Cikkünk első részében az előzmény-trilógia volt a főszereplő. Sőt az egyedülálló szereplő. De ez talán mindenki számára nyilvánvaló, aki Star Wars-rajongó, hogy a Lucas által írt és rendezett, Darth Vader gyermekkorát és jedi pályafutását bemutató filmek messze elmaradnak az 1970-80-as évekbeli klasszikusoktól. És valószínűleg nem fogja J. J. Abrams sem elnyerni tetszésünket péntektől, legalábbis olyannyira biztos nem, hogy akár csak az itt szereplő TOP3-ban helyet foglaló dobogósokat letaszítsa. Hiszen erre még az idős George Lucas sem volt képes, aki azért az 1977-es Star Warsszal, ha egy sokak által gyűlölt trend elindítójává is vált, de mégis a fantáziafilm műfaján belül remekművet alkotott. Pont az a szív és lélek hiányzik az új filmekből, ami a szamurájfilmek, Star Trekek és kelta mitológia iránt rajongó ifjú Lucasból kiveszett öregkorára, megrészegülve a CGI-tól.

Persze, ha rangsort kell állítanunk, hiába, hogy a klasszikus trilógia minden darabja olyan számunkra, mint egy falat kenyér, mégis vannak köztük árnyalatnyi különbségek (mely nem is feltétlenül az ewok mackókban testesül meg), melyek miatt egyiket csak kevésbé szeretjük, mint a másikat. De lássuk, melyek is ezek – szerintem!

3. Új remény / Star Wars

Sokáig én A jedi visszatért tartottam a leggyengébbnek a régi trilógiából, de ez az évek során átértékelődött. Pontosan az említett ewokok miatt, akik szerintem túlságosan is infantilisek voltak egy ilyen felnőtt meséhez mérten. Mert mint azt a japán rajzfilmek kapcsán is láthatjuk, mese és mese közt is van különbség. Sőt ahogy műfajfilm és műfajfilm közt is vannak árnyalatok (a Flash Gordon, a Casablanca és a White Heat azért nem egy súlycsoport), úgy egy műfajon belül is elkülöníthetünk „kemény” és „könnyű” darabokat. A fantasy-k között a Star Wars képviselt, és manapság, visszatekintve még inkább képvisel egy olyan magas színvonalat a modern mesék, mítoszok között, melyek miatt azzá vált, ami: populáris mítosszá, körberajongott, a filmeket túlnőtt univerzummá. Ezzel szemben áll mondjuk a rengeteg Star Wars-másolat, melyek a nyolcvanas években árasztották el a piacot, és robbantak a gyanútlan rajongók arcába: a Krull még igényesebb gyerekmese, de a He-Man már az igazi trash kategória.

Nos, ezért sem értettem soha, minek kell idióta Jar-Jarokkal vagy ewokokkal elcseszni egy komoly mítoszt, ami ugyanolyan naiv, de örökérvényű emberi igazságokat tartalmazhat, mint Akhilleusz története vagy számunkra a Toldi, a Fehérlófia vagy a János vitéz. Persze rendben van, komikus karakterek mindenhová kellenek valamiért a hollywoodi filmekbe, ha minél több nézőt akarnak megszerezni az adott alkotásnak. De azért mindennek van határa, s van, ahová nem illenek ezek a poénos figurák. Ezért rosszak, vagy legfeljebb „bűnös élvezet”-ként nézhetők a bollywoodi filmek a nyugati emberek többsége számára, mert egyik pillanatban még véres lövöldözések és csonttörő verekedések mennek a képernyőn, perceken belül viszont legyilkolt ellenfél és hős együtt táncolnak tíz percig, majd a túlgesztikuláló főszereplő színészek egy másik jelenetben már könnyes szemmel, remegve próbálják meggyőzni az indiai szépségeket, hogy az ő feleségeik legyenek. Nem – az ilyet a nyugati, ízléses kultúrkörben nem tűrjük el. Az ewokokkal pedig Lucas átlépett egy határt. A sötét Birodalom visszavág után, és annak tudatában, hogy a Galaktikus Birodalom évtizedek óta tartja terrorban bolygók népeit, kifejezetten trashfilmbe illő jelenet, mikor láthatóan szőrös jelmezbe bújt alacsony színészek kővel-bottal alázzák meg a birodalmi lépegetőket…

