A kortárs tévésorozatok valamiért nagyon kedvelik a bűnügyi műfajokat, kiváltképp a krimit, a pszichothrillert és a politikai thriller alműfaját, de persze gengszter- és zsarudrámák is vannak szép számmal, és a noir szenzibilitás is jellemző a népszerű tévésorozatokra. A True Detective, a Killing, A híd, a Fargo, a Wayward Pines ismert szériák, és hamarosan jön a sorozatreneszánszt egyesek szerint elindító, mások szerint megelőlegező Twin Peaks 3. évadja így húsz év után.

Kérdés persze, hogy ezek a nyomozós-bűnözős történetek mennyiben tudják megújítani a sorozatgyilkosos vagy bűnelkövetős sztorik sémáit. Miért kéne nekem megnézni huszadjára is pár kiégett vagy furcsa detektív versengését az idővel és a sokszor korrupt igazságszolgáltatási rendszerrel, hogy kézre kerítsék a sokszor azért meglehetősen kidolgozatlan karakterű tettest. Nos, a HBO jó szokásához híven ezúttal is egy minőségi példát hoz fel arra, hogyan lehet egy noirbeütésű bűnügyi történetet megújítani. Richard Price és Steven Zaillian sorozata, az Aznap éjjel (The Night of) ha nem is sallangmentesen, de összességében megdöbbentően eredeti módon tálalja a szokványos nyomozós történetet. (Odabent törekszem a spoilermentességre!)

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem azért már kicsit csömöröm van a bűnügyi sorozatoktól. Félreértés ne essék, a bűnügyi zsánert szeretem, kiváltképp a thrillereket, de mikor már az X-edik „vidéki kisvárosban gyilkos garázdálkodik, és el kell kapni”-sztorival rukkolnak elő, az már kicsit unalmas. Még akkor is, ha azért bőven minőségi szériákról, illetve filmekről beszélhetünk, hiszen a True Detective vagy a The Killing is elsőrangú alkotások. De azért például a True Detective első évadját nézve is csak vártam és vártam, hogy valami nagyon szubverzív, valami nagyon szokatlan kerekedjen ki a szenzonzáró fináléra, ehelyett azonban kaptam egy, A bárányok hallgatnak óta lerágott csontnak számító lezárást. Én legalábbis az ilyen sorozatgyilkosos cuccoknál arra vágynék, amit a Hannibal széria második-harmadik évadjában is műveltek az alkotók, hogy egyaránt érdekessé tették a sorozatgyilkos és a nyomozó karakterét, sőt igencsak összekuszálták az antagonista és a protagonista karaktereinek moralitását. Azaz egy kortárs thrillerben ne „a fény áll”-jon már nyerésre, még akkor sem, ha amúgy végig sikerült meglehetősen „groteszk”-nek megtartani a Matthew McConaughey-féle detektívet. De én valami egészen másra számítottam ott, például arra, hogy esetleg már a kiégett McConaughey-nek is köze van a gyilkosságokhoz. Vagy valami ilyesmi. És hát na, a szezonzáró tényleg irreálisan pozitívra sikeredett, még akkor is, ha amúgy feszültséggel teli, zseniális képsorok vezettek el a gyilkosig. Kár, hogy maga a gyilkos cseppet sem volt érdekes, és emiatt a finálénak sem volt igazi tétje – a detektívek életveszélye ide, felnyársalás oda.

Mikor először olvastam az Aznap éjjelről (vagy eredeti címén: The Night of), gondoltam, na, a HBO megint legyárt egy krimi-thrillert, haladjunk. Aztán néhány ismerősöm elkezdte ajnározni, és kicsit többet utána olvastam a szériának, melyet egyes portálokon a nyár legjobb sorozatának tartanak, néhol már az év tévésorozatának kiáltották ki. Ami viszont tényleg felkeltette érdeklődésem, az a történet maga volt: egy nímand egyetemista taxizik éjszaka, felszed egy csajt, megdugja, és reggel arra ébred, hogy a lányt agyonszurkálta valaki. S természetesen a fiút, név szerint Nazt emiatt sittre vágják, mivel minden jel arra utal, hogy ő követte el a brutális gyilkosságot. A tárgyalási procedúra során pedig Naz szépen elindul lefelé a lejtőn.

