Amerikai Plán

"Tudom, mi vagy te. Az örök otthon."

A vietnami háború emlékezete a Reagan-érában - 2. rész, Stanley Kubrick: Acéllövedék

2016. július 29. 13:08 - hptr

maxresdefault_1_2.jpg

A vietnami háború egy olyan kollektív trauma az amerikai filmtörténetben, mint mondjuk nálunk az 1526-os mohácsi vereség vagy az első világháborús, az ország területét jelentősen lecsökkentő katasztrófa. Az amerikaiak a hatvanas évek elejétől egyre inkább belesodródtak a távol-keleti kicsiny ország nemzetközivé duzzadó polgárháborújába a kommunizmus elleni harc és a többek között a J. F. Kennedy elnök által meghirdetett "Új Határvidék" ideológia nevében. Először csak fegyverekkel, majd egyre nagyobb és nagyobb csapatokkal vett részt az Egyesült Államok a hidegháború e kulcsfontosságú konfliktusában, mely hamarosan átterjedt a szomszédos, radikalizálódó Kambodzsára is. Miközben Johnson elnök vagy Nixon az amerikai részvétel csökkentéséről beszéltek, újabb és újabb fiatal katonákat és vietnami civileket kellett feláldozni a szuperhatalmak rivalizálásáért. A csúcstechnikát bevető amerikai hadsereg azonban ennek ellenére sem bírt a hazai terepet jól ismerő észak-vietnamiakkal, illetve a dél-vietnami kommunista gerillákkal, a vietkongokkal. Ezért a háborúellenes tüntetések eldurvulásával, a gazdasági válság begyűrűzésével, az értelmetlen mészárlást beszüntetendő 1973-ban fegyverszünetre, majd 1975-ben a vereség kvázi elismerését jelentő kivonulásra került sor. Melynek során ráadásul jó néhány szövetséges és amerikai katona rekedt Vietnamban.

Ezt a konfliktust részint súlyossága, részint a hollywoodi filmipar működései elve (minthogy globális piacra, széles közönségnek termel), részint a nemzeti trauma közelsége miatt viszonylag későn kezdték el a mozifilmek feldolgozni, nagyjából az 1978-as A szarvasvadász és a Hazatérés voltak az első sikerfilmek, melyek a vietnami vérontással a patriotizmus és a hősmítoszok rózsaszín ködjét mellőzve, viszonylag realista módon foglalkoztak. Melyek ugyanakkor a nyolcvanas évek végéig kitartó ciklust  is útjára indítottak, melynek tagjai közt voltak erősen agresszió-párti akciófilmek (mint a Rambo 2), de alapvetően A szarvasvadász vagy az Apokalipszis most pacifista és Amerika-kritikus vonulatát vitték tovább. Ezek közé tartozik a blogunkon korábban már tárgyalt Oliver Stone-alkotás, A szakasz, és Stanley Kubrick regényadaptációja, az amerikai propagandagépezetet kíméletlenül leleplező Acéllövedék (1987) is, jelen írásunk tárgya. (Aki nem látta a filmet, az vigyázzon, bent SPOILER-ek lehetnek!)

Az Acéllövedék kortársa A szakasznak, és ugyancsak az amerikai agresszió témájával foglalkozik. A film két különálló részre oszlik, a tengerészgyalogosok kiképzésére és a vietnami bevetésre. A kiképzés első napjától a közlegények meg lesznek fosztva identitásuktól és betörik őket, a kiképzőtiszt kegyetlen és megalázó vezényletével formálják őket a rendszer képére. Az identitásvesztés külsődleges eszközei a haj levágása, az egyenruhák és az újoncokra aggatott becenevek. A tengerészgyalogosok identitásnélkülisége reflektálás a reagani ideológia nemzet-fogalmára, amely szerint az amerikai nemzet leképezhető egyetlen univerzális halmazként. A film ezt a (képzelt) halmazt olyan entitásként ábrázolja, ami nem megsegíti, hanem kilöki magából az alkalmatlan gyengéket. Ez a filmcselekményben az esetlen és gyenge „Pile” közlegénnyel történik meg, akit kiképzője, majd társai is megvernek.