…de! Idővel az ember rájön, hogy ez nem is annyira gagyi. Főleg, ha belegondol, hogy Mussolinit Abesszíniában annak idején ugyanígy verték tönkre az őslakosok, akiket meg akart hódítani. A modern tankokat és a felfegyverzett katonákat elmaradott technológiákkal verték vissza a bennszülöttek. S bár túlontúl komikusak és vontatottak azok a jelenetek, melyekben a mackók vannak, összességében A jedi visszatért igen is nagyon jó, nagyon drámai film, melynek az említett történelmi tény miatt mégsem utálhatjuk a birodalomalázós jeleneteit.

Tulajdonképpen A jedi visszatérre már alig marad „szufla”, hiszen itt kielemzem, miért érdemli ki inkább az ezüstöt a harmadik, bornzérmes helyezés helyett. De az tény, hogy ilyen árnyalatnyi különbség miatt csúszik le az Új reménynek keresztelt 1977-es Star Wars (melynek eredetileg csak ennyi volt a címe). Az Új reményben bár van dráma, mint  a Luke és Owen közti konfliktus, Luke szüleinek meggyilkolása és az Obi-Wan és Darth Vader közti konfrontáció, de mégis inkább egy könnyedebb kalandfilm összességében. A történet jól kitalált, a cselekmény sodró lendületű, de az egész sokkal inkább tűnik egy jól megcsinált, innen-onnan összerakott kalandfilmnek, semmint űroperának, amivé később vált a Star Wars-saga.

Mert nézzük csak meg a forrásfilmeket, amelyekből oly sokan mondják, hogy táplálkozik! Az első és legfontosabb forrás egyértelműen a Star Trek, melynek stábjában rengeteg későbbi Star Wars-stábtag dolgozott, s Lucas is szerette az eredetit tévésorozatot. De a Star Trek, akár trekkie-k vagyunk, akár nem, el kell ismerjük, hogy a Star Warsnál egy sokkal komplexebb univerzum. Elég megnézni a TOS-t (az eredeti, 1960-as évekbeli sorozatot), de ott van a kifejezetten filozofikus 1979-es mozifilm, vagy a Khan dühe. Hatalmas a mitológia, és hiába „gagyibb” technikailag (legalábbis a sorozat – az 1979 utáni mozifilmek már nagyon is „up-to-date”-ek), egyszerűen az 1977-es Star Wars ehhez képest valóban egy matiné csupán. Egy űr-fantasy, szemben a Star Trekkel, mint „soft sci-fi”-vel (keményvonalas sci-finek azért ezt sem szokás felcímkézni, mivel inkább fantasztikus, mint tudományos).

De ott van John Ford 1956-os The Searchers című alkotása, melyből konkrét jeleneteket is átvett Lucas (például a szülők lemészárlását), illetve úgy általában a western műfaja is joggal juthat eszünkbe a Star Warst nézve. De megint ott vagyunk, hogy ha a legjobb westerneket megnézzük, akár az említett, általam korábban részletesen elemzett Searcherst is, a Star Wars szintén elmarad mögötte. Jó, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek fiataljainak (hát még a mai tizen-huszonéves generáció számára!) a western egy „lassú”, kvázi „nézhetetlen” műfaj volt, de pont lassúsága miatt lehetett egy sokkal komplexebb mitológia. Nem véletlenül használták kifejezetten szerzői filmes alkotók is mélyrétegei, sűrű konnotációs hálója miatt a westernt (mint Robert Altman vagy R. W. Fassbinder). A Star Wars mindösszesen annyit tartott meg a westernfilmekből, hogy benne egy istenhátamögötti vidéken élő hős ragad fegyvert a civilizáció érdekében, annak bonyolult, filozófiai és szociológiai problémáit (egyén versus közösség, társadalmi integráció, alternatív csoportok versus a társadalom stb.) nem hozta magával George Lucas első filmje.

