Amerikai Plán

"Tudom, mi vagy te. Az örök otthon."

Hát ne várjátok hogy jók legyenek míg a felnőttektől azt látják

2015. december 30. 15:57 - FOUREY

duel_on_coruscant.jpgTegnap írtam a blogon egy rövid bejegyzést arról, hogy az Amerikai Plán immár a mainstream médiába is betört, mert az egyik cikkünkből kölcsönözték a HVG.hu egyik írásának már a címét is, illetve állításainak egy részét is. Háromszoros hurrá! A dolog egyetlen szépséghibája, hogy tegnap este még az idézés jelöletlen maradt, mindannyiunk nagy bánatára. Azóta azonban a történet szerencsés fordulatot vett.

Írtam egy udvarias levelet a HVG.hu szerkesztőségének:

Tisztelt Szerkesztőség,

nemrég bukkantam rá kiváló kollégámról szóló cikkükre, amelyben a sci fi és politika kapcsolatáról szóló könyve kapcsán beszélgettek vele egyebek között a Star Wars sorozatról. Mivel a cikknek már a címe is, valamint a cikk egy apró, ám számomra fontos része tartalmilag is, megtisztelő módon egy általam írt blogposztból származik, nagyon hálás lennék, ha erre valamilyen módon (pl. egy link révén) utalni tudnának. Annál is inkább örülnék neki, mert az oldal, ahol a kis szösszenet megjelent, egy igen tartalmas, ám újonnan indult filmes blog, az Amerikai Plán.
Nem kétlem különben, hogy egy ennyire egyértelmű átvételt szándékosan sosem hagyott volna említés nélkül kedves kollégám vagy az Önök kiváló újságírója. Nyilván csak az ilyenkor elkerülhetetlen sietség áldozatául esett a dolog.

A részletek itt elolvashatóak: http://amerikaiplan.blog.hu/2015/12/29/aze_a_fold_aki_megmuveli

Üdvözlettel,

Úgy gondoltam, igazán nem lenne az ünnepek szellemiségéhez méltó, ha ez a kis történet rossz szájízt hagyna bennünk, ezért elhatároztam, egy próbát legalább megér, hogy többet tegyek a puffogásnál és kiálljak az igazunkért. 

Úgy látszik, a szerkesztők maguk is hasonlóan gondolták, mert postafordultával megérkezett a válasz (remélem, nem érzik inkorrektnek, hogy a lényegi részt idemásolom):

Linkeltem a bejegyzését a cikkbe. Köszönjük, hogy elküldte nekünk észrevételét, és természetesen elnézést kérünk amiért hivatkozás nélkül ment ki az írás.

Üdvözlettel:

Hát így történt. Utókarácsonyi erkölcsi tanmese, egy kicsit a Home alone szellemiségében. 

A címet pedig ebből a dalból vettem (talán nem mindenki ismeri):

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://amerikaiplan.blog.hu/api/trackback/id/tr728212660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása