Amerikai Plán

"Tudom, mi vagy te. Az örök otthon."

Gravitáció

2015. szeptember 05. 11:48 - Alec Cawthorne

"Ha élni akarsz, le kell zárnod a múltat!" "Matt, ha találkozol a kislányommal odaát, mondd meg neki, hogy anyuci megtalálta a piros cipőt!" Ilyen és ehhez hasonló bölcsességekkel rohamozza a nézői könnycsatornákat Alfonso Cuarón közimádatnak örvendő Gravitációja. Mióta csak láttam a filmet, azon morfondírozok, hogy vagy csapnivaló az ízlésem - mivel verdiktem oly szélsőségesen elüt az átlagétól -, vagy esetleg előfordulhat, hogy én látom jól, és eme konyhafilozófiába oltott űrszimulátor valóban erősen túlértékelt darab. De nem is ez a lényeges. Őszintén megdöbbentő, hogy Cuarón milyen kevéssel képes lekenyerezni a publikumot. A Gravitáció ugyanis valóban rendkívül látványos alkotás: megbabonázza a szemet, kiemeli a nézőt a moziszékből, és az űr jeges sötétjébe szegezi, igazi, hamisítatlan érzéki élmény, mely gyermekké zsugorít, s röpke másfél órára "kiszakít" a valóságból. Azonban - sajnálatos módon - ezzel fel is soroltam a produkció valamennyi erényét.

Persze méltathatnánk az "invenciózus" vizuális megoldásokat - miként azt sokan meg is teszik. A több mint tizenkét perces, megszakítatlan, vágás nélküli nyitójelenet egyesek szerint lúdbőröztető. Ne essünk túlzásba, Cuarón nem egy Hitchcock: ez a trouvaille is pusztán az alkotók önhittségét példázza: minél hosszabb ideig bámulod folyamatosan a mi izzadságos munkával megteremtett digitális illúziónkat, annál kevesebb az esélye, hogy visszakéred a jegyed a moziból kifelé menet! Kár volna tagadni: fantasztikus látványorgiával van dolgunk. Az akciószcénákat illetően már ellentmondásosabb a kép. Egyesek szerint Sandra Bullock űrbéli kalandjai fityiszt mutatnak a fizika törvényeinek, hiszen képtelenség úgy közlekedni a fekete semmiben, ahogy az ötvenen túl is mutatós színésznő teszi. Igazat adhatunk ezen véleményeknek, ámde ne felejtsük el, hogy a Gravitáció elsősorban thrillerként, nem pedig doku-drámaként működik. Bullock kisasszony elkeseredett küzdelme a túlélésért pedig kétségkívül megörvendeztet lebilincselően izgalmas pillanatokkal. 

Cuarón igazi vétke voltaképpen az, hogy kiengedte a Coelho-szellemiséget a palackból. Rendkívül közhelyes, banális egysorosokat ad szereplői szájába. Bullock kislánya miatt érzett csillapíthatatlan gyásza és halálvágya a kellemetlenkedő hollywoodi giccs tömör esszenciája. Cuarón erőszakot kíván venni a publikumon: ha már tisztességes, épkézláb történetet nem sikerült kerekíteni az öncélú látványorgia köré, akkor a legalantasabb módon kívánja kicsikarni belőlünk az érzelmi azonosulást és a részvétet. Nem jön össze neki, az eredmény viszont lesújtó. E tekintetben a Gravitáció a Wachowski-fivérek (illetve bocsánat, Wachowski-testvérek) szintén erőfitogtató, szintén iszonyatosan bárgyú Felhőatlaszával vetekedik. Bullock obskúrus monológjait a piros cipőről és az újrakezdésről jó ideig nem feledjük, olyannyira kínosak. A film viszont könnyedén kihullhat emlékezetünkből, 3D ide vagy oda. Ha sóbálvánnyá kívánunk dermedni a világűr és a földgolyó méltóságteljes látványától, javaslom, egészen más médiumok irányába tájékozódjunk.

Chris Hatfield kanadai űrhajóst egyébként szabályosan ki kellett tessékelni a film egyik vetítéséről, mivel egyszerre röhögte ki és szidalmazta a Gravitációt a realisztikusság hiánya miatt. 

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amerikaiplan.blog.hu/api/trackback/id/tr697762144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2015.09.05. 12:20:28

Nekem speciel az egyik legnagyobb moziélményem volt a film.

Vodkanari 2015.09.05. 12:24:51

Coelho az űrben. A színészek pedig egy szép nagy zöld vászon előtt.