S ott vannak a szamurájfilmek, különösen Kurosawa Akira Rejtett erőd (1958) című remekműve, mellyel még YouTube-videóban is összevetették a Star Wars-trilógia bizonyos jeleneteit. Jeleneteken kívül azonban az 1977-es Star Warsnak vajmi kevés köze van Kurosawa filozofikus történelmi drámájához, vagy akár csak a westernhez hasonló mély, kulturális utalásokkal és specifikus identitásproblémával foglalkozó szamurájfilm (chambara eiga vagy jidai-geki – nem teljesen ugyanaz a kettő, de ezt majd kommentben kifejtjük, ha akarjuk).

Az 1977-es Star Warsnak persze van művészi értéke, de ez nem történetében vagy „zseniálisan kidolgozott” (valójából kétdimenziós) karaktereiben rejlik. A Star Wars egy kiváló, izgalmas pastiche, melyben a klasszikus mitológiától és hollywoodi filmektől kezdve a fantasy- és sci-fi irodalmon át a valós emberi történelem különböző korszakaiig bezárólag minden benne van, és nem egy giccses bollywoodi szeméthalmaz válik belőle, hanem egy pallérozott, gördülékenyen működő történet. Mely a maga nemében zseniális, de ez a rész még nem képes a két utódjához hasonló, igényes fantasy-melodrámává terebélyesedni. Ráadásul szerintem az utolsó negyven perce kicsit összecsapott, hiába monumentális a Halálcsillag elpusztítása. Egyszerűen túl hirtelen történik minden, akcióból akcióba futunk, megtörik a film addig nagyon is jó ritmusa. Persze ismét kiemelném: az utolsó csata az kiváló, még úgy is, hogy utólag azért hiányoljuk a Új reményből az igazi fénykard-párbajt (az Obi-Wan versus Darth Vader összecsapás valljuk meg, akár még A Birodalom visszavág zseniális kardharcához mérve is elég „köhögős” – az előzmény-filmekkel e tekintetben pedig össze sem vethető). De a hercegnő kiszabadítása és a Halálcsillag ostroma között alig hagynak szusszanást a nézőnek, és azért Luke Skywalkerből is a kelleténél gyorsabban válik pilóta. Pár jelenettel korábban még csak egy koszos kis farmerfiú volt, akiben van valami „varázserő”, de azért látjuk, hogy nem annyira egyszerű tanulnia. Ehhez képest „ezzel az Erő van”, és az X-szárnyút szinte mesterpilótaként vezetve robbantja be a fő reaktort a Halálcsillagon. Rendben van, hogy egy fantasy-ről beszélünk, de a film ritmusa többek között emiatt a logikai ugrás miatt törik meg.

Ettől függetlenül persze egy remek kalandfilm a Star Wars, csak éppen elmarad drámaiságban, karakterek kidolgozásában és ritmusban is a későbbi filmektől.

2. A jedi visszatér

Mondhatnánk persze ezt A jedi visszatérre is, melyben sokak szerint túl sokat szerepel a Jabba-féle felvezető rész, túl sokat tökölnek az alkotók Han Solo kiszabadításával. Ami bizonyos szinten igaz is, de kár lett volna kihagyni ezt a szekvenciát, mert olyan feszült momentumokkal van teli, s olyan izgalmas betekinteni ismét a Tatooine-on levő fertőbe, hogy itt a ritmustörés még meg is bocsátható.

