Amerikai Plán

"I goddamn near lost my nose. And I like it. I like breathing through it."

A Polip

2016. február 12. 14:36 - Alec Cawthorne

79906b_raisatpremium_nuovapiovra_b_780_x_448.jpgCsaknem egy évtizede már, hogy először láttam teljes egészében A Polip című olasz bűnügyi sorozatot. Mondanom sem kell, teljesen lebilincselt és rögtön a hatása alá kerültem. Persze korábban is hallottam már róla. A jó híre messze megelőzte. Sőt, vannak szórványos gyermekkori emlékeim arról, hogy családi körben nézünk egy-két Polip-epizódot. Ekkor persze még nem értettem a történet mélyebb összefüggéseit, de fel tudom idézni azt az erőteljes benyomást, amit akkor gyakorolt rám. Emlékszem, mennyire megrendített a tudat, hogy ebben a világban a főhősök nem feltétlenül nyerik el jutalmukat, a gonoszok pedig nem biztos, hogy máglyára kerülnek. Már akkor érzékeltem, hogy ennek a forgatókönyvnek az irányvonalát bizony nem az optimista amerikai világkép szabja meg. Hanem valami egészen más. E gyermekkori Polip-élmény egyik legélénkebb (máig őrzött) emléke, hogy egy kopasz, rosszarcú goosztevő golyót ereszt a pozitív hősbe, aki vérbe borult arccal a földre rogy. Ma már tudom, hogy valószínűleg a sorozat második férfi főhősének, Davide Licata nyomozónak a tragédiáját láthattam.

Most viszont hatalmába kerített a nosztalgia, és visszatértem a kezdetekhez. Betettem a DVD-lejátszóba az első néhány epizódot tartalmazó korongot. Mintha időutazásban részesültem volna, rögtön előtolultak a régi élmények. A történet azonnal magába szippantja az embert. A boldog nyolcvanas évek hangulata, a delejező szicíliai közeg és a szövevényes bűnügyi história ellenállhatatlan. Szinte a bőrödön érzed a forró mediterrán levegőt, az orrodban a narancs- és citromligetek bódító illatát, a háttérben pedig mintha örökösen hallanád a tenger megnyugtató zenéjét. Maga a sorozat persze korántsem megnyugtató, épp ellenkezőleg. Érdes rajzolatú, kifejezetten fenyegető hangulatú bűnügyi sztori indul útjára Corrado Cattani felügyelő (Michele Placido) szicíliai kereszteshadjáratával.

Az olasz bűnügyi filmek körében nagy hagyománya van a szervezett bűnözéssel, a maffiával és egyéb szövetkezetekkel foglalkozó történeteknek. Magam is láttam egy-két ilyen témájú darabot, de semmi olyanhoz nem volt szerencsém, ami akárcsak megközelítette volna A Polip rétegzettségét és valószerűségét. Bizony: sorozatunk, bár erősen dramatizált szituációkra épül, mégis nyomasztóan valósághű abból a szempontból, hogy pontosan olyannak ábrázolja a kiterjedt és robosztus bűngépezettel szembeni küzdelmet, amilyen valójában volt: reménytelennek és végeérhetetlennek. Borzongató belegondolni, mit érezhetett a korabeli olasz közönség. Talán azt, hogy a tévéképernyő közvetítésével a történelem, a politikai-társadalmi valóság pereg a szemük előtt. Megterhelő élmény alámerülni ebbe a mikrokozmoszba. Egyetlen percig sem reménykedhetünk abban, hogy Cattani nemes indíttatású küzdelme majd meghozza a gyümölcsét. Hogy a tisztesség, a becsület és az igazságosság eszméi majd érvényesülni fognak. Mert nem fognak. A polip ezernyi masszív csáppal fogja át ezt a társadalmat. Hasztalan nekiállnod lenyesegetni a csápokat, mert végül azt veszed észre, hogy téged is elragadnak, s halálos ölelésben kell egyesülnöd velük.