A filmben más elemek is a reagani mentalitásra utalnak. A kiképzők egyenruhája és a kalap a cowboy öltözködésre emlékeztet. A szakaszvezető bemutatkozásakor Joker meg is szólal „Te vagy az, John Wayne?”, amivel kihúzza a gyufát a tisztnél, aki gyomron üti. A klasszikus amerikai westernfilm emblematikus hőse, John Wayne és Reagan – aki maga is filmszínészként vált ismertté, mielőtt politikai pályára lépett – jó barátságban voltak, a rendszer pedig éltetője volt a cowboy-mítoszvilágnak.

Az Acéllövedék narratív szerkezetében eltér a konvencionális hollywoodi műfajfilm általános sémáitól. Nem zökken ki határozottan az egyensúlyi helyzet, valamint a film első fele (Pile közlegény öngyilkosságáig) egyáltalán nem tartalmaz fordulatokat, csak egymással laza kapcsolatban lévő epizódokat a kiképzés menetéről.

Hasonlóan, mint A szakaszban, az Acéllövedékben is van narrátor (a főszereplő Joker beszél), valamint ez sem a közvetlen történéseket, hanem a kiképzés és a háború átfogó motívumait kommentálja. Különbség A szakasz narrátorával szemben, hogy az Acéllövedékben nem hallható kimondva kritika. Joker beszél arról, hogy a tengerészgyalogság gyilkosokat nevel, de ez önmagában még nem komplex rendszerkritika.

maxresdefault_2_2.jpg

A naturalista ábrázolás nem jelenti azt, hogy a film kevésbé ideológiakritikus. Inkább úgy kritizálja konzervatív eszméket, hogy puszta valóságukban, illetve szinte a végtelenségig túlfeszítve mutatja őket. A kiképzőtiszt jobbos ideológiával fűtött szlogenjei és káromkodásai abszurdak, és ezen abszurditás nyomán válik a szituáció kritika kifejezőjévé.

A saját magát elpusztító, önveszélyes rendszer motívumai a filmben több ponton megjelennek.  Pile közlegény megőrül és az utolsó nap lelövi a kiképzőjét. Ez némileg ahhoz hasonlatos, ahogyan A szakaszban Barnes megöli Elias-t. Barnes ugyan stratégiai nézeteltérés „apropójából” gyilkolja meg társát, de a mögöttes ok ugyanúgy az őrület, mint Pile közlegénynél. Egy másik jelenetben a kiképző azzal büszkélkedik, hogy Kennedy gyilkosa náluk tanult meg lőni. Ezek a motívumok mind azt az üzenetét erősítik a filmnek, hogy az amerikai tengerészgyalogság olyan mentálisan zaklatott embereket képez ki, akik hosszú távon veszélyeztetik magát a rendszert.

A film második részében Jokert követjük, aki újságíróként a fronton tevékenykedik. Az egyik jelenetben megtudjuk, hogy a lap, akiknek ír, túloz és eltorzítja a tényeket a frappánsabb hangzás érdekében. A film tehát arra is rámutat, hogy a háborús tudósítás elfogult és a háború eseményeit nem önmaguk valóságában, hanem propagandisztikusan rekonstruálja és közvetíti.

A frontjelenetek azt tárják fel, hogy a kiképzés mennyire káros utóhatásokat gyakorol az emberre. Joker békeidőben arra panaszkodik, hogy nem látott elég akciót („egy nap vér nélkül olyan, mint egy nap napsütés nélkül”), és arra vágyik, hogy egzotikus embereket ölhessen meg. Közben ugyanakkor a helyi kultúrával is lenne kedve megismerkedni. Joker a két oldal között vergődik, ezért nem határozott antihős. Egyenruhájára békeszimbólumot tűz, sisakján viszont „born to kill” felirat díszeleg. A szakaszvezető, amikor ennek okára rákérdez, Joker azzal válaszol, hogy „az emberi természet kettősségére akart utalni”. Joker identitászavara a film végén próbatétel elé kerül, amikor felkínálják neki, hogy lelője a magatehetetlen mesterlövész lányt. Joker az ölés mellett dönt, és ezzel lezárul benne az identitáskeresés folyamata. Joker a film végére határozottan antihősként tűnik fel. 