Miért? Elsősorban azért, mert itt látjuk először Luke-ot mint felkészült jedi lovagot. Ugyebár az előző részben még egy kételkedő, megsebzett kisfiúként hagyta el a játékteret. Majdnem belehalt sérülésébe, elvesztette fél karját, és dühös Obi-Wanra, amiért egy szót sem szólt neki Darth Vaderről és az ő kapcsolatáról (Obi-Wan mentségére legyen szólva, hogy az 1977-es filmben még maga Lucas sem tudta, hogy milyen kapcsolat van Vader és Luke között… - avagy leginkább semmilyen kapcsolat nem volt akkor még). Tisztán felmutatta azokat a jegyeket, melyek miatt akár a Sötét Oldalra is sodródhatott volna. Ezek után látjuk őt, mint fenyegetőző, fekete ruhába öltözött, hatalmaskodó szavakkal élő jedi lovagot („ne becsüld alá az erőmet, Jabba” – mondja Luke a veremben). Rettenetesen sok kérdés merül fel csak e pár megnyilvánulása alapján is a nézőben, és úgy gondolom, ez kihatással van a végkifejletre is. Vagyis arra a kulcsjelenetre, mikor Luke és Vader megküzdenek Palpatine előtt. Itt valóban elbizonytalanodunk, hogy Luke Skywalker jedi marad-e. Az eredeti ötletek szerint meg is történt volna a váltás, azaz Luke átállt volna, mert elhatalmasodik rajta a düh, melyet Obi-Wan és a csalódottság miatt érez. Persze végül (helyesen szerintem) nem ez lett, de mégis: ott van a fejünkben a kétely, többek között a jabbás megjelenés miatt is. Persze akkor még annyira nem voltak egyértelműek a szimbólumok, de azért az már két rész alatt rögzült, hogy a jedik fehérben, a sithek pedig űrfekete ruhában járnak. Luke fellépése pedig összezavar minket. Mintegy ruhájában is azonosul sötét örökségével, vagyis azzal, hogy apját nem Darth Vader mészárolta le, hanem maga az atya vált Vaderré, sötét jedivé.

S ez az a szál, amiben A jedi visszatér fölébe magasodik az Új Reménynek. Hogy látjuk, tapasztaljuk, Luke empátiát kezd érezni apja iránt, és kész rá, hogy felfedezze a benne levő jót. Hogy visszatérítse a helyes útra, és megtörje a Sötét Oldal hatalmát. Azon persze lehetne vitatkozni, hogy a Sötét Oldal valóban gonosz-e, de a filmek logikáját tekintve ez egyfajta igazság, és bár az is egy járható út lenne, hogy Luke és Vader együtt irányítsák a Birodalmat, de nyilván ez egy inkább klasszikus tündérmesék felé hajló film esetében túl nagy kihívás vagy kívánalom lenne. Luke-nak vissza kellene térítenie apját arra az útra, ahonnan – mint azt A sithek bosszúja bemutatta – Vader / Anakin letért (érdekes, hogy Anakinként nem emlegetik Luke apját a régi filmekben).

De azért végig benne van a pakliban, hogy esetleg Vadernek, vagyis inkább Palpatine-nak sikerül győznie. Hiszen Luke elveszti a fejét, a düh és a csalódottság egyre erősebb lesz benne, amint látja, hogy apja semmilyen érzelmet nem mutat. Mondjuk milyen érzelmet is mutatna egy páncélba öltöztetett, sisakos, ufónak kinéző félkiborg, nemde? Mégis, mi is érezzük A Birodalom visszavág végén, hogy Vaderben azért felébredt valamilyen apai ösztön. S ezt A jedi visszatér továbbfejleszti, hiszen, ahogy Luke is észreveszi, az Uralkodóhoz menet Vader tanácsokat ad fiának, próbálja őt menteni Palpatine-től. De azért egészen addig a bizonyos jelenetig kétségeink vannak afelől, hogy Vaderben „van még jó”, csupán az apai ösztönöket, a benne megmaradt embert halljuk rejtett megnyilvánulásaiban.

Azaz A jedi visszatér zseniálisan felépíti ezt a feszültséget, ami Vader, Luke és Palpatine között van jelen. Már majdhogynem egy klasszikus melodrámát láthatunk az ő „szerelmi háromszögük” révén, melyben Luke még a „damsel in distress” (azaz a bajba jutott nő) pozíciójába is belekerül, mikor önként az Uralkodó kezére adja magát, hogy megváltsa apját. Olyan önfeláldozás ez, mint a Casablancában Rick áldozata, s ugyanúgy passzívvá válik Luke, ahogy mondjuk a Stella Dallas című klasszikus melodráma hősnője a történet végére. S, ha belegondolunk, Skywalker nem is irányít, minden úgy történik, ahogy az Uralkodó elképzelte. Ezért is vihog, hogy „jól van, jól van”. Szinte feleslegesnek érezzük a monumentális, az első részre hajazó, de ahhoz azért fel nem érő űrcsatát (ezúttal Lando veszi át Luke szerepét, és ő viszi be a halálos „csapást” a Halálcsillagnak), és a bugyuta dzsungelharcot. E hármas jeleneteit csak a ritmus miatt kellett megvágni, de szinte fáj, mikor belevágnak az alkotók a feszült jelenetekbe.