Bátor társadalomkritika árad tehát a történetből és a képekből. És az egyes sorozatévadok viszonylag nagy szórással dolgoznak a bemutatott társadalmi-politikai problémákat illetően. Mindegyik széria más mélységben és vonatkozásban vizsgálja a bemutatott közeget. Az első például a régi vidéki arisztokrácia, a "kékvérűek" gyöngeségével szembesít. A szicíliai kisváros előkelőségei (amint azt látjuk) tehetetlenül szemlélik, ahogy a korrupció és a bűn beszivárog a köreikbe olyan kétes hírű alakokon keresztül, mint Terrasini vagy Ravanusa bankár. Vagy gondoljunk csak a kábítószerfüggő grófkisasszonyra, Tittire, akit Cattani ugyan a védelmébe vesz, de még így sem tudja megakadályozni, hogy a helyi maffia eleméssze a lány lelkét. Pedig Cirinná - az első évad legfontosabb negatív karaktere - még csupán egy pancser, aki a tápláléklánc alján tengődik és szerencsétlenkedik. A következő szezonokban Cattani azonban a szervezett bűnözés mind magasabb régióit térképezi fel. Megbünteti a gátlástalan Terrasini ügyvédet, revansot vesz a csörgőkígyószerű Laudeo professzoron, és még egykori mentorát, Cannito tanácsost is a tönk szélére sodorja.
damiani-03_780_x_377.jpgA második évad amúgy talán az egész sorozat csúcspontja. Cattani ekkor veszít el mindent, ekkor ragadják el tőle a feleségét, kergetik halálba a lányát, ekkor válik a társadalom számkivetettjévé. Saját becsületességéért vezeklő aszkétává. Megrázó élmény végignézni, ahogy a férfit ezek a súlyos veszteségek az őrület szélére sodorják, és ahelyett, hogy eltántorítanák céljától, csak megacélozzák furcsa, már-már megszállott küldetéstudatát. Ebben a szezonban egyébként már a római korrupció világába merülhetünk alá. Tágul a perspektíva: a belülről rothadó állami szféra hatalmi harcaiba nyerünk bepillantást. Láthatjuk, milyen árat kell fizetnie a magasra emelkedett Cannitónak - a titkosszolgálat egyik magas pozíciójú vezetőjének - maffiás kapcsolataiért. Végignézzük, hogy bukik el Laudeo titkos, állami intézmények egész sorát markában tartó társasága. És kicsit már a bankszektor kulisszái mögé is betekintést nyerünk, de ez a téma a harmadik szezonban bontakozik ki igazán.

Itt egy tehetős bankárcsalád porba hullásának lehetünk tanúi. Az Antinari-famíliát maga alá gyűri a maffia. Nemcsak a keménykötésű családfő, az idős Nicola fizet meg azért, mert egykoron lepaktált a bűnszövetkezettel, de ártatlan, jobb sorsra érdemes családtagjainak vére is kionttatik. A negyedik szériával pedig teljessé válik a bűn domborzati térképe: szemünk elé tárulnak az alvilág legmagasabb hegycsúcsai, és röviden be is járhatjuk őket. Ekkor értjük meg igazán, mit is takar a Polip kifejezés: a "hivatalos" szervezett bűnözés és az állami korrupció, illetbe bürokrácia szerves egységét. Ahol már lehetetlenség szétszálazni a maffiaszerű csoportosulásokat és a legitim államhatalmat.

Nemcsak a felölelt témák változatosak, nemcsak a cselekmény sodró erejű, de a sorozat ragyogó karakterrajzok egész sorát tartalmazza. Cattani igazi tragikus hős; könnyű együtt érezni vele, és megrendítő látni, ahogy a fejlett igazságérzetéért és merészségéért megbünteti a sors. Igazából - amellett, hogy teljes szimpátiám az övé - ma már látom, hogy az ő figuráját is ellentmondások tarkítják. Ahogy egyre mélyebbre merül a nyomozásban, fokozatosan elidegeníti magától feleségét és lányát is. Szinte kommunikációképtelenné válik. Ahogy a maffia délibábját hajszolja, úgy szép lassan elüldöz maga körül mindenkit - nemcsak a családját, de későbbi szerelmét, Giuliát is, nem is beszélve Esther Rasiról. Cattani megrögzött moralista, aki a magánéleti kapcsolatait is alárendeli társadalmi missziójának. Ez utóbbinál semmi sem lehet fontosabb a számára. Másrészt pedig a balsors is üldözi: az események mindig kicsúsznak a kezéből, a környezet mindig másképp reagál a tetteire, mint ahogy ő várná. Mindemellett - intelligenciájának és talpraesettségének köszönhetően - sikerül néhány jól irányzott csapással leszaggatnia a Polip néhány csápját. Sorsa azonban végül őt is utoléri - a sorozat legdrámaibb, legszívszaggatóbb jelenetében.