Avagy a sztori tökéletes film noir alap, mégpedig a legizgalmasabb fajtából, melyben egy átlagember bűnbe esik, és egyre mélyebbre kerül a bűn barlangjában. A Gyilkos vagyok (1944), A postás mindig kétszer csenget (1946), a Terelőút (1945) vagy a Futóhomok (1950) is ebbe a kategóriába tartoznak, de Alfred Hitchcock pár thrillerje is erős noir-szenzibilitással bír (mint például az Idegenek a vonaton [1950] vagy A tévedés áldozata [1956]), ahogy A rettegés foka (1962) is bőven rendelkezik noirelemekkel. Ezekben a noirokban a főhős cseppet sem magabiztos, stabil morális tartással rendelkező profi magánnyomozó vagy neadjisten zsaru. Nem, ezekben a központi antihős akár önhibáján kívül, akár nyerészkedésből, anyagi helyzete miatt vagy a femme fatale hatására válik bűnözővé. Személy szerint pont ezért szeretem jobban ezeket a film noirokat, mert a keménykötésű Bogart-féle hősökkel szemben ők sebezhetőbbek, jobban tudok velük azonosulni, mivel talajközelibbek, átélhetőbbek (na, meg én is inkább amolyan szétcsúszott, az idővel állandóan versenyt futó, káoszos egyén vagyok, mint a „kisember-noir”-ok főhősei).

Ebbe a noir-alműfajba tartozik az Aznap éjjel, Richard Price (A drót) és Steven Zaillian (Schindler listája, American Gangster) alkotók sorozata is. Tehát profi, tapasztalt írók, sőt krimikben is járatos alkotók műve az Aznap éjjel, melynek még a producere is nagy név – a zseniális, tragikus hirtelenséggel elhunyt James Gandolfini. Ugyanis a széria pályafutása már rég elindult, minthogy a 2008 és 2009 között futott BBC-sorozat, a Criminal Justice ihlette. A Criminal Justice első évadja nagyjából az Aznap éjjel nyolc részének feleltethető meg, azaz kvázi remake-ről beszélhetünk. James Gandolfini pedig nemcsak producerként, de főszereplőként is jelen lett volna a sorozatban: Jack Stone-t, Naz flúgos, lecsúszott ügyvédjét alakította volna, bizonyára a tőle megszokott magas színvonalon. Persze így sem szomorkodhatunk, minthogy a sok gagyi vígjátékban megjelenő, amúgy zseniális John Turturro kapta a szerepet. S az Aznap éjjel megtekintése után azt kell írjam, Turturrón kívül el sem tudom képzelni, ki tudta volna jobban megformálni Jack groteszk jogászát. Azaz a fejemben összeforrt vele a széria, a karakter, és igazából még a Nazt alakító, egyébként szintén remek Riz Ahmednél is nagyobbat alakított.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre! Mitől is olyan zseniális sorozat ez az Aznap éjjel? Elsősorban attól, hogy teljesen más, mint a kortárs bűnügyi szériák, sőt filmek nagy része. Ez többek között tempójának és perspektívájának is köszönhető. Minthogy Richard Price és Steven Zaillian műve minden ízében nem konvencionális alkotás. A szó szoros értelmében realista, illetőleg lassú. Mármint ahhoz képest lassú, amit manapság megszoktunk. Az alkotók hosszú beállításokkal dolgoznak, sokszor lesz olyan érzésünk, mintha „élesben”, valós időben látnánk mindent (így a kiváló pilotban), és a tempó is elüt az átlagtól. (SPOILER!!!) Az említett pilotban például mikor Nazt elkapják, percekig csak ülünk és lesünk vele együtt a rendőrőrsön. Azaz nem történik semmi – és mégis. A megszeppent, „a tojáshéj még ott van a fenekemen” zöldfülű egyetemista pánikban van, melyre rátesz egy lapáttal asztmája is. A szenvtelen és arrogáns törvényszolgákat kémleli, rápillant a rácsokra, a többi, behozott potenciális bűnözőre, és Riz Ahmed riadt tekintetéből sejtjük, hogy roppantmód kétségbe van esve attól, hogy rács mögé kerül. És Riz Ahmed tekintete nagyon fontos lesz, mivel Naz karaktere visszafogott, még szinte fejlődésben levő „kései kamasz”, az introvertáltabb fajtából. Azaz nem éles gesztusaival, harsány stílusával, hanem diszkrét arcmimikájával és tekintetének változásával érzékelteti Riz Ahmed a Naz fejében végbemenő lelki folyamatokat. S annyit elárulhatok, hogy a nyolcadik rész végére nem egy megszeppent kis veréb, hanem egy gyilkolásra is kész tetovált véreb tekint majd ránk a börtön ablakából. (/SPOILER!!!)