S ami miatt még zseniálisak ezek a jelenetek, az az egész sagat összefogó prófécia, illetve annak fifikás beteljesülése. Azért is érdemes az általam már bemutatott Machete-sorrend szerint nézni a hat (illetve öt plusz egy) filmet, mert így sokkal jobban kipattan, hogy ez a sztori a Skywalker-sztori, melynek alapja egy jövendölés. Mely arról szól, hogy eljön majd egyfajta megváltófigura, aki egyensúlyt hoz az Erőben. Terjeng is erről egy ironikus kép, mely annyira végső soron nem is ironikus, hanem pont, hogy igaz és zseniálisan találó. Ezen az látható, ahogy a II. részben, azaz A klónok támadásában több tucatnyi jedi küzd, mellettük egy másik képen pedig Palpatine és Dooku / Maul. S a kép kiemeli, hogy a sithekből mindig kettő van (ezt Yoda mondja az I. rész, a Baljós árnyak végén), egy Mester és egy Tanítvány. S jön a kép második része, melyen már a klasszikus trilógia felállását látjuk: Yoda / Obi-Wan és Luke szemben Palpatine-nal és Vaderrel. Mely ugyebár a 66-os parancs eredménye, melynek keretében lemészárolták szinte az összes jedit. Persze tudjuk, hogy a filmeken kívül igen is léteznek jedik más médiumokban a III. és a VI. rész után is, de Lucas műveiben igazából két-három jedi marad csak. Vagyis: egyensúly van az Erőben.

Persze ennek nagy része abszurd vicc, de az nagyon is igaz, hogy mindennek a kulcsa nem Luke, hanem Vader. Ezért fontos az, hogy Vader mészárolja le a jediket, öli meg Obi-Want a IV. részben, és ezért fontos az is, hogy Luke passzív szenvedő lesz a VI. rész végén. Remek húzás volt az alkotók részéről (alkotókat írok, mert szerencsére ez nemcsak Lucas keze munkája!), mivel a jövendölés szerint, mint azt az I. részben is elmondják, Anakin a kiválasztott, ő hoz egyensúlyt az Erőben. A vicc szerint is megtette ezt Vader, de a VI. rész legdrámaibb, szinte könnyfakasztóan katartikus jelenete, mikor a szétvert, alig hörgő Vader nem bírja tovább nézni fia szenvedését, és felkapja az Uralkodót, majd ledobja az aknába. Ekkor teljesült be a prófécia, ha elég nyakatekert módon is.

A VI. rész ezért remek, és bár a töltelékjelenetek (az űrcsata és a dzsungelharc) is izgalmasak, de közelébe sem érnek a jó értelemben vett melodrámai részeknek. És persze A Birodalom visszavág hasonló ütközeteinek sem.

1. A Birodalom visszavág

Talán már mindenki kitalálta, hogy nálam A Birodalom visszavág a nyerő. A tehetséges Irvin Kershner rendezésében és Lawrence Kasdan forgatókönyvéből készült (ezért nem is értem, miért fintorognak a rajongók közül sokan, hogy Kasdan jegyzi a szkriptet…) V. rész a trilógia legjobbjaként van számon tartva a filmtörténetben is, bár érdekes módon inkább az 1977-es Star Warst szokás emlegetni a szakirodalomban, mint úttörő alkotást. Ami igaz is, hiszen a blockbuster-trendet az Új remény erősítette fel, de művészi szempontból mindenképp A Birodalom visszavág magasodik ki a három legjobb Star Wars-film közül.