Kubrick azon motívuma, hogy a térből kiragad karaktereket és egy mesterséges környezetbe helyezi, ahol azok megőrülnek, több filmjében, a Mechanikus Narancsban (1971) és a Ragyogásban (1980) is visszatér. Ilyen értelemben felfogható az Acéllövedék egy univerzálisabb elbeszélésnek, amely azt mutatja be, a szélsőséges körülmények, mint a kiképzés és a háború, hogyan őrjítik meg az egyént. De a film történeti kontextusa és a Reagan-érabeli motívumaira történő direkt utalásai miatt beleillik a 80-as évek alternatív műfajfilmjeinek sorába.

full_metal_jacket_bathroom.jpg

Ez alapján felmerül az a kérdés, hogy az Acéllövedék mennyire mozog műfaji keretének konvencióin belül. Azt már korábban megállapítottam, hogy nincsen hagyományos epizód-fordulat struktúra és nem található valódi egyensúlyi helyzet benne. A műfajfilmek jellemzően olyan narratív sémákkal bírnak, amelyek felfűzhetőek a todorovi felosztásra, amely értelmében a film öt nagy fázisra, kiindulóponti egyensúlyhelyzetre, egyensúly felbomlására, a baj felismerésére stb. bontható. Azt gondolom, hogy  általában a revizionista háborús filmek, mint követik azt a sémát, ami az olyan konvencionális, konzervatív alkotásokban is megjelenik, mint a Rambo 2, azonban sem az Acéllövedék, sem A szakasz nem rekonstruálható e szerint a felosztás szerint. A karakterek nem jól körülhatárolható motivációból, hanem ösztönből cselekszenek, nem problémát megoldani, hanem túlélni akarnak. Azt sem érzem, hogy bármiféle egyensúly visszaállna a két film végén. Lezártnak csak azért tekinthetőek a befejezések, mert a központi szereplők beletörődnek helyzetükbe.

 A hetvenes évek bizonytalan létállapotában, majd a konzervatív fordulat után tehát olyan műfajfilmek váltak népszerűvé az USA-ban, amelyek jobboldali ideológiákat közvetítettek, úgymint a nemzeti fensőbbségtudat, a győzelem akarása vagy az antikommunizmus.

A Reagan-éra, átértelmezve a vietnami háborút, az amerikai nemzet kommunizmus elleni kollektív megpróbáltatásaként kezdte beállítani azt. Az előző bejegyzésemben a Rambo 2 példáján bemutattam, hogy a „Vissza Vietnamba” filmekben a „jó és a rossz” élesen el vannak választva, és Amerika mindig a jókban testesül meg.

A szakasz és az Acéllövedék háborúellenes, vagyis alternatív műfajfilmeknek nevezhetőek azért, mert a kegyetlen amerikai vérengzést ábrázolják, megkérdőjelezik a háború „jók a rosszak ellen” motívumát, önmaguk identitásával viaskodó, a film végére antihőssé váló karaktereket állítanak a középpontba, valamint olyan jeleneteket tartalmaznak, amelyek bemutatják, hogy az ideológia káros a fiatalságra és saját magára. A két film ugyan műfaji keretek között mozog, de egyiknek sincs klasszikus műfajfilmekre jellemző narratív szerkezete. A szakasz direkt módon, diegetikus narráción keresztül közvetíti a rendező kommentárját a háborúról, míg az Acéllövedék inkább képekben, abszurd szituációkon keresztül tükröz véleményt. Ez az alapvető eltérés a két hasonló politikai oldalon álló film között.

248971.jpg

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amerikaiplan.blog.hu/api/trackback/id/tr548921778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2016.07.29. 16:40:51

Nem vagyok nagy szakértő, úgyhogy előre is elnézést a megjegyzésért. de eszembe jutott, hogy érdekes lehet A dicsőség ösvényei is ebben az összevetésben. Kubrick elég könyörtelen pontossággal elemzi a hadigépezet működésének dehumanizáló hatását az emberre, ott is emlékezetes képekben. Érdekes cikk egyébként, kedvet adott a filmnézéshez.

hptr 2016.07.30. 22:02:54

@FOUREY: Köszönöm!

Ez az összevetés tényleg érdekes lenne, bele is fér a témába.

Tempus.Anh 2016.07.31. 17:41:13

Hatalmas film, csak ajánlani tudom mindenkinek !
süti beállítások módosítása