Amerikai Plán

"Tudom, mi vagy te. Az örök otthon."

Mentőexpedíció

2015. október 07. 12:08 - Alec Cawthorne

Hajdan az amerikai hős célja az volt, hogy megszelídítse közvetlen környezetét, a Nyugatot, melyet lassacskán ugyan virágba borít a civilizációs fejlődés, ám a társadalom még mindig ki van szolgáltatva a természet szeszélyeinek. Erről szóltak a westernfilmek. A huszonegyedik század hajnalán hősünk már egész más ambíciókat dédelget: áttöri a sztratoszférát, s a világűr sejtelmes, fekete horizontjának ígéretétől megrészegülve ő és bátor társai kirajzanak a végtelenbe, távoli planéták után kutatva, a kozmosz birtokba vételének vágyától vezérelve. Az univerzum "kolonizálásának" mítosza mélyen áthatja napjaink science fiction szcéjánát. James Cameron Avatarja, Nolan Interstellarja, Cuarón Gravitációja, Ridley Scott Prometheusa egyaránt tematizálja az amerikai individuum új, nagyszabású törekvéseit. A veterán Scott most újabb kísérletet tett a napjainkban egyre népszerűbbé váló műfajjal, és ha nem is sikerül megváltania a világot, bő két órára székbe szögezi a nagyérdeműt.

Mark Watney (Matt Damon) és csapata missziót teljesít a Marson, mikor hatalmas vihar rázza meg a vörös bolygót, és hősünk egy szerencsétlen balesetnek köszönhetően elszigetelődik különítménye többi tagjától. Az asztronauták úgy döntenek, elhagyják a bolygót, hiszen életüket kockáztatnák a maradással. Mark-ot mindenki halottnak hiszi, ám a NASA műholdja rövidesen felfedezi, hogy a férfi csodával határos módon túlélte az eseményeket. Elkezdődik Watney kimentésének előkészítése, ami azonban nem is megy olyan könnyen. Mindeközben emberünk egyedül, az idegen planéta éghajlati viszontagságainak kitéve, élelem- és vízhiánnyal küszködve, korlátozott technikai eszköztárát igénybe véve felkészül a kozmikus magányban töltendő hosszú hónapokra. 

Scott darabja a cselekmény két vonulatát mozgatja egyszerre: az egyik Mark keserű kalandjait beszéli el, meglehetősen oldott, anekdotikus tónusban mutatva be, hogy a derűjét és ironizáló készségét még a legmostohább körülmények között is megőrző űrhajós miként "domesztikálja" új otthonának egy szegletét. A másik a NASA vezetőségének a mentőakció elindítására tett elkeseredett kísérleteit helyezi centrumába. Scott megnyerő tempóérzékkel működteti - és oldja időnként egymásba - a szüzsészálakat, és üdítő egyensúlyt teremt a Mark által képviselt, kissé obszcén, ám imponálóan "kisemberi" humor, valamint a NASA-fejesek hidegfejű, bürokratikus taktikázásai között.

A néző a székéből felállva úgy érzi, gyorsan elröppent a szűk két és fél órás játékidő, s ez főként Scott érdeme, aki eléri, hogy a befogadó együtt lélegezzen szorult helyzetbe került főhősével. Ez persze annak is köszönhető, hogy Watney - az Interstellar mesterkélt tételmondatokat szajkózó, életidegen hőseivel, vagy a Grativáció ócska konyhabölcsességeket mantraként mormoló heroinájával szemben - egyszerű vonásokból összegyúrt, hús-vér alak. Nem ragadtatja magát kimódolt "mélyfilozófiai" elmélkedésekre, ehelyett egyszerre szórakoztató, megrázó és megejtően emberi videónaplót készít hányattatásairól. Szimpatikus, "közülünk való" figura, akiért tényleg érdemes izgulni. Esendőségét akkor érezni át leginkább, amikor a nagyszerű finálé előtt, midőn űrkapszulájával a bolygó elhagyására készül, egy gyönge pillanatában zokogni kezd - egyszerre az elmúlt hónapok megpróbáltatásai végett, s a megmenekülés karhossznyi távolságba került reményétől elfogódottan. 

A végjáték pedig valóban impozáns: feszült jelenetek sorjáznak egymás után. Watney hosszú percekig lebeg az űrben, miközben bajtársai - akik visszatértek a Marshoz, hogy kimenekítsék - elkeseredett kísérleteket tesznek annak érdekében, hogy behúzzák űrhajójukba a tehetetlenül sodródó férfit. Amikor a próbálkozások végre révbe érnek, néhány igazán torokszorító, izgalmas pillanat következik. Félelmetes és lehengerlő képsorok, amint Lewis parancsnok (Jessica Chastain) és Watney elszántan kúsznak egymás felé az űr kietlen sötétjében. Scott megmutatja, hogy hajdani stílus- és szituációs érzéke máig nem hagyta el: ha akar, továbbra is képes magas színvonalon megmunkálni egy kulcsjelenetet. 

Persze a Mentőexpedíció messze nem tökéletes film, s találhatunk benne néhány zavaró hibát. Az egyik, hogy a NASA vezetőségének tagjai - az opportunista igazgatótól, és a Sean Bean által alakított, bátor kiállású beosztottjától eltekintve - meghatározott funkció nélküli, gyengén motivált karakterek, akik jobbára csak téblábolnak, megoldásokat sürgetnek, és semmivel sem járulnak hozzá a cselekmény előrelendítéséhez. Másodsorban Scott a film végére már eléggé túlzásba viszi a rock-and-roll hangulatot - ez egyebek mellett abból is fakad, hogy elárasztja a hangsávot régi diszkóslágerekkel, melyek egy ponton túl már idegenek a film szövetétől -, és a zárlatbéli optimizmus hömpölygő árját is féken lehetett volna tartani néhány finom, apró forgatókönyvi leleménnyel. Ugyanakkor az utolsó jelenetben mégis érzek némi egészséges (ön)iróniát - és kérem azokat, akik még nem látták a filmet, innentől ne olvassanak tovább -, hiszen Watney megmenekülését követően afféle celebként piacosítani kezdi keserves élményeit az oktatásipar területén. 

Örvendetes, hogy Scott szinte végig kerüli a giccsességet - a stáblista alatti slusszjelenetet leszámítva csupán egyetlen szcéna akad, ami kissé szentimentálisra sikeredett -, és a látványvilág, valamint a mozgalmas akciószekvenciák is csak akkor nyernek némi teret, amikor az dramaturgiailag indokolt. Összességében korrekt film született, mely többé-kevésbé maradéktalanul teljesíti, amit vállalt. Az élmény viszont meglehetősen illékony: nem fogunk sokáig emlékezni a Mentőexpedícióra. Viszont arra a szűk két és fél órára valóban lebilincsel. 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amerikaiplan.blog.hu/api/trackback/id/tr377922188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2015.10.10. 21:08:51

Akartam is írni én is, hogy az igazgató figurája és Beannel való konfliktusa még valamelyest érdekes. Csak azért hagytam ki, mert nem akartam a "mit adtak nekünk a rómaiak" típusú szöveget produkálni. Mert a lényeget illetően én is azt gondolom, hogy nem sokat vesztett volna a film, ha kimaradnak a földi karakterek.

És igen, tényleg furcsa, hogy a film ennyire nem emlékezetes, holott okos, meg tisztességes, meg nem csúnya film.
süti beállítások módosítása