Tehát egy lassú, kimért, a néző intelligenciájára és gondolkodására nagyban számító sorozat áll előttünk. Ez nem egy ócska, szájbarágós hollywoodi popcornmozi lepárolt, sablonos verziója, de nem is egy viszonylag közérthető, populáris tévésorozat hatszázezredik koppintása. Persze megijedni sem kell, nem „művészfilm”-ről van szó, viszont Price-ék sorozata több kérdést generál, mint amennyi választ ad, ám a befektetett energiáért megjutalmaz minket. De a jutalom nem szenzációhajhász fordulat, cliffhangerök vagy giccses karakterfejlődések formájában hullik az ölünkbe. Nem, ez sokkal inkább olyan jutalom, mint mikor a nap végén megpihenünk a szobában, beteszünk valami zenét, és egy deci bort egy óra alatt elfogyasztunk. Lelkifröccs az Aznap éjjel, mely a legnagyobb természetességgel, szinte didaxis nélkül mutatja be a nem létező igazságszolgáltatás mögött rejlő intézményrendszert, és talán egész Amerika, sőt az egész nyugati világ problémáját.

Mert az Aznap éjjel nem balhéból készült el, Richard Price és Steven Zaillian nem azért hozták össze ezt a szériát, hogy egy újabb rókabőrt húzzanak le a bűnügyi drámákról. Miként A drót esetében (melyhez több szállal is kötődik az Aznap éjjel – többek között Richard Price-on és Naz börtönbeli cimboráján, a Freddy-t megformáló remek Michael Kenneth Williams keresztül, aki szerepelt Price korábbi sorozatában), úgy itt is a társadalomkritika a fontos. Azaz az alkotók kifejezetten az igazságszolgáltatás bugyraiban működő folyamatokat, illetve az elhúzódó „kakasviadal”-ok következményeit kívánták bemutatni. Ehhez nem kellettek fegyverropogások, véres, hatásvadász jelenetek (khm-khm, Hannibal), undorító boncolási képsorok vagy „hajolj le a szappanért” börtön-melodrámák sem. A rendezők és az írók a lehető legdiszkrétebben, manírok nélkül bontották ki történetüket a lesüllyedő egyénről. Azaz szinte doku-noirként is definiálható az Aznap éjjel, olyan tűpontos látlelet az amerikai „jogszolgáltatásról”.

Richard Price és Steven Zaillian művében ugyanis nem az esemény a fontos, hanem az események láncolata és a párhuzamok. Hiszen amúgy látszólag minden megy a maga medrében, a több évszázad alatt kialakított bírósági procedúra szerint. A feltételezhető tettest rabosítják, az ügyvédek kérdezősködnek, alkudoznak, a nyomozók megpróbálják felderíteni a gyilkosság körülményeit stb. Az Aznap éjjelben azonban az „eközben” szócska lesz kulcsfontosságú. Mert miközben Nazt bebörtönzik, miközben a nyugdíj előtt álló Box őrnagy térfigyelő kamerákat elemez, s miközben Jack és rivális ügyvédtársai hadakoznak egymással és az ügyésznővel… Nos, aközben egy huszonéves, ártatlan, vagy legfeljebb piti bűnöket elkövető fiúból börtöntöltelék lesz.

Ugyanis, s ez tudható a sorozat leírásából, Naz ártatlansága véget ér a börtönben. Nem, nem rakják meg hátulról, vagy nem alázzák meg, semmi ilyesmi nem történik vele. Mint írtam, az alkotók elkerülnek szinte minden klisét és didaxist, nem börtön-melodráma az Aznap éjjel (arra ott volt A szökés). Naz itt éppen, hogy egy előkelő helyet elfoglaló, sőt teljhatalmú rab, Freddy jobbkezévé válik. (SPOILER!!!) Jóllehet, konkrét gyilkosságot nem fog elkövetni a főhős, de mint a noirokban, úgy az Aznap éjjelben is antihőssé válik Naz, akinek először fekete, kisiskolás haja tűnik el, hogy ne nézzen ki jólfésült „csicskának”, majd tetoválások jelennek meg rajta, Freddy-vel, a „hadúrral” szipózik, drogot csempész be a börtönbe, s eltereli a figyelmét az őröknek, hogy főnöke ki tudjon végezni egy rivális rabot. (/SPOILER!!!)

Azaz Naz tökéletesen megváltozik, mondhatjuk azt is, hogy felnő a sorozat végére. Csak ez a felnőtté válás ebben az esetben egyáltalán nem pozitív folyamat. Vagy legalábbis nem egyértelműen az. Olyan szempontból mindenképp pozitív, hogy Naz megtanulja, milyen súlya van az ember cselekedeteinek, és valószínűleg többet nem fog felelőtlenül beszívni és szexelni idegen nőkkel, hiszen így is az életével, a szabadságával játszott. Azonban az ügynek leginkább negatív hozadékai vannak számára, hiszen elvesztette ártatlanságát, és bár a gyilkosságban nagy valószínűséggel nem bűnös, a börtönben, rabsága ideje alatt, MIKÖZBEN a tárgyalás folyt, több, talán súlyosabb bűnt is elkövetett. (SPOILER!!!) Bár ahogy családja, úgy mi, nézők is elbizonytalanodunk az utolsó, nagy bírósági tárgyalás folyamán Naz ártatlanságában. Sőt maga Naz is meginog a kemény ügyésznő szavai hallatán, hiszen a kérdésre, hogy „maga ölte meg a lányt?”, azt tudja hebegve felelni, hogy „nem tudom”. És valóban akármi történhetett, hiszen mi, nézők sem láttuk, csak azt, hogy Naz egy asztalra bukva ébred fel, a konyhában hajnalban. Mit is keresett a konyhában, mikor elvileg egy nagyot szexeltek az éjszaka a lány lakásán, a hálószobában? Miért nem emlékszik semmire a zöldfülű huszonéves? Mit tett vele a drog? És az is kérdés, hogy rendben, ha nem is ölte meg, de azzal, hogy pánikba esett, és meg sem vizsgálta, hogy él-e még a nő, gondatlan volt. Hiszen, ahogy az ügyésznő érvel, lehetséges, hogy a lány még élt, így a mentők azonnali értesítésével talán még segíthetett volna a borzalmas állapotban levő áldozaton. Ha meg nem is menti, de ezzel biztosan tisztára mossa magát. (/SPOILER!!!)

Szóval az Aznap éjjel fő témája az, hogy az igazságszolgáltatást valójából nem érdekli az igazság, csak a procedúra maga. Hogy minden a saját medrében folyjon. Jellemző jelenet, mikor az unott, buta rendőrnő beviszi Nazt az őrsre, kiskapukat keres, hogy ne kelljen a jelentését megírnia, és húzhasson haza. S az ügyészt és az egyik ügyvédnőt sem az érdekli, hogy Naz talán mégis ártatlan, hanem a gázsi, a számlák, és a „saját munka elvégzése”. Hogy közben egy emberi élet megy tönkre, hogy Nazt megalázzák az őrsön, hogy a börtönben ténylegesen bűnözővé válik – senkit sem érdekel. Még Jacket, az önként Naz segítségére siető, huszadrangú ügyvédet sem. Ő is rögtön az anyagiakkal áll elő a szerencsétlen, szegény arab családnál, akik természetesen nem tudnak még ötvenezer dollárt sem fizetni Jacknek. Jack ugródeszkának tekinti az ártatlan tekintetű fiút, minthogy eddig csak egyértelmű bűnösöket kellett képviselni prostituáltaktól kezdve az utcai bűnözőkig – most viszont bebizonyíthatná, hogy tényleg jó ügyvéd. Azaz semmi másról nem szól ez az egész ügyvédek számára, mint a karrierről.