Ez a monumentális alkotás minden szempontból továbbgondolja az 1977-es első epizódot. Egyfelől A Birodalom visszavág már koránt sem egy szimpla kalandfilm. Lucasék okosan behozták az apa-fiú szálat, ami miatt nemcsak egy tündérmese az egész, hanem egy komolyabb, jó értelemben vett melodráma (vagy, ahogy divatos emlegetni: űropera) is. Bár ezt sokan mára már kifigurázták, és a mai sorozattrend után (hogy több évad után mindenkit mindenkivel összehoznak) lehet, elcsépeltnek tűnik, a maga idejében nagyon is bizarr fordulatnak bizonyult, hogy egy maszkos, gonosz nagyúr, aki majdnem agyonlövi Luke-ot a IV. rész nagy csatájában, végülis a naiv huszonéves fiú, Skywalker apja. Ez a csavar mindent felülírt, amit az előző részben hallottunk Obi-Wan Kenobi szájából. Jóllehet, fanyaloghatunk, hogy nem volt beleírva a történetbe, és mindez csak mesterséges kiigazítás, amivel még több nézőt lehet bevinni a moziba… …de őszintén szólva nagyon is jól jött, és igen is nagy drámai erővel bír. Miért? Mert mi nézők is meghökkenünk. Minket is „átvertek”, ugyanúgy, ahogy Luke-ot. Teljesen másként tekintünk Ben Kenobira. Addig egy bölcs öreg volt, akit sajnálni kell, mert feláldozta magát. A Star Warst gyűlölő Alec Guiness karaktere azonban az V. részben már jellemre is sokkal árnyaltabb, szigorúbb, arrogánsabb, mint az előző epizódban volt. E fordulat után pedig abszolút elhisszük róla, hogy csak a Jedi-dogma, a prófécia miatt tartotta titokban ezt a szörnyűséget. Hogy Skywalkert nem Vader ölte meg, hanem maga Skywalker vált Vaderré. Persze ez nincs nyíltan kimondva, de a levágott kezű, testileg-lelkileg megsebzett Luke „miért nem mondtad meg, Ben?” dühös és keserű kérdése A Birodalom visszavág végén nagyon erősen implikálja azt az olvasatot, hogy itt a jedik is keverik a szart, csak éppen nem úgy, ahogy Palpatine tette az előzmény trilógiában. Nekik a prófécia a fontos, melyet csak egy olyan jedi képes beteljesíteni, akinek nincs a szívében semmilyen érzelem. Aki objektíve el tudja pusztítani a Birodalmat. És ez szerintük Luke, ő képes Anakin helyébe lépni. De csak úgy lehet megvalósítani ezt a mestertervet, ha eltitkolják a padawan igazi identitását. Hiszen, mint kiderült, Vader kilétének felfedése után a képlet nem olyan egyszerű, mint egy konvencionális kis fantáziafilmben, hogy a gonosz nagyúrt átdöfjük egy pengével. Luke, ha lesújt Vaderre, mint az a Dagobah-n látott látomásából is kiderül, olyan, mintha saját magát vágná le. Ebből a jelből persze Luke nem érti meg az igazságot, pedig ott van előtte. És ez a vízió nemcsak Luke látomása, hanem a jedik rossz lelkiismeretének, sötét oldalának kivetülése is. Yoda és Obi-Wan még vitáznak is kicsit erről, ha nem is olyan expliciten, mint azt valójából kellene.

Mindenesetre ez a szál rendkívüli módon feldobja ezt a sztorit, és hatásvadász, melodramatikus vagy sem, irtó izgalmassá, komplexszé teszi az egész Skywalker-történetet. Az előzőekben megismert kissé naiv, egysíkú Luke-ot most egy sokkal érdekesebb, vívódó karakterként látjuk újra, aki teljesen meghasonlik önmaga lovagi mivoltában. Saját hősszerepe kérdőjeleződik meg, miután megküzd Vaderrel. Előtte ő a hősszerelmes, vagy inkább a testvér, aki vigyáz a húgára, és barátaira. Aktív hős, aki kész szembeszállni Yodával és Vaderrel is, hogy segíthessen szerettein. Aztán persze mindez megrendül, szertefoszlik. Csúfos veresége, a lázadók hothi megalázásával együtt A Birodalom visszavágot A sithek bosszúja mellett a legsötétebb, legpesszimistább Star Wars-résszé teszi.

