Amerikai Plán

"Tudom, mi vagy te. Az örök otthon."

Emlékezz!

2016. október 17. 16:10 - Alec Cawthorne

a45ed60f8d900ab8bd8fd77ec01be1d0.pngKevés olyan filmes téma van manapság, mely elcsépeltebb a Holokausztnál. Alain Resnais Sötétség és köd című lírai dokumentumfilmjétől kezdve Spielberg (Schindler listája), Polanski (A zongorista) egy-egy művén keresztül egészen Nemes László legutóbbi világsikeréig (Saul fia) terjed a szinte már önálló filmműfajjá nőtt tematika. Egybehangzó ítészi vélemények szerint épp ez utóbbi alkotás pumpált friss vért a tradícióba, azáltal, hogy antropomorfizálta "a század botrányát", emberi arcot adott a rettenetnek, intim közelségbe hozta a humánumát az iszonytató körülmények közepette is őrző férfi alakját. Ezt pedig nehéz is volna vitatni. A Saul fia kétségkívül addig nem ismert távlatokat nyitott a "műfajban", és megmutatta, hogy elég egy friss, egyedi látásmód, s a régi máris újként csomagolható.

Csakhogy 2015-ben készült még egy film a témáról, amely viszont sajnálatos módon a feledés homályába merült. A sors méltatlanul bánt Atom Egoyan Emlékezz! című mozijával. Igaz, botorság lett volna mostanság sokat várni e szebb napokat is látott rendezőtől, hiszen legutóbbi dolgozatai (Chloe - A kísértés iskolája, A fogoly) nem ütötték felül az álmosító átlagthrillerek szintjét. Most azonban fordult a kocka, és Egoyan igenis bebizonyítja, hogy még őt sem lehet leírni. Az Emlékezz! legalább olyan merész és originális recepttel kísérletezik, mint a Saul fia: a demencia és az időskori magány témáját házasítja össze a komor bosszúfilmek patinás hagyományával, és miközben a nyomasztó helyzeteket éjfekete humorban oldja fel, nem átallja egy pörölycsapásszerű végső csavarral padlóra küldeni nézőjét, aki boldogan adja meg magát a fojtogató, lelket, szívet elemésztő élménynek. Üdv a pokolban, üdv Zev Guttman (Christopher Plummer) fájdalomtól és szellemi eróziótól szétmart elméjében!

maxresdefault_44.jpgZev kilencvenedik életévét tapossa és egy szeretetotthon kegyeit élvezi. Egy héttel felesége halála után barátja, Max (Martin Landau) unszolására az időskori elbutulásban szenvedő aggastyán megszökik az otthonból, hogy teljesítsen egy fontos küldetést: fel kell kutatnia és meg kell ölnie azt a háborús bűnöst, aki Auschwitzban kiirtotta a családjukat. A cél egy bizonyos Rudy Kurlander megtalálása, ám e néven négy német emigráns is él az Államokban, ezért Zev kénytelen az összeset meglátogatni. Az Emlékezz! tehát egy lehetetlennek tűnő, abszurd utazásról szól; a bosszúthriller és a road movie invenciózus kevercse. Ne higgyük azonban, hogy a Holokauszt puszta háttéreleme volna a sztorinak. Egoyan finom eszközökkel ábrázolja az idős Holokauszt-túlélő múlthoz való viszonyát. Beszédes és nagyszerű kép, amikor a békésen a hotelszoba fürdőkádjába süppedő Zed megriad a fölötte tornyosuló zuhanyrózsától. Egyszerre sokkoló és bizarr, amikor a másodikként meglátogatott, egy kórházban haldokló Rudy Kurlanderről kiderül, hogy bár megjárta Auschwitz poklát, de nem blockführer volt, hanem áldozat, akit homoszexualitása miatt internáltak - s erre a pisztolyt szorongató, a férfi agyonlövésére készülő Zev gyermeki zokogásban tör ki. Még inkább húsbavágó, amikor a harmadik, már nem élő "Kurlander-aspiráns" neonáci fia megmutatja Zevnek a házában berendezett, pincebéli "Hitler-oltárt", majd zsidó származása miatt pszichológiai terrornak veti alá főhősünket.

Egoyan filmjének hívószava a sokszínűség. A film legsikerültebb jelenetei egyszerre torokszorítóan feszültek, abszurd módon humorosak és olykor-olykor váratlanul, gejzírként tör fel bennük a kőkemény erőszak. És az egymástól homlokegyenest eltérő hatástechnikai összetevők egymásba oldása izgalmassá, egyben kiszámíthatatlanná teszi a cselekményt. Az egyik pillanatban Zev szánalomra méltó öregember, akinek fejéből kihullanak a létfontosságú információk, s aki valahányszor álmából ébred, elhunyt feleségét szólongatja; a másikban pedig hűvös, ölésre kész, a múlttal farkasszemet néző önbíráskodó, aki nem csinál lelkiismereti kérdést abból, hogy meg kell húznia a ravaszt.
remember-atom-egoyan-r-016361.jpgBensőséges, megindító vagy épp játékos humorú (nosztalgikus zongorajáték, ingvásárlás az áruházban, a kórházbéli beszélgetés a kislánnyal stb.) epizódok váltják egymást tömény suspense-t hordozó, szikrázóan feszült jelenetekkel (az első és a harmadik Kurlander meglátogatása és a végső találkozás az igazi célszeméllyel), a szüzsé feszesre rántott, a szűk másfél órányi cselekményidőnek azonban minden egyes perce minuciózus kézzel van megkomponálva (az egyetlen szépséghiba, hogy a cselekmény halmozza a véletlen egybeeséseket), a fragmentált elbeszélőforma jól rímel a főhős élethelyzetére, a végső, kőkemény fordulat pedig utólag számos, ügyesen elhelyezett utalásnak, szokatlan momentumnak ad új értelmet.

Az Emlékezz! egészében is briliáns, ám valójában a zárlójelenet koronázza meg. A végpontra időzített és már sokat emlegetett csavar ezúttal épp attól méregerős, épp azért tudja kőkeményen fejbe kólintani a nézőt, mert nem egy hosszan görgetett, előre jelzett sejtelem bizonyossággá érlelődése, hanem egy teljesen új, tényleg váratlan felismerés. Persze felesleges volna alakoskodnom, sokszor láttunk már ilyet. Az igazi trouvaille az, hogy egy, a Holokauszt jelenbéli szublimációjáról szóló, alapvetően jó-rossz dichotómiát használó bosszúfilmtől nem várnánk, hogy ilyen látványosan tagadja meg önmagát, ráadásul épp a fináléban. Egoyan zsenijét dicséri, hogy mégis meg meri lépni e kétesélyes húzást. Az igazán jó bosszúthrillerben a főhős számára - engedjétek meg, hogy ordas közhellyel éljek - az utazás sokkal fontosabb a célba érkezésnél; a revans beteljesítésénél lényegesebb, hogy önmagával kapcsolatban tegyen értékes felfedezést. Az Emlékezz! is eleget tesz ennek a prioritásnak, ám egész másként, mint ahogy elvárnánk tőle. Egoyan műve keresztpozíciójú film; nemcsak tengernyi műfajból merít, de számos korábbi, konkrét filmre kacsint vissza. Egyszerre idézi a "gerontomán vigilante-filmeket" (Gran Torino, Harry Brown), az élet alkonyáról mesélő lírai történeteket (Straight Story, Nebraska), az időskori személyiségválságról szóló drámákat (Toto, a hős) és igen, talán furcsa párhuzam lesz, de az Angyalszívhez hasonló, nyomasztó neo-noirokat is.
r_02976-1075x605.jpgSzándékosan tartózkodtam a spoilerezésnek még a látszatától is, s mivel már így is elég sokat meséltem a történetről, ildomosnak tartom, hogy lassan zárjam is soraimat. Az Emlékezz! tökéletes mintája annak, hogyan is kell festenie egy (bosszú)thrillernek évtizedünk közepén: elegáns vonalvezetésű, az információadagolást nagyszerűen ütemező, régi vágású meglepetésdarabbal gyarapodtunk, mely mer bonyolódni, mer vérbeli szellemi kalandra hívni, sőt még ahhoz is van bátorsága, hogy a még nagyobb, még megdöbbentőbb hatás kedvéért szétrombolja, majd újra felépítse önmagát. Atom Egoyan legfrissebb produkciója revelációszámba menő élmény, az idei magyar mozikínálat valóságos ékköve; ne szalasszuk el! Már csak azért se, mert a publikumnak egyre ritkábban van alkalma brillírozni látni két olyan színészóriást, mint Christopher Plummer és Martin Landau.

Ha a 2016-os moziévből valamire emlékezni fogunk, az ez a film lesz.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://amerikaiplan.blog.hu/api/trackback/id/tr8511815743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

conmorientes 2016.10.19. 21:31:35

Nagyon féltem rákattintani, mert a filmnek olyan mértékű reveláció ereje van hogy duplakeresztes spoilerveszély nélkül szinte lehetetlen kritikát írni róla, de ezt megoldottad. Gratulálok, kár hogy már megnéztem, mert utólag is felkeltetted a figyelmem....

Jóska Pista 2016.10.19. 21:31:48

A leírás erősen spoileres!