Persze ez nem eredeti állítás, hogy az igazságszolgáltatás nem szolgáltat igazságot – erről meséltek már a Piszkos Harry-filmek vagy a Bosszúvágy is. De ismét fontos hangsúlyozni, hogy az Aznap éjjelben a „hogyan” is nagyon fontos. Itt ugyanis tényleg, de tényleg semmi hatásvadászatra ne számítsunk. (HATALMAS SPOILER!!!-ek) Hiszen az Aznap éjjel nem él sem a klasszikus filmek, sem a szubverzív alkotások kliséivel. Azaz nem kapunk sem happy, sem unhappy endet. Zavaró, felemás, lezáratlan lesz Richard Price-ék sorozata, a legjobb értelemben persze. Az igazság útjára lépő Box őrnagyot pont a 7. epizódban nyugdíjazzák, így magánemberként nyomoz a feltételezhető igazi tettes után. A 8., záró rész sem ad többet ennél: az ügyésznővel összesúgnak, és Box elindul a megölt lány exének nyomába. Emellett pedig Jack, az ügyvéd sem jut egyről a kettőre: megtartja remek beszédét a fiú védelme érdekében, ám ennek az az ára, hogy kínzó allergiája a hatalmas stressz miatt hússzoros erővel tér vissza, elcsúfítva arcát is, és marad ugyanaz a lúzer, aki eddig is volt. Naz pedig… Nos, bár látszólag sikerül visszailleszkednie családjába, de folytatja a szipózást, és a parton a lányról és az eltöltött csodás éjszakáról mereng. Azaz nem képes elengedni a múltat, illetve hiába szabadult ki a börtönből, és mentették fel a gyilkosság vádja alól, tudjuk, mit tett a rácsok mögött – igazi bűnözővé vált. Ja, és nem mellesleg: az igazi tettest nem sikerül kézre keríteni a 8. rész végéig sem. Avagy, ha meg tényleg Naz gyilkolt a drog hatása alatt, akkor a tettest a jogi procedúrák kiskapui és káosza miatt szabadon engedték. (/SPOILER!!!)

Szóval nem, itt nem kapjuk meg a HBO korábbi bűnügyi sorozatának, a True Detective feloldozását. Itt nem áll nyerésre a fény. Sőt: a sötétség nagy előnyt szerez magának, hiszen sikeresen borított be pár életet. S maga az utolsó tárgyalás sem tölt el senkit sem örömmel. (SPOILER!!!) Mert a Nazt védő Chandra teljesen elbukik, mivel a fiúval kialakított intim viszonya miatt kizárják a szakmából. Mert a zsűri nem tud dönteni, illetve kiegyenlített lesz szavazatuk, ezrét a tárgyalásnak annyi, vége, az ügyésznő is patthelyzetbe kerül. Így Naz felmentését egyáltalán nem érezhetjük győzelemnek, sőt inkább az igazságszolgáltatás szánalmas komédiája az egész persorozat. (/SPOILER!!!)

S igen, ez a legjobb szó a bírósági procedúrára: komédia, színpad. Minden egyes mozzanat, a bevonulásoktól a védőbeszédeken át a bíró maníros és arrogáns megjegyzéseiig egy nagy színház része, melyben mindenkinek szerepe van, de senki sem önmagát adja. Azaz az igazság rejtve marad a tárgyalóteremben, és a bonyolult jogi folyamatok, az átláthatatlan jogszabályok, az arctalan és személytelen végrehajtói rendszer és persze a javítással és neveléssel semmilyen kapcsolatban nem levő büntetésvégrehajtási intézmény takarják el az igazságot az „igazságszolgáltatást” káoszában. Ráadásul emellé belép a xenofóbia problémája is, minthogy Naz képe láttán a társadalom vérszemet kap, és az arabgyűlölet fellángol. Itt sem kell persze expresszív, drámai jelenetekre számítani: néhány arabellenes felirat, és egy kővel bedobott ablak jelzik a tömegpszichológia működésmódját. Ez azonban éppen elég egy civilizált társadalom tragédiájának érzékeltetésére. Az igazságszolgáltatás bukása mellett megjelenik a tömegpszichózis, a lincselés réme, mely Umberto Eco „új középkor” fogalmát juttathatja eszünkbe.