Ez igaz persze a hagyományosabb melodrámai szálra, Leia és Han Solo szerelmi szálára is, hiszen Hant is elfogják. Ahogy Luke, ő is passziválódik, és majdnem fogságba esik (ugye csak az Erőnek köszönheti az ifjú jedi, hogy ki tud ugrani a karbon fagyasztóból). Elképesztően nagyot koppan az összes lázadó is velük együtt. Az egész film egy nagy menekülés tulajdonképpen, melynek során a szétvert csapatok megpróbálnak elrejtőzködni, és újjászerveződni. Hiába a Hoth bolygón Luke hősködése, vagy az aszteroidamezős megmenekülés, összességében ezt a csatát a Birodalom nyerte.

A lezárásban persze megcsillan a reménysugár, hiszen már ott megindul Han Solo kimentésének tervezése, melybe Lando is beszáll. De mégis: kényelmetlen a moziszék, félig vagyunk csak elégedettek. Mármint a hősök sorsát tekintve – amúgy az élmény 100%-os. Melyről persze az olyan „apróságok”, felszíni történések is gondoskodnak, mint a nyitó csata, vagy az ebben az esetben jól eltalált humoros jelenetsor, a dagobah-i kiképzés. Yoda mester idétlenkedésénél persze rezeg a léc, de neki valahogy jól áll, ahogy hirtelen megkomolyodik. Mert szerencsére ugyebár megkomolyodik, és nem játssza végig azt az ütődöttet, amit Luke érkezésekor is „alakított”. Ráadásul a humorossága úgy is értelmezhető, mint annak az eredménye, hogy sokáig volt maga. A magány pedig még a legnagyobb elméket, a legjobb mestereket is megtörheti, Erő ide, fegyelmezettség oda. Így én valahogy nem tudom Yodát „A Birodalom visszavág ewokjaként” értelmezni.

Tehát minden szempontból egy rendkívül jól megírt, hangulatilag is felemelő, ugyanakkor jól eltalált módon sötét, komor, felnőtt Star Wars-film A Birodalom visszavág, melyben végre egy kiválóan kivitelezett, tisztességesen megcsinált fénykard-párbaj is szerepel. A Darth Vader és Luke között zajló küzdelem nemcsak drámai szempontból filmtörténeti csúcspont, de a látványa sem utolsó. A IV. rész „két tata hadonász egymás előtt” összecsapását most egy igen kemény, klasszikus kardvívó-filmeket idéző vívási jelenetsor váltja le. Igaz, ez azért nem ugyanaz, mint a kiváló japán szamurájfilmek (A testőr, Rejtett erőd, A végzet kardja) lélegzetelállító és húsbavágó párbajai – attól azért elmarad A Birodalom visszavág. Kár, hogy Lucas csak az új filmekre volt képes lemásolni a japánokat dinamizmusban is, mert a kiváló történetet az I., II. és III. rész remek vívásaival ötvözni kellene. De azért így is közel tökéletese sikerült A Birodalom, illetve A jedi visszatér fő fénykardozása.

+1 The Clone Wars (2003-2005)

Ezt a hozzátoldást semmiképp sem egy újabb helyezésnek fogjátok fel, hanem amolyan soron kívüli bónusznak. A Cartoon Networkon futó, mondhatni minisorozat (mini, mert mindössze 8 perc volt egy rész, és összesen alig két órát tesz ki a három évad) mindenképp kell, hogy szerepeljen a listámon, mivel, ha a filmekről van szó, ez is hozzátartozik a Star Wars-mítoszhoz.