Tenebra 2015.09.05. 12:53:34

Moziélménynek kiváló, szerintem kevés film tudta kihasználni a 3D-t igazán, ez azok közé tartozott.

Viszont engem ismertek, nem tudnak az ilyenek megvenni kilóra. Így én is 3-ast adtam rá. S attól tartanék, ha 2D-ben, monitoron nézem, a 2-est alig ütné meg mint szimpla katasztrófafilm.

Alec Cawthorne 2015.09.05. 13:11:25

Persze, moziélménynek tényleg nagyon jó, és a 3D is impozáns, de számomra sajnálatos, hogy ezzel már le is lehet fegyverezni a nézők többségét.

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2015.09.05. 15:18:41

"...Wachowski-fivérek (illetve bocsánat, Wachowski-testvérek)..." - feljelentelek Obamánál, Te intoleráns! ;) :D

Alec Cawthorne 2015.09.05. 15:53:51

@Lord Meldrum: :D :D Gondolom, a filmet azóta sem sikerült megkedvelned! :D

Tenebra 2015.09.06. 10:51:53

@Lord Meldrum: György Péternél is elég lesz feljelenteni... :D

delorean 2015.09.06. 11:04:54

"Őszintén megdöbbentő, hogy Cuarón milyen kevéssel képes lekenyerezni a publikumot."
majd a következő mondat:
"A Gravitáció ugyanis valóban rendkívül látványos alkotás: megbabonázza a szemet, kiemeli a nézőt a moziszékből, és az űr jeges sötétjébe szegezi, igazi, hamisítatlan érzéki élmény, mely gyermekké zsugorít, s röpke másfél órára "kiszakít" a valóságból. "

ismét túl sok a hangjegy.

minél avatatlanabb a szeme a nézőnek, annál fontosabb neki a történet.
a történetet pedig a néző korlátoltsága konstruálja a sok egyéb részletből.
ezzel a közelítéssel a képzőművészetnek már régen vége lenne, instrumentális zene meg nem is lenne egyáltalán.
nemrég asszem az örökzöld szemtől szemben-ről írtatok, aminek bizonyos megközelítésben nincs is története: a rendőr kergeti a bakrablót, végül elkapja.

Alec Cawthorne 2015.09.06. 13:08:53

@delorean: Majd a következő mondat: "Azonban - sajnálatos módon - ezzel fel is soroltam a produkció valamennyi erényét." És tudod, az a baj, hogy a felsorolt erényeket manapság már akár egy nagyon modern grafikájú számítógépes játéktól is szakasztott ugyanígy megkaphatja az ember. Cuarón filmje jószerivel nem is fikciós nagyjátékfilm, hanem tényleg egy profin megcsinált űrszimulátor. Átkozottul látványos, csak nem azt kapod tőle, amit a jegyedért cserébe elvárnál. És nemcsak a jól összerakott, épkézláb történetet hiányolom, hanem a tisztességes karakterkezelést (jellemfejlődést, vagy csak úgy egyáltalán: jellemeket), dramaturgiát, konfliktusokat stb. Ez a "jaj, meghalt a kislányom", ez számomra nem konfliktus. Ez digitális "coelhóskodás", semmi egyéb.

És a Szemtől szemben-nek nincs története? Ugyanazt a filmet láttuk? Tényleg csak arról szól, hogy egy rendőr kerget egy bankrablót? Ne viccelj, a kritikámban pont arról írtam, hogy mennyire összetett, sokszálú, még az apró mellékszereplőkre is hangsúlyt helyező (!) cselekményszervezés jellemző a filmre. Ennél rosszabb példát már nem is hozhattál volna, ne haragudj, ez irtó rossz példa.

delorean 2015.09.06. 14:05:07

szegény Tarr Bélával értek egyet abban, hogy a történet nem fontos.
egy szükséges rosszként gondolok rá.

