Kiváló szerzőtársam még tavaly írt egy tanulmányt, melyben a Star Wars előzménytrilógiájának politikai drámáját kulturális-történeti összefüggésben vizsgálta. Egyebek mellett kifejtette, hogy a római köztársaság bukásának alapmítosza – melyet természetesen azóta számtalanszor feldolgoztak már – mintául szolgált George Lucas számára is, amikor megalkotta a Galaktikus Köztársaság porba hullásának jól ismert históriáját. FOUREY a politikatudomány jeles művelőjeként alakította ki meggyőző érvekkel alátámasztott álláspontját. Előrebocsátom hát, hogy az én gondolatkísérletem nem lesz annyira kiforrott és egyenes vonalvezetésű, mint az övé. Magam inkább félig-meddig laikusként közelítek egy hasonló elemzési szempontokat kínáló témához. Célom Palpatine kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök „karakterének” összehasonlítása és újszerű megvilágítása, valamint – rajtuk keresztül – az általuk létrehozott államberendezkedések feltérképezése.

Érdekes megfigyelni, hogy mind Palpatine kancellár, mind pedig Putyin elnök milyen gyorsan, szinte percek alatt értek a csúcsra, az „államfői” bársonyszékbe. Palpatine a Kereskedelmi Szövetség Naboo-ellenes invázióját megelőzően egy viszonylag jelentéktelen bolygó érdekeit képviselő, szürke szenátor volt, az incidens eszkalálódásával azonban – egy zseniális machináció révén – sikerült eltávolítania az addig regnáló kancellárt, és annak helyébe lépni. Mindezt bámulatos gyorsasággal vitte véghez. Putyin szintén egyszerű bürokrataként indult (a hírszerzés defenzív részlegéhez tartozott), mielőtt 1999 tavaszán ismertté vált a neve, majd augusztusban miniszterelnökké nevezték ki, decemberben pedig már ügyvezető elnökként váltotta a leköszönő Borisz Jelcint. Az is szembetűnő, hogy mindkét államférfi előmenetelét egy-egy háborús konfliktus biztosította. Palpatine a klónháború kiprovokálásával elérte, hogy a Szenátus fokozatosan kiszélesítse jogköreit, és úgy kezdett szépen lassan totalitárius kormányzásba, úgy zilálta szét az alkotmányos rendet, hogy az eleinte senkinek nem tűnt fel, hiszen biztonságpolitikai érdekekre hivatkozhatott.

Putyin ázsióját pedig az 1999. október 1-jén megindított második csecsen háború növelte, mely – az elsővel ellentétben – már az orosz lakosság széleskörű támogatása mellett startolt el. Bár a hadműveletek lassan haladtak, az ekkor már hónapok óta a miniszterelnöki pozíciót betöltő (és Jelcinnel szemben az operatív ügyekért felelő) Putyin viselkedése határozott volt. Állítólag (minden bizonnyal Baszajevékre és a csecsen terroristákra vonatkozóan) még a következő mondat is elhangzott Vlagyimir Vlagyimirovics szájából: „Ha kell, a budin fogjuk megfingatni őket!”

Az is leszögezhető, hogy mind Palpatine, mind pedig Putyin erős és elszánt vezetőként tűntek fel, látványos kontrasztot képezve elődeikkel. Éppen ezért nőhetett irányukban ilyen dinamikusan a választópolgárok szimpátiája. Palpatine elődje Valorum főkancellár volt, akinek népszerűtlensége szinte kézzel tapintható a Baljós árnyakban. Láthatjuk, hogy Palpatine szenátor célja nemesnek tűnik. Egy elaggott, korrupt és bürokrata vezetőkből álló kormányzatot akar leváltani. Egy olyan testületet, mely tehetetlenül szemléli egy parányi bolygó idegen katonai hatalom által történő jogszerűtlen lerohanását (nem is beszélve a valószínűleg tömeges humanitárius jogsértésekről), és nem képes adekvát válaszlépésre. Az egész szituáció egyébként a nemzetközi közösség, illetve az ENSZ ’90-es évekbeli súlyos mulasztásait idézheti emlékezetünkbe. Gondoljunk csak arra, hogy a ruandai vagy a délszláv válságok esetében milyen lassú volt az ENSZ reakcióideje, és ez mennyi véráldozatba került az emberiségnek.
Putyin is kaotikus viszonyokat örökölt hivatalbeli elődjétől, Borisz Jelcintől. Jelcin elnökségének utolsó egy-két évében borzasztóan elharapódzott az állami korrupció, nem is beszélve az új tulajdonosi osztály, az ún. oligarchák megerősödéséről. A helyzetet csak tetézte, hogy Jelcin elnök közvetlen környezete, sőt családtagjai is korrupciós vádak kereszttüzébe kerültek (Mabatex-ügy). Jelcin végül is nemcsak korrumpálódott, de hivatali ideje vége felé mentális állapota is rohamosan romlani kezdett, nem is beszélve alkohol- és szívproblémáiról.