A negatív karakterek portréi is feledhetetlenek. Az erkölcstelen Terrasini ügyvéd, a ravasz és minden hájjal megkent Laudeo, a velük egy ligában játszó, de a lelke mélyén becsületes, épp ezért "veszélyes" Cannito tanácsos úr éles kontúrokkal megrajzolt figurák. Tündöklésük és bukásuk, színeváltozásuk nem mindennapi élmény. A legizgalmasabb antagonista azonban Antonio Espinosa. Telitalálat ez a karakter. Látszólag kifinomult és lehengerlő intelligenciájú műgyűjtő, aki azonban a nemzetközi szervezett bűnözés legfontosabb képviselőivel van érintkezésben. Espinosa az elegáns úriember és az amorális gazember tökéletes vegyüléke. Egyfajta misztikum lengi be a figuráját, mondhatni ő az időtlen, az esszenciális gonosz megtestesítője a sorozatban. Nagyon is evilági viszont Tano Cariddi karaktere: az árvaházból magát az alvilági tápláléklánc csúcsára felküzdő, hidegszívű machinátor felejthetetlen egyéniség. Alakja majdnem annyira komplex, mint Cattanié. És ami különösen megnyerő a negatív hősökben: szinte mindig hidegvérrel és bámulatos eleganciával vették tudomásul, ha vesztettek.
maxresdefault_13.jpgMost pedig, hogy újrázni kezdtem az első szezont, megnyugvással konstatáltam, hogy még mindig imádom ezt a sorozatot. A színészi alakítások elsőrangúak (Michele Placido, Francois Périer, Remo Girone és Bruno Cremer egyenesen gigantikusak), és a szinkron is pazar. A DVD-n egyébként csak magyar hangsávot találunk, ami a magyar változat kimagasló színvonala ellenére is hiányosság. További probléma, hogy nem sikerült reprodukálni a korabeli kép- és hangminőséget, bár a recsegő-ropogó kép és hang, mely a VHS-korszakot idézi, jól táplálja a nosztalgiát. Ennio Morricone zenéje pedig kolosszális. Hatalmasat emel a képsorokon. Hol líraiságot, hol feszültséget, hol pedig emelkedettséget csempész azokba, és nagyon érzékenyen szolgálja a történetet. Túlzás nélkül állítható, hogy A Polip a Mester egyik legnagyszerűbb szerzeménye. Egy életre szóló, hátborzongatóan tökéletes érzéki élményt nyújt a hangsáv. Maga a sorozat pedig kihagyhatatatlan klasszikus, a nyolcvanas évek egyik legkiválóbb sorozata, a bűnügyi szériák egyik legfényesebb ragyogású ékköve.

Ha tehetitek, vegyétek elő és üljetek le újból a sorozat elé! Persze csak az első négy évadot érdemes újranézni - a későbbi szezonok csak beárnyékolják a hajdan szebb napokat is látott Polip dicsőségét. Az első négy sorozat viszont kiállta az idő próbáját: minden igényes gyűjtő polcán ott a helyük!

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://amerikaiplan.blog.hu/api/trackback/id/tr938384138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Füstölt sprotni olajban 2016.02.13. 22:46:10

Az egyik legjobb sorozat evör.

buddha 2016.02.14. 14:43:00

A legnagyobbak legnagyobbja

vancello · http://vancello.hu 2016.02.14. 15:50:55

A legjobb sorozat, amit valaha is láttam, igényes a szinkron is, és a történet sem sablonos. Rendszeresen újranézem.