a vera drake-nek utólag készült el a forgatókönyve, mert kérte az akadémia, a visszafordíthatatlannak szinte nem is volt.
egy film, ami félmillió munkaórát emészt fel, meg sok tízmillió dollárt, nem engedi meg, hogy papírlapokról, forgatókönyvről fantáziáljunk, szavakra fordítsuk le a látottakat szerintem. legalább is nekem ez nem megy. verbalizálni is csak akkor érdemes, ha elégedetlenek vagyunk. zene is sokkal régebb óta van, mint az azt megragadó hangjegyek.
lehet persze ok a rajongásra, amikor olyan döntéseket ünneplünk, amiket feltehetően a forgatás előtt hoztak meg: pölö charlie kaufman, vagy a közelmúltból az agymanók virtuózítása.
bubba duzzadt alsó ajka a forrest gumpban pl. mykelti williams (heatben is nyomja) saját ötlete volt, míg ha a kész filmet látjuk, korán meghozott írói természetű döntésnek gondolnánk, konkrétan a karakter vizuális esszenciája. az az érzésünk, hogy a védjeggyé vált alsó ajka volt meg legelőször.
hajlamosak vagyunk kapcsolatot építeni az általunk imaginált forgatókönyvvel. szavakból állóval, aminek a filmművészet esetében nem lenne szabad megtörténnie.
a sztorival is ugyanez a helyzet. a sztori az, amit a vak haverodnak súgsz, miközben pereg a film. te hozod létre. és valóban könnyebb átadni, hogy most lelőtték tom sizemore-t, mint azt, hogy mindenfélék lebegnek az űrszondában, és vajon ebből mi lehet digitális, mert annyira profi. egy hegedű annak sírhat csak aki hall.
a heat nagysága, hogy az operatőr segítségével mann képeket teremt, erre a cselekmény csak ürügy. nézd meg a vak haveroddal a heat-et, majd utána rögtön az l.a. takedownt, nem lesz különbség. a játékidő engedi csak meg, hogy a mellékszereplőkre is hangsúlyt helyező cselekményszervezés érvényesülhessen, de ennek semmi köze a filmművészethez, rádiójáték is lehetne.
sztori csak a fejünkben létezik, amit te hiányolsz, azok nem feltétlenül szükségesek. fogódzókat, eperszemeket keresel a gravitáció nevű dobostortán.

Alec Cawthorne 2015.09.06. 14:20:53

@delorean: Most akkor Tarr Bélát közös platformra helyezed Cuarónnal és a Gravitációval? :) Egyébként nem, a történetet nem én hozom létre. A történetet az alkotó hozza létre. Az én feladatom annyi, hogy mentális munkával összeillesszem a darabkákat. Számomra fontos, hogy egy film elvárja tőlem ezt a mentális erőfeszítést, igenis kezeljen intelligens, felnőtt emberként - nem biztos, hogy a fabula vagy a szüzsé megértése okozza ezt a nehézséget, lehet, hogy (ha már Tarrt hoztad példaként) egy absztrakt kompozíciós logikát kell "megfejtenem", de éreznem kell, hogy az egész produktum több, mint egymás után suhanó (vagy épp percekig kitartott) képek összessége. Nem hiszek a vizualitás hegemóniájában - illetve hiszek, ha avantgárd kísérleti filmekről beszélünk, mert azoknál az a mérce, az alapján ítélsz, hogy az alkotó mennyire képes játszani a formákkal, a képi kifejezőeszközökkel. Egy fikciós film számomra egész másról szól. A Szemtől szemben esetében a szüzsészerkesztésnek semmi köze nincs a játékidő nagyságához - egy hetven perces film cselekményét is lehet olyan kreatívan és csavarosan szőni, hogy az megmozgassa az ember képzeletét és agyát. Ehhez is érzékenység, tehetség, fantázia kell. Ezzel együtt nem állítom, hogy a forgatókönyv lenne a film lelke, mert nagyon fontos az is, hogy egy alkotó mit kezd a rendelkezésére álló stilisztikai eszközökkel. Mindkét kritérium egyformán lényeges: a külső jegyek is, de az is, hogy mögöttük legyen tudatos kompozíció, az információk legyenek elrendezve egy bizonyos szisztéma szerint. A Gravitációnál nem ez a helyzet. A Gravitációnál a vizualitás erőszakot kíván venni a retinádon. A Gravitációnál nincs elvont rendszer a külsőségek mögött, helyette az alkotók Coelhóval alibiznek neked, mert csupán ezt a szellemi horizontot nézik ki belőled. Ez az, ami elkeserítő.

delorean 2015.09.06. 15:18:21

Tarr Béla kompetenciája a kávéfőzéssel kezdődött és fejeződött volna be, ha vele gazdagították volna a Gravitáció stábját.

Egy avantgárd kísérleti film milyen hosszú lehet és mennyibe kerülhet maximum?
Megszólalhatnak benne?
Megengedhető neki a széles moziforgalmazás?
Cuaron nem várt hirtelen nyilatkozata, miszerint ez egy avantgárd kísérlet volt, arra késztetne, hogy újranézd és másképp gondolkodj a filmjéről?

Nem fogsz a szemtől szembenhez hasonló, hetven perces filmet mutatni, de százperceset sem. Lényegi része a hossza, ez engedi meg, hogy olyan felületei legyenek, amikért rajonghatunk. Egy kisebb hegyre dombként tekintünk, más eszközökkel másszuk meg. Egy avantgárd kísérlet lehet marha hosszú, de egy ilyen epikus dráma, ahol módunk van az alkotókkal és a szereplőkkel is azonosulni, nem engedi meg, hogy szokatlanul rövid legyen. Nem fogsz egy 135 centis nőre nyomulni, mert a magassága kizárja, hogy jó csaj legyen.

Ha kiderülne, hogy Sartre egyik írása alapján született a Gravitáció, hemzsegve az általad észre nem vett egyéb utalásokkal, akkor mi lenne?

Persze elfogadom, hogy bizonyos pillanatokat túl negédesnek ítélsz meg benne.
Nem kizárt, hogy végig egy nagyobb bevételi infó zakatolt benned, és bosszantott fel.

Engem a digitális belső terek leptek meg, de mivel ezek utólagos infók, nem tudom miképp befolyásolják az összképet, egyáltalán megengedhetem-e magamnak, hogy gondolkodjam egyáltalán róla.

Alec Cawthorne 2015.09.06. 15:33:02

@delorean: Meglepne, ha Cuarón ilyesmit nyilatkozna, mert nettó butaság lenne. :) Az avantgárd film teljesen más műfaj, más karakterisztikákkal, más nézői elvárásokkal. Épp ezért azon mást kérek számon.

Nézd, a játékidő, a nyersanyag egy dolog. Az, hogy az ember mit hoz ki belőle, megint más tészta. Lehet egy film akár 180 percen keresztül is egysíkú, unalmas, egyenetlen és csapnivalóan megírt, és lehet egy 110 perces mozi - mint például az egyik tanulmányomban terítékre került Nagy álom - rendkívül csavaros, hajmeresztő fordulatokkal teli és izgalmas. Vagy szerinted a nagyobb hossz szükségszerűen komplexebb, jobban felépített történetet garantál?

Miért, te nem találsz benne bizonyos pillanatokat túl negédeshez? Tényleg nem értem, hogy rengeteg olyan ember, akinek már e giccsfaktor feléért kinyílna a bicska a zsebében, a látványpornóért cserébe szemet huny a coelho-i kellemetlenkedések felett. Ugyanez a helyzet a Pi élete esetében is. Ott is tömegek élveztek el a látványvilágtól, és még a Müller Péter-i, Coelho-i szellemiségű körítést is megbocsátották. :)

delorean 2015.09.06. 18:16:47

Hogy pl. érzelmekkel telítődjenek a képek, elengedhetetlen egy bizonyos játékidő.

Egy filmnek három alaperőssége lehet, a három főkolompos az író, a rendező, meg az operatőr. Az 1 makulátlan elme nagyon meg van írva, a Heat nagyon meg van rendezve, a Jesse James meggyilkolása nagyon le van fényképezve.

Az író olyasmit teremt, ami aztán jól mutat a vásznon, beleég az agyunkba.
Filmszerű legyen elsősorban, még csak komplex sztori sem kell. Nem árt ha van, de nem feltétlenül szükséges. A volt1x1vadnyugat nagyon egyszerű emlékeim szerint, szinte semmilyen fókuszálást nem igényel a cselekmény kanyargása, az Eredet meg a másik véglet. Mindkettő tiszta film, minden alkotói döntés a képeket szolgálja, nem csak fejünkben csúszkáló összetett irodalmi alkotás. Azt a komplexitást rajongom, amin messzíről bűzlik, hogy annak vásznon van értelme, oda szánták, nem pedig papírra. Sőt aki írást adaptál filmre, azt a könyv adoptálja, olyan sorvezetőt kap, ami gúzsba is köti.

A kissthegirls-ben gyakorlatilag semmi sem történik az első órában, a szarvasvadász bámulatosan autentikus esküvője nem tudom hogy festett papíron.

Sem a pi, sem a gravitáció nem zökkentett ki. Nem bánom, ha valaki a jóízlés határáig táncol, sőt, lehet, hogy ez a kockázatvállalás az igazi filmes feladat. Haneke pl. ritkán teszi az oroszlán szájába a fejét. Amikor a brokebackmountain-ről először hallottunk, el sem hittük, ang lee hogy mer ekkorát vállalni.
Nekem a titanic is belefér, határon belül marad, a süllyedés folyamatosságának akciója pedig lenyűgöz.
süti beállítások módosítása