A 2008-as, számomra taszító kinézetű és koncepciójú Clone Warshoz szerencsére köze sincs még ennek a II. és III. részt összekötő, korábban már emlegetett szériának. A Cartoon Network csatorna alapján gondolhatnánk, hogy főleg kamaszok a célközönsége, azonban a sorozat bátran ajánlható az idősebb fanatikusoknak is. A Clone Wars leginkább A Birodalom visszavághoz hasonlít komorságában, sötétebb tónusában. A Klónháború alatt játszódó sztoriban ugyanis megismerhetjük a jedik árnyoldalait is, és sokkal komplexebb képet kapunk Anakin fejlődéséről, mint a kissé összecsapott Lucas-filmekben.

Ami elsőre nagyon szembetűnő, az a rajzfilm maga. A rajzfilm csodálatos még ma is. Ugyanúgy áll szemben a CGI animációval, mint a klasszikus trilógia makettjei az előzmény-filmek rideg, mára kifejezetten ronda, műanyag hatású digitális díszleteivel. A kézzel rajzolt, minimális CGI animációt tartalmazó művön látszik, hogy szívvel-lélekkel készítették (Genndy Tartakovszkij, híres animációs filmes keze munkáját dicséri), nyoma sincs benne sem a 2008-as film és sorozat erőltetett humorának, sem az idióta karakterrajznak. Mivel Tartakovszkij nevéhez fűződik többek között a Dexter laboratóriuma és a Szamuráj Jack is, így leginkább ezek remek képi világát idézi a Clone Wars. Az animáció tehát telitalálat volt.

S mint írtam, sztoriban sem szégyenkezhet a széria. Tulajdonképpen Anakin jedivé válását követhetjük végig a Klóháborún keresztül. De ez a rövid történet nagyon sokat hozzátesz Lucas műveihez, és sok tekintetben felül is múlja azokat. Nemcsak Anakin szabadul meg Hayden Christensen pocsék antiszínészetétől, de Dooku gróf is megfelelő mélységet kap, és ami a legjobb, hogy a potenciálisan remek Grievous tábornokot itt sokkal jobban megismerhetjük. Megtudjuk többek között, honnan ered fénykard-fétise, és megértjük, miért olyan vérprofi (legyen elég annyi, hogy a filmmel ellentétben itt nem egy köhögő roncs, hanem profi kardvívó, aki elég sok jedi halálát okozza).

Emellett a jedik oldala is egész kedvelhetővé válik. Itt a Köztársaságot képviselő kvázi papi rend nem olyan karót nyelt, mint a filmekben. Nem próbálja meg a sorozat beállítani a jediket földöntúli és patyolattiszta hősöknek. Inkább kemények, kegyetlenek, és alig van különbség köztük és a sithek / szeparatisták között. Itt nemcsak Anakin az egyetlen kirívó eset, az bizonyos.

Persze nyolcperces rajzfilmszériáról lévén szó, az akciójelenetek dominálnak benne, de szerencsére az alkotóknak sikerült ezeket ötvöznie a drámaibb, a Skywalker-tragédiához hozzátevő megnyilvánulásokkal ötvöznie. Így például, mikor Anakin megküzd Dooku egyik Sith tanítványával, vagy mikor az utolsó évadban egy (amúgy magyarul beszélő!), medve kinézetű törzs ősi szertartásán részt vesz, hogy visszahozza a nép férfi tagjait a fogságból, azok igen ütős jelenetekre sikerültek. Félmondatok, finom utalások, röpke pillanatok és gesztusok jelzik, hogy Anakin nem jedinek való, s szíve csordultig van gyűlölettel.

Tehát melegen ajánlom ezt a sorozatot megtekintésre még így, a hátralevő három napra, mert csak két óra hossza összesen (annyi, mint a klasszikus trilógia darabjai), és feledhetetlen élményben lesz részünk. Inkább érdemes erre fordítani az időnket, semmint az előzmény-filmekkel vesződni, melyek hosszúak és nem is olyan jók, mint ez a rajzfilmsorozat.

Összesítés:

6. Baljós Árnyak

5. A klónok támadása

4. A sithek bosszúja

3. Star Wars / Új remény

2. A jedi visszatér

1. A Birodalom visszavág

Előzmény: TOPLISTA - A Star Wars-filmek rangsora Tenebra szerint, 1. rész