Mindez pedig nem lenne ilyen különlegesen jó, kiemelkedő minőségű, ha nem remek színészek formálnák meg az alaposan kidolgozott, pszichológiailag páratlanul hiteles karaktereket. Sokan Rudolf Péter kiköpött hasonmását, Riz Ahmedet emelik ki, aki valóban remek munkát végez. Mint korábban írtam, a tekintetét kell figyelni, mert Ahmednek ez a fő színészi eszköze ebben a sorozatban. Eleinte senkire nem mer nézni ez a „jól fésült kisfiú” (eleinte így is jellemzi őt mindenki külseje miatt – „good boy”, ezért sem tartják sokan bűnösnek). A börtönben azonban egy rabtársa megtanítja neki, hogyan kell úgy szemmel tartani másokat, hogy nem néz az illetőkre. Majd eljön az idő, mikor Naz felkerül a ranglétrán, s nem kell ilyenekkel sem foglalkoznia. Sőt egyik kulcsjelenetben, mikor beáll a tévé elé, szúrós tekintettel mered a neki beszóló rabra. Freddy, a császár védelmében ezt már megteheti, és azután nagy magabiztossággal néz ügyvédjei és a bíró szemei közé is. Csak abban a bizonyos utolsó tárgyalási jelenetben süti le ismét szemeit, melyet a korábbi spoilerben már említettem. Érthető módon ekkor megtörik a magabiztossága, és eszébe vág, hogy mivé lett ő azon az éjszakán. Tehát Riz Ahmed valóban zseniális, mert pusztán a nézésmódjával képes mesterien érzékeltetni a karakter változását.

De, mint már írtam, nekem a személyes kedvencem John Turturro Jack Stone ügyvédkaraktere. Vele egyébként a komikus elem is beférkőzik a filmbe, ám nem úgy, mint Turturro nagyjátékfilmjeiben, vagy legutóbbi dögunalmas „Woody Allenes” vígjátékában, a Bérgavallérban. Nem, Turturro itt elképesztően zseniális és vicces is, pont azért, mert a humor forrásának is súlya van. Sőt ez nem is annyira vicces, hanem inkább groteszk, vagy tragikomikus elem. Jack Stone-nak ugyanis van egy nagyon komoly bőrallergiája, mely a macskákhoz, kemikáliákhoz köthető. Ez az allergia, illetve ekcéma eleinte csak a lábán és a felsőtestén jelentkezik, ami miatt szandálban kell járnia. S végig egy vékony fapálcával vakargatja lábfejét és hátát. Vicces, ugyanakkor sajnálatra méltó is, hogy oktatás közben, a tárgyaláson, kérdezősködései során is csak vakaródzik és vakaródzik. Pedig ő kipróbál minden terápiát a lábfeje folpakkba csavarásától a gyógyszereken át a kínai „csodanövényekig”. Mindent. S egy időre el is múlik neki, már cipőt is húzhat, ám mikor át kell vennie a pert a sorozat második felében, akkor ismét előtör belőle az allergia. Turturro mindezt pedig a legnagyobb természetességgel, filmjeiben látható manírok nélkül hozza, tökéletesen azonosul a szereppel, és Jack Stone a nyolc részt megtekintve mindannyiunk számára egy új filmes ikonná válik. Persze Columbo felügyelőt nem nyomja le, de igénytelen, szakadt ballonkabátjával, ugyanakkor remek „szimatja” miatt mégis hozzá hasonlítható karakter.

Riz Ahmed, Aznap éjjel (2016)

Rudolf Péter, Cha-cha-cha (1981)

Aki még engem nagyon megfogott, az Box őrnagy figurája, akit a nem éppen sztárkülsejű, jobbára mellékszerepeket alakító Bill Camp formált meg mesterien. Box minden ízében nem konvencionális filmes zsaru. Ő nem egy sportos külsejű, izgága nyomozó, nem egy mesterdetektív, aki szembeszegül az igazságszolgáltatással is az igazság nevében, de nem is egy Columbo-szerű vicces zseni. Jóllehet, érti a dolgát, de mint ahogy Jack Stone jellemzi a sorozat elején, amolyan csendes vad, aki szemtől szemben nagyon rendesnek tűnik, ám a hátad mögött éppen az akasztófádat állítja. Persze Box is változik a sztori folyamán, és kiderül, hogy nagyon erős személyes morális tartással bír, ezért is kezd el az igazi(nak vélt) tettes után nyomozni. De a sorozat első felében ő inkább az igazságszolgáltatás bábja, a második felében pedig a Dürrenmatt-féle Az ígéret megszállottja zsaruját idéző, szélmalomharcot vívó, levitézlett nyomozó, akire senkinek nincs már szüksége, és ő maga sem tud mit tenni az öregedés és a nyugdíj ellen. Mintegy észrevehetetlen módon válik az igazság urából renegát magándetektívvé. Ráadásul már külső megjelenésében is inkább fest egy házmesternek vagy utcaseprőnek, mintsem zsarunak.