Láthatjuk tehát, hogy mind Palpatine, mind pedig Putyin egy olyan történelmi pillanatban ragadták magukhoz a kormányrudat, amikor egy demokratikus államrend belső bomlása már feltartóztathatatlan, és a szétesés csak idő kérdése. A Galaktikus Köztársaság és az Orosz Föderáció működését egyaránt korrupció és tehetetlenség bénítja. Mindkét esetben megkérdőjeleződik a demokratikus intézményrendszerbe vetett hit. Valorum kancellárt és Jelcin elnököt egyaránt népszerűtlenség övezi. Viszont mindkettejük javára írható, hogy – inkompetenciájuk ellenére – antitotalitárius vezetőként viselkednek. Valorum hisz elavult és a gyakorlatban nem igazolódó eszméiben, és Jelcin is igyekszik minél inkább eltávolodni a Szovjetunió halványuló árnyékától (a ’90-es években Oroszország számára egyébként a legfőbb minta Amerika). Azonban mindketten kudarcra vannak ítélve.

Mindig megvan a lehetőség rá, hogy egy államerősítő program túlpörög, és autoriter fordulatot vesznek az események. Palpatine esetében nyilvánvalóan tudatos lépések sorozatáról van szó: az államerősítő intézkedések csupán a látszatot szolgálták, ahogy a klónháború kiprovokálása is a Köztársaság erózióját célozta. Putyin „óvatosabb” volt: ő a hatalomra kerülése után nem köteleződött el rögtön az autoriter államvezetés irányába. Azonban – Palpatine-hoz hasonlóan – ő is rögtön leszámolt azokkal a rétegekkel, melyek a hatalmát veszélyeztették. Először is letörte az oligarchikus csoportok szarvát. Értésükre adta, hogy ezentúl a nagypolitikába nem lesz beleszólásuk, és nem érvényesíthetnek magánérdekeket. Másrészt a regionális eliteknek is „odacsapott”, helyreállította az alkotmány egységét. Palpatine ugyanúgy számolt le az Amidala szenátor és Bail Organa körül csoportosuló erőkkel, akik nem nézték jó szemmel az autoriter fordulatot. Mindkét vezető azonnali lépéseket tett hatalmuk megszilárdítása érdekében.
Putyin eleinte olyan vezető képét alakította ki magáról, aki tiszteletben tartja a demokrácia játékszabályait, de elnökségének autoriter vonásai azért már elég korán kiütköztek. Beszédes, hogyan reagált a drámai eseményekre a Dubrovka utcai túszejtés során, 2002 októberében. Azonban ennél is jellemzőbb a 2003-as Jukosz-ügy. A putyini vezetés egy pénzmágnást lehetetlenít el olyan antidemokratikus eszközökkel, hogy azzal már a nyugati politikusok ellenszenvét is kivívják, és akkor még nem is beszéltünk a 2003 decemberi soros parlamenti választásokról, ahol is Putyinék egyenlőtlen kampányfeltételeket teremtenek, a saját pártjukat segítendő. Eddigre már felerősödnek az államvezetés autoriter jegyei. Azóta pedig ki is teljesedett az autoriter irányvonal – gondoljunk csak olyan dolgokra, mint az NGO-król hozott törvény, az utcai tüntetések lebonyolításának szigorítása, a homoszexualitás propagandájának tiltása, az enyhén szólva meglepő halálesetek, újságírók gyanús körülmények között történő eltűnése, de akár olyan jellemző eseményeket is említhetnénk, mint a grúz-orosz háború vagy az ukrán válság, melyek alkalmával Oroszország agresszorként lépett fel más államokkal szemben, komolyan megsértve azok szuverenitását.

Palpatine kancellár, azaz az Uralkodó szintén fokozatosan, de intenzíven teljesítette ki centralizációs/autoriter törekvéseit. Először belső ellenfeleivel – a Jedi Renddel és a hozzá nem feltétlenül lojális politikai csoportokkal vagy személyekkel (pl. Bail Organa szenátor) számolt le, majd bábtestületté züllesztette, végül pedig megszüntette a már amúgy is tetszhalott állapotban lévő Galaktikus (illetve később Birodalmi) Szenátust. Mindkét vezetőre jellemző egyébként, hogy szeretnek adni a látszatra, és a demokratikus intézményi struktúra bizonyos elemeit akkor is fenntartják, amikor azok már teljesen kiüresedettek.

Ilyen például a Szenátus intézményének prolongálása Palpatine részéről, vagy Putyin részéről a döntés, hogy második elnöki ciklusának lejárta után nem kezdeményezett alkotmánymódosítást annak érdekében, hogy megkezdhessen egy újabb terminust, hanem korábbi kampánystábjának kulcstagját, Dmitrij Medvegyevet emelte elnöki pozícióba, aki amolyan kesztyűs bábként, vagy ha úgy tetszik, kirakatemberként szavatolt a valójában már nem létező demokratikus működésmód fennmaradásáért. A tandemokráciaként elhíresült modellt azonban egyértelműen továbbra is Putyin dominálta, aki néhány évig miniszterelnökként tevékenykedett, és az esetek többségében szűkre szabta Medvegyev mozgásterét.
Az viszont valószínűleg már tényleg csak véletlen egybeesés, hogy a Palpatine ármánykodásainak kezdetét megéneklő Baljós árnyakat éppen 1999-ben mutatták be a mozik. Abban az évben, amikor Vlagyimir Vlagyimirovics csillaga is felragyogott.