A múlt század harmincas éveinek elején Hollywood mesterei megteremtették a több cselekményszálon futó film modelljét. Miképp Edmund Goulding Grand Hoteljében a recepció és a bálterem, úgy George Cukor Vacsora nyolckor című drámájában az "úri társaság" szalonja a cselekményszálak összefutásának és elvarrásának színtere.Noha a szereplőgárda és a cselekmény bizonyos drámai fordulatainak alig leplezett egyezése arra engedne következtetni, hogy a Vacsora nyolckor megalkotásával az MGM nagyágyúi csak túl akarták szárnyalni egy évvel korábbi, a Legjobb Film Oscar-díjával jutalmazott mozijuk, a Grand Hotel sikerét, a Vacsora nyolckor jóval többet ér holmi "remake"-nél, hála George Cukor rendezőnek, aki a tőle megszokott könnyed vígjáték vagy keserédes melodráma helyett illúzióvesztett, kiábrándult hangulatú filmet forgatott, melynek szinte minden kockája a világválság kába Amerikája és az elit - a jött-ment pénzarisztokraták - feletti elmarasztaló ítélet.
John Barrymore most is egy Felix von Geigern báróhoz hasonló személyiséget alakít, bár itt egészen dekadens jellem. Ő a lecsúszott némafilm-sztár (1933-at írunk), akit csak azért hívnak meg a vacsorára - az ugyancsak a tönk szélén álló, deklasszálódó hajógyáros (Lionel Barrymore) és felesége (Billie Burke) pompás estélyére -, hogy fényezze az "elegáns" társaságot. Ahogy a filmben elhangzik, "Lord hogyishívják és neje lemondták a vacsorát, inkább Floridába hajóztak. Kell valaki, aki elbűvöli a vendégeket." A vendégeket, akiktől a mágnás üzlete megmentését reméli: a politikai babérokra törő, újgazdag és erőszakos parvenu Dan Packard-t (Wallace Beery) és feleségét, Kitty-t (Jean Harlow), a hajdanvolt prostituáltat, aki titokban orvosa (Edmund Lowe) oldalán keresi a boldogságot. (Az orvos természetesen a beteges hajógyáros bajaira is keresi a gyógyírt, és szintén vacsoravendég.) Harlow és Beery szellemesen aljas szitkozódásait korunk feleségei és férjei is megirigyelhetik!
Ahogy filmünk végére az álomvacsora egyre inkább menthetetlenül kudarcba fullad, úgy futnak zátonyra az életek is, ezt azonban George Cukor felettébb szenvtelenül, minden felesleges felhajtás nélkül mutatja be, így például alig hallunk aláfestő zenét. Emberfeletti nehézség eldönteni, mi a nagyobb veszteség: hogy az ünnepi asztal dísze, az MGM "Lánchídi kőoroszlánjára" emlékeztető aszpikoroszlán a konyha padlójára esik, vagy hogy fény derül a hajómágnás halálos betegségére, és némafilm-színészünk tragikus öngyilkosságára. (A színész a gyáros fiatal lányának csapta a szelet.) Ennek az erkölcsi relativizálódásnak köszönhetően nagyszerű és kicsinyes, erényes és bűnös veszélyes mértékben közelít egymáshoz: talán emiatt (is) a Vacsora nyolckor legfontosabb üzenete, hogy az "előkelő" hölgyek és urak szalonjában a hajógyáros testét-szellemét emésztő halálos kórt, a titkolt szerető halálhírét és a nem éppen arisztokrata pólyába született pénzembert - oldalán rossz erkölcsű nejével - éppúgy emelt fővel és arcunkon boldog mosollyal kell fogadni s elviselni, mint üzletünk megmentését, vagy egy méltó örökös világra jöttét, végtére is, noblesse oblige, akármilyen is az a nemesség...