Rajtuk kívül még természetesen a Freddy-t alakító veterán vagy az ügyésznőt megformáló Jeannie Berlin is remek munkát végzett. S bár kicsit haloványabb jelenség volt, de karakterében mindenképp érdekes a naiv, fiatal ügyvédnőt, Chandrát eljátszó Amara Karan. Tulajdonképpen ő is egy noirhős, de ő az Ace in the Hole vagy A siker édes illatának törtető antihőseit képviseli, akik hozzá hasonlóan egy ügy, egy személy bűvkörébe kerültek, és érzelmeik kontrollálhatatlansága miatt buktak el. (SPOILER!!!) Elképesztő, ahogy az igazságot és jogot védő Chandra egyre inkább belehabarodik Nazba, és mint Harley Quinn Jokernek, megszállottjává válik a feltételezhetően ártatlan fiúnak. Olyannyira, hogy egyik epizódban ő segít becsempészni Naznek a drogot a börtönbe. Bukása egyértelmű és elkerülhetetlen. (/SPOILER!!!)

Mindemellett, ha már az allergiát emlegettük, érdemes kitérni a betegség motívumára is. Mert nemcsak Jack Stone szenved, hanem Naznek is asztmája van. S érdekes megfigyelni, hogy a kortárs sorozatokban elég sok a beteg főhős: A szökés, a Breaking Bad vagy a Hannibal főszereplőinek is van valami nyavalyája, ami miatt motiváltabbak lesznek a küldetéseik végrehajtásában. Sőt ez a testi vagy pszichés defektus segíti őket abban, hogy előre lépjenek, azaz mintegy szuperképességként tűnik fel a halálos kór, illetve a lelkibetegség. Az Aznap éjjelben az allergia, illetve az asztma viszont pont ellenkező értelemben jelenik meg. Nazre a pánik miatt tör rá az asztma, és mintegy saját magát leplezi le ezzel magát. Jacken pedig akkor hatalmasodik el ismét az allergiája, mikor rázuhan a védelem felelőssége. S az allergia őt is csak hátráltatja, hiszen az arcán megjelenő durva ekcéma miatt cseppet sem megnyerő jelenség a szandálos, amúgy is ápolatlan külsejű zugügyvéd. Azaz itt a betegség mintegy a beteg igazságszolgáltatás közvetlen következménye, metaforája. Avagy a beteg rendszer az ember betegségét is elhatalmasítja, és erkölcsileg is csak beteggé teszi az ártatlan áldozatokat.

Mindez persze a sorozathoz méltó módon, sallangmentesen, majdhogynem mellékesen jelenik meg, Jack Stone esetében a komikum forrásaként. Azaz e mértéktartó, zseniális széria képes megtartani színvonalát nyolc részen keresztül. Rendben, van 1-2 unalmasabb pillanat, és kicsit sokszor mondják ki, hogy „ez egy szabad ország”, egyértelműen utalva ezzel ironikusan az állítás ellenkezőjére. De nagyjából ennyi a hibája Richard Price és Steven Zaillian szériájának, amúgy egy kihagyhatatlan, nem konvencionális, elgondolkodtató és páratlanul intelligens bűnügyi dráma. Méltó utódja A drótnak, és ismét kiváló bizonyíték arra, hogy bár a sorozatok között is sok a hatásvadász melléktermék, manapság mégis inkább tévésorozatokra, és nem mozifilmekre érdemes az időnket pazarolni. Sőt, ilyen alkotások esetében, mint az Aznap éjjel, egyáltalán nem beszélhetünk időpazarlásról, a lehető leghasznosabban fogjuk eltölteni az időnket, ha ledaráljuk a nyolc részt. Mert bevallom, én ezt a sorozatot két nap alatt néztem meg, és csak azért, mert már nem bírtam ébren maradni, hogy egyben lenyomjam.

Ja, és a zenéje, mármint a főtémája is zseniális, kihagyhatatlan, fülbemászó: