanem kulturális elnyomásra: a japánok rátették a kezüket a nyelvre, az irodalomra, a filmművészetre stb. is. Ezért a koreai-japán kapcsolat a filmben túlmutat önmagán, elnyomott és elnyomó egyenlőtlen viszonyának szimbóluma. Történelmi kontextusban Koreában azt jelenti Japán, amit Lengyelország vagy Ukrajna számára Oroszország.

the-handmaiden05.jpg

Emellett pedig érdemes tudni azt is, hogy bár Dél-Koreát is elérte a „felvilágosodás”, azaz a tradicionális családi és nemi szerepek kezdenek feloldódni (ez olvasható ki egyébként a koreai bűnfilmekből és horrorokból is, melyekben gyakran a patriarchális család áll a célpontban), ám még mindig nagyon erős a hagyományok hatása. Így a dél-koreai nők általában sokkal kevesebben vannak jelen a munkaerőpiacon, jelentős hányaduk még mindig csupán háztartásbeliként és anyaként „dolgozik főállásban”. Az persze az érem másik oldala, hogy bár a nőnek a publikus szférában jóval kevesebb szava van, mint Nyugaton, ám mint a japán társadalomban, a nő cserébe a háztartás szinte teljhatalmú ura, tehát a privátszférában igen is van hatalma. Ez konform a konfuciánus elvekkel (a konfucianizmus és a buddhizmus meghatározó vallási-erkölcsi irányzat a térségben, Japánban és Dél-Koreában is), ugyanakkor pedig a modernizációval a nők is egyenjogúságot követelnek maguknak a publikus és a professzionális szférában.

Park Chan-wook gyakorlatilag ezeket a társadalmi-kulturális konfliktusokat fokozza fel A szobalányban, azaz valóban jó értelemben véve feminista és analitikus a dél-koreai rendező műve. Dél-Koreában nagy szükség van a tradíciók negatív vonzatainak lerázására. Jóllehet, ennek ellenére A szobalány nem részrehajló, nem elfogult és elvakult, mint egy propagandafilm vagy egy naivabb műfajfilm (a hatvanas-hetvenes évek olasz vagy német műfajfilmgyártásában elég sok leegyszerűsítő, így giccses alkotással találkozhatunk). Sook-hee és Hideko is összetett karakterek, de még Fujiwara grófban és a perverz nagybácsiban, Kouzukiban is találhatunk pozitív, vagy legalábbis szánandó jellemvonásokat, nem egyértelműen gonosz, gennyes karakter egyikőjük sem.

Sook-hee ugyebár egy tolvajlány, akinek valódi identitására fokozatosan derül fény, és negatív cselekedetei miatt rászolgálna az elmegyógyintézetre, a büntetésre. Ugyanígy Hideko, aki bár egy meggyötört lélek, azonban mint a dél-koreai bűnfilmekben lenni szokás, az áldozatok neurózisa inadekvát, erkölcsileg negatív cselekedetekbe csap át. Avagy kölcsönösen kihasználja egymást a két nő, mielőtt még bensőséges ismertségre tennének szert, egyikőjük sem jobb a másiknál. A kettős konspirációban így nyilvánvalóvá válik mindkettejük számára, hogy tulajdonképpen egymás ellenségei – és mégsem. Mégsem, hiszen az ideológiáktól és intrikáktól mentes, őszinte szerelmi kapcsolatukban, éjszakai együttlétükben kiderül, hogy ők egyek, összetartoznak, és nem egymás, hanem a férfiak által képviselt elnyomó hatalom ellen kell harcolniuk. Ezt persze ugyanúgy csalással és átveréssel érik el, mint ahogy Fujiwara gróf is.

thehandmaiden-1200x675.jpg

Tehát a látszólag jelenlevő morális pólusok közelednek egymáshoz a cselekmény előrehaladtával, és a történet közepétől jó és rossz fogalma relativizálódik, akár A bosszú urában vagy az Oldboyban láthattuk. Ez pedig nemcsak a Sook-hee és Hideko kapcsolatban történik meg, hanem Fujiwara gróffal és Kouzuki nagybácsival is. Fujiwarát ugyanis a sztori végére sikerül kikosaraznia az újdonsült párosnak, így utolérik a bosszúszomjas Kouzuki emberei. Az őrült nagybácsi pedig lassú kínhalált szán a férfinek, amiért közrejátszott értékes könyveinek megrongálásában (zseniális, katartikus jelenet, mikor a feldühödött Sook-hee szétrombolja a könyvtárat) a konspiráció révén. A felbőszült Sook-hee cselekedete a forradalom szimbólumaként értelmezhető, melynek révén elpusztítja az elnyomást jelentő szexuális töltetű könyveket, amiket Hidekonak fel kellett olvasnia férfiközönsége előtt. „Nem leszek ribanc” – ez a két nő jelmondata. Így egyébként, hogy egy alsó osztályból jött lány felrúgja a könyvtár határát, az arisztokrácia és a szegények közti korlátot, a nők lázadása osztályjellegű is lesz, akár A bosszú urában a szegény munkásfiú bosszúhadjárata a gazdagokat szolgáló szervkereskedők ellen.

Szóval a kínzási jelenetben mindkét főszereplő férfi, az elnyomás képviselői is valamennyire szánandó figurákká válnak. A nagybácsi azért, mert lerombolták a gyűjteményét, és valószínűleg a De Sade-regényeken és egyéb szexuális töltetű olvasmányokon kívül nem nagyon volt része érzéki élményben, nem volt kapcsolata nővel. Ezért is kérdezi a nagybácsi átszellemülten a megcsonkított Fujiwaratól, hogy milyen volt a nászéjszaka. E kérdésre mesteri húzással maga Kouzuki válaszol, s közben látjuk az addig elrejtett jelenetet a „nászról”, Fujiwara tökéletes elbukásáról: a Hideko meztelenre vetkőzik, de bebújik az ágyba, és egy bicska tompa végével kielégíti magát a férfi szeme láttára, majd megvágja kezét, és a lepedőre csepegteti a vérét. Ebben a képben darabjaira törik a tradicionális konfuciánus ideológia, miszerint a nő kizárólag a férfivel való viszonylatban értelmezhető szubjektum, így önálló szexualitása sem lehet. Hideko aktusával nyilvánítja ki, hogy nincs szüksége férfire ahhoz, hogy kiteljesedjen. Ezért is fontos ez a szolid önkielégítési jelenet vagy a két főhősnő leszbikus kapcsolata, mert a vallási-ideológiai elnyomás egyik legfontosabb eleme a szuverén női szexualitás elfojtása, megsemmisítése volt. A nő a szexualitás tárgya a tradícióban és Kouzuki felolvasóestjein, nem pedig a szexuális élvezet alanya. Az alternatív szexualitás itt nem öncélú, nézőcsalogató elem, hanem a lázadás szerves része, a rabláncok lerázásának fontos eleme.

De mint írtam, a zseniálisan összevágott utolsó képsorokban Fujiwara és Kouzuki is áldozattá válnak. Az elszúrt küldetés és egy egész elbaltázott élet válik láthatóvá a két férfi elkeseredett, halálbűzös beszélgetésében. Mely valóban beleillene egy Tarantino-filmbe is, hiszen brutális és cinikus egyszerre, azonban Park Chan-wook a következetes társadalmi-történeti implikációkkal viszi bele a többletet, ami miatt sokkal mélyebb lesz ez a jelenet frappáns frázispuffogtatásnál.

1471175947_55707365.jpg

Innentől lehet tovább olvasni azoknak, akik még nem látták a filmet VÉGE A SPOILER-es résznek!

Tehát A szobalány kiválóan vegyíti az osztályproblémákat, a társadalmi-nemi kérdéseket és a történelmi konfliktusokat négy főszereplő karakterének párharcában. Mindezt pedig roppantmód kreatív filmnyelvi és elbeszéléstechnikai megoldásokkal teszi. Persze egetrengető újdonságokra senki se számítson, aki már látott egy korai Christopher Nolan-filmet vagy akár emlékszik a Fűrész utolsó, nagy összegző montázsszekvenciájára, az nagyjából képben van, hogy oldotta meg Park Chan-wook a sztori többszörös megcsavarását. Gyönyörű párhuzamos szerkesztéssel, flash forwardokkal és flashbackjelenetekkel tölti ki az első rész „űrét” a második felvonás. Mindez nincs túl messze a hatásvadászattol és a túlcsavartságtól, könnyen áteshetne Park a ló túlsó oldalára. És ez meg is történt már vele, A bosszú asszonyában például, melyben nemcsak kacifántos a cselekmény, de meglehetősen giccsesre sikerültek a kulcsjelenetek. A szobalány viszont zseniális módon képes megtartani a mértéket, és a sztori úgy válik teljesen követhetővé és talán kicsit túlságosan is kerek egésszé (avagy Park Chan-wook szinte kínosan ügyel, hogy ne maradjanak elvarratlan szálak, melyek töprengésre késztetnének minket), logikussá és végső soron hihetővé is, hogy azért egy európai néző számára az alapfelállás fura, ugyanakkor mégis egyedi marad. S pont ezért szeretjük a dél-koreai filmeket, mert egy teljesen más kultúrát ismertetnek meg velünk, ahol ez a fajta bosszúetika és szenvedély nem túlzás, hanem az élet része, illetve az elfojtott vágyak ilyen jellegű filmekben törnek, törhetnek felszínre.

A szobalány egy csavaros, tartalommal teli, ugyanakkor egészséges erotikától túlfűtött alkotás, melyen nehéz fogást találni, már csak a két gyönyörű és tehetséges színésznő, Kim Min-hee (Hidekot formálja meg) és Tae-ri Kim (Sook-Hee-t alakítja) miatt érdemes egy próbát tenni vele azoknak is, akik nem ismerik a rendezőt.

Jóllehet, kisebb gondok azért akadnak A szobalánnyal. Mint írtam, azért végig rezeg a léc, olykor-olykor már majdnem túlcsordul a sztori, s túl csavaros lesz a cselekmény. Ez persze nem történik meg a lezárásig. Azonban Park Chan-wook a zárószekvenciát kicsit túltolta, mind időben, mind pedig hatás- és szimbólumok tekintetében. Hogy mi lesz ennek a történetnek a végkimenetele, azt nem árulom el, legyen elég annyi, hogy irreálisnak tűnik, ami ott történik. És bár a spoileres részben említett „tarantínós” beszélgetés remekül sikerült, meglátásom szerint kicsit korábban is le lehetett volna zárni, nem kellett volna ennyire a néző szájába rágni a szereplők sorsának alakulását. Avagy Park hagyhatott volna a levegőben egy-két kérdést, had töprengjünk, vitatkozzunk A szobalányon a film megtekintését követően.

Ettől függetlenül Park Chan-wook megmutatta, hogy van élet Amerika után, és hazai terepen továbbra is piszkosul erős, pszichológiai és szociális értelemben is összetett, mélyértelmű szerzői műfajfilmet, drámát képes összehozni. Ja, és bár A szobalány már rég elérhető az internet sötét bugyraiban, én mégis javaslom, hogy aki teheti, moziban, nagyvásznon nézze, mert így az igazán lenyűgöző élmény!

detail_7a140db50bf2ce9a31c475b6d6825718.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://amerikaiplan.blog.hu/api/trackback/id/tr4